ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

A Szegedi Tudományegyetem diákjai 2020-tól egyszerre öt egyetemen is tanulhatnak

Az EUGLOH projektnek köszönhetően Párizsban, Lundban, Portóban és Münchenben is tanulhatnak. A projektről és a lehetőségekről az egyetem nemzetközi és közkapcsolati igazgatójával, a stratégiai rektorhelyettesével és az egyik Erasmusos diákjával beszélgettünk.

Link másolása

Mindig is arról álmodoztál, hogy egyetemistaként külföldön is tanulj? Most az SZTE-n ez az álmod jó eséllyel teljesülhet. Az egyetem ugyanis társalapítója az European University Alliance for Global Health – röviden EUGLOH – elnevezésű, öt egyetemből álló európai egyetemi szövetségnek. Ennek köszönhetően az egyetem hallgatói választhatnak, hogy melyik külföldi partneregyetemben szeretnének külföldi ösztöndíjjal tanulni, de kutatási projekthez is csatlakozhatnak.

Így tanulhatsz a Paris-Saclay Egyetemen Franciaországban, a svéd Lundi Egyetemen, Portugáliában a Portói Egyetemen vagy éppen a müncheni Ludwig Maximillian Egyetemen Németországban.

Hogy miről is szól az EUGLOH projekt és mire számíthatnak 2020-tól a diákok, Széll Mártát az egyetem stratégiai rektorhelyettesét kérdeztük:

- A projekt alapötlete 2017-re datálható, mikor az Európai Bizottság egy olyan határozatot hozott, amelyben kijelentették, hogy Európa jövőbeli erősségét a felsőoktatási intézmények fogják nagymértékben elősegíteni. Emmanuel Macron elnöknek volt ezzel kapcsolatban egy nagyhatású beszéde, és ezután egy év alatt dolgoztak ki egy olyan program tervezetet, amely megalapozhatja a közös európai felsőoktatási tér létrehozásának lehetőségét.

A Szegedi Tudományegyetemet 2018 nyarán érte a megkeresés, a müncheni egyetemen keresztül, hogy csatlakozzunk egy európai egyetemeket tömörítő konzorciumhoz. Ebben a szövetségben rajtunk kívül még, Svédországban a lundi egyetem, Portugáliából a portói egyetem, Németországból a müncheni Ludwig Maximilian egyetem, és Franciaországból a párizsi Párizs-Saclay Egyetem tartozik.

A projekten belül kiírásra kerülnek pályázatok, amelyre európai egyetemeknek a konzorciumai pályázhatnak, és 3 éves futamidővel megvalósított közös projektekben kerül tesztelésre, hogy hogyan működnek ezek a szövetségek. Az első ilyen pályázati kiírás 2018 októberében jelent meg. Február végén volt lehetőség leadni az egyetemeknek a pályázatokat és mi a fentebb felsorolt egyetemekkel pályáztunk, amit végül el is fogadtak. - mesélte el nekünk.

 

Közösen szervezett konferenciák, oktatásfejlesztési programok várhatóak a négy partneregyetemmel

Széll Márta továbbá elmondta nekünk milyen projektekbe csatlakozhatsz az egyetem tanulójaként és min dolgoznak jelenleg is a projekt munkatársai:

- Az egész program kiemelt célja, hogy mind az egyetemek hallgatói és oktatói, az úgynevezett szakmobilitást elsősorban egymás között hajtsa végre.

Tehát, hogyha egy tanuló az SZTE hallgatója lesz, akkor ezen keresztül egy 220 ezres egyetemi európai közösségnek lesz a tagja. Innentől kezdve a másik 4 partneregyetem közül bármelyik oktatási programjába be tud csatlakozni.

Ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy egyfajta tematikát kellett adni ennek a projektnek. Ez pedig a globális egészség tematikája, amely abba az értelemben is globális, hogy nem csak az európai egészségügyi térben gondolkodik a projekt, hanem globális vonatkozásban.

Nem csak szorosan az orvos és egészségügyi ellátás területén próbáljuk összehangolni a oktatási, kutatási tevékenységeinket, hanem az egészség értékláncnak a számos tagját és a legdiverzebb tagjait is belevonva. Kezdve az egészséges talajjal, az egészséges étkezéssel, az egészség megőrzésének a témájával, az orvos egészségtudományokkal, rehabilitációval, az egészségügyi ellátás a jogi és gazdasági aspektusaival. Lesznek közösen szervezett konferenciák, oktatásfejlesztési programok, amelyhez az oktatóknak illetve a hallgatók minél szélesebb körének csatlakozását várjuk.

Jelenleg azon is dolgozunk, hogy egymás között megemeljük az Erasmus csere kapcsolataink keretszámait, és kidolgozzunk olyan virtuális és blended képzési programokat is, amelyeken keresztül a hallgatóknak fizikai mobilitást nem is kell végrehajtani, hanem online tudnak csatlakozni. 

Tervezzük továbbá, hogy legyenek olyan kurzusaink, ahova mind a négy partneregyetem hallgatója tud majd csatlakozni és azon is dolgozunk, hogy olyan témában kerüljenek meghirdetésre, amelyhez minél több hallgató tud egyszerre csatlakozni.

Az SZTE-n kívül a Pécsi Tudományegyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Central European University nyertek még ilyen európai egyetem projektlehetőséget.

A végkimenetele ennek a projektnek majd az lesz, hogy megteremtsük az alapjait ez európai közös diplomának, de ehhez még sok előkészítő munkára van szükség. Tulajdonképpen ez a projektindítás ennek a célját is szolgálja többek között.

Tehát elkezdtünk dolgozni azoknak a programoknak a kidolgozásán, amelyeket beemelünk ebbe a közös munkába és nagyon szorosan riportáljuk az Európai Unió felé, hogy hogy történik ezeknek a megvalósítása.- avatott be minket Széll Márta a projekt részleteibe.

 

Az Erasmus nem csak a hallgatók, de az oktatók körében is népszerű

A Szegedi Tudományegyetem Erasmus kapcsolatairól Bene Tamást, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati igazgatóját kérdeztük. Az egyetem jelenleg 31 országban 540 intézménnyel áll kapcsolatban 1035 bilaterális szerződés keretében (ezek listáját itt találod), így kiváncsiak voltunk arra, hogy az SZTE diákjai és oktatói körében, mennyire népszerű az Erasmus és vajon melyik ország a legnépszerűbb a hallgatók körében.

- Egy évben átlagosan hány hallgató pályázik az Erasmus ösztöndíjra és hány hallgató nyer felvételt? 

- Az elmúlt évek adatai alapján éves szinten kb. 250-300 hallgató utazik külföldre az ösztöndíjjal.

- Melyik országból érkeznek legtöbben a külföldi hallgatók?

-A TOP 3 ország Törökország, Olaszország, Spanyolország. További országokat ezen a linken találtok!

- Az SZTE-s hallgatók melyik országokat választják legszívesebben?

-A TOP 3 ország Németország, Olaszország, Franciaország. További országokat ezen a linken találjátok!

Az Erasmus nem csak a hallgatók, de az oktatók körében is népszerű. 2019-ben európai szinten is első helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem a kiküldött oktatói mobilitási adatok alapján. A közel 370 kiutazással az európai mobilitási projektek több mint egy százalékát az SZTE valósította meg. A kiutazó hallgatói mobilitás alapján a szegedi egyetem a legaktívabb vidéki felsőoktatási intézmény.

Bene Tamástól megtudtuk azt is, hogy az SZTE-n Erasmus ösztöndíjat az 1998/1999. tanév óta 5264 kiutazó hallgató,  3275 Szegedre érkező hallgató, 3231 kiutazó és 1627 Szegedre jövő oktató vette igénybe.

Közéjük tartozik az egyetem egyik joghallgatója Klucsai Nóra is, aki Belgiumban töltött, több mint 4 hónapot. Őt Erasmusos élményeiről kérdeztük:

- Miért jelentkeztél Erasmusra?

- Már középiskolás koromban is tudtam, hogyha egyetemista leszek, akkor szeretnék Erasmusra menni. Szerettem nyelveket tanulni, szerettem mindig utazni, meg külföldre menni. Emiatt ezt egy nagyon jó lehetőségnem tartottam. Mindenképpen francia nyelvterületre szerettem volna menni, mert középiskolában már tanultam franciául viszont az egyetemi évek alatt, eléggé elhanyagoltam és úgy gondoltam, így tudnám frissíteni és a szakmai nyelvet is meg tudnám tanulni.

- Melyik országban voltál és melyik egyetemet választottad?

- Belgiumban voltam, az Université catholique de Louvain-en. Belgium egy nagyon szimpatikus ország volt és még soha nem voltam ott, de nagyon szerettem volna megnézni, meg kiváncsi voltam, hogy milyen kint élni.

Az egyetemről nagyon jókat olvastam. Én jogot tanulok, azon belül is üzleti jogot és abból a szempontból is egy jó nevű egyetemnek számít.

Ez egy egyetemi város, tele van fiatalokkal, kicsit hasonló is mint Szeged. Nem akartam semmiképpen sem egy nagyvárosba menni, pl. Párizsba, ahol elveszik egy kicsit az ember. Egy jó kis egyetemi közösségbe szerettem volna menni, és végül ki is derült, hogy jól választottam.

A kinti óráimat itthon is el tudtam fogadtatni. Volt egy kötelező tantárgyam is, a versenyjog, amit el tudtam fogadtatni, illetve tanultam még fogyasztóvédelmet is, ami nagyon jó volt, mert abból írom most a szakdolgozatomat. A versenyjogot pl. angolul tanultam, a fogyasztóvédelmet pedig franciául, ami azért is volt jó, mert mind a két nyelvet gyakorolhattam és megismertem egy kicsit a szakmai nyelvet is.

- Mennyi időt töltöttél kint és mik voltak a tapasztalataid az iskoláról, a hallgatókról, az oktatásról?

- 4 és fél hónapot voltam kint összesen. A belga diákoknál azt vettem észre, hogy ők annyira nem nyitottak a külföldiek felé, ők viszonylag zárkózottabbak voltak. Viszont nagyon sok Erasmusos hallgató volt kint, csak a jogi karon 60-70 Erasmusos diák volt és ebből egy jó kis közösség alakult ki.

Maga az oktatás nagyon színvonalas volt, sokszor hallottam, hogyha valaki Erasmusosként külföldre megy, elnézőbbek a tanárok. Hát itt nem voltak. Magasak voltak a követelmények. A tanárok is neves tanárok voltak. Az iskola Belgiumban van, ott az Európai Uniónak elég sok intézménye van, és a versenyjog és a fogyasztóvédelem is mind Európai Uniós területek, emiatt a tanáraink is szakértők voltak, akik napi szinten is részt vesznek jogalkotási folyamatokban. Nagyon jó dolgokat tanulhattunk tőlük és nagyon nyitottak és segítőkészek voltak.

- Mit adott neked az Erasmus?

- Sok élményt.

Már maga az, hogy fiatalon majdnem egy félévet kint töltöttem egy teljesen idegen környezetben, ez azért sokszor talpraesettségre meg önállóságra neveli az embert. Nagyon sokat fejlődött a francia és az angol tudásom, beleértve a szakmai nyelvet is, ami nagyon minimális volt előtte.

Ennek köszönhetően el tudtam indulni egy nemzetközi párbeszéd versenyen, ami nagy dolognak számít és nagyon sokat hozzáadott, hogy kint voltam. Emellett nagyon sokat utaztunk kint, egész Belgiumot bejártuk, nagyon szép helyeken voltunk és néhány új baráttal is gazdagabb lettem.

- Mi volt a legemlékezetesebb élményed?

- Talán az volt, amikor elmentünk Brugge-be kirándulni, ami egy igazi kis mesebeli város és pont úgy tudtunk elmenni, hogy a karácsonyi vásár már megkezdődött, ami miatt még inkább varázslatos volt. Ráadásul akkor jött ki a családom is meglátogatni.

- Mit mondanál azoknak a hallgatóknak, akik még nem jelentkeztek Erasmusra vagy hezitálnak?

- Mindenképpen jelentkezzenek! Én is hezitáltam, attól függetlenül, hogy évek óta szerettem volna kimenni, azért elgondolkodtam, biztos szeretnék-e menni.

Én azt javaslom mindenképpen menjenek ki, mert ezzel csak nyerni lehet. Külföldön lehetsz, világot láthatsz, tanulhatsz, fejlődhetsz minden szempontból, új dolgokat, embereket és kultúrákat ismerhetsz meg.

Akinek felmerült a gondolat, hogy szeretne menni, ne hagyja ki!

A cikk az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával jelent meg. Pályázati azonosító: EFOP-3.4.4-16-2017-00015 A pályázat címe: A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Miből lehet tudni, hogy eljött a válás ideje?
A válás komoly érzelmi és anyagi következményekkel járhat, és nagy hatással van mindkét fél életére. Ezért fontos alaposan átgondolni és megfontolni, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban.
Laskai Nelli cikke a Boldognak lenni blogon, Fotók: Pexels - szmo.hu
2023. május 30.


Link másolása

Azonnal bevethető, párkapcsolat és önbizalom-növelő gyakorlatokat találsz a Boldognak Lenni könyvekben. Minden könyvben segítséget találsz ahhoz, hogy megtanuld helyesen kommunikálni a vágyaidat, megértsd a társad viselkedését, megtaláld az életcélod, és haladj előre a megrekedésből.

A párkapcsolatokban az egyik legnehezebb döntés a válásra gondolni. A válás komoly érzelmi és anyagi következményekkel járhat, és nagy hatással van mindkét fél életére. Ezért fontos alaposan átgondolni és megfontolni, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban.

Ez a cikk segít bemutatni néhány szempontot és jelet,

amelyek alapján érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a válás helyett egy jobb kapcsolat alakuljon ki a felek között, illetve ha nem akarja mindkét fél megjavítani, akkor hogyan lehet a lehető legzökkenőmentesebben külön folytatni az utat tovább.

Kommunikációs hiányosságok

Az egyik legfontosabb jel arra, hogy el kell gondolkodni a párkapcsolat működtetésén, az a tartós és megoldatlan kommunikációs probléma a párkapcsolatban. Ha a párkapcsolatot folyamatosan konfliktusok és viták jellemzik, és a pár képtelen megoldást találni, akkor ez komoly jele lehet annak, hogy az alapvető, támogató kommunikáció megszakadt.

Ha minden erőfeszítés ellenére sem tudják értelmesen és konstruktívan megbeszélni a problémákat,

akkor a próbaválás vagy a pártanácsadás lehet a módja annak, hogy mindkét fél boldog és egészséges életet élhessen.

Ismétlődő hűtlenség

A hűtlenség jelenléte a kapcsolatban súlyosan megrendítheti a bizalmat és az együttélés alapjait. Ha egyik vagy mindkét fél sem képes tartani a hűséget, akkor fontolóra kell venni, hogy miért vanank benne a kapcsolatban és mi a további céljuk az együttéléssel.

A bizalom megsértése és a hűtlenség hosszú távon káros hatással lehet

a párkapcsolatra és az egyén pszichológiai jólétére. Úgy látom, hogy sem a nyitott kapcsolatok, sem a szeretői viszonyok nem tudnak hosszú távon elégedettséget és a vágyott életminőséget megadni a feleknek.

Az érzelmek és az intimitás hiánya

Az érzelmi kapcsolat hiánya és az intimitás elvesztése komoly problémákat jelezhet a párkapcsolatban.

Ha nincs mély érzelmi kötődés vagy az intimitás hiánya tartósan jelen van, akkor az lehetőséget adhat arra, hogy felmerüljön a válás kérdése.

Az érzelmek és az intimitás fontos elemei a kielégítő és egészséges párkapcsolatnak, és ha ezek a tényezők hiányoznak, akkor nehéz fenntartani az összetartozás érzését.

Verbális vagy fizikai bántalmazás

A bántalmazás, legyen az fizikai vagy verbális, soha nem elfogadható egy párkapcsolatban.

Ha bármelyik fél bántalmazza a másikat, akkor abban a formában nincs helye a további együttélésnek.

A biztonság és a jólét az elsődleges szempont, és ilyen esetben meglehet, hogy csak a válás az egyetlen megoldás annak érdekében, hogy megszabaduljanak az erőszakos helyzettől és megtalálják külön a harmóniát az életben.

Az egyén fejlődésének és boldogságának gátja

Végül, ha a párkapcsolat tartósan akadályozza az egyén fejlődését és boldogságát, akkor érdemes elgondolkodni a kapcsolat szakember bevonásával való javításán vagy a váláson. A párkapcsolatnak támogató és építő erőnek kell lennie, ami segít az egyén személyes céljainak elérésében is.

A jól működtetett kapcsolat csapatgondolkodásra épül, a problémák és a megoldások is közösek.

Ha ez nem valósul meg, és a kapcsolat csak hátráltatja vagy korlátozza az egyént, akkor el szokott jönni a válás lehetőségének megfontolása.

Válás vagy pártanácsadás

A válás soha nem könnyű döntés, és számos tényezőt kell figyelembe venni. A fent említett szempontok segíthetnek abban, hogy megfontoltan átgondoljuk, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban. Mindig fontos a kommunikáció, a megértés és a tisztelet, és a válás csak az utolsó lehetőség, ha más megoldások nem hoztak eredményt. A párkapcsolati tanácsadók segíthetnek ebben a nehéz folyamatban, és megfelelő irányba terelhetik a döntést, hogy mindkét fél boldog és egészséges életet élhessen.

Ha – akár egy utolsó esélyt adva a kapcsolatnak – szeretnéd, ha szakember segítene a probléma feloldásában, a feszültség enyhítésében, akkor itt tudsz a tanácsadásról olvasni, mielőtt meghoznád a döntésedet.

Ma vagy hátralévő életedben a legfiatalabb! Kezdj el élni! Segítő könyvek, módszerek, technikák a blogon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Saját fia vérével próbál örökké fiatal maradni egy amerikai techmilliárdos
Bryan Johnson több millió dollárt költ évente arra, hogy lelassítsa az idő kerekét.

Link másolása

Dollármilliókat költ évente egy 45 éves amerikai férfi arra, hogy lelassítsa az öregedést. Bryan Johnson szigorú diétát és edzésprogramot tart, melynek segítségével már eddig is sikerült néhány évet lefaragnia a valódi korából. Legújabb videójában arról számolt be, hogy tinédzser fiától levett vérrel próbál megfiatalodni, írja a LADbible.

A techmogul vérátömlesztésén részt vett 17 éves fia, Talmage és 70 éves apukája, Richard is. A család egy dallasi klinikára utazott, ahol a tinédzser véréből vérplazmát készítettek, amit befecskendeztek az apjába abban a reményben, hogy elősegítheti a fiatalítást.

Jó ideje téma, hogy a fiataloktól levett plazma segíthet az idősebb generációk egészségnek megőrzésében. Szakértők szerint ugyanakkor az erre vonatkozó kutatások semmilyen meggyőző eredményt nem szolgáltattak.

Charles Brenner Los Angeles-i biokémikus szerint az orvostudomány még nem szerzett megdönthetetlen bizonyítékot arra, hogy a módszer valóban működik.

A háromgenerációs vérátömlesztéséről szóló angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vitamin kisokos: melyik vitamin mire jó?
Összeszedtünk pár tudnivalót a szervezet számára legfontosabb vitaminokról.

Link másolása

Rohanó világunkban immunrendszerünket rengeteg külső hatás éri, például az őszi-téli időszakban a vírusok által okozott fertőzések, a sok stressz vagy a fokozott izommunka mind-mind elvonják a szervezetből az értékes ásványianyagokat. Így alakulhat ki a vitaminhiányos állapot, ami az immunrendszer legyengüléséhez vezethet, és aminek következtében működésbeli zavarok léphetnek fel.

Hogy ezt az állapotot elkerüljük a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan, és változatosan állítsuk össze az étrendünket. Persze ez nem mindig sikerül és nem is olyan egyszerű, hiszen vannak olyan élethelyzetek, ami miatt mondjuk valami speciális étrendet kell követnünk vagy egyszerűen nem fér bele a napunkba. Ezért akár indokolt is lehet, hogy bizonyos vitaminokat, ásványi anyagokat pluszban magunkhoz vegyünk!

Te tisztában vagy vele, melyik vitamin, ásványi anyag hogyan hasznosul a szervezetedben, vagy melyikre miért van szükséged? Cikkünkben most összegyűjtöttük a legfontosabbakat!

A vízben oldódó vitaminokat nem tárolja a szervezet, így nem tud raktárkészletet felhalmozni, a zsírban oldódó vitaminokat (A,D,E,K) viszont igen, ezért vigyázni kell hogy az előírt mennyiséget ne lépjük túl alkalmazásuk közben!

A-Vitamin: (karotinok, retinol)

Nevezik a szem vitaminjának is, de a bőr és a csontok egészséges szerkezetének megtartásához is hozzájárul. Fontos szerepe van a retina fényérzékeny anyagának a felépítésében, hiánya szaruhártya betegségeket okozhat, vagy akár farkasvakságot, valamint meggyengíti a szervezet kórokozókkal szembeni védekezőképességét. A retinol nagyon népszerű hatóanyag az anti-ageing (öregedésgátló) szérumok között, és nagyon hatásos is, de mivel fényérzékenységet okoz javasolt fényvédő használata is alkalmazásakor.

Források: máj, répa, kajszibarack, sütőtök, tengeri hal, tojássárgája, gabonafélék, spenót

D-Vitamin: (kalciferol)

A D-vitamin másnéven kalciferol a D2 ill./ D3 vitamint jelöli. A D3-as erősebb hatású, a hiedelmekkel ellentétben nem a napfény tartalmazza, hanem a bőrben keletkezik az UV-B sugárzás hatására. Fontos a szervezetünknek a kalcium hasznosulása szempontjából, és egyre több kutatás igazolja, hogy bizonyos daganatos megbetegedéseknél gátolja a sejtburjánzást. Fontos pótolni, ha valaki például csak növényi alapú táplálékot eszik, ha túlzott alkoholt fogyaszt, vagy ha koleszterinszint-csökkentő gyógyszert szed.

Források: halmájolajak, margarinok, tojássárgája, máj

E-Vitamin: (tokoferol)

Antioxidáns, öregedésgátló hatása miatt kedvelt a kozmetikaiparban, illetve az élelmiszeripar is szívesen használja fel, hogy különböző zsiradékokban, mint pl. a margarin meggátolja az avasodást. Immunrendszer erősítő a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében nagy szerepet játszik, illetve nagyon fontos a rákmegelőzésben, mert csökkenti a szabad gyökök mennyiségét.

Források: növényi olajok, magvak, olívaolaj, sáfrányos szeklice, mandula, gabonacsírák

K-Vitamin: (filokinon, menakinon)

A K1 és K2 vitamint zöld növények és bélbaktériumok szintetizálják. Nagyon fontos a véralvadáshoz, hiányában vérzékenység léphet fel. Antibiotikum kúra szedése után, Crohn betegségnél, vagy más emésztőrendszeri megbetegedés következményeként jelentkezhet hiánya.

Források: brokkoli, spenót, sóska, káposzta, szója, máj

VÍZBEN OLDÓDÓ VITAMINOK:

Szervezetünk nem képes felhalmozni a vízben oldódó vitaminokat, ezért könnyebben lép fel vitaminhiány belőlük, mint a zsírban oldódó változatokéból. Fontos, hogy pótoljuk őket pl.: a téli időszakban, egy hosszabb antibiotikum kúra után, vagy ha sokat vagyunk kisgyerekek közelében.

B-Vitaminok:

Sokszor csak B-vitamin komplex-ként hivatkozunk rájuk, és a legtöbbször a különböző multivitaminokban is együttesen találhatók meg a legfontosabb fajtái. Az idegrendszerre, bőrünkre, és emésztőrendszerünkre, anyagcserefolyamatainkra vannak a legnagyobb hatással.

B1-Vitamin: (tiamin)

A szív és izmok, valamint az idegrendszer rendes működésében vesz részt és segíti a szénhidrát anyagcserét.

Források: gabonafélék, diófélék, karfiol, burgonya, barna rizs

B2-Vitamin: (riboflavin)

Szépségvitamin, segíti a bőr, haj, köröm karbantartását, a normál növekedés szempontjából is nagyon fontos szerepe van.

Források: tejtermékek, tojás, máj, élesztő, avokádó, gombák, aszpargusz

B3-Vitamin: (niacin)

Antioxidáns hatású, csökkenti a vérben a koleszterinszintet, ezáltal a szívinfarktus lehetőségét is.

Források: húsfélék, halfélék, tejtermékek, dió

B5-Vitamin: (pantoténsav)

A D-Vitamin és bizonyos hormonok előállításához van rá szükség. Neve görög szóból származik, azt jelenti „minden oldalról”, melyet azért kapott mert minden élelmiszerben megtalálható.

B6-vitamin: (piridoxin)

Számos anyagcsere folyamat résztvevője (pl. bőr), szükséges az idegrendszer működéséhez, vérképzéshez.

Források: élesztő, húsok, tojás, krumpli, máj

B7-vitamin: (biotin vagy H-vitamin)

Szükséges a haj, bőr és körmök egészségének fenntartásához, zsírsavak előállításához, glükóz újratermeléséhez, anyagcserefolyamatok működéséhez.

Források: máj, vese, tojás, karfiol, mogyorófélék

B9-vitamin: (folsav)

Nagyon fontos szerepet kap az egészségünk fenntartásában, várandós nőknél kiemelten fontos a megfelelő bevitel. Részt vesz a fehér- és vörösvérsejtek képzésében, vérlemezkék képzésében, valamint a gyomor és bélrendszer működésének fontos vitaminja.

Források: máj, spenót, gyümölcsök, élesztő

B12-vitamin: (kobalamin)

Anyagcsere folyamatok, mint pl. a szén-hidrát anyagcsere, fehérje anyagcsere, vörösvértestek képzése

Források: Csak állati eredetű ételekben található meg

C-vitamin vagy más néven az aszkorbinsav

Magyar „találmány” a C-vitamin hiszen elsőként Szent Györgyi Albert tudósunknak sikerült paprikából előállítani, amiért Nobel-díjjal jutalmazták. Érdekes tény, hogy egyedül az ember és a tengeri malac nem képes előállítani a C-vitamint, minden más állat igen. Ennek a vitaminnak a pótlására van a szervezetnek a legnagyobb szüksége, minden más vitaminnál sokkal magasabb az ajánlott napi beviteli értéke.

Nagyon fontos a szervezetnek a kollagén alőállításának szempontjából, amely a kötőszöveteink legfőbb proteinje. Segíti a kiválasztószerveink munkáját, pl. az epe és máj kiválasztását, elősegíti a vas felszívódását, megerősíti az immunrendszerünket, csökkenti a rák és szívbetegségek kockázatát, javítja a sebgyógyulást.

Víz. Extrákkal. Kipróbálod?

Ha plusz lendületre van szükséged az edzésen vagy bármikor a nap folyamán, próbáld ki az Apenta+ szénsavmentes funkcionális italokat és az Apenta+ Elements szénsavas, frissítő ízeit, melyek vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak!

Az Apenta+ 750 ml-es kiszerelésű, szénsavmentes üdítőitalok vitaminokkal, ásványi anyagokkal és növényi kivonatokkal teszik teljesebbé szervezeted hidratálását. A termékcsalád 8 tagja különböző területeken egészíti ki a mindennapi egészségmegőrzést. Ismerd meg az összes ízt ide kattintva!

Ha praktikus kiszerelésű, vitamin és ásványi anyag tartalmú szénsavas italra vágysz, a 330 ml-es alumínium dobozban, három ízben kapható Apenta+ Elements lehet a jó választás számodra!

A Pink Grapefruit Boost 0% hozzáadott cukrot tartalmaz, pink grapefruit ízben, hozzáadott magnéziummal. A White Peach Vibe fehér barack ízben, hozzáadott D-vitaminnal, a Superfruit Splash pedig gránátalma-acai-kékszőlő ízben, hozzáadott cinkkel készül.

Mindhárom ital C- és B-vitaminokat is tartalmaz!

A termékekről részletesebben ezen a linken olvashatsz!

A termékek fogyasztása nem helyettesítheti a változatos és kiegyensúlyozott étrendet, valamint az egészséges életmódot. A kedvező hatás legalább 100 ml termék fogyasztásával érhető el.

Reméljük hasznos olvasmány volt számotokra a vitaminkisokosunk, és ne feledjétek el pótolni a szervezet számára szükséges vitaminokat minden nap!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
Városi mindennapok, zöldebben
Az, hogy mit kezdünk a hétköznapok során felgyülemlett szeméttel, egy cigarettacsikkel, vagy éppen mennyit szellőztetünk az otthonunkban, mind hatással van a környezetünkre. Az ártalmakat pedig kis lépésekben is lehet csökkenteni, és mi is sokat tehetünk a füstmentes városokért!

Link másolása

Ha a városi mindennapokra gondolunk, sokunknak a zaj, a tömeg és a légszennyezés is eszünkbe jut. Bár sok mindent nem tudunk befolyásolni, de vannak olyan dolgok, amelyekre hatással lehetünk. Ehhez pedig nem kell feltétlenül hatalmas vállalásokra gondolni, kis lépésekkel is sokat tehetünk az egészségesebb környezetért, füstmentes városokért.

Naponta egy doboz cigi

A zsúfolt városokban a légszennyezés szintén olyan probléma, amiről sokat lehet hallani. A probléma jelentőségét mutatja, hogy tanulmányok szerint az európai városi népesség 90 százalékát érinti az egészségkárosítónak ítélt levegőminőségi szintnél magasabb koncentrációjú légszennyező anyagok jelenléte. A szennyezett levegő pedig komoly egészségügyi kockázatokkal jár: egy 2019-es tanulmány szerint a légszennyezés a dohányzáshoz hasonló mértékben képes tüdőtágulatot okozni hosszú távon. Ha a lakóhelyünkön 10 százalékkal megemelkedik az ózonszint, akkor ez a tüdőtágulat kialakulásának esélyét annyival növeli 10 év alatt, mintha 29 éven át naponta egy doboz cigarettát szívnánk el.

Nappali kontra forgalmas kereszteződés

A rossz minőségű levegő azonban nemcsak egy forgalmas úton, hanem a saját otthonunkban is gondot okozhat. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben tisztább lehet, mint a levegő a nappalinkban. Már olyan apró lépésekkel is tehetünk az egészségesebb beltéri levegőért, hogy kevesebb gyertyát égetünk. A South Carolina State University kutatása például arra jutott, hogy a paraffinalapú gyertyák mérgező vegyi anyagokat, toluolt és benzolt bocsátanak ki. Alkalmanként egy-egy gyertya nem valószínű, hogy veszélyt jelent az egészségre, de ha gyakran és egyszerre sok gyertyát gyújtunk, ráadásul különösen rossz szellőzésű helyiségben, az hosszú távon komoly egészségügyi kockázattal járhat. Súlyosbíthatja például az asztmát, allergiás tüneteket okozhat, vagy irritálhatja a légzőrendszert.

Természetesen a dohányzás is kellemetlen hatással van a beltéri levegőre: a cigarettafüstből származó kemikáliák nem tűnnek el egyik percről a másikra, kutatások szerint maradványaik két hónappal azután is megtalálhatók voltak olyan ingatlanokban, ahonnan dohányos költözött ki.

Több billiónyi csikk és műanyag

A városban élőkre nemcsak a szennyezett levegő lehet káros hatással, de a zöld területeket az eldobált szemét is elcsúfítja. Ezeknek pedig elég nagy részét a cigarettacsikkek teszik ki, felmérések szerint ugyanis évente átlagosan hatbillió csikk keletkezik. A csikkek háromnegyede végül a zöld területeken, a természetben köt ki, ami azért különösen veszélyes, mert műanyag mellett rengeteg káros anyag oldódik ki belőlük a talajba, vizekbe jutva. A cigaretták nagy része ugyanis cellulóz-acetátból készült füstszűrőket tartalmaz, ezeknek a szűrőknek pedig évtizedekre van szükségük ahhoz, hogy végleg lebomoljanak.

Így csökkenthetjük az ártalmakat

A dohányzás természetesen nemcsak a környezetre káros, hanem az emberek egészségére is. Ráadásul ma már tudjuk, hogy a dohányzás számos betegség kialakulásáért felel, és ezek a negatív hatások nemcsak magát a dohányost érik, a kifújt füst révén a környezetüket is.

A dohányzáshoz kapcsolódó kockázatok minimalizálásának legbiztosabb módja még mindig az, ha egyáltalán nem dohányzunk. Ha már dohányzunk, akkor fontos, hogy minél előbb leszokjunk. Azoknak a felnőtt dohányosoknak, akik valamilyen okból mégsem szoknak le, lehetőségük van tájékozódni az ártalomcsökkentésről. Ma már számos alternatíva áll rendelkezésre, amelyekkel csökkenthetők az ártalmak. Ilyenek a különböző füstmentes technológiák is. Az égés nélkül működő, dohányt és/vagy nikotint tartalmazó technológiák használatakor ugyanis nem jön létre sem füst, sem hamu, így ezek az alternatívák a cigarettánál akár 70-95 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki. A károsanyagkibocsátás-csökkenés és az egészségügyi hatás közötti kapcsolatot azonban még vizsgálják. A különböző füstmentes technológiákban közös, hogy füst és égés nélkül működnek, füstmentes technológia például az elektronikus cigaretta és az egyéb, kémiai reakcióval működő vagy a különféle elveken működő dohányhevítéses technológia.

Azonban fontos tudni, hogy ezek a technológiák sem kockázatmentesek, hiszen egyrészt a hosszú távú hatásuk egyelőre nem ismert, másrészt így is jut nikotin a szervezetbe, ami amellett, hogy erős függőséget okozó anyag, megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást. A legfontosabb a környezetünk és az egészségünk, az, hogy aki nem dohányzik, az ne is szokjon rá, illetve, aki már dohányzik, az minél hamarabb szokjon le. Hosszú távon ugyanis csak a nikotin- és dohánytartalmú termékek végleges elhagyásával csökkenthetők teljesen a dohányzás ártalmai.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk