ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Az internet érzelmi kielégülést okozó dolgokkal kínál meg – függünk tőle vagy használjuk?

Mit tehetsz azokkal a dolgokkal, amiken nem tudsz változtatni? Ismerd meg és tanuld meg használni! Az egyik legjobb lecke erre az internet.
Forrás: Móroczanikó blog - szmo.hu
2018. október 23.


Link másolása

Miről szól Az élet íze blog?

Mórocz Anikó a lányának, Annának a születését várva kezdte el írni a blogot, neki is ajánlja első bejegyzésében. Ahogy ígéri: izgalmas utazást kezd Nusival, és csalódik, aki egy pelenkaszagú "baba-blog"-ra készül, mert azt a terepet meghagyja arra jóval érdemesebbeknek. Ők ketten inkább kóstolgatják az élet ízét, és az élményekből Nusi is ki fogja venni a maga részét.

Függünk tőle vagy használjuk? A súlyos eseteket a WHO (Egészségügyi Világszervezet) is betegséggé nyilvánította. Tudjuk-e, hogy hol a határ? Aki válaszol: Fülöp Tamás pszichológus.

Érzésem szerint az egész internet körüli helyzet egy kicsit torzítva van. Minden bizonnyal vannak olyan emberek, akiknél az internet függőséget okoz, ezt aláírom, de amikor nem volt net, akkor is voltak függőségben szenvedő emberek.

Bármilyen fogyasztási cikk vagy cselekvés kialakíthat függőséget. Van, aki állandóan fodrászhoz jár, és esetleg nem is gondoljuk, hogy milyen fontos neki a frizurája, van, aki folyton vásárolni megy. Mások cipőket gyűjtenek, s hiába van nekik már ötven-hatvan pár – ebből kettőt használnak igazán, a többit a szekrényben őrzik -, ha meglátnak valami nekik tetszőt, akkor nem tudnak ellenállni, és megveszik a következőt. A férfiak pl. csavarhúzókészletet, fúrógépet vagy pecabotot gyűjtenek, vagy focimeccseket néznek, ha jó, ha rossz, akkor is.

A gyűjtésnek szinte kivétel nélkül van pszichés háttere. A függőség azt jelenti, hogy az a dolog vagy tárgy, esetleg egy esemény, amihez hozzá lehet jutni, egy azonnali érzelmi kielégülést ad, amit mindig meg szeretnék ismételni. Az internet sok mindennel megkínál - Facebook, vásárlás, játék, kommunikáció -, ami érzelmi kielégülést okoz, és ennek az élménye meg is marad. Ha például rosszul érzi magát valaki, akkor ezeken a csatornákon keresztül könnyen kielégüléshez juthat.

Egyik függőségből a másikba

Az önmagunkban felismert függőségi hajlamot nagyon nehéz tudatosan megelőzni vagy korlátozni, mert sokszor minőségében hasonló, más tevékenységhez fogunk eljutni. Ha az egyik függőség véget ér, amögött jobbára egy másik áll. Ha a drága cipők vagy táskák beszerzése anyagilag megterhelővé válik, akkor helyettük lehet rúzsokat vagy sminkkészleteket vásárolni.

A mechanizmus ugyanaz: a tizenötödik – később nem használt – tárgy megvétele érzelmi töltetet ad. A játékszenvedély kialakulása, mint például a fogadás, a lottó és a kaparós sorsjegyek megvásárlása nem véletlenül okoz nagyon erős függőséget. Ha csak minden második-harmadik sorsjegy esetében nyerünk - még ha csak a sorjegy árát is -, akkor az pont elég motiváció egy újabb vásárláshoz, hisz jó érzést ad a nyeremény.

Megtalálja a helyét?

Nehéz véleményt alkotni, mert ha az ember őszintén belekutat a saját életébe, akkor szinte mindannyian kötődünk valamihez. Árnyalja a képet, ha valaki anyagilag jobb helyzetbe kerülne, s megtehetné, akkor mennyivel engedne nagyobb teret a szenvedélyeinek. Azt gondolom az internet is hasonlóan okozhat függőséget, de szerintem minden, ami újdonság, az előbb-utóbb megtalálja a használható helyét. Ami nem használható, az szemétbe kerül, ami használható, az az élet része marad, akkor is, ha van jó és kevésbé jó oldala. A nyolcvanas években volt összesen két tévécsatorna, és este tíz óra után nem volt adás. Ma hozzávetőlegesen százból tudunk választani. Káros? Bajt okoz? Általában úgy is azt három-négy csatornát nézzük, amit kedvelünk.

Igazából nem tudjuk leellenőrizni, hogy azok az emberek, akik épp most a televízió előtt ülnek, mit csinálnának akkor, ha nem lenne tévéadás. Nem tudjuk, hogy ha egycsapásra megszüntetnénk az összes tévécsatornát és az internet-szolgáltatást, akkor mit csinálnának. Őszintén azt gondolom, hogy nincs ember, aki hitelesen meg tudná fogalmazni ennek a hatásmechanizmusnak a hátterét, pláne társadalmi szinten. Abban viszont biztos vagyok, hogy az internet egy olyan találmány, ami hasznos és jó, de vannak árnyoldalai is.

Olyan, mint a tűz, a víz, a kés vagy az olló: pusztítani is tudnak és emberekben kárt tenni, de a hasznosságuk végett nem tudunk nélkülük meglenni. Dobjuk ki őket? Sose fogjuk eldobni. Az internet és a televízió is sok mindenre jó, és valószínű mindig is így lesz. Persze még több élménnyel meg fog bennünket kínálni, aztán ezek előbb-utóbb kellenek nekünk vagy nem.

A gyerek és a kütyük

Vannak, akik a járókában lévő csecsemőnek odaadják a tabletet vagy az okos telefont. Nem tudhatjuk, hogy ettől mi történik a gyerekkel, nem tudunk belemászni a fejébe. Nem tudjuk, mi történt egy gyermekkel, amikor a hetvenes években csuhébabával játszott a nagymamájával, egy másikkal, aki kétezerben egy vágható-sminkelhető próbababával játszott, vagy azzal, aki 2018-ban egy félrobot macival játszik, ami megy, mászik, enni kér, sír, tisztába kell tenni és beszél hozzá. Szemlátomást mindhárom gyermek játszik, tehát az alapmotívum ugyanaz.

Ha egy gyerek érdeklődési körében egy tárgy funkciója meghaladja őt, akkor nem játszik vele. Az elektronikus tárgyakat elkezdi nyomogatni, aminek a hatására különböző színek és formák jelennek meg a képernyőn, esetleg hangot is ad a készülék, az neki tökéletes, ezt a célt szolgálja. Annak idején a különböző színű és méretű karikákat adtuk oda a gyereknek, megnézegette őket, gurította, dobta. Amikor ez még kielégítette, akkor játszott vele, egy idő után pedig azt vettük észre, hogy nem használja, s kapott autót vagy babát. Eleinte azzal is játszott, később ruhát varrt neki, és ahogy a kézügyessége, a finommotorikája fejlődött befonta a haját.

Egy tableten is lehetnek olyan játékok, amin fel lehet öltöztetni egy babát, vagy fonni a haját. A különbség az, hogy nem tudja kézbe venni, nem tud neki ruhát varrni, hanem választ egyet a menüből. Az alapszintű kreativitás viszont megvan. A gyerek mindig választ és szól, hogy mivel szeretne játszani. Ha megfigyeljük az autózást: először eggyel játszik, aztán lesz öt, amivel már szerepjátékokat játszik, például egy utcai eseményt, amit otthon elevenít fel. Régen fapuskákkal játszottak szerepjátékot, mert nem volt még matchbox. E téren én nem aggódom.

Nyilván van minőségi különbség aközött, hogy egy számítógéppel vagy azon keresztül más gyerekekkel, vagy személyesen a kortársaival játszik a gyermek. Csábító tud lenni, hogy egyetlen pillanat alatt online talál magának játszótársat, főleg olyan játékokban, amiben közösen lehet részt venni. Régebben a szabadidő nagy részét kint töltötték együtt, közös játékkal. Ma bent a szobában nagyjából ugyanannyit vagy többet, hiszen rossz időben is van internet. De hasonlítsuk össze a kettőt egy kicsit. Mindkettő esetben van kommunikáció, van közös játék, vannak közös élmények. Eddig ugyanaz mind a kettő. Csak amikor a gyerekek kint játszanak, elfelejtjük, hogy sokszor vannak klikkesedések, kiközösítések, előfordul fizikai vagy verbális agresszió is. Annak idején nehéz volt megúszni kék-zöld foltok nélkül egy igazi bandaháborút, akár játék volt akár nem... Ezek egy online térben kevésbé érvényesülnek. Most akkor melyik a jobb? Nehéz egyértelműen eldönteni, mert mindkettőnek van pozitív és negatív oldala is.

Valóság és virtuális tér

Fontos lenne, hogy ne ítélkezzünk, amíg pontosan nem ismerjük a számítógép és a világháló kínálta lehetőségeket. Az ember számtalan dolgot kitalál, feltalál, és ami nem válik be, az nem terjed el, mert még nincs itt az ideje, vagy egyszerűen nem jó. Véleményem szerint az internet alapvetően jó dolog, rengeteg hasznos oldala van. Sarkításnak érzem azokat a véleményeket, amik főként a netet teszik felelőssé a gyermekek illetve felnőttek problémáinak kialakulásáért.

Marad, míg világ a világ

Az internet az emberiséget már el fogja kísérni. Az ember egy olyan képlékeny élőlény, hogy ha valami nem tetszik neki, akkor abból kimenekül, leveti, ledobja magáról. Senki nem szeret hosszú távon egy olyan rendszerben élni, ami neki nem jó. Mindig minden változik és átalakul. Számtalan stresszoldót találtak már ki különböző társadalmak, például a karaoke-t, a tányérdobáló szalonokat, az összetörhető autókat. Van most a kezében valakinek tamagochi? Kikopott...

Hullám-jelenség

Hagyjuk az internetet, hadd fussa ki magát. Egy hullámban vagyunk épp, vagy igazán még ide sem ért, s már kongatjuk a vészharangot. De a hullám akkor is jönni fog, ha harangozunk, nem tudunk neki parancsolni. Szépen ki fog futni a partra, sok mindent el fog mosni, de sok minden meg is marad. Az elvonulása után meglátjuk, hogy miből lehet építkezni, s ne feledjük, hogy nem véletlenül fog elmosni dolgokat.

Látunk diákokat, akik a neten és a kütyükön keresztül élik az életüket. Ez egy korosztályos sajátosság, várjuk meg mi lesz velük, amikor megérnek arra az igényre, hogy valakivel találkozzanak és kommunikáljanak. Óvatosan kezelném ezt a társadalmi korosztályt. Könnyű őket kritizálni, holott fogalmam sincs, hogy később hogyan fogják élni az életüket. Szerintem a Földön nincs olyan ember, aki meg tudná mondani, hogy egy korosztállyal húsz-harminc év múlva mi lesz.

Amikor megérkeztek hozzánk a mobiltelefonok, akkor azokat sem tudtuk használni. Össze-vissza csörgött színházban, előadásokon, moziban és munkahelyen. Úgy érzem megtanultuk kezelni, kontrollálni és úgy használni, amire való.

Játszani is engedd!

Az ember mindig is szeretett játszani. Ne bántsuk a játékot. Maga a folyamat, hogy egy gyerek vagy egy felnőtt játszik, az hasznos dolog. A gyerek talán azért nem társasjátékozik, mert a környezete nem ad rá lehetőséget. Látom a fogadóóráimon, hogy a fizikai térben történő játék olyan élményt ad, amivel sok gyerek nem is nagyon találkozott, és eszükben sincs elutasítani. Ritkán fordul elő az a kijelentés, hogy „ne kártyázzunk, mert sokkal jobban szeretnék a tableten játszani”... arról nem tehet a gyerek – sőt, az internet sem felelős érte -, hogy otthon esetleg nem játszanak vele.

Az árnyékos oldal

Azt tapasztalom, hogy sokkal türelmetlenebbek lettünk. Az azonnali kapcsolattartás igénye már-már elvárás. Kevesebbet kell várnunk bármire és rögtön mindent akarunk. Nincs idő arra, hogy ülepedjenek azok az események, amik érnek bennünket.

A közösségi oldalak és az internet sokkal nagyobb teret enged annak, hogy ne a valóságot adjuk magunkból. Nagyon nehéz őszintének lenni, amikor senki sem lát, és erős kísértés csak azt láttatni belőlünk, amit engedünk. De ezzel csak magunkat csapjuk be.

A lájkokért való eszeveszett küzdelem sok esetben méltatlan helyzetbe hozza az embereket. Saját maguk erkölcsi értékrendszerét feláldozni képes személyek - akik azért a kis ideig tartó figyelemért, amit esetleg a Facebookon keresztül kapnak meg -, családjuk felé is romboló hatással vannak. A közösen eltöltött idő helyett a mobiltelefonon való görcsös kapaszkodás mennyi időt lop el a másiktól? Mert mi ez, ha nem lopás? Ráadásul pont azt lopjuk el a másiktól, amit soha nem tudunk neki visszaadni: az időt!

Az internet labirintusában sok az útvesztő. De ki tudja elsőre megtalálni a kivezető utat, ha még sohasem járt benne? Előbb-utóbb mindenki találkozik olyan utakkal, amik nem vezetnek sehova. A kérdés az, hogy akkor soha ne engedjünk be senkit se - igaz így eltévedni sem fog -, vagy inkább vezessük végig a másikat megmutatva, hogy melyik út hova vezet. A döntést rábízom mindenkire.

(Az írás a Balatonfüredi Napló 2018. évi 7. számában jelent meg.)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Miből lehet tudni, hogy eljött a válás ideje?
A válás komoly érzelmi és anyagi következményekkel járhat, és nagy hatással van mindkét fél életére. Ezért fontos alaposan átgondolni és megfontolni, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban.
Laskai Nelli cikke a Boldognak lenni blogon, Fotók: Pexels - szmo.hu
2023. május 30.


Link másolása

Azonnal bevethető, párkapcsolat és önbizalom-növelő gyakorlatokat találsz a Boldognak Lenni könyvekben. Minden könyvben segítséget találsz ahhoz, hogy megtanuld helyesen kommunikálni a vágyaidat, megértsd a társad viselkedését, megtaláld az életcélod, és haladj előre a megrekedésből.

A párkapcsolatokban az egyik legnehezebb döntés a válásra gondolni. A válás komoly érzelmi és anyagi következményekkel járhat, és nagy hatással van mindkét fél életére. Ezért fontos alaposan átgondolni és megfontolni, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban.

Ez a cikk segít bemutatni néhány szempontot és jelet,

amelyek alapján érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a válás helyett egy jobb kapcsolat alakuljon ki a felek között, illetve ha nem akarja mindkét fél megjavítani, akkor hogyan lehet a lehető legzökkenőmentesebben külön folytatni az utat tovább.

Kommunikációs hiányosságok

Az egyik legfontosabb jel arra, hogy el kell gondolkodni a párkapcsolat működtetésén, az a tartós és megoldatlan kommunikációs probléma a párkapcsolatban. Ha a párkapcsolatot folyamatosan konfliktusok és viták jellemzik, és a pár képtelen megoldást találni, akkor ez komoly jele lehet annak, hogy az alapvető, támogató kommunikáció megszakadt.

Ha minden erőfeszítés ellenére sem tudják értelmesen és konstruktívan megbeszélni a problémákat,

akkor a próbaválás vagy a pártanácsadás lehet a módja annak, hogy mindkét fél boldog és egészséges életet élhessen.

Ismétlődő hűtlenség

A hűtlenség jelenléte a kapcsolatban súlyosan megrendítheti a bizalmat és az együttélés alapjait. Ha egyik vagy mindkét fél sem képes tartani a hűséget, akkor fontolóra kell venni, hogy miért vanank benne a kapcsolatban és mi a további céljuk az együttéléssel.

A bizalom megsértése és a hűtlenség hosszú távon káros hatással lehet

a párkapcsolatra és az egyén pszichológiai jólétére. Úgy látom, hogy sem a nyitott kapcsolatok, sem a szeretői viszonyok nem tudnak hosszú távon elégedettséget és a vágyott életminőséget megadni a feleknek.

Az érzelmek és az intimitás hiánya

Az érzelmi kapcsolat hiánya és az intimitás elvesztése komoly problémákat jelezhet a párkapcsolatban.

Ha nincs mély érzelmi kötődés vagy az intimitás hiánya tartósan jelen van, akkor az lehetőséget adhat arra, hogy felmerüljön a válás kérdése.

Az érzelmek és az intimitás fontos elemei a kielégítő és egészséges párkapcsolatnak, és ha ezek a tényezők hiányoznak, akkor nehéz fenntartani az összetartozás érzését.

Verbális vagy fizikai bántalmazás

A bántalmazás, legyen az fizikai vagy verbális, soha nem elfogadható egy párkapcsolatban.

Ha bármelyik fél bántalmazza a másikat, akkor abban a formában nincs helye a további együttélésnek.

A biztonság és a jólét az elsődleges szempont, és ilyen esetben meglehet, hogy csak a válás az egyetlen megoldás annak érdekében, hogy megszabaduljanak az erőszakos helyzettől és megtalálják külön a harmóniát az életben.

Az egyén fejlődésének és boldogságának gátja

Végül, ha a párkapcsolat tartósan akadályozza az egyén fejlődését és boldogságát, akkor érdemes elgondolkodni a kapcsolat szakember bevonásával való javításán vagy a váláson. A párkapcsolatnak támogató és építő erőnek kell lennie, ami segít az egyén személyes céljainak elérésében is.

A jól működtetett kapcsolat csapatgondolkodásra épül, a problémák és a megoldások is közösek.

Ha ez nem valósul meg, és a kapcsolat csak hátráltatja vagy korlátozza az egyént, akkor el szokott jönni a válás lehetőségének megfontolása.

Válás vagy pártanácsadás

A válás soha nem könnyű döntés, és számos tényezőt kell figyelembe venni. A fent említett szempontok segíthetnek abban, hogy megfontoltan átgondoljuk, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban. Mindig fontos a kommunikáció, a megértés és a tisztelet, és a válás csak az utolsó lehetőség, ha más megoldások nem hoztak eredményt. A párkapcsolati tanácsadók segíthetnek ebben a nehéz folyamatban, és megfelelő irányba terelhetik a döntést, hogy mindkét fél boldog és egészséges életet élhessen.

Ha – akár egy utolsó esélyt adva a kapcsolatnak – szeretnéd, ha szakember segítene a probléma feloldásában, a feszültség enyhítésében, akkor itt tudsz a tanácsadásról olvasni, mielőtt meghoznád a döntésedet.

Ma vagy hátralévő életedben a legfiatalabb! Kezdj el élni! Segítő könyvek, módszerek, technikák a blogon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Saját fia vérével próbál örökké fiatal maradni egy amerikai techmilliárdos
Bryan Johnson több millió dollárt költ évente arra, hogy lelassítsa az idő kerekét.

Link másolása

Dollármilliókat költ évente egy 45 éves amerikai férfi arra, hogy lelassítsa az öregedést. Bryan Johnson szigorú diétát és edzésprogramot tart, melynek segítségével már eddig is sikerült néhány évet lefaragnia a valódi korából. Legújabb videójában arról számolt be, hogy tinédzser fiától levett vérrel próbál megfiatalodni, írja a LADbible.

A techmogul vérátömlesztésén részt vett 17 éves fia, Talmage és 70 éves apukája, Richard is. A család egy dallasi klinikára utazott, ahol a tinédzser véréből vérplazmát készítettek, amit befecskendeztek az apjába abban a reményben, hogy elősegítheti a fiatalítást.

Jó ideje téma, hogy a fiataloktól levett plazma segíthet az idősebb generációk egészségnek megőrzésében. Szakértők szerint ugyanakkor az erre vonatkozó kutatások semmilyen meggyőző eredményt nem szolgáltattak.

Charles Brenner Los Angeles-i biokémikus szerint az orvostudomány még nem szerzett megdönthetetlen bizonyítékot arra, hogy a módszer valóban működik.

A háromgenerációs vérátömlesztéséről szóló angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vitamin kisokos: melyik vitamin mire jó?
Összeszedtünk pár tudnivalót a szervezet számára legfontosabb vitaminokról.

Link másolása

Rohanó világunkban immunrendszerünket rengeteg külső hatás éri, például az őszi-téli időszakban a vírusok által okozott fertőzések, a sok stressz vagy a fokozott izommunka mind-mind elvonják a szervezetből az értékes ásványianyagokat. Így alakulhat ki a vitaminhiányos állapot, ami az immunrendszer legyengüléséhez vezethet, és aminek következtében működésbeli zavarok léphetnek fel.

Hogy ezt az állapotot elkerüljük a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan, és változatosan állítsuk össze az étrendünket. Persze ez nem mindig sikerül és nem is olyan egyszerű, hiszen vannak olyan élethelyzetek, ami miatt mondjuk valami speciális étrendet kell követnünk vagy egyszerűen nem fér bele a napunkba. Ezért akár indokolt is lehet, hogy bizonyos vitaminokat, ásványi anyagokat pluszban magunkhoz vegyünk!

Te tisztában vagy vele, melyik vitamin, ásványi anyag hogyan hasznosul a szervezetedben, vagy melyikre miért van szükséged? Cikkünkben most összegyűjtöttük a legfontosabbakat!

A vízben oldódó vitaminokat nem tárolja a szervezet, így nem tud raktárkészletet felhalmozni, a zsírban oldódó vitaminokat (A,D,E,K) viszont igen, ezért vigyázni kell hogy az előírt mennyiséget ne lépjük túl alkalmazásuk közben!

A-Vitamin: (karotinok, retinol)

Nevezik a szem vitaminjának is, de a bőr és a csontok egészséges szerkezetének megtartásához is hozzájárul. Fontos szerepe van a retina fényérzékeny anyagának a felépítésében, hiánya szaruhártya betegségeket okozhat, vagy akár farkasvakságot, valamint meggyengíti a szervezet kórokozókkal szembeni védekezőképességét. A retinol nagyon népszerű hatóanyag az anti-ageing (öregedésgátló) szérumok között, és nagyon hatásos is, de mivel fényérzékenységet okoz javasolt fényvédő használata is alkalmazásakor.

Források: máj, répa, kajszibarack, sütőtök, tengeri hal, tojássárgája, gabonafélék, spenót

D-Vitamin: (kalciferol)

A D-vitamin másnéven kalciferol a D2 ill./ D3 vitamint jelöli. A D3-as erősebb hatású, a hiedelmekkel ellentétben nem a napfény tartalmazza, hanem a bőrben keletkezik az UV-B sugárzás hatására. Fontos a szervezetünknek a kalcium hasznosulása szempontjából, és egyre több kutatás igazolja, hogy bizonyos daganatos megbetegedéseknél gátolja a sejtburjánzást. Fontos pótolni, ha valaki például csak növényi alapú táplálékot eszik, ha túlzott alkoholt fogyaszt, vagy ha koleszterinszint-csökkentő gyógyszert szed.

Források: halmájolajak, margarinok, tojássárgája, máj

E-Vitamin: (tokoferol)

Antioxidáns, öregedésgátló hatása miatt kedvelt a kozmetikaiparban, illetve az élelmiszeripar is szívesen használja fel, hogy különböző zsiradékokban, mint pl. a margarin meggátolja az avasodást. Immunrendszer erősítő a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében nagy szerepet játszik, illetve nagyon fontos a rákmegelőzésben, mert csökkenti a szabad gyökök mennyiségét.

Források: növényi olajok, magvak, olívaolaj, sáfrányos szeklice, mandula, gabonacsírák

K-Vitamin: (filokinon, menakinon)

A K1 és K2 vitamint zöld növények és bélbaktériumok szintetizálják. Nagyon fontos a véralvadáshoz, hiányában vérzékenység léphet fel. Antibiotikum kúra szedése után, Crohn betegségnél, vagy más emésztőrendszeri megbetegedés következményeként jelentkezhet hiánya.

Források: brokkoli, spenót, sóska, káposzta, szója, máj

VÍZBEN OLDÓDÓ VITAMINOK:

Szervezetünk nem képes felhalmozni a vízben oldódó vitaminokat, ezért könnyebben lép fel vitaminhiány belőlük, mint a zsírban oldódó változatokéból. Fontos, hogy pótoljuk őket pl.: a téli időszakban, egy hosszabb antibiotikum kúra után, vagy ha sokat vagyunk kisgyerekek közelében.

B-Vitaminok:

Sokszor csak B-vitamin komplex-ként hivatkozunk rájuk, és a legtöbbször a különböző multivitaminokban is együttesen találhatók meg a legfontosabb fajtái. Az idegrendszerre, bőrünkre, és emésztőrendszerünkre, anyagcserefolyamatainkra vannak a legnagyobb hatással.

B1-Vitamin: (tiamin)

A szív és izmok, valamint az idegrendszer rendes működésében vesz részt és segíti a szénhidrát anyagcserét.

Források: gabonafélék, diófélék, karfiol, burgonya, barna rizs

B2-Vitamin: (riboflavin)

Szépségvitamin, segíti a bőr, haj, köröm karbantartását, a normál növekedés szempontjából is nagyon fontos szerepe van.

Források: tejtermékek, tojás, máj, élesztő, avokádó, gombák, aszpargusz

B3-Vitamin: (niacin)

Antioxidáns hatású, csökkenti a vérben a koleszterinszintet, ezáltal a szívinfarktus lehetőségét is.

Források: húsfélék, halfélék, tejtermékek, dió

B5-Vitamin: (pantoténsav)

A D-Vitamin és bizonyos hormonok előállításához van rá szükség. Neve görög szóból származik, azt jelenti „minden oldalról”, melyet azért kapott mert minden élelmiszerben megtalálható.

B6-vitamin: (piridoxin)

Számos anyagcsere folyamat résztvevője (pl. bőr), szükséges az idegrendszer működéséhez, vérképzéshez.

Források: élesztő, húsok, tojás, krumpli, máj

B7-vitamin: (biotin vagy H-vitamin)

Szükséges a haj, bőr és körmök egészségének fenntartásához, zsírsavak előállításához, glükóz újratermeléséhez, anyagcserefolyamatok működéséhez.

Források: máj, vese, tojás, karfiol, mogyorófélék

B9-vitamin: (folsav)

Nagyon fontos szerepet kap az egészségünk fenntartásában, várandós nőknél kiemelten fontos a megfelelő bevitel. Részt vesz a fehér- és vörösvérsejtek képzésében, vérlemezkék képzésében, valamint a gyomor és bélrendszer működésének fontos vitaminja.

Források: máj, spenót, gyümölcsök, élesztő

B12-vitamin: (kobalamin)

Anyagcsere folyamatok, mint pl. a szén-hidrát anyagcsere, fehérje anyagcsere, vörösvértestek képzése

Források: Csak állati eredetű ételekben található meg

C-vitamin vagy más néven az aszkorbinsav

Magyar „találmány” a C-vitamin hiszen elsőként Szent Györgyi Albert tudósunknak sikerült paprikából előállítani, amiért Nobel-díjjal jutalmazták. Érdekes tény, hogy egyedül az ember és a tengeri malac nem képes előállítani a C-vitamint, minden más állat igen. Ennek a vitaminnak a pótlására van a szervezetnek a legnagyobb szüksége, minden más vitaminnál sokkal magasabb az ajánlott napi beviteli értéke.

Nagyon fontos a szervezetnek a kollagén alőállításának szempontjából, amely a kötőszöveteink legfőbb proteinje. Segíti a kiválasztószerveink munkáját, pl. az epe és máj kiválasztását, elősegíti a vas felszívódását, megerősíti az immunrendszerünket, csökkenti a rák és szívbetegségek kockázatát, javítja a sebgyógyulást.

Víz. Extrákkal. Kipróbálod?

Ha plusz lendületre van szükséged az edzésen vagy bármikor a nap folyamán, próbáld ki az Apenta+ szénsavmentes funkcionális italokat és az Apenta+ Elements szénsavas, frissítő ízeit, melyek vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak!

Az Apenta+ 750 ml-es kiszerelésű, szénsavmentes üdítőitalok vitaminokkal, ásványi anyagokkal és növényi kivonatokkal teszik teljesebbé szervezeted hidratálását. A termékcsalád 8 tagja különböző területeken egészíti ki a mindennapi egészségmegőrzést. Ismerd meg az összes ízt ide kattintva!

Ha praktikus kiszerelésű, vitamin és ásványi anyag tartalmú szénsavas italra vágysz, a 330 ml-es alumínium dobozban, három ízben kapható Apenta+ Elements lehet a jó választás számodra!

A Pink Grapefruit Boost 0% hozzáadott cukrot tartalmaz, pink grapefruit ízben, hozzáadott magnéziummal. A White Peach Vibe fehér barack ízben, hozzáadott D-vitaminnal, a Superfruit Splash pedig gránátalma-acai-kékszőlő ízben, hozzáadott cinkkel készül.

Mindhárom ital C- és B-vitaminokat is tartalmaz!

A termékekről részletesebben ezen a linken olvashatsz!

A termékek fogyasztása nem helyettesítheti a változatos és kiegyensúlyozott étrendet, valamint az egészséges életmódot. A kedvező hatás legalább 100 ml termék fogyasztásával érhető el.

Reméljük hasznos olvasmány volt számotokra a vitaminkisokosunk, és ne feledjétek el pótolni a szervezet számára szükséges vitaminokat minden nap!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
Városi mindennapok, zöldebben
Az, hogy mit kezdünk a hétköznapok során felgyülemlett szeméttel, egy cigarettacsikkel, vagy éppen mennyit szellőztetünk az otthonunkban, mind hatással van a környezetünkre. Az ártalmakat pedig kis lépésekben is lehet csökkenteni, és mi is sokat tehetünk a füstmentes városokért!

Link másolása

Ha a városi mindennapokra gondolunk, sokunknak a zaj, a tömeg és a légszennyezés is eszünkbe jut. Bár sok mindent nem tudunk befolyásolni, de vannak olyan dolgok, amelyekre hatással lehetünk. Ehhez pedig nem kell feltétlenül hatalmas vállalásokra gondolni, kis lépésekkel is sokat tehetünk az egészségesebb környezetért, füstmentes városokért.

Naponta egy doboz cigi

A zsúfolt városokban a légszennyezés szintén olyan probléma, amiről sokat lehet hallani. A probléma jelentőségét mutatja, hogy tanulmányok szerint az európai városi népesség 90 százalékát érinti az egészségkárosítónak ítélt levegőminőségi szintnél magasabb koncentrációjú légszennyező anyagok jelenléte. A szennyezett levegő pedig komoly egészségügyi kockázatokkal jár: egy 2019-es tanulmány szerint a légszennyezés a dohányzáshoz hasonló mértékben képes tüdőtágulatot okozni hosszú távon. Ha a lakóhelyünkön 10 százalékkal megemelkedik az ózonszint, akkor ez a tüdőtágulat kialakulásának esélyét annyival növeli 10 év alatt, mintha 29 éven át naponta egy doboz cigarettát szívnánk el.

Nappali kontra forgalmas kereszteződés

A rossz minőségű levegő azonban nemcsak egy forgalmas úton, hanem a saját otthonunkban is gondot okozhat. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben tisztább lehet, mint a levegő a nappalinkban. Már olyan apró lépésekkel is tehetünk az egészségesebb beltéri levegőért, hogy kevesebb gyertyát égetünk. A South Carolina State University kutatása például arra jutott, hogy a paraffinalapú gyertyák mérgező vegyi anyagokat, toluolt és benzolt bocsátanak ki. Alkalmanként egy-egy gyertya nem valószínű, hogy veszélyt jelent az egészségre, de ha gyakran és egyszerre sok gyertyát gyújtunk, ráadásul különösen rossz szellőzésű helyiségben, az hosszú távon komoly egészségügyi kockázattal járhat. Súlyosbíthatja például az asztmát, allergiás tüneteket okozhat, vagy irritálhatja a légzőrendszert.

Természetesen a dohányzás is kellemetlen hatással van a beltéri levegőre: a cigarettafüstből származó kemikáliák nem tűnnek el egyik percről a másikra, kutatások szerint maradványaik két hónappal azután is megtalálhatók voltak olyan ingatlanokban, ahonnan dohányos költözött ki.

Több billiónyi csikk és műanyag

A városban élőkre nemcsak a szennyezett levegő lehet káros hatással, de a zöld területeket az eldobált szemét is elcsúfítja. Ezeknek pedig elég nagy részét a cigarettacsikkek teszik ki, felmérések szerint ugyanis évente átlagosan hatbillió csikk keletkezik. A csikkek háromnegyede végül a zöld területeken, a természetben köt ki, ami azért különösen veszélyes, mert műanyag mellett rengeteg káros anyag oldódik ki belőlük a talajba, vizekbe jutva. A cigaretták nagy része ugyanis cellulóz-acetátból készült füstszűrőket tartalmaz, ezeknek a szűrőknek pedig évtizedekre van szükségük ahhoz, hogy végleg lebomoljanak.

Így csökkenthetjük az ártalmakat

A dohányzás természetesen nemcsak a környezetre káros, hanem az emberek egészségére is. Ráadásul ma már tudjuk, hogy a dohányzás számos betegség kialakulásáért felel, és ezek a negatív hatások nemcsak magát a dohányost érik, a kifújt füst révén a környezetüket is.

A dohányzáshoz kapcsolódó kockázatok minimalizálásának legbiztosabb módja még mindig az, ha egyáltalán nem dohányzunk. Ha már dohányzunk, akkor fontos, hogy minél előbb leszokjunk. Azoknak a felnőtt dohányosoknak, akik valamilyen okból mégsem szoknak le, lehetőségük van tájékozódni az ártalomcsökkentésről. Ma már számos alternatíva áll rendelkezésre, amelyekkel csökkenthetők az ártalmak. Ilyenek a különböző füstmentes technológiák is. Az égés nélkül működő, dohányt és/vagy nikotint tartalmazó technológiák használatakor ugyanis nem jön létre sem füst, sem hamu, így ezek az alternatívák a cigarettánál akár 70-95 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki. A károsanyagkibocsátás-csökkenés és az egészségügyi hatás közötti kapcsolatot azonban még vizsgálják. A különböző füstmentes technológiákban közös, hogy füst és égés nélkül működnek, füstmentes technológia például az elektronikus cigaretta és az egyéb, kémiai reakcióval működő vagy a különféle elveken működő dohányhevítéses technológia.

Azonban fontos tudni, hogy ezek a technológiák sem kockázatmentesek, hiszen egyrészt a hosszú távú hatásuk egyelőre nem ismert, másrészt így is jut nikotin a szervezetbe, ami amellett, hogy erős függőséget okozó anyag, megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást. A legfontosabb a környezetünk és az egészségünk, az, hogy aki nem dohányzik, az ne is szokjon rá, illetve, aki már dohányzik, az minél hamarabb szokjon le. Hosszú távon ugyanis csak a nikotin- és dohánytartalmú termékek végleges elhagyásával csökkenthetők teljesen a dohányzás ártalmai.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk