hirdetés

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

Egy generáció, aminek a tartalomelőállítás a lételeme - hogyan beszéljünk a Zoomerekkel?

Az 1995 után született generációval már teljesen másképp kell kommunikálni, és másképp kell őket tanítani is, hangzott el a Neumann Társaság online konferenciáján.

Link másolása

hirdetés

Hogyan alakítja át az oktatást és a generációk közötti kommunikációt a technológiai fejlődés? Ezt a témát is körüljárták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság A jelenből a digitális jövőbe című online konferencia résztvevői.

Dr. Szűts Zoltán médiakutató, a Milton Friedman egyetem tanára Ki tanít kit? című előadásában a digitális oktatás időszerűségéről és problémáiról beszélt. Mindenekelőtt leszögezte: az oktatásban a hangsúlyt az élményszerűségre kell fektetni.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a digitális technológia lehet kreatív, de destruktív is. Rengeteg előnye van, ugyanakkor veszélyes üzem is – mondta, és felidézte, hogy a pandémia miatt világszerte, így nálunk is, áttértek az iskolákban az online oktatásra. Csakhogy az iskolarendszer ennek ellenére sem képes a diákoknak megtanítani, hogyan szelektáljanak az interneten ránk zúduló információáradatból.

Márpedig éppen a járvány során értékelődött fel különösen az információk hitelességének kérdése, példaként említve a vírustagadók és az oltásellenesek posztjait.

A kutató az elmúlt 40 év informatikai fejlődését a két végponttal, a Commodore 64 számítógéppel és a „szabad görgetést” lehetővé tevő okostelefonokkal illusztrálta. „Kezdetben mi irányítottuk a gépet, ma a gép irányít minket” – mondta és ennek következménye, hogy „a világot képernyőn keresztül szemléljük”, és ha valami nincs rajta, már nem vagyunk biztosak a létezésében.

hirdetés

A digitális világnak számtalan előnye van, például az egymástól való tanulás, az együttműködés, amely képesség ma már elengedhetetlen, akár a munkaerőpiac, akár a tudományos kutatások trendjeit nézzük. Önállóságra nevel, több lehetőséget ad a hibázásra, és abból is lehet tanulni.

Ugyanakkor számos veszélyt is tartogat. Már létezik elmélet a „digitális demenciáról”, amely összefügghet a mai információ-fogyasztás felszínességével, a figyelem szétszórtságával, ami a közösségi oldalak működési sajátossága.

Márpedig ha nincsen elég koncentráció ahhoz, hogy tudást tároljunk, és annak csak az elérhetőségeit ismerjük, nincs, amiből kreativitásunk táplálkozhat

– figyelmeztet dr. Szűts Zoltán. És ugyanilyen kockázat a gyors visszajelzés csapdája, a lájkolások, illetve a FOMO-szindróma, a „kimaradástól való félelem”.

Ebben a helyzetben természetesen más feladatok hárulnak a tanárra: egyszerre kell lennie mentornak, a diákok közti viták moderátorának, „facilitátornak”, aki segít eligazodni a digitális szférában, sőt, még „influencernek” is.

Ez utóbbi valójában a „példakép” 21. századi változata, akire valamilyen okból felnézünk, akinek gondolkodását, felfogását, értékrendjét modellnek tekintjük, akit követésre érdemesnek tartunk. Valójában szinte minden embernek voltak/vannak ilyen tanárai, miért pont a mai generáció ne találhatná meg azt a pedagógusokban?

Dr. Szűts Zoltánnak meggyőződése, hogy

a digitális oktatás nem pótolja a „kőből épült iskolát”, és annak kereteit, mert a tanóra, a tanrend, a csoportmunka, és a szocializáció mind az oktatás fontos elemei, ezért a jövőben is szükség lesz rájuk.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Mítosz és tudomány: valóban gyakori a csirkehús allergia a kutyáknál?

A MARS, a Pedigree gyártója a Waltham kutatóinak segítségével új alapokra helyezi a házikedvencek egészséges táplálását, valamint útmutatást kínál a kutyatartóknak az elhízás és az allergiás panaszok okainak felkutatásában és kezelésében.

Link másolása

hirdetés

Minden második kutya túlsúlyos*. Az 50 éve fennálló brit Waltham Petcare Science Institute legújabb tanulmányai szerint az elhízás akár 2,5 évvel is lerövidítheti egy kutya életét. A MARS, a Pedigree gyártója a Waltham kutatóinak segítségével új alapokra helyezi a házikedvencek egészséges táplálását, valamint útmutatást kínál a kutyatartóknak az elhízás és az allergiás panaszok okainak felkutatásában és kezelésében.

A Mars vállalat kutatói megállapították, hogy minden második klinikára bevitt felnőtt kutya túlsúlyos, és az elhízáshoz vezető legfontosabb tényező a túltáplálás. Az elhízás - ahogyan az ember esetében is – más betegségeket is okozhat, cukorbetegség, ízületi gyulladás és szív- és érrendszeri problémák, rák, légzési elégtelenség, vagy akár a szürkehályog kialakulásához vezethet.

A Waltham Központ most egy új eszközzel segíti az állatorvosok munkáját a házikedvencek egészséges növekedésének nyomon követésében. A WALTHAM Puppy Growth Charts** egy felhasználóbarát klinikai eszköz, amelyet állatorvosok számára fejlesztettek ki a kutyák fejlődésének nyomon követésére. A tudományosan kifejlesztett eszköz 50 000 egészséges fiatal kutya adatain alapulva nyújt szabványt az egészséges növekedéshez.

Az elhízás az állattartók számára rendszerint nem annyira szembetűnő, ellentétben az allergiás eredetű tünetekkel.

A házi kedvencek allergiás tüneteinek gyakorisága világszerte nő. Az allergiás eredetű emésztőszervi- és bőrbántalmak változatos tünetekben nyilvánulhatnak meg, leggyakrabban hányás, hasmenés, vagy viszketéssel és szőrhullással járó bőrtünetek hívják fel az állattartók figyelmét. Sok állattartó a csirkehúst okolja a tünetek hátterében.

hirdetés

A MARS neves hazai állatorvosszakértőt kért fel az allergiákkal kapcsolatos tévhitek eloszlatására. Dr. Király Péter kisállatgyógyász szakállatorvos harminc éve kutatja a házi kedvencek allergiáit itthon és külföldön, és állítja, hogy az allergia napjainkra a kutyáknál is „népbetegséggé” vált, csaknem minden tizedik kutyánál előfordul. Az allergiás ebek az eleségen túl a környezet különféle anyagaira is érzékenyek lehetnek. Az érintett kutyák egyharmadánál az első tünetek egyéves kor előtt jelentkeznek. Az eleségallergia leggyakoribb tünete a minden évszakban azonos mértékű viszketés, valamint a lábfejen, a fülön vagy a végbél környékén jelentkező bőrpír és apró kiütések, de a bőrtünetekkel egyidejűen ritkán előfordulhatnak fülproblémák és emésztőszervi panaszok (pl. hányás, hasmenés) is.

Az utóbbi időben hazánkban számos tévhit alakult ki a csirkeallergiával kapcsolatban, ezért az állattartók jelentős része igyekszik a csirkehúst kiiktatni kedvencük étrendjéből. Azonban az allergiás tüneteket mutató kutyáknak csupán nagyjából egytizede eleségallergiás, a csirkehúsra mutatkozó túlérzékenység ezen belül értendő. „A legtöbb allergiás reakciót (90%) valamilyen környezeti allergén (pl. poratka, pollen) váltja ki. Az eleségallergia hátterében leggyakrabban a marhahús, tejtermékek, búza, tojás, csirkehús, bárányhús, sertéshús, nyúlhús és bizonyos halfajták állnak. A csirkehús csak egy a sok allergén közül, ráadásul nem is a lista élén szerepel: a statisztikák szerint a marhahús és a szója a leggyakrabban diagnosztizált bűnösök.” - hangsúlyozta az állatorvos.

Dr. Király Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy ha házikedvencünk eleségallergiás, akkor több allergénre is érzékeny lehet, így pl. a csirkehús allergiások közel egyharmada a halfehérjére is érzékeny. Ráadásul az eleségallergia az ún. légúti allergiával is társulhat, ami tovább árnyalja a képet. Kutyánknak tízszer nagyobb esélye van arra, hogy a légutakon keresztül bekerülő allergénre (pl. parlagfűre) produkáljon tüneteket, mint egy adott eleség fehérjére (pl. csirkehúsra).

A csirkeallergia létező probléma, ugyanakkor a kutyáknak csak igen szűk táborát érinti. A csirkehúsra történő túlérzékenység egyértelmű megállapítása többtényezős feladat, ezért, ha felmerül az eleségallergia gyanúja, a korrekt diagnózis felállításához forduljunk állatorvoshoz, lehetőleg a tünetek jelentkezésének korai szakaszában.

Leggyakoribb állateledel tévhitek:

1. A kutyaeledel másodosztályú húsból készül

Kizárólag az emberi tápláléknak szánt és elfogadott hús használható fel kutyaeledel előállításához. Ami ebből a húsból feldolgozás során megmarad, kerül bele a kutyaeledelekbe.

2. Barf, avagy nyers etetés a lehető legtermészetesebb

A kutya nem vadon élő állat, és a nyers hús fogyasztása betegségek kialakulásának kockázataival járhat, mert a nyers hússal számos veszélyes kórokozó kerülhet be kutyánk szervezetébe. „A nyers hús, illetve zsigerek etetése révén a kutya számos baktériummal (pl. Salmonella) és parazitával (pl. galandférgek, egysejtűek) fertőződhet, mely esetenként súlyos, akár halálos megbetegedést is okozhat. A túlzott fehérjebevitel pedig hosszú távon károsíthatja a kutya szerveit, főleg a máját és a veséjét.”- hívta fel a figyelmet a neves állatorvos.

3. Az otthon főzött étel a legjobb, hisz a kutya is azt eheti, amit az ember

Az otthoni maradékok vagy házilag főzött ételek csak ritkán biztosítanak elegendő és megfelelő összetételű tápanyagot a kutyák vagy macskák számára, ezért a házi diéta ronthatja a háziállatok egészségét és vitalitását, melyek összefüggésbe hozhatók az elhízás és más egészségügyi problémák kockázatával.

A kutya korának és életmódjának megfelelő testsúly megállapítása és a napi táplálék adag beállítása állatorvos feladata, ugyanúgy, mint allergiás tünetek észlelésénél a diagnózis felállítása. Az állattartó feladata azonban a házi kedvencére való odafigyelés és az állatorvosi ajánlások betartása.

Waltham Petcare Science Institute

A teljes értékű és kiegyensúlyozott eledel gyártása macskák és kutyák számára önmagában tudomány, amely a gyártás minden szakaszában szakértelmet igényel. A Pedigree nemzetközi kutatóközpontja, a WALTHAM® Petcare Science Institute, közel 50 éve a világ vezető szaktekintélye a kisállatok gondozása és táplálása terén. A megfelelő élelmiszer előállításának minden lépésében tudományos eljárásokat alkalmaz, az alapanyagok beszerzésétől a vitamin-ásványianyag-keverékek elkészítésén keresztül a napi mennyiség meghatározásáig.

https://www.waltham.com/

* https://www.waltham.com/news-events/nutrition/data-helps-tackle-pet-obesity

**https://www.waltham.com/resources/puppy-growth-charts

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: