hirdetés

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

Segítség, felnőttem! Vagy szülőként már amúgy is felnőttek vagyunk?

A felnőtté válás a gyerekneveléshez szorosan kapcsolódó témakör. De vajon csak a gyerekek nőhetnek fel? Szülőként nem érint bennünket is a felnőtté válás? Lehet-e egyáltalán szülőként felnőni?
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon, Fotók: Pexels, Pixabay - szmo.hu
2020. február 10.


Link másolása

hirdetés
A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Segítség, felnőttem! Igen. Így. Fel-nőt-tem.

És nem, nem felnőttek. Mármint a gyerekeim. Bár tény, hogy az is igaz lenne, vagy legalábbis részben, de az egy másik történet. Mert ez most rólam szól. Na nem mondod, hogy már megint?! De mondom. Mert egyre inkább úgy érzem, hogy ez az egész szülősdi nem annyira a gyerekeinkről szól – vagyis nem róluk kellene, hogy szóljon -, hanem sokkal inkább rólam. (Meg mindenkinek magáról, aki gyereket nevel. De erről már írtam.) Hogy aztán, ami születik belőle, az ténylegesen a gyerekeimről szólhasson a külvilág bevonása nélkül. Ha érted, hogy mire gondolok.

De tartsuk csak magunkat a szorosan vett eredeti témához. Ha már én vetettem fel. Szóval, felnőttem. Igen, én. Nincs benne semmi elírás.

És még mielőtt együttérző levelek garmadáját kapnám, gyorsan elmondom, hogy a szüleim kiváló egészségnek örvendenek, bár édesapám már túl van a nyolcvanharmadik életévén, de ez szinte meg sem látszik rajta. Na jó… egy kicsit. De tényleg, épek és egészségesek, köszönik jól vannak.

hirdetés

Miért írtam ezt?

Mert tartja magát az a mondás, hogy igazán akkor növünk fel, akkor válunk felnőtté, ha elveszítjük a hozzánk legközelebb álló embereket, a szüleinket. Abszolút igaznak tartom e mondást, annak ellenére, hogy nekem – szerencsére – nincs még benne személyes tapasztalatom. De érzem benne az igazságtartalmat.

Akkor mégis mi ez a felkiáltás, hogy “Segítség, felnőttem!”?

Azt mondják és én is ezt mondom – mit mondom?!, szajkózom állandóan, jó hangosan, hátha mások is meghallják és végre elhiszik, elhisszük önmagunk érdekében IS -, hogy

a szülőségben semmi sem állandó.

Folyamatosan változik. A gyerekek. A szülők. És a különböző szituációkra adott reakciók. Együtt fejlődünk. Együtt találjuk ki. Nincsenek sztenderdek. Nincsenek bebetonozott igazságok. Minden, hangúlyozom minden változik.

De valahol a szívünk mélyén igenis

vágyunk az állandóságra.

Legalább egy kicsire. Mert akkor könnyebb lenne. És tényleg az lenne. Lehet, hogy nem mindenkinek, de nekem biztosan.

Nekem volt – újra kimondom: volt – egy ilyen igényem az állandóságra. Hiszen ki ne szeretné könnyebbé tenni az életetét? Aztán később kiderülhet, hogy ezzel az igényével az ember inkább csak megnehezítette a saját és ha igazán őszinte magához, akkor a gyerekei életét is. Ahogy nekem is szembesülnöm kellett ezzel. Na, itt nőttem fel. De ne szaladjunk ennyire előre!

Én ezt az állandóságot vagy állandóságra való igényemet azzal teremtettem meg, hogy

felépítettem magamnak egy illúziót: annak az illúzióját, hogy a gyerekeim én vagyok.

Hogy a gyerekeim olyanok, mint én. Miért lennének mások? Ha-ha-ha. Hiszen belőlem vannak (meg Férjből, persze), és hát a vér kötelez. És megint csak ha-ha-ha-ha. Azt szeretik, azt akarják, amit én. Azt gondolják jónak, rossznak, amit én. Hiszen én vagyok a példa, én töröm az utat, én vagyok a szűrő, na meg a szülő (az az istenadta, magáról túl sokat képzelő szülő!), rajtam keresztül ismerik meg a világot.

És ez egy ideig tényleg így van. De aztán ez túlnő rajtunk. És amikor ezzel szembesülünk, na akkor növünk fel szülőként. Vagyis nem. Hanem akkor, amikor ezt el tudjuk fogadni és el tudjuk engedni.

Meg tudjuk engedni a gyerekünknek, hogy más legyen, mint mi, hogy mást akarjon, mint mi.

Hogy szembemenjen a mi “okosságunkkal”, az általunk felhalmozott tapasztalatokkal és kialakítsa a saját véleményét. Azt, amiért gyakorlatilag x éven át küzdöttünk, hogy legyen neki…, mert mi más lenne szülőként a célunk, mint egy önálló gondolkodásra, saját vélemény kialakítására képes független személyiség felnevelése?

Pont ez. Pont ez? Igen! Meg nem.

Mert amikor azt mondja a gyerekünk, hogy nem, én nem akarok ezt, akkor az ember szíve meg tud hasadni. És nem érti. És lázad. Szülőként. A gyereke ellenében. Aztán, ha megérti, hogy most nőtt fel szülőként, akkor meg tudja engedni azt a bizonyos nemet. Vagy épp igent. Az előjel igazából mindegy. Mindegy, hogy igen vagy nem.

A lényeg, hogy a gyerek ellene mond a szülő saját véleményének, amiről pedig szülőként tudom, hogy akár igazam is lehetne.

Vagyis van. Tudom, hogy igazam van. A saját szemszögemből. A saját tapasztalataimra hagyatkozva tudom, hogy igazam van abban, amit mondok.

De már nem az enyém a kontroll.

És el kell engedni. És bízni abban, hogy beleraktuk mindazt, amit belerakhattunk, ami miatt most a gyerek szembemehet a véleményemmel. És el kell tudnom fogadni, hogy igaza van. Az ő szemszögéből.

Döbbenetes felismerés. Felnőttéválás. Nem a gyereknek. Nekem. Szülőnek. Hogy íme! Felnőtt. És nekem is ideje felnőnöm. Annyira nehéz. Annyira nehéz.

Persze, persze egy csomó csatát megvívtam már. Dackorszak. Kamaszkor. Ezt még csak félig és néha komolyan térdre kényszerít. De valahogy mégis mindig akad(t) kompromisszum. Ahol bizonyítva láthattam az igazamat. Kompromisszum volt, ahol a gyerekeimnek soha nem kellett megtörniük és egy az egyben azt csinálniuk, amit én mondtam, de mégiscsak az én kezemben volt a gyeplő. Uraltam a helyzetet.

Minden megengedő magatartás, kompromisszum mögött azért ott volt, hogy én irányítok, hiszen a gyerekeim még nincsenek abban a helyzetben, hogy irányítsák. De azért lássuk be: a felkínált alternatívák mindig belőlem fakadtak. Belőlem, szülőből. Hogy oké, te döntheted el, hogy melyik ruhában akarsz menni, de én választok ki két-három szettet. De azok közül te döntesz. Kompromisszum. Korlátokkal.

A kontroll nálam volt. Fékek és egyensúlyok. Határszabás. Megengedés. Így együtt. És működött. Működik. De azért az ellenőrzés nálam van. És ez hatalmas biztonságérzetet ad. Nekem. Szülőnek.

És aztán eljön az a pillanat, amikor lesznek olyan helyzetek, amikor bár nagyon szeretnénk a kontrollt még mindig magunkénak tudni, de már nem a mienk. És ez olyan, de olyan döbbenetes élmény, ami teljesen sokkolni tud. És itt kell felnőni. Hogy szülőként olyan választ tudjak adni, ami bizonyítja a felnőttségemet.

Pár hónappal ezelőtt belevágtunk valamibe Nagyfiúval. Egy külföldi ösztöndíjba, ami egészen addig romantikus kalandnak tűnt, amíg olyannyira komolyra nem fordult, hogy valós közelségbe került a lehetőség: sikerülhet!

Majd kiugrott a szívem a helyéből. Az én okos nagyfiam 10 hónapig külföldön tanulhat. Micsoda nagyszerű lehetőség! És akkor valami olyan döbbenetes fordulattal találtam magamat szemben, amire nem számítottam. Hogy a fiam azt mondta: nem biztos benne, hogy akarja. Sőt! Nem akarja.

Mi az hogy nem akarja? A mindenségit! Én vagyok a szülő! Mi az, hogy nem akarja?! Nooooormális? Ez egy akkora, de akkora lehetőség… Szerinted, anya. Szerinted nagy lehetőség. És én? Az én véleményem nem számít? Én nem vagyok te! Nőjj már fel! Én lassan felnövök, te mikor fogsz felnőni, mikor tudod elfogadni, hogy én nem vagyok te?!

Mit mondhatnék?

Köpni-nyelni nem tudtam. Hatalmas veszekedés keveredett belőle. Tehetetlenül néztem, ahogy a fiam eldobja magától élete lehetőségét. (Élete lehetőségét?!)

Napokig fel s alá járkáltam a lakásban és nem, nem értettem, nem akartam megérteni. Presszionálni akartam és ő egyre jobban bekeményített. Ordibálás, veszekedés, könnyek.

És rájöttem. Ő már felnőtt. Pontosan jól látja a helyzetét, a pro és kontra érveket. Kiszámolt mindent. Mérlegre tett mindent.

Itt az ideje, hogy én is felnőjjek. Ahogy neki tanítottam. Mert igazából nem csinál mást, mint amire tanítottam.

És most ő ajánlott kompromisszumot: beletesz mindent, végigcsinálja a legjobb tudása szerint, de a döntés az övé. És el kell fogadnunk. Felnőttként.

Amikor a tanítvány tanít. És jól tanít. Okosan. Ahogy tanulta.

Köszönöm, fiam, hogy szülőként segítesz felnőtté válni mindenki javára.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevélre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Csupán odafigyeléssel is kevesebb lehet az energiaszámlánk

Átlagosan 7-10 százalékkal, a legelkötelezettebbek esetében akár 15-30 százalékkal is csökkenthető háztartásunk energiafogyasztása költséges beruházások nélkül.

Link másolása

hirdetés

A GreenDependent Intézet EnergiaKözösségek programja már tizedik éve nyújt szakmai segítséget kisebb közösségeknek, hogy tudatosan hatékonyabbá tegyék energiafelhasználásukat, költségeik mellett karbonlábnyomukat is csökkentve ezzel. Az E.ON Hungária Csoport támogatásával megvalósuló magyar program nemrég a rangos Európai Fenntartható Energia Díjat is elnyerte.

Az EnergiaKözösségek program 2011-ben indult és 2013 óta az E.ON Hungária Csoport támogatásával valósul meg annak érdekében, hogy energiatakarékosságra ösztönözzék a környezetükért tenni akaró embereket. A résztvevőknek könnyen teljesíthető, egyszerű módszerekkel 9 százalékos energiamegtakarítást tűznek ki célul, és ennek eléréséhez tippek, képzések, kihívások és szakmai anyagok révén kapnak útmutatást. A közösségek megtanulják, hogy érhetnek el jelentős energiamegtakarítást különösebb befektetés nélkül a saját otthonaikban úgy, hogy közben életminőségük se változzon.

Mára már több mint ezer háztartásnak segített fenntarthatóbbá tenni a hétköznapokat a GreenDependent Intézet EnergiaKözösségek programja, amely összesen 5 ezer emberhez jutott el az elmúlt években. Ezt az erőfeszítést európai szinten is értékelték: 2021 októberében a rangos Európai Fenntartható Energia Díjat nyerte el a magyar program, „Bevonás-Szerepvállalás” (Engagement) kategóriában.

Az EnergiaKözösségekben a csapatok, kis közösségek olyan praktikákat, egyszerűen megvalósítható ötleteket kapnak, melyekkel az energiafogyasztásuk mellett karbonkibocsátásukat is jelentősen csökkenthetik. A siker kulcsa az összefogás: közösségben a kihívások könnyebben teljesíthetőek, a szemléletformáló hatás, az új szokások hosszabb távra szólnak, jelentősebb eredményeket lehet elérni. Az E.ON Hungária Csoport évek óta kiemelten fontosnak tartja a közösség jövőalakító erejét, és támogat olyan kezdeményezéseket, melyek a közösségre épülnek.

Az energiacég nemrég indított kampánya is arra hívja fel a figyelmet, hogy a zöld, fenntartható jövőt csak összefogással tudjuk megvalósítani. A Föld bajnokai kihívássorozathoz csatlakozva egyszerű hétköznapi döntésekkel, például környezetbarát közlekedési eszköz használatával bárki, egyéni szinten is tehet a zöld jövőért. A Föld bajnokai kihívást az E.ON Hungária Csoport hívta életre, hogy segítsen a fenntartható gondolkodást egyre inkább a mindennapok részévé tenni. Az E.ON hisz az összefogás erejében, és abban, hogy közösen mérsékelhetjük az éghajlatváltozás negatív hatásait.

hirdetés

Az E.ON elkötelezett a fenntartható jövő megteremtése és biztosítása iránt, éppen ezért nemzetközi szinten vállalta, hogy 2030-ra minden tagvállalata felére csökkenti károsanyag-kibocsátását, 2050-re pedig teljesen karbonsemlegessé teszi működését.

Amennyiben szeretne többet tudni az E.ON EnergiaKözösségekről, kattintson ide. Csatlakozzon a Föld bajnokai kihívásához, látogasson el a https://eonapps.hu/egyutt/ oldalra!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
ÉLET-STÍLUS

„27 éves vagyok, a nevelt lányom pedig 20 éves – legjobb barátok vagyunk, és semmit sem változtatnánk meg”

A (mostoha)anya és (nevelt)lánya közötti korkülönbség nem egész hét év. Nagy család, sok gyerekkel.

Link másolása

hirdetés

Első hallásra, de talán másodikra is szokatlan történetet közölt a Mirror. Sav Martin 23 éves volt, amikor mostohaanyja lett az akkor 17 éves Tizziana-nak, és azt mondta, hogy most már a legjobb barátok, és nem változtatnának a kapcsolatukon a világért sem. TikTok-videójuk vírusként terjed a neten.

Sav Martin 23 éves korában randizni kezdett a 44 éves Chris-szel, majd bemutatkozott Chris gyermekeinek - Tizziana, most 20, Tayge, most 17, és Trinity, most 13 évesek.

Chris gyerekeivel való találkozás eleinte nem volt súrlódásmentes, mert legidősebb lánya, Tizziana - aki akkor 17 éves volt - nem vette jó néven az apjáról, hogy az olyasvalakivel randizzon, aki csak hét évvel idősebb nála.

De mára Sav azt mondja, hogy közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha.

Chissel való megismerkedése után mindössze négy hónappal Sav teherbe esett, már két közös gyermekük is van, színesítendő a családot.

hirdetés
A Savval való 17 éves korkülönbsége Christ megfiatalította, azt mondta: „Úgy viselkedem, mintha 30 éves lennék. Nem vagyok öreg, rengeteg energiám van. Örülök, hogy fiatal gyerekeim vannak, hogy megtapasztalhassák velem az életemnek ezt a részét.”

Sav egy videón így vall Tizziana-val való nem mindennapi barátságukról: „Találkoztam vele, ő 17 éves volt, én pedig 23 éves voltam. Nem is tudtam, hogy én leszek a mostohaanyja, és ő lesz a BFF-em. Nem cserélném el a világért.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Sz*r napod van? Íme 7 tipp, ami pont ilyenkor segíthet!

Leöntöd magad kávéval, összeveszel egy kollégáddal, az eső is esik és egyszerre teljesen szörnyű napod lesz. Ennek a cikknek a célja, hogy segítsen a reménytelenségből a siker és boldogság útjára visszatalálni.
Forrás: Life Advisor, Címkép: Ryan McGuire képe a Pixabay -en. - szmo.hu
2021. november 13.


Link másolása

hirdetés
A Life Advisor célja, hogy minél több embert segítsen és inspiráljon az élet szeretetére, az álmai elérésre és hogy megvalósítsák a bennük rejlő lehetőségeket.

Ismered az érzést? Reggel felkelsz, készülsz a munkára, elindulsz, az úton a kedvenc zenéd szól a rádióban, minden rendben. Aztán kezdődik a munka és rájössz, hogy ez nem a te napod. Leöntöd magad kávéval, összeveszel egy kollégáddal, az eső is esik és egyszerre teljesen szörnyű napod lesz. Mindenkivel megesik. Mindannyian átélünk sz*r napokat. Az ilyen napok figyelmeztetés nélkül jönnek és gyakran úgy érezhetjük, hogy minden reményünk elveszett. Nos, ennek a mostani posztnak a célja, hogy segítsen a reménytelenségből a siker és boldogság útjára visszatalálni. Ugyanis akár hiszed, akár nem, egy ilyen sz*r napból is képes vagy pozitív dolgot varázsolni és megváltoztatni a hangulatod.

1. Értékeld az apró dolgokat!

Nem számít, hogy mennyi mindenen mész keresztül a magánéletedben vagy épp a karrieredben, ha körülnézel és veszel néhány mély lélegzetet, észreveheted azokat a dolgokat, amelyekért hálás lehetsz vagy, ami mosolyt csalhat az arcodra.

Ha eleve rossz hangulattal ébredsz, írj le három olyan dolgot, amiért hálás vagy. Nem számít, hogy kicsi vagy nagy dologról van szó, a lényeg, hogy érezd a hálát az életedben. A hála gyakorlása az egyik módja annak, hogy új perspektívát kapj, ha rossz dolgok történtek.

2. Készíts listát arról, ami jó az életedben!

Amikor rossz napunk van az elménk teljesen "megvadulhat". Ezért érdemes néhány percet szánni arra, hogy számításba vesszük, mi minden jó történik éppen az életünkben. Jól teljesítettél egy vizsgán? Elérted a kitűzött fitnesz célod? Befejeztél egy határidős munkát? Elvégeztél bármilyen feladatot és büszke vagy magadra?

hirdetés

Írd le és gyűjts össze őket!

3. Jó barátok

Akár a népszerű sorozat is az eszedbe juthat. A Jóbarátok szereplői ugyanis ékes példái annak, hogy a barátok jóban-rosszban kitartanak egymást mellett.

Ha te is nyugodt szívvel fordulhatsz a barátaidhoz, amikor nehéz napod van, akkor a hangulatod is gyorsabban javulni fog.

Ryan McGuire képe a Pixabay -en.

4. Törődj magaddal!

Az utolsó dolog, amit egy elfuserált napon tehetsz, ha fejvesztve rohangálsz és mindenki másról is te akarsz gondoskodni. Ezeket a napokat mindig neked kell igazán kezelned és van néhány dolog, amit megtehetsz, hogy önmagadnak is jobb helyzetet teremts.

Például azt csináld, amit szeretnél! Ne kapkodd el a feladataid és haladj a saját tempódban!

5. Kényeztesd magad!

Ha az elmédet a lazításra és a stressz levezetésére használod egy rossz napon, az segíteni fog abban, hogy átvészeld a helyzetet és erősebbé válj. Vegyél egy meleg fürdőt, kapcsold be a kedvenc zenéd, gyűjts meg egy-két gyertyát, füstölőt stb.

6. Tegyél valamit másokért!

Az első lépés a pozitív kilátások megtalálása felé az, hogy elindulsz és segítesz valakinek, aki rászorul. Gyakran akkor érezzünk magunkat a legrosszabbul, amikor embertársaink szenvednek. Természetes, hogy segíteni akarunk másoknak, amikor szükség van rá.

Ez a segítség történhet egy helyi jótékonysági szervezetnél, menhelyen stb. Változtass egy negatív napot pozitívra azzal, hogy segítesz másokon!

7. Vond le a következtetéseket!

Annak érdekében, hogy egy rossz nap szebb legyen, váljon szokásoddá, hogy hazaérkezés után összeírod, hogy mentek a dolgok. A legjobb, ha a kis összefoglaló történetedből és ezekből a negatív dolgokból képes vagy viccet csinálni. Ha például a kávét borítottad magadra, szórakoztasd az elméd azzal, hogy az a folt még akár új divatirányt is teremthet. Ne feledd, a humor a legjobb pszichoterápia!

Ha tetszett, amit olvastál, keresd a Life Advisor blogot hasonló cikkekért!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Így spórolhatsz sokat és ehetsz finomabbat - Az év leginspirálóbb főzős- és életmódkönyve

Kocsis Dóra Zero Waste Konyhája megváltoztathatja az életedet, szó szerint.

Link másolása

hirdetés

Minden úgy kezdődött, hogy egy barátnőm elkezdte nyomni nekem a zero waste-et pár éve, behúzott engem is, azóta hullámzó teljesítménnyel igyekeztem tartani a magam számára betarthatónak tűnő szabályokat. Aztán ugyanez a barátnőm - aki mára maga dagasztja-süti a kovászos kenyerét, saját tojást tojnak a tyúkjai, akiket ő vág le, és alig szemetel, anno cikket is írtunk róla - nemrég szólt, hogy végre megjött a könyv, amire nagyon vágyott, és gyönyörű.

Ezt a jelzőt használta, és amikor én is a kezembe foghattam ezt a jókora és tényleg gyönyörűen kivitelezett könyvet, lenyűgözött, mennyi gondolat, elhivatottság és kreativitás van mögötte.

A Zero Waste Konyha hiánypótló. Hogyan főzzünk úgy, hogy idény zöldségeket-gyümölcsöket használjunk, miközben minimális, vagy akár semennyi szemetet nem termelünk a konyhában? Elárulhatom: magam is megtapasztaltam már jó párszor azt a  sikerélményt, amikor egy előző napi túl sok, megmaradt kajából másnap egy új, többnyire saját "költésű" ételt varázsoltam.

Így lehet a maradék grillcsirkéből másnap húsos quiche, vagy a céklából céklás pite vagy céklás almasaláta. De ez csak az én szintem, meg már Jamie Oliver is megmutatta, ráadásul Kocsis Dóra mondhatni nem a legnagyobb húsevő, a receptjei húsmentesek -

mégis sikerült a könyvnek megmutatnia, hogyan étkezzünk húsmentesen úgy, hogy észre sem vennénk. Tapasztalat: tényleg van ilyen.

A múltkor egy zöldségfasírtot evett a férjem ebédre, és csak utólag árultam el neki, hogy nem húsból volt - csodálkozott, mert nem vette észre (és még csak azt sem mondta, hogy nem is volt finom, pedig ez lett volna a tippem).

A szezonális alapanyagok fontosságáról nem elég szót ejteni, hiszen ezzel egyszerre vagyunk környezettudatosak, spórolhatunk is - hiszen nem vesszük meg a magasabbra árazott, mediterrán vagy bármilyen külföldi zöldség-gyümölcsöt, ami épp itt és most nem terem -, hanem mondjuk a termelői piacon az adott évszaknak megfelelő terményeket vásároljuk, alacsonyabb áron.

hirdetés
A szerző

Óriási sikerélmény szokott nekem is lenni, amikor vasárnap hazavánszorgok a piacról, tudom, hogy jó árustól vettem a paprikát, tudom, hol és hogyan termett, és mondjuk minden zöldségért-gyümölcsért, ami épp most terem, pár ezer forintot fizettem nála, jóval kevesebbet, mint a szupermarketben.

És valahogy lépést tartok a természet ciklusaival is, ez Dóra könyvének is egyik üzenete.

Mindezek a sikerizű momentumok elő-előbukkannak az agyunkban, miközben ezt a könyvet lapozgatjuk, és már mozdul is be a fantáziánk: milyen egyszerű cukkinilepény csinálni, ráadásul pont minden van itthon hozzá, vagy saját sós rágcsákat, amik finomabbak és egészségesebbek, mint a bolti chips.

A képek gyönyörűek, és evésre-főzésre inspirálnak, és arra, hogy mindezt jól - ökológiailag és gasztronómiailag is jól csináljuk.

Kocsis Dóra tapasztalatai - rengeteg helyen járt a világban, és közben tanulmányozta az egyes nemzetek hulladékcsökkentő gasztronómiai szokásait - és ökotudatos hozzáállása, a rá jellemző lendületes és szerethető stílus pedig arra motiválnak minket, ez lehet, hogy gyerekjáték.

És tényleg jó játék: vajon sikerül úgy elkészítenem egy ételt, hogy az alapanyag minden részét felhasználom? Tartsunk kukavizitet: mit is dobálunk ki? És minek ennyit? Tudtad, hogy a retek levelét is meg lehet enni? Vagy hogy miért érdemes diót használni fenyőmag helyett? Még egy gombás-sonkás spagettit is meg lehet úgy csinálni, hogy mindent csomagolásmentesen vásárolunk hozzá. Lásd, húsz éve otthon: spagetti zacskós műanyagban, gombakonzerv, sonka műanyag fóliázva, tejföl műanyagban. Ma már van mindennek csomagolásmentes verziója.

A hulladékcsökkentő gyorstippek is nagyon hasznosak. Igazából az egész könyv egy nagy életmódváltó, megvilágosító munka. Lapozzátok, főzzetek spróroljatok, egyetek jókat és egészségeseket. Amilyen irányba megy a világ, amennyire egyre tudatosabbnak kell lennünk többek között a hulladéktermelés tekintetében, annál inkább úgy látom, ez a munka nem sok idő múlva alapkönyv lehet a könyvespolcokon és a konyhákban.

Milyen hatással volt rám a könyv? Próbálok többet főzni, épp nehéz, de legalább nemcsak a borsófőzelék létezik, meg a kapros tök (ezeket is imádjuk). Kinyíltak a lehetőségek, a tárházuk majdnem végtelen. Főleg, ha az ehető héjukból is készítünk valami meglepőt.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: