Több kutatást is lefolytattak a házasság felbontásának kisebb gyermekekre gyakorolt ​​érzelmi hatásának megvizsgálására, ám azt ritkábban követik, mi történik akkor, ha a szülők együtt maradnak egy rossz kapcsolatban.

Egyes szülők megvárják a válást addig, amíg gyermekeik kirepülnek, mert sem a tinédzserkor zavaros időszakában, sem előbb nem tartják jó ötletnek a szakítást. Mások csak akkor jönnek rá, hogy nem akarnak párjukkal tovább élni, amikor újra ketten maradnak.

A Huffington Post egy összeállítást készített a válás idősebb gyerekekre gyakorolt hatásairól. Kiemelik: a házasságok felbontásának aránya az Egyesült Államokban egy ideje csökken, kivéve az 50 év feletti felnőtteket. Ezzel együtt a válást elszenvedő, idősebb gyermekek száma szintén növekszik.

„Talán nincs is jó megoldás” - mondta Constance Ahrons, a Dél-Kaliforniai Egyetem szociológiai professzora és a „Jó válás” című szerzője. A szakember azt mondja: nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a házasság felbontása hogyan hat a gyermekekre, de emlékeznünk kell arra, hogy mások pedig akár 18 évig élnek a szüleik rossz házasságában.

Öt olyan személy mondta el a tapasztalatait, aki felnőtt volt, amikor a szülei elváltak:

„Sohasem gondoltuk a testvéreimmel, hogy valaha elválhatnak. Soha nem volt harc, veszekedés, semmi. Ha azt mondjuk, hogy vakok voltunk, az nem kifejezés. De úgy tűnik, apánk már egy ideje tervezte, és később nem is titkolta. Egyszer elmondta nekünk, hogy úgy döntött:

marad, amíg a testvéreim és én 18 évesek leszünk, így nem kellett gyermektartást fizetnie"

"A házasság felbontása teljesen megváltoztatta a kapcsolatomat mindkét szülővel. Már nem beszélek az apámmal 13 éve. Anyukám továbbra is az otthonunkban él, és lelkesen részt vesz a gyerekeim életében." - Lura, 34, Massachusetts

"Felnőttként is nagyon közel álltam a szüleimhez. Emlékszem, ahogy egy gyermekkori barátom azt mondja:

„Annyira örülök, amikor eljövök hozzátok, itt láthatom, hogy milyen a normális család.

Erre egyszer az anyukám azt mondta: "Az apád és én úgy döntöttünk, hogy elválunk." Nem értettem. Aztán elkezdtem beszélni a húgommal - akkoriban 22 voltam, ő pedig 16 éves volt - és azt mondta nekem: „A dolgok rosszul nagyon rosszul mennek. Sokat harcolnak. Anya nagyon szomorú.

Elváltak egymástól, most pedig egy szobában sem tudnak meglenni. Néha el sem hiszem, hogy ez az a család, ahol felnőttem. Részben úgy gondolom, nem vette észre, hogy boldogtalanok voltak, mert ha gyerek vagy, még akkor is, ha elég érzelmileg kifinomult, nem sokat láthatsz ebből. Ráadásul egyértelműen tettek erőfeszítéseket a problémák elrejtésére.

A házasság nagyon fontos, értékes dolog. De meg vagyok győződve arról, hogy mindenki boldogabb lehet, ha nem húzza ki ilyen sokáig."

- Nick, 34, Kalifornia

"A szüleim vártak a válással addig, amíg az öcsém és én főiskolára mentünk. Mindig azt mondom, hogy már gyerekkorunkban meg kellett volna tenniük, mert nem volt jó kapcsolatuk. Apám nagyon irányító volt. Azt várta, hogy a ház tiszta legyen, és a vacsorát az asztalra kellett tenni, mire hazaért a munkából annak ellenére, hogy anyám is dolgozott.

Abban az időben nem tudtam, de anyám félretett egy kis pénzt, és várta, amíg a testvérem és én mindketten elköltözünk. Két évvel idősebb vagyok, így én költöztem először. Amikor a bátyám is elköltözött, anyám elhagyta apámat.

Elég idős voltam, hogy felfogjam, a helyzet mégis pánikrohamokat eredményezett."

- Anonymous, 42, Florida

Ha kíváncsi vagy a folytatásra is, lapozz!