/felfedezo/amit-senki-nem-sejt-a-tevemusorokrol-kulisszatitkokat-arultak-el-az-egykori-szereplok/
hirdetés

FELFEDEZŐ

Amit senki nem sejt a tévéműsorokról: kulisszatitkokat árultak el az egykori szereplők

Akad olyan műsor, ahol már az elején közölték a játékosokkal, hogy ki lesz a végső győztes.
hirdetés

A tévéműsorok legtöbbször csak egy szeletét mutatják be annak, ami a valóságban a felvételeken történik. A részleteket, a stáb megfeszített munkáját vagy éppen azokat a trükköket, amiktől annyira grandiózusnak, viccesnek és látványosnak tűnik egy-egy show, leginkább csak azok ismerik, akik szereplőként vagy nézőként részt vettek a többnyire amerikai és brit műsorok felvételén.

Ezekből a kulisszatitkokból gyűjtött össze több mint ötvenet a BoredPanda, azoknak a beszámolói alapján, akik testközelből láthatták a valóságot. Ezekből a talán legérdekesebbek:

Az egyik néző az amerikai X-Faktor felvételén vett részt. Azt mondja, hogy amikor a műsor korai szakaszában látható kínosan pocsék énekeseket tiporják sárba a celebekből álló zsűri tagjai, előtte egy szakértői zsűri arról biztosította a próbálkozókat, hogy kivételesen tehetségesek, sokkal jobbak, mint a többi énekes. A posztoló szerint ez az egész még visszataszítóbbá teszi az egyébként is gyomorforgató gyakorlatot, ahogy milliók szeme láttára alázzák rommá a szerencsétlen amatőröket.

Az Amerikai mesterszakács egyes epizódjaiban mire a zsűri elé kerül a kész étel, gyakran már élvezhetetlenül kihűlt kajákat kell kóstolniuk, állítja egy nevét nem vállaló egykori versenyző. A szereplők főztjét valójában az alapján ítélik meg, hogy még az előkészületek során végigjárják az asztalokat, és a készülő ételekbe kóstolnak bele.

Ezek alapján rakják össze végül fejben, hogy valójában ki mennyire ügyesen oldotta meg a feladatot.

hirdetés

Az amerikai Szerencsekerék heti összes epizódját egyetlen nap alatt forgatják le, meséli egy korábbi játékos. Az összes szereplő hajnali 5-re érkezik a stúdióhoz, és csak itt tudják meg, hogy kire mikor kerül a sor. A kereket egyébként nem is olyan könnyű megforgatni, ahogy a tévében tűnik.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk