ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Így vezetnek a magyarok: káromkodunk és elfelejtünk indexelni

Egy online felmérésben 3000 autóst kérdeztek, szerintük mik a leggyakoribb szabálytalanságok. Az eredmény elgondolkodtató.

Link másolása

A legjellemzőbb szabálytalanságok listáját a szemetelés vezeti, de a követési távolságot sem tartják a sofőrök - derült ki az Automax nem reprezentatív felméréséből, amelyben közel 3000 autótulajdonost kérdeztek meg.

Egészen pontosan arra kérdeztek rá, hogy mennyire jellemző egy-egy szemmel látható szabálytalanságtípus a magyar autósokra.

Nem bírjuk elviselni, ha valaki átmegy a piroson

A válaszok alapján a szemetelés a leggyakoribb szabálytalanság. A magyar sofőrök szerint nagyon sokszor előfordul, hogy menet közben szabadulunk meg a hulladéktól, például cigarettacsikktől. A második helyre a megfelelő követési távolság került, aminek tartása a válaszolók szerint sokaknak jelent gondot. A következő a jobbra tartás mellőzése, ami főleg az autópályán okozhat "kellemes" pillanatokat a többi autósnak. Ami még bosszantóan gyakran fordul elő az utakon a válaszadók szerint, hogy egy autós egyszerűen "elfelejt" indexelni. „Szerencsére az eredmények között van pozitív is, a megkérdezettek szerint például az egyik legkevésbé jellemző az, hogy nem segítjük a megkülönböztető jelzéssel közlekedő jármű továbbhaladását” – részletezte az eredményeket Nagy Tibor, az Automax Kft. ügyvezetője.

Azt is vizsgálták, hogy melyik egyértelműen látható és beazonosítható szabálytalanság a legelfogadhatatlanabb az autósok számára. A válaszok alapján a legjobban az csapja ki a biztosítékot az autósoknál, ha valaki áthajt a piroson. Ha egy megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművet akadályoznak, azt is elfogadhatatlannak érzik a magyar sofőrök, de az index mellőzésének hatására is alaposan felmegy bennük a pumpa.day-620364_960_720

A képek illusztrációk - Forrás: Pixabay

A stresszt dudálással, reflektorozással és káromkodással oldjuk

Ha a szabályosan közlekedő autóst egy másik balesetveszélybe sodorja, először is igyekszik azt elkerülni. „Ahogy egy válaszadó fogalmazott, addig jó, míg a másik autós tud segíteni a szabálytalan sofőrnek. Persze utána már jöhet a feszültség levezetése, ami legtöbbször egy kiadós dudálásba torkollik. Ezt a káromkodás, a reflektorozás, illetve az előbbi három kombinációja követi” – mondta Nagy Tibor.

Nagyjából minden 10. autós ugyanakkor belefásult a közlekedési morálba, ezért ha szabálytalansággal szembesül, még akkor sem alkalmaz „stresszlevezetőt”. Ha őt magát a másik autós balesetveszélyes helyzetbe hozza: rezignáltan tudomásul veszi, hogy ez a közlekedés velejárója. Nagy ritkán – körülbelül minden 200. esetben – viszont elszabadulnak az indulatok: a felbosszantott vezető a szabálytalan után iramodik, hogy annak szemébe nézzen, illetve elégtételt vegyen. „A beszámolók szerint

a tipikus forgatókönyv, hogy a szenvedő alany megelőzi a szabálytalankodót, majd befékez előtte, de ásványvizes palack, illetve félig elfogyasztott alma is repült már a másik sofőr felé.

Egy vitás közlekedési helyzet eredményeként előfordult olyan eset is, hogy az egyik sofőr egészen addig követte a másikat, míg az negyedórányi kocsikázás után egy rendőrkapitányság felé vette az irányt, s ott leparkolt” – tette hozzá Nagy Tibor.

"A BMW-sek szabálytalankodnak, bezzeg az opelesek valóságos kisangyalok"

Az Automax kutatásában inkább már a bennünk élő előítéletekről szól az a két toplista, ami arról szól, hogy a magyar sofőrök szerint milyen autómárkák vezetői a legszabálytalanabbak, illetve a leginkább szabálykövetők.

A magyar autósok sorrendben a BMW, Audi, Suzuki, Mercedes, illetve Volkswagen márkájú járművek vezetőit gondolják a leginkább szabálytalankodónak, míg szabálykövetés szerintük a Suzukik, Opelek, Volvók, Toyoták és Fordok vezetőire jellemző. driver-1149997_960_720

„Nem hiszünk abban, hogy minden BMW-s szabálytalankodik, vagy hogy a Suzuki tulajdonosokra a legkevésbé jellemzőek a kisebb-nagyobb közlekedési kihágások, már csak azért sem, mert ez utóbbi márka mindkét toplistában helyet kapott. Az eredmények sokkal inkább az előítéletekre mutatnak rá, vagyis arra, amiket egy márkatulajdonosról általában véve feltételezünk”– árnyalta az eredményeket Nagy Tibor. A szakember hozzátette, a kutatás során megosztott történetekben sokszor kételkednek az autósok a másik járművezető KRESZ-tudásában. Éppen ezért nem véletlen, hogy

a válaszadók több mint 40 százaléka szerint a sofőröknek javára válna, ha bizonyos időközönként újra kellene vizsgázniuk a KRESZ-ből.

Az életre szóló KRESZ-vizsga hívei körében egyébként magasabb a nők, illetve a 40 év alattiak aránya.

Forrás: Automax

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Disney-figurák, amelyek a leggyakrabban ihlették meg az amerikai szülőket a névadásban
Az újszülötteket sem kíméli a mozi hatása: nevük gyakran egy divatos figurát idéz.

Link másolása

E jelenség nem új, még Magyarországon sem. Csak két példa: az 1960-as évek közepén az egyik legnépszerűbb női név a Tímea volt, miután 1963-ban bemutatták a Jókai-regényből készült Aranyember című filmet. 1996-ban a legnépszerűbb férfinév az Ádám volt – ekkor volt a népszerűsége csúcsán a Szomszédok teleregény, a Kulka János alakította Mágenheim Ádám doktorral. Amerikában a Disney-film figurái évtizedek óta töltenek be fontos névadó szerepet, és minden újabb mesehős számíthat a szülőkre.

Például a Jégvarázs 2013-as bemutatója után az Elsa név újszülött viselői (így hívták benne a királynőt) megkétszereződtek az előző évhez képest, számuk 566-ról 1138-ra nőtt. 2016-ban a Moana (magyarul Vaianaként ismerjük) bemutatója is megdobta ezt a ritka nevet, 18-ról 56-ra nőtt a számuk egy év alatt.

A Huffington Post az amerikai társadalom-biztosítási igazgatóság adatai között azt kutatta, hogy milyen egyéb Disney-figurák szerepelnek a születési anyakönyvi kivonatokban. És bár lehetnek e névadások mögött más ihletések is, a Disney-kapcsolat mindig ott van.

A lap összesen 31 Disney-kötődésű babanevet talált a 2016-os névadások között.

Abban az évben a pálmát Aurora hercegnő vitte el a Demónából: 3963 kislány kapra az ő nevét.

Jázminná az Aladdinból 2625-en lettek, Giselle-é a Bűbájból 1457-en. Különös sorsa volt az Ariel névnek: a Kis Hableány után 2177-en kapták meg ezt a nevet, de 577 fiú is Ariel lett – tekintettel arra, hogy ez a név mindkét nemben használatos.

ariel és sebastian

Esmeraldák a Notre-Dame-i toronyőrből 864-en lettek, továbbra is jól tartotta magát az Elsa 476-tal, kettővel megelőzve Tianát, A hercegnő és a béka hősnőjét. Belle, a Szépség és a Szörnyetegből már csak 291 családnak tetszett. A Wendy név többszörös kötődésű is, hiszen így hívják a Hazatérő harcos főszereplőjét és Peter Pan barátnőjét is. (328). Merida hercegnőt 101 házaspár látta meg babájában.

A fiúnevek között Sebastian aratott: 10.249 gyermeket neveztek el az emberfejű rákról.

Arielt követően Gus a legkedveltebb (202), de még az olyan régebbi figurák, mint Simba, az Oroszlánkirály (11), Aladdin (9) és Maugli (5) is tovább élhetek kis amerikaiak testében.maugli

A legklasszikusabb Disney-figurák közül egyedül Minnie, Mickey egér kedvese tartja a frontot, 65 „utóddal”. Arról nem szól a fáma, hogy a 2016-os elnökválasztás után miként alakult a Donald név kedvelése…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk