hirdetés

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

Miért jobb az autósmozi a sima mozinál?

Magyarországon ma már igazi ritkaságnak számítanak az autósmozik - de egy csomó más indokunk is van arra, miért érdemes a moziszéket a kocsid ülésére cserélni.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2017. szeptember 19.

hirdetés

Az autósmozi legtöbbünknek az amerikai filmekből lehet ismerős, ahol a fiatal párok első, majd sokadik csókjai a film közben csattannak el. Pedig az autósmozi még ma is létező műfaj, néhány hangulatos hely még Magyarországon is működik (ezekről itt írtunk).

Most pedig összeszedtük, miért is érdemes az autósmozit választani a csillogó-villogó plázamozik helyett.

1. Azt eheted, amit te viszel

A legtöbb moziba csak az ott vett – nem éppen olcsó - ételeket viheted be, míg a saját autódban annyi és olyan kaját viszel be, amennyit és amilyet szeretnél. Hatalmas chipsek és popcornok? Vagy éppen kínai kaja? Rajtad áll! Ráadásul a melletted ülőket sem fogod zavarni a zörgéssel, sem a különleges kínai levesed illatával…autósmozi

2. Nyugodtan beszélgethetsz a film alatt

hirdetés

És ha már a szomszédoknál tartunk, itt az sem zavar senkit, ha a filmnézés közben szeretnél valamit a társaiddal megosztani, ha drukkolsz a főhősnek, vagy éppen hangosan hahotázol olyankor, amikor amúgy nem szántak a poénnak helyet.

3. Meghitt is lehet

A kocsi olyan, mint egy saját páholy, így az sem baj, ha – a jó ízlés határain belül – picit közelebb bújsz a párodhoz, nem fognak rosszallóan rátok „ciccegni”, ha éppen a romantikus jelenet hatására ti is megcsókoljátok egymást. Ez az autósmoziknál már szinte elvárt…autósmozika

4. Kényelmes

Ugye milyen kényelmetlenek néha a mozis székek? Akármilyen jól ki vannak párnázva, nem tudod kényelmesen kinyújtani a lábad, pláne nem polcolhatod fel sehová, és túl sokat mocorogni sem ajánlott. Arról pedig végképp ne beszéljünk, mi történik, ha neked egyszerűen pont a film alatt MUSZÁJ kimenned a mosdóba… A saját autódban úgy helyezkedsz, ahogy jól esik, és a mosdóba vagy akár a büfébe kijárással sem okozol akkora zavart, mintha ezt egy elsötétített moziteremben tennéd, pont a film legizgalmasabb, legfeszültebb jelenete alatt…

5. Különleges élmény

Az előző négy pontot itt csak aláhúzni tudjuk és hozzátenni, hogy autósmoziba menni - részben pont a felsoroltak miatt – különleges élmény, amiben nincs mindennap részed. Mert bár elszeparálva ülsz a többi nézőtől, a jól ismert mozis, közösségi élmény azért mégiscsak megmarad: amikor több tucat ember köröm rágva vagy éppen nevetgélve nézi a hatalmas mozivásznat, miközben popcornillat kering a levegőben.

Autósmozi az Árkádban

Szeptember 22-24-én igazi exkluzív program várja a különleges filmélmények kedvelőit. Az Árkád három napra tetőtéri autós mozivá varázsolja a tetőparkolót. A belépő autónként 5.100 Ft, de ez az összeg levásárolható az ÁRKÁD közel 120 üzletében!

2017.09.22. PÉNTEK: KLASSZIKUS EST

19:00 - Hair

(beengedés 18:30-tól)

22:00 - Grease

(beengedés 21:30-tól, érkezés max. 22:30-ig, csakis a Kerepesi úti behajtón keresztül)

2017.09.23. SZOMBAT: VÍGJÁTÉK EST

19:00 - Elhajlási engedély

(beengedés 18:30-tól)

22:00 - Másnaposok

(beengedés 21:30-tól, érkezés max. 22:30-ig, csakis a Kerepesi úti behajtón keresztül)

2017.09.24. VASÁRNAP: TARANTINO EST

18:00 - Ponyvaregény

(beengedés 17:30-tól)

21:30 - Django elszabadul

(beengedés 21:00-tól, érkezés max. 22:00-ig, csak Kerepesi úti behajtón keresztül)

Autós mozi belépő díja:

A budapesti Árkád Bevásárlóközpontban, a földszinten található Információs pultban veheted meg a jegyed 5100 Ft/autó összegért. (Hétfőtől szombatig 10 órától 21 óráig, vasárnap 10 órától 19 óráig). Fizetni kizárólag készpénzzel tudsz! Egy belépő csakis a kiválasztott film vetítésére érvényes.

A díj magában foglalja:

1 db 5000 Ft értékű ÁRKÁD vásárlási utalványt (levásárolható a budapesti ÁRKÁD közel 120 üzletében. (Részletek: http://www.arkadbudapest.hu/utalvany) és 1 db belépőt az autósmoziba

Az autósmoziba belépéskor minden belépő mellé jár 2 db 1 literes Popcorn és 2 db 0,5 l-es üdítő is.Arkad15_autosmozi



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk