/eletstilus/anya-mar-megint-oklendeztem-es-faj-a-fejem-valoban-eletre-szolo-kaland-szulonek-lenni/?pg=2
hirdetés

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

„Anya, már megint öklendeztem. És fáj a fejem.” – valóban életre szóló kaland szülőnek lenni?

hirdetés

Amit úgy képzeljünk el, hogy amikor én cipekedek hazafelé az élelmiszer shoppingból, három liter tejjel, kilós kenyérrel, ásványvizekkel, és a lányom ugyanazon a vonaton utazik, inkább átadom neki a férfiakat is megizzasztó – ámde komposztálható – zacskómat, és a hátamra csapom a hátizsákját, mert azzal még nekem is kihívás hazáig elvonszolni magamat. Ez önmagában kaland!

Legalább annyira, mint a tizenhét éves fiam nyolcadik órája. Az persze alapból örömforrás, hogy mennyi időt tölthet osztálytársai körében.

Reggel nyolctól délután háromig, fél négyig élvezhetik egymás társaságát.

Hasznos időtöltés közben. Amit persze délután is folytathat. Hiszen a napi nyolc tanóra után otthon még vagy kettőt tanulással tölt. Persze edzés után, este kilenctől. Mert hát a testedzés is fontos, ezért is iktatódott be kötelező jelleggel az a plusz két-három tesi is az órarendbe. A hittan/erkölcstan mellé. Mert amúgy még nem volt elég a heti óraszám… Készen is van a zombifilm második főszereplője. Ámbátor, ha egy kamasz nem tud aludni, miért is ne tölthetné történelemtanulással az esti szabad óráit?

Ja, hogy amúgy nincs élete? Na, de kérem! Így készül fel a valódi felnőtté válásra!

Hiszen a felnőttség ismérve, hogy szorgos hangyaként dolgozol reggel nyolctól délután négyig, bevásárolsz, hazaérsz, vacsorát főzöl/eszel, lerogysz a fotelbe, bekapcsolod a tévét, és nézel ki a fejedből. Majd az este csúcspontjaként bevonszolod magad a hálószobába, és átalszod magad a másnapi mókuskerékbe. A gyerekeid meg nőnek, mint a vadvirág. Vagy mint a gaz. Vagy tévednék?

Ez csak a született lúzerek életmintája?

A nagylányunk éppen azon dolgozik, hogy ne váljon belőle lúzer. Egyetemista, vagyis ő már túlesett a kamaszkoron, és önként hajtja igába a fejét. Ő az egyetlen a családban, aki számára ez a kaland – egyelőre - tényleg kaland. Hiszen azt tanulja, amit szeret, és építi a jövőjét.

Iskola, család, karrier, gyerek. Ja, kocsi és kutya is kell. Mint a plakátokon.

Amúgy a szülők nagy részének maga az egyetem az egyik legnagyobb kaland. Legalábbis a tandíj befizetése. Bár arra ott a diákhitel. Hogy aztán az ifjú pályakezdőnek is jusson az élvezetekből, amit a visszafizetése jelent. Bár az okos, intelligens, nagypolgári családok sarjai nyilván bejutnak az állami képzésekre. Vagy mégse? Na, mindegy,

aki alapítványi iskolát fizet, az bírja az egyetemi tandíjat is. Mondanám ezt, ha rosszindulatú lennék.

De nem turkálok mások zsebében. Hiszen én is bérből és fizetésből élek.

Jut eszembe, fizetés. Próbáltam nemrég kikalkulálni, hogy mennyit kéne ahhoz a férjemmel közösen keresnünk, hogy ötfős családunk kellemesen, emberhez méltóan élhessen. Őszinte leszek. Nem merek számokkal dobálózni, mert az olvasók egy része agyvérzést kapna. Hogy képzelem ezt a képtelenül magas összeget?! A másik része fetrengene a nevetéstől. Hogy gondolom, hogy ők ennyiből megélnének?!

Sajna a maradék nem olvas online felületeket.

Mert három műszakban dolgozik, vagy három munkahelyén tölti a nyavalyás idejét, hogy a gyerekei lehetőség szerint ne haljanak éhen.

Ha már egyszer vállalta ezt az életre szóló kalandot…


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk