KÖZÖSSÉG
A Rovatból

A BioTechUSA vitamin-készítményekkel óvja a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet dolgozóit

A BioTechUSA-cégcsoport 6200 doboz C-, D-, multi- és várandós vitaminokból álló termékadománnyal fejezi ki köszönetét az intézet minden dolgozójának, akik a mindennapi munkájuk ellátása mellett példaértékű szakmai összefogással és elkötelezettséggel vettek és vesznek részt az emberiség egyik legnagyobb járványa, a COVID-19 pandémia elleni védekezésben.

Link másolása

A 22 millió forint értékű vitaminadomány átadásán Lévai Bálint vezérigazgató, a BioTechUSA-cégcsoport társtulajdonosa elmondta: „Ebben az egészségünk jövőjét meghatározó időszakban a mindennapi munkánk során nekünk is fontos teendőnk van: támogatni és vigyázni mindazokra, akik a járványhelyzetben a gyógyításunkért dolgoznak. Számunkra a 'The Feeling of Success' nemcsak egy szlogen, hanem komoly felelősséget is jelent, hiszen őszintén hisszük, hogy akkor vagyunk a legsikeresebbek, ha minél többet tudunk visszaadni a közösség számára. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gazdasági sikereinket érzelmileg is megéljük és nagyon jó érzés, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem érzelmileg fontos dolgokra is tudunk költeni."

Dr. Nagy Anikó főigazgató főorvos köszönetében elmondta, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ma méreteit és az ellátott gyermekek számát tekintve Európa legnagyobb önálló gyermekkórháza, a csecsemő-és gyermekgyógyászati ellátás biztos bázisa.

Nemcsak országos gyermeksürgősségi -és gyermekbaleseti központ folyamatos rendelkezésre állással, de a gyermekgyógyászat szinte minden területén a legmagasabb szintű szakmai felkészültséggel gyógyít meg évente közel 32 500 fekvőbeteget és 450 000 ambulánsan kezelt gyermeket, miközben közel 2 millió beavatkozást, több, mint 690 000 laboratóriumi vizsgálatot és 128 000 képalkotó vizsgálatot végeznek kollégáink. E mellett kijelölt járványkórházként a kezdetektől gyógyít koronavírus-fertőzött gyermekeket és felnőtteket is, ezért példaértékű az a figyelem és támogatás, melyben a munkatársak részesülhetnek.

„Kollégáink fáradhatatlanul dolgoznak azon, ami a feladatunk, hogy tevékenységünk központjában a gyermekek magas szintű gyógyítása és segítése álljon. Köszönjük támogatásukat. Munkatársainkat a mindennapi nehéz és felelősségteljes munkájuk során segíti és erősíti az a tudat, hogy Önök gondolnak rájuk és támogatásukkal immunvédelmükben segítik őket abban, hogy minél több gyermeket meggyógyíthassanak. ”- köszönte meg a főigazgató beszédében.

Lévai Bálint vezérigazgató hozzáfűzte, a BioTechUSA-cégcsoport Európa egyik legnagyobb étrend-kiegészítő gyártójaként elkötelezett a sport és az egészséges életmód mellett, Lifestyle Programjával naponta segíti a vásárlóikat céljaik és a tartós életmódváltás elérésében, társadalmilag fontos kezdeményezéseket indított termékeik megvásárlásával. A cégcsoport jelenleg több mint 100 országban, 270 franchise üzlettel, 1800 munkatárssal és 4500 partnerrel van jelen, 1500 termékből álló portfóliója pedig folyamatosan bővül, hogy az egyre színesebb vásárlói igényeknek megfeleljen.

A vállalat azonban nemcsak az egészségtudatos életmód népszerűsítését érzi hivatásának, de nagy hangsúlyt fektet karitatív kezdeményezések felkarolására is. Társadalmi felelősségvállalási programjuk egyik alappillére, hogy kizárólagos magyar tulajdonban lévő vállalatként igyekeznek minél nagyobb hangsúlyt fektetni a hazai egészségügyi intézmények és dolgozók támogatására, ezért a február 19-ére gyártott vitaminokkal a Magyar Ápolók Napjára időzítve mond köszönetet a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet minden munkatársa számára.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk