hirdetés

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

Gyakran azok a betegek hallanak sikolyokat, akiknek a felmenői megjárták a haláltábort

A skizofréniában szenvedő Zsófi terápiájában sokat segített, amikor rájött: betegségének a holokauszttúlélő nagyszülei sorsához is köze lehet.
Rónyai Júlia. Fotó: geralt/Pixabay - szmo.hu
2021. február 09.

hirdetés

Zsófi számára minden 2005-ben kezdődött, amikor elvégzett egy agykontroll-tanfolyamot. Utólag úgy gondolja, ez valamit megbolygathatott a tudattalanjában. Az akkor 36 éves nőnek először téveszméi támadtak, majd hallucinálni kezdett, és a hangok egyre ijesztőbbé váltak.

Ha hangokat nem is hallunk, a legtöbben szembesültünk már vele, hogy időnként irracionális szorongások, netán fóbiák gyötörnek, amiknek nem ismerjük az eredetét. Ma is kevesen gondolják azonban, hogy ennek bármi köze lehet a felmenőinkhez - így Zsófiban sem merült fel ez a lehetőség.

Pedig ma már bizonyított tény, hogy nem kezdjük tiszta lappal az életünket: a szüleink, nagyszüleink traumái nyomot hagynak a DNS-ben, ezáltal pedig az utódoknak is átörökíthetők a fájdalmas emlékek.

“Az ő életük a mi genetikai információnkban is megjelenik, tehát ilyen módon is hat ránk a családi múlt” - mondja Dr. Harangozó Judit pszichiáter, az Ébredések Alapítvány munkatársa. “A pszichiátriai kórképek nagy részében feldolgozatlan trauma állhat a háttérben, ami testi betegségek kialakulásában is szerepet játszhat."

Gondoltam, felvágom az ereimet, hogy ne halljam a hangokat

“Biztos voltam benne, hogy meg fogok halni, pedig erre nem volt semmilyen racionális alapom. A férjemnek meg is mondtam: nincs értelme már biciklit venni sem, hiszen hamarosan úgysem leszek” - kezdi Zsófi a történetét.

hirdetés

A téveszme kialakulását követően a nő egyre több furcsaságot tapasztalt: többek közt egy zöld mosogatószivacsot látott tücsökké változni az ablakpárkányon. Az is megesett, hogy vezetés közben eltorzult körülötte a tér, mintha a házak kiszökdöstek volna elé az útra, és azt sem tudta, mikor kellene elrántania a kormányt. Emellett elkezdett rémisztő sikolyokat hallani:

“Emlékszem, ott volt előttem egy jó recés kés. Azon gondolkodtam, hogy felvágom az ereimet, ha másképp nem tudom elhallgattatni őket” - mondja.

Zsófinak erről szerencsére sikerült lebeszélnie magát. Ehelyett a János kórház pszichiátriáján kötött ki, ahol paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Innen került Dr. Harangozó Judithoz az Ébredések Alapítványnál, ahol kiderült, depresszióban is szenved.

Gyógyszereket kapott, amik annyira megterhelték a szervezetét, hogy egy hónapig az ágyból sem tudott kikelni. Idővel azonban a tünetei csökkenni kezdtek, és a pszichoterápia is használni kezdett: a nyomasztó sikoltások megszűntek.

Zsófi mégis úgy érezte, valami még hiányzik a múltjából. Többször is elment Hellinger-féle családállításra.

A családállításon a résztvevők egy pszichodrámához hasonló, vezetett foglalkozáson, szerepjáték segítségével próbálják értelmezni, a felmenők és még élő családtagok hogyan jelenhetnek meg egy adott személy sorsában.

Itt merült fel először, hogy a múltjában valamilyen családi titok lappang. Végül édesanyját sikerült rávenni, hogy felfedje a történtek egy részét, mivel ő sem ismerte a teljes igazságot. Egykori koncentrációs tábor Auschwitzban. Fotó: Jacek Abramowicz/Pixabay

Nagynénjét hitte az anyjának

“Azelőtt utáltam a történelmet - talán ez sem véletlen -, és az is csak a nagymamám temetésén tűnt fel, hogy nem katolikus szertartás szerint zajlik: a nők és férfiak külön oldalra ültek. De csak később tudatosult bennem, hogy zsidó temetést láttam, és hogy ezek szerint anyu és én is zsidók vagyunk” - mondja a nő, aki egyáltalán nem ismerte nagyszüleit. Végül édesanyjától sikerült megtudnia a homályos történet egy részét, amit teljes egészében ő se ismert.

Zsófi anyukája hároméves volt, amikor az ő apukája, a nagyapa, egy Erdély és Budapest közt ingázó szemészorvos öngyilkosságot követett el. A furcsa magyarázat szerint a nagyapa ezt azért tehette, mert a nagymama eladta a ruháit a távollétében.

A nagyapa testvére a nagymamát hibáztatta a történtekért. Magához vette Zsófi anyját, mondván, hogy sógornője alkalmatlan a gyereknevelésre. Ő, a nagynéni nevelte fel a kislányt, akit abban a hitben tartott, hogy az édesanyja.

“Anyunak gyerekkorában csak annyi tűnt fel, hogy az osztálytársai szülei fiatalabbak” - mondja Zsófi, aki sokáig maga is azt hitte, hogy a nagyapja nővére - akinek a temetésén járt - az ő nagymamája.

De mi állhatott a nagyapa rejtélyes öngyilkosságának hátterében? Zsófi annyit tudott meg: felmenője öt napot töltött Auschwitzban, ahol sorszámot tetováltak a bőrébe. Onnan a mauthauseni táborba vitték tovább. Egyetlen ruhával, csontsoványan érkezett haza. 1952-ben meghalt, története pedig ismeretlen maradt.

A nagymamáról még ennél is kevesebbet sikerült kiderítenie: pusztán az a legenda maradt fenn róla, hogy ő is megjárta a haláltábort. Emellett három lánytestvére is volt, akik közül - ha minden igaz - kettőt 1944-ben meggyilkoltak, egyiküket gyermekével együtt.

“Ha hiányos a negatív érzések megélése, titkok képződnek a családban” - mondja Dr. Harangozó. “A trauma hatását az emberi lélek ugyanis "érzésteleníti", néha ki is törli a tudatból az emléket. Ezt mutatja be például Kertész Imre Sorstalanság című könyve, ahol a borzalmas történetet végig tárgyilagosan, az érzéseket eltávolítva írja le.”

Zsófi így a terápiája keretében lassan szembetalálta magát a nagyszülei eltemetett múltjával. Felkavaró élmény volt számára megnézni a Schindler listáját, a Saul fiát, valamint (a témához különösen ajánlható) Born in Auschwitz című dokumentumfilmet. Rájött: a gázkamrában haldokló emberek sikolyai a filmekben éppen olyanok, mint amilyeneket a fejében hallott.

Még megdöbbentőbb volt számára egy sorstársa, a skót származású tapasztalati szakértő, Ron Coleman megfigyelése.

A férfi felhívta rá a figyelmet: habár a pszichózissal élők nagy többsége kötözködő, kritikus hangokat hall, gyakran azok a betegek hallanak sikolyokat, akik felmenői megjárták a haláltáborokat.

A holokauszttúlélők leszármazottaiból álló önsegítő csoportokban sokaknak vannak pszichés problémái. Van, aki pánikbeteg, más bipoláris, megint mások pedig különös fóbiában szenvednek, például nem merik beszappanozni magukat. De az sem ritka, hogy anorexia alakul ki náluk, így élik újra szüleik, nagyszüleik éhezését.

Lelkünkbe kell fogadnunk az áldozattá vált felmenőinket

Dr. Harangozó szerint a súlyos traumák esetében rövid távon életmentő lehet, hogy kitöröljük őket a tudatunkból - de ennek megvan az ára az életünk további részében. A feldolgozatlan érzések ugyanis ott lappanganak a felszín alatt, túlterhelik a tudattalanunkat, és az utánunk jövőknek is átadhatjuk őket. De vajon sikerülhet-e feloldani az öröklött traumák hatását?




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk