VLOGOK

Amit a turisták nem látnak: így élnek az emberek valójában Kambodzsában

Barbesz szállásért cserébe egyetlen nyugatiként élt és dolgozott kambodzsai emberekkel. Vlogjában bemutatja, milyen tapasztalatokat szerzett.

Link másolása

Újabb oldalát mutatja meg Barbesz Kambodzsának. Vloggerünk már több mint fél éve vágott neki Ázsiának, már több országban is betekintést nyert a helyi mindennapi életbe. Barbesz ugyanis nem úgy utazgat, mint egy átlagos turista. A célja az, hogy megmutassa: alacsony költségvetésből is lehet életreszóló élményeket szerezni. Azért, hogy spóroljon, azt az utazási formát választotta, hogy dolgozni fog különböző helyeken szállásért cserébe, így gyakorlatilag nem kell fizetnie azért, hogy legyen hol aludnia.

Tapasztalatairól és élményeiről pedig vlogot indított a YouTube-on, így te is követheted, hogyan telnek a mindennapjai Ázsia különböző részein.

Barbesz jelenleg Kambodzsát fedezi fel. Bemutatta már, milyen az élet Siem Reapben, hogy teltek a napjai, amikor egy partyhostelben dolgozott, de a fénylő partiélet mögött rejlő valóságról is lerántotta a leplet, sőt azt is megtapasztalta, mire számíthatnak a magyar turisták, ha kórházba kerülnek Kambodzsában.

Legújabb vlogjában azt láthatjuk, hogyan élnek a helyiek, akik a turisták kényelméért dolgoznak. Barbesz egyetlen nyugatiként dolgozott egy luxusresortban két hétig, így személyesen tapasztalta meg, mekkora a kontraszt a külföldi vendégek és a személyzet között.

A resort tengerparton fekvő étterme mögött például nagyon szegényes körülmények között dolgoznak az alkalmazottak, a gyerekek pedig olcsó játékokkal játszanak a homokban. A három séf egy szobában és egy ágyban alszik, egy másik, igencsak szűk szobában pedig négyen osztoznak két ágyon.

Barbesz viszont azt tapasztalta, hogy a kambodzsaiak nagyon kedvesek, barátságosak és segítőkészek, pedig ők sem rajonganak az életkörülményeikért.

Amit a turisták nem látnak, azaz ilyen IGAZI kambodzsaiakkal élni:

Ha nem szeretnél lemaradni Barbesz újabb kalandjairól, akkor iratkozz fel a videócsatornájára!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


VLOGOK
A Rovatból
Pottyondy Edina: „Ha röhögsz azon, hogy Tóth Gabi a NER összes szereposztó díványán felbukkan, azonnal kiderül, hogy a háttérhatalmak embere vagy”
A humorista szerint semmi nem változik a közéletben és a problémák is ugyanazok, mint két éve.

Link másolása

Az ismert humorista legújabb videójában az Idétlen időkig című filmhez hasonlította a bulvárhírekben szereplő hazai celebeket. Pottyondy Edina szerint ha megnézzük a két évvel ezelőtti híreket, azok ugyanazokról szólnak:

„Tóth Gabi, Schobert Norbi, Kulcsár Edina, Lölö, Andi, Orbán, Gyurcsány – ugyanazok a szereplők és ugyanazok az események!”

– kezdte legfrissebb videójában Edina.

Aztán szóba került az is, hogy mennyire kínos, hogy Mészáros Lőrinc kivitte feleségét, Várkonyi Andreát Londonba Havasi Symphonic-koncertre, majd Tóth Gabi és az ő NER-es kapcsolata került terítékre.

Pottyondy felidézte, hogy az énekesnő Vasvári Viviennel ellátogatott Orbán Ráhel bababoltjának egyéves születésnapi bulijára.

„Orbán Ráhel barátsága bizonyára hozzásegíti majd a lányokat valami kifizetőhelyecskéhez, dohánybolthoz, rádiószignálokhoz, budavári operettkoncertekhez, honlapokhoz, bankokhoz, bármihez!

És ha röhögsz azon, hogy Tóth Gabi a NER összes szereposztó díványán felbukkan, azonnal kiderül, hogy a háttérhatalmak embere vagy”

– mondta a sajátos stílusában Pottyondy. Közben bevágta azt a videórészletet, amiben az énekesnő arra panaszkodik, hogy a 444 és a többi, általa gúnyosan „független, objektívnek” nevezett médium azóta foglalkozik vele, amióta közéleti és vallási kérdésekkel foglalkozik, sőt azt is tudni vélte, ki áll a „támadások” mögött, bár erről közelebbit nem mondott.

Pottyondy Edina hozzátette azt is, hogy:

„Ha kishatalmú nagyemberré nem tudott válni, legalább nagyhatalmú kisember hadd lehessen már”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VLOGOK
A Rovatból
Mit üzen az utca embere Orbán Viktornak a 60. születésnapján?
Orbán Viktor születésnapján kérdeztük meg az embereket Budapest utcáin, hogy mit üzennének a miniszterelnöknek a jeles alkalomból.

Link másolása

Május 31-én ünnepli 60. születésnapját Orbán Viktor, ennek kapcsán kérdeztük meg az utca emberét, hogy tudják-e milyen nap a mai, illetve hogy mit üzennének a miniszterelnöknek a jeles alkalomból.

Voltak, akik egyszerűen csak boldog születésnapot kívántak Orbán Viktornak, mások azonban sokkal erősebb kifejezésekkel illették a kormányfőt.

Egy harmadik csoportot képeztek azok, akik nem szerettek volna semmit üzenni a miniszterelnöknek, mivel már egy ideje külföldön élnek vagy éppen azért mert ő sem üzent nekik a 60. születésnapjukon.

Orbán Viktor saját elmondása szerint munkával fogja tölteni ezt a napot is, az édesanyját azonban meg fogja látogatni, ahogy azt minden évben teszi.

Videónkat itt nézheted meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VLOGOK
A Rovatból
Pottyondy Edina Tóth Gabinak: „Azért fáj a fejed, mert folyton ütöd egy bottal”
Azért Vadon János és Bayer Zsolt is megkapja a magáét a humorista expolitikustól.

Link másolása

Pottyondy Edina néhány hete arról beszélt, hogy egy időre befejezi a politikai tartalmakról szóló videók készítését, de legújabb vlogbejegyzését látva ennek csak félig-meddig tett eleget. Bár legújabb videójában inkább a celebek és a gyerekek helyzetével foglalkozik, de természetesen nem tudta megállni, hogy ne csempésszen némi politikai ízt a kérdéskörnek. Ez persze nem volt nehéz, hiszen egyik céltáblája a kormányoldal egyik kedvenc énekese, Tóth Gabi volt.

Edina Vadon Jánossal, Sebestyén Balázzsal és az általuk a kolumbiai dzsungelban kellemetlen helyzetbe hozott kisgyerekkel indított, de innen is hamar eljutott Bayer Zsolthoz. Nem tudta szó nélkül hagyni, hogy a trágár kifejezéseiről hírhedté vált kormánypárti publicista éppen a színvonal miatt kritizálta az RTL-en futó műsort és annak házigazdáit.

Innen pedig csak egy ugrás volt Tóth Gabi. Pottyondy Edina azt nehezményezte, hogy az énekesnő is beállt azok sorába, akik kritizálták Vadon Janiéket, miközben ő gyerekének születésekor rengeteget szerepelt a kis Hannarózával. A humorista azt sem értette, ha Gabi és párja, Krausz Gábor elhatározták, hogy egy idő után nem teszik ki a bulvárnak gyereküket – részben a pedofiloktól való félelmük miatt –, akkor miért tettek újra és újra kivételt.

„Egyszeri alkalom, soha-soha többet – mondta Jeff Dahmer és Tóth Gabi”

– vont kemény párhuzamot Edina az énekesnő és a Netflixnek köszönhetően rendkívül híressé vált sorozatgyilkos között.

Pottyondy Edina a gyerekbántalmazás formáiról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VLOGOK
Tízes lista: a legkegyetlenebb orvosi beavatkozások, amiket máig használunk
Ha azt hitted, hogy ma már nem létezik érvágás, lobotómia vagy elektrosokk, nagyot tévedtél.

Link másolása

A legtöbben hallottunk már a lobotómiáról, a koponyalékelésről, orvosi piócákról vagy épp az elektrosokk-terápiáról, de azt is tudtátok, hogy ezeket a mai napig alkalmazzák?

A Tízes lista legújabb videónkban a múlt olyan borzalmas orvosi beavatkozásait hozták el nektek, amiket ha ritkábban is, de még mindig használnak az orvosok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk