/eletstilus/a-budapesti-olimpia-logoterve-miatt-nevet-a-fel-internet/
hirdetés

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
hirdetés

A budapesti olimpia logóterve miatt nevet a fél internet

Nem fogjátok kitalálni, mi volt a beadott pályázatunkban, és mivel indokolták meg a lépést.

Link másolása

hirdetés

Szerdán mutatta be Sky Sports azt a négy várost, amely beadta a pályázatát a 2024-es olimpiára. Ezzel nem is lenne semmi probléma, azonban amíg a többi pályázó (Párizs, Róma és Los Angeles) kifejezetten szép és kreatív olimpiai logóval rukkolt elő, addig nálunk egy magyar címer látható a cikkben, egyfajta kakukktojásként a többi nevező grafikája között.logo

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. közleményéből kiderült, hogy ez nem véletlen. Természetesen nekünk is lesz rendes olimpiai logónk, azonban

szándékosan nem készült még el.

A Sky Sports szerint a magyar pályázat nem tartalmazta a logótervet, így a szerkesztők kénytelenek voltak egy néhány perc alatt összedobott illusztrációt berakni a három másik pályázó grafikája mellé.

hirdetés

Budapest logója máskor és máshogy jelenik majd meg, mint a többi pályázó város, hiszen a grafika bemutatásának időpontjára semmilyen előírás nincs - olvasható a közleményben.

Az ATV egyik műsorában a BOM kuratóriumi elnöke latolgatta az esélyeinket:

A logó pályázati kiírására - amelyre bárki jelentkezhetett -, január végéig nyújthatták be elképzeléseiket hazai grafikusok, designerek. A pályázatra száz hazai grafikus több mint száznyolcvan logótervezete érkezett be, közülük a legjobb hat került az utolsó fordulóba. Várhatóan pár héten belül választják ki közülük azt, amellyel Magyarország szerepel majd az olimpiai pályázat 2017 szeptemberéig tartó folyamatában.

És hogy milyen lesz a végleges logónk? A mémgyárosoknak szokás szerint van már néhány ötletük:mem2mem3mem4mem1

via 24.hu

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk