Harminc felett az ember már egy veterán autó: kell foglalkozni a karosszériával is, nem csak a fényezéssel, úgyhogy pár éve elkezdtem szervizelni magamat. A tavalyi lúdtalpbetét-készíttetés után a fogszabályzást tűztem ki az idei projektnek, miután felnőttkorban két bölcsességfogam is ránézett a kalendáriumára, hogy „úristen, a gazdatest már felnőtt, de én még nem bújtam ki, úgyhogy gyorsan kinövök totál ferdén és szétpogózom a többi foghavert, mielőtt kihúznak”.

A saját fogorvosom is elmondta az opciókat, amelyek nála elérhetőek, de a kutatómunkám végeztével a nála nem opcionális láthatatlan fogszabályzó mellett tettem le a voksomat, ugyanis szempont volt számomra az időintervallum (a fém-verzióval szemben ez másfél év helyett átlagosan fél év alatt fejti ki a hatását) és az esztétikum is (hiszen ez tényleg alig észrevehető). Nem beszélve arról, hogy nagyjából ugyanannyiba kerül, mint a hagyományos eljárás. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy átlátszó fogsor-burkot, és ezek a sínek egy pattintással bármikor ki- és betehetőek, és naponta kb. 22 órát kell viselni a sikeres végeredményhez.

Miután megtaláltam a számomra legszimpatikusabb rendelőt, ahol a nyári akción túl a közösségi médián olvasható vélemények is ódákat zengtek a szakorvos professzionalitásáról és az eredményes kezelésekről – fotókkal dokumentálva –, elmentem egy konzultációra. Egy patinás budai villaépületben eleve kevésbé feszeng az ember lánya, főleg, ha a doktornő tényleg egy tündér, és még a fogorvosi szék is egy madárcsicsergős, fenyőerdős ablakra néz. Egy tükörrel a kezemben végigmutogatta foganként, hogy melyikkel mit lehet elérni a kezelés végére, és mi az a probléma, amire nem alkalmas ez az eljárás. Például az alsó befordult szemfogaimmal várhatóan nem képes megbirkózni, de ennyi kompromisszum nekem belefér.

A teljeskörű tájékoztatás után fotókat készített a fogaimról, és egy foglenyomatot vett, ami olyan volt, mintha gyurmába harapnék: felidézte a legzsiványabb bölcsis korszakomat. Mivel kellően elszántnak mutatkoztam, átküldtek a szemben lévő épületbe egy panorámaröntgenre, és ígértek a következő hétre egy olyan 3D videót, amelyen látni fogom a teljes ütemtervet és a fogaim mozgását a kezelés alatt. Ezek a kisvideók minden szögből és verzióban meg is érkeztek a levélládámba, amelyeken már az is látszott, hogy négy apró tappancsot a felső és alsó szemfogaimra kell majd helyezni a megfelelő nyomásgyakorlás érdekében. A szakorvos még a konzultáción megnyugtatott, hogy ha szükség is lesz rá, ezek az ún. brackettek fogszínűek, úgyhogy csak az látja majd őket, aki teljesen belemászik az aurámba. Miután visszaírtam, hogy megfelel a terv, a már előre leegyeztetett időpontban mehettem is az elkészült síneimért egy héttel később.

Amikor megérkeztem a rendelőbe, hogy megkezdjem a kezelést, kellően fel voltam pörögve. Előzetesen felkészített a doktornő arra, hogy a fogközöket (egy fogzománcot nem sértő módon) meg kell kicsit reszelni ahhoz, hogy teret adjunk a fogak mozgatásának, mégis váratlanul ért az a kontraszt, ahogy a bájos csivitelést felváltotta a mini-reszelő vészjósló hangja.

Utána a minden részletre kiterjedő használati utasítást követően végre megkaptam az első láthatatlan fogszabályzómat, azaz két műanyag sínt, amelyek mellé járt a második sínpár is. Ennek az az oka, hogy csak havonta kell mennem konzultációra, viszont a síneket kéthetenként kell cserélni, tehát otthon térek át majd a következőre félidőben. A sínt felpattintani viszonylag egyszerű volt, a kipattintással első alkalommal szerencsétlenkedtem egy ideig, de az asszisztens megmutatta a sajátján, hogyan kell (ez ám a hitelesség, hogy neki is pont ilyen van, a doktornőnek pedig már volt), és azóta már flottul megy. Csak azt a képzettársítást kell fejben elengedni, hogy olyan, minta a protkódat vennéd ki, ami igen lohasztó lehet – szóval lehetőleg ne a párotok előtt parádézzatok ezzel.

Felkészítettek a rendelőben a lehetséges mellékhatásokra az első napokat illetően: nekem ugyan nem fájtak a fogaim egyáltalán, csak rendkívül furcsa volt az az állandó nyomásérzet meg az az érzés, mintha óvszert húztam volna a fogaimra, de a második napra feltörte a nyelvem alját az alsó sín széle, úgyhogy a doktornő előzetes tanácsára sima körömreszelővel igazítottam rajta.

Viszont plusz macera, mert minden evés után fogat és sínt is kell mosni, csak és kizárólag víziváskor maradhat bent a cucc, egyéb italnál pedig szájöblítés elegendő utána. Szóval hatszor meggondolod, hogy bedobsz-e egy szelet csokit két étkezés között, ezért én azt a módszert választottam, hogy kapásból ebéd után betömöm az arcomba a szokásos édességadagomat, hogy megússzam egy fogmosással kettő helyett.

A cikk írásakor még csak néhány napja viselem a fogszabályzót, de bízom benne, hogy megéri a vesződést, és eddig nagyon jók a visszajelzések arra vonatkozóan, hogy tényleg alig veszik észre a körülöttem lévők, valamint a beszédem sem lett olyan, mintha szájpecekkel magyaráznék.

Aki felnőtt korban vágna bele tehát a fogszabályzásba, annak ez az alternatíva nagyon is élhető megoldást jelent. Csak válogassátok meg, hogy milyen szakember kezébe adjátok a fogaitok sorsát, mert egy elrontott kezelésből esztétikailag és anyagilag is rémálom lehet az álommosoly helyett.