ÉLET-STÍLUS

6 tuti tipp immunrendszered megerősítéséhez

Működése szerencsére megismerhető, kiszámítható és így befolyásolható is. Elmondjuk, mit tudsz tenni a védelméért!

Link másolása

Hideg van, az utcák latyakosak, már délután 4-5 körül sötétedik, a napot csak elvétve látni. Sokan érezzük magunkat fáradtnak, kedvtelennek, legszívesebben ki sem mozdulnánk a fűtött nappaliból, vagy a takaró alól. Szervezetünk legyengül, így könnyen válunk kiszolgáltatottá az életünket megkeserítő betegségeknek.

Immunvédelmünk részben velünk születik ugyan, de folyamatos „edzésre” is szüksége van. Ebben meglehetősen önálló, hiszen minden egyes fertőzésből „tanul”, így erősebbé és még erősebbé válik. Kiismeri az aktuális támadót, semlegesíti, megjegyzi a gyenge pontjait, ezáltal a legközelebbi találkozáskor az immunvédekezés gyorsabb és még hatékonyabb. Ám erre a bravúrra csak akkor képes, ha a lehető legjobb állapotban van.15135770_1580645021951948_1065212213732318833_n Fotó: Mervai Márk

A te immunrendszered elég erős? Felmérést készítünk, segíts te is!

Kíváncsiak vagyunk, szerinted erős-e az immunrendszered, illetve mit gondolsz arról, hogy milyen tényezők gyengíthetik.

Segíts nekünk, töltsd ki rövid kérdőívünket, amit ITT találsz!

Védekező rendszerünket is ugyanúgy formába kell hozni, mint azt a sportolót, aki a csúcson akar teljesíteni. A megfelelő immunvédelem alapjait mi magunk tudjuk megteremteni elsősorban az egészséges életvitellel, de mint minden harcost bevetés előtt, immunrendszerünket is támogatni kell különösen ősszel, télen és tavasszal, a járványok közeledtével.

Lássuk, mik azok az életmódbeli tényezők, amelyekkel segíthetjük a védekezést!

1. Megfelelő táplálkozás

Sajnos manapság kevés igazán értékes táplálékot fogyasztunk. Vitamin-, ásványi anyag- és nyomelemkészletünket azonban időről-időre fel kell töltenünk, hiszen ezek a mikro- és makroelemek a „jó katonáink”, azaz védősejtjeink tápanyagai - tegyünk érte, hogy túlerőben legyenek! E tápanyagok a sejtek szintjén támogatják szervezetünk ellenálló-képességét a betegségek megelőzésében és leküzdésében.

A kiegyensúlyozott táplálkozás mellett elsősorban arra kell törekednünk, hogy a C-vitamin bevitelét is növeljük. Hiszen a C-vitamin nem csak a vírusfertőzésekkel szembeni védekezésben segít, hanem akkor is, ha már megbetegedtünk.Cseppenes (2)

2. Rendszeres mozgás

A mozgásra igenis lehet, sőt kell időt szakítanunk! A rendszeres edzés ugyanis többek közt javítja a keringési-, légzési rendszerünk kapacitását, növeli a szervezetünk energiafelhasználását, csökkenti az összkoleszterin-szintet és nem utolsósorban endorfint, azaz „boldogsághormont” termel. Életkori sajátosságainknak megfelelően találjuk meg a számunkra javasolt mozgásformákat. Első lépésként sétáljunk mindennap legalább 20 percet!family-1058268_1280

3. A stressz csökkentése

Manapság ez talán a legnehezebb feladat, de kénytelenek leszünk valamit tenni ezért is. Bár a stresszhatás nem kézzelfogható, olykor rombolóbb lehet, mint bármilyen kórokozó, ugyanis belülről emészt minket: lelkiállapotunkon keresztül a testünket is. Szabaduljunk meg felesleges feszültségtől, fordítsunk időt magunkra és saját belső egyensúlyunk megteremtésére. A tápláló étrend és a rendszeres mozgás mellett tehát mindenképp a stresszcsökkentés a harmadik legfontosabb pillér.

VIDEÓ: Te mit teszel az immunrendszered erősítéséért?

4. Kiegészítő védelem

Élelmiszereink tápanyagtartalma ma már hiányos, ezért tudatosan kell feltöltenünk „raktárainkat”. Amennyiben táplálkozásunk nem kiegyensúlyozott és változatos, törekedjünk arra, hogy a megnövekedett nyomelem-, vitamin- és ásványianyag-szükségletünket olyan megbízható minőségű készítményekkel pótoljuk, amelyek megfelelő mennyiségben és jól felszívódó formában tartalmazzák a szükséges elemeket.

5. Alvásidő növelése

A magyarok többsége órákkal kevesebbet alszik a valós szükségleténél, így bár azt nem tudjuk, hogy te pontosan mennyit alszol, de bátran mondhatjuk, hogy napi 7-8 óra csodákat tehet! Felgyorsult világunkban ezt nem könnyű kivitelezni, de talán a legjobban megtérülő befektetés.alvas2

6. Káros szenvedélyek elkerülése

Az alkohol és a nikotin az immunrendszer védekező képességét tekintve is nagy pusztításra képes – ezek az anyagok a kórokozók oldalán állnak. Ha cigarettázol vagy gyakran iszol alkoholt, mindenképpen próbáld csökkenteni a fogyasztásodat. A saját és környezeted egészsége szempontjából azonban akkor döntesz felelősen, ha teljesen elhagyod ezeket a káros szenvedélyeket!

Ha hasznosnak találtad a cikket, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy melyik elektronikai eszköz fogyasztja a legtöbb áramot, ha a konnektorba dugva felejtjük
A tévé csak a második a sorban. Van azonban egy eszköz, ami kikapcsolás nélkül, stand-by állapotban ennek közel a tízszeresét fogyasztja.

Link másolása

Magyarországon a rezsicsökkentésnek köszönhetően egyelőre keveset érez a lakosság a Nyugat-Európában már egekbe szökő energiaárokból. Az Egyesült Királyságban naponta jelennek meg szakértők tanácsai arról, hogyan lehet spórolni például a csak ebben a hónapban esetenként több mint 50 százalékkal emelkedő elektromos árammal. A Mirrornak egy megtakarítási szakértő mondta el, melyik látszólag kikapcsolt állapotú elektromos eszközök fogyasztják a legtöbb áramot.

Natalia Lachim először a hűtőszekrényre hívta fel a figyelmet. Bár a fridzsidert valójában soha nem lehet kikapcsolni, mégis érdemes fejben tartani, hogy egy átlagos brit háztartás áramfogyasztásának több mint 12 százalékát ez a készülék adja. Az angoloknak az ételek és italok hidegen tartása 114 fontba (51 ezer forint) kerül évente.

Ellenben még ebből is lehet faragni, ha rendszeresen takarítjuk kívül és belül is a hűtőt. A folyamatosan karban tartott hűtőszekrény ugyanis optimálisan, egyben költséghatékonyan működik. Ehhez fontos, hogy időnként portalanítsuk, hogy a porszemcsék a rendszerbe jutva ne akadályozzák a működését. Ügyeljünk arra is, hogy a romlott élelmiszereket mindig dobjuk ki, így a készüléknek kevesebb energiát kell felvenni a hidegen tartáshoz.

Ennél is drágább mulatság az egyszerűen távirányítóval kikapcsolt televízió. A brit háztartások 98 százalékában soha nem húzzák ki a konnektorból a tévét, ami éves szinten majdnem 133 fonttal (60 ezer forint) dobja meg a villanyszámlát.

Ez sem a csúcsa azonban a felesleges pénzkidobásnak: a játékkonzolok a tévéhez képest is csak úgy zabálják az elektromos áramot. A stand-by állapotban tartás naponta akár 4,2 fontba (1900 forint) is kerülhet a kényelmes gamereknek.

A vizsgált tételek közül a legkisebb gondot a vízforraló jelenti. A bedugva felejtett készülék évente 30,66 fontba (13 900 forint) kerül egy angol családnak, míg a konnektorban tárolt telefontöltő átlagosan évi 20 fontért (9000 forint) maradhat az aljzatban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
Egy kutyakiképző szerint nem szabadna minden nap sétáltatnod a kutyádat
Niki French úgy gondolja, a napi kutyasétáltatás emberi találmány, és nem feltétlenül előnyös kedvenceink számára.

Link másolása

A legtöbb kutyatulajdonos számára a séta a kutyák napi rutinjának része, ami elengedhetetlen a kisállat jólétéhez. Niki French kutyakiképző, a STOP Walking Your Dog (Ne sétáltasd a kutyádat) című könyv szerzője azonban úgy gondolja, hogy ez egy elavult szokás - a Mirrornak árulta el, hogy miért.

Niki arra biztatja az embereket, hogy 30 perces napi sétájukat helyettesítsék alternatív tevékenységekkel, amellyel még jobban ösztönözik kedvenceiket.

„Lehet, hogy meglepő, de a hagyományos séta emberi találmány, és sok kutya számára nem hasznos” – mondja a szakember.

"Ha a sétaidőt otthoni edző játékokkal helyettesítjük, a kutyák elsajátíthatják azokat a készségeket, amelyek hiányoznak a nyugodt és boldog élethez"

– tette hozzá.

Niki szerint a közhiedelemmel ellentétben a viselkedési nehézségekkel küzdő kutyák izgatottabbak lehetnek, ha túl sok mozgással próbáljuk kifárasztani őket. Ő a saját bőrén tapasztalta a változásokat: van egy Bodie nevű, kétéves mentőkutyája, aki állítása szerint a kevesebb sétának és több játéknak köszönhetően szembetűnően nyugodtabb lett.

"Ha a séták több mint fele stresszes a kutyának vagy neked, akkor itt az ideje, hogy valami mást csinálj”

– tanácsolja a kutyakiképző, aki szerint inkább olyan jutalmazó játékokra kell összpontosítani, mint a homokozó ásása, a kartondobozokkal való játék vagy a bújócskázás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Orvosi kannabisz: mire jó, hogyan juthatunk hozzá?
Kannabisz – üldözendő drog, gyógyszeralapanyag, esetleg csodatevő gyógynövény? Utánajártunk a népszerű növénnyel kapcsolatos tudnivalóknak.

Link másolása

A kannabiszról mindenféle túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a leginkább megosztó növény a világon. Nézzük, mégis mik azok a tulajdonságai, amik miatt egyre több ember használja a kannabiszt és a belőle előállított készítményeket a mindennapokban.

Mire használhatjuk az orvosi kannabiszt?

A növényt már az ókori Kínában is alkalmazták gyógyászati célra, de a magyar gyógyszerkönyvekben is szerepelt egészen 1934-ig. A kannabisz tilalma miatt hosszú ideig nélkülözniük kellett a betegeknek a növényt, de az utóbbi évtizedekben ez a trend megfordulni látszik, egyre több országban legalizálják az orvosi kannabiszt, és ezzel együtt a hatásait vizsgáló kutatások száma is folyamatosan növekszik.

Az orvosi kannabisz felhasználási területei rendkívül szerteágazóak, ezek közül a legelterjedtebbek az alábbiak*:

Fájdalomcsillapítás **

Epilepszia tüneteinek kezelése ***

Kiegészítő kezelés daganatos betegségek esetén ****

Alvásminőség és a közérzet javítása *****

Relaxáció, stresszcsökkentés

Orvosi kannabisz Magyarországon?

Az orvosi kannabisz hatóanyagai az ún. kannabinoidok. A két legismertebb kannabinoid a THC (tetrahidrokannabinol) és a CBD (kannabidiol), de a tudomány száznál is több hasonló vegyületet ismer (CBG, CBC, CBN stb.).

A kannabisz virágzata, valamint a 0,2%-nál több THC-t tartalmazó kender kivonatok nem értékesíthetőek Magyarországon, így az orvosi kannabisz hazai legalizációja sajnos még várat magára. Legálisak viszont a kannabisz olajok, vagy ismertebb nevükön CBD olajok, amelyek szintén tartalmazzák a kannabiszban megtalálható kannabinoidok jelentős részét.

A legfontosabb különbség az orvosi kannabisz és a CBD olajok között, hogy utóbbiak maximum 0,2% THC-t tartalmazhatnak, így azok bódító hatást biztosan nem fognak kifejteni. Folyamatosan zajlanak a kutatások a CBD hatásaival kapcsolatban is – bár néhány jótékony hatást már klinikai kutatások is igazoltak, illetve léteznek CBD-t tartalmazó szklerózis multiplex- és epilepszia gyógyszerek, fontos megjegyezni, hogy maguk a CBD olajok nem gyógyszerek, és nem is helyettesítik a gyógyszeres kezeléseket.

A legjobb kannabisz olajok Magyarországon

Amennyiben úgy döntesz, hogy Te is szívesen felfedeznéd a kannabisz termékek hatásait, fontos, hogy vásárlás előtt megfelelően tájékozódj, hiszen sajnos rengeteg rossz minőségű CBD olajjal találkozhatsz.

Az itthon elérhető kannabisz olajok közül 2 márkát szeretnénk a figyelmedbe ajánlani:

Medihemp

A Medihemp az egyik leginkább elterjedt CBD márka Magyarországon, az osztrák gyártó termékeit ezrek használják nap mint nap. CBD olajaik THC-t szinte egyáltalán nem tartalmaznak, jelentős mennyiségben találunk viszont bennük CBDA-t, aminek a kedvező hatásaival kapcsolatban az utóbbi időszakban több tudományos publikáció is napvilágot látott.

A Medihemp CBD olajok 500 mg-tól egészen 3000 mg-os kiszerelésig többféle erősségben kaphatóak, így biztosan megtalálod közöttük a számodra megfelelőt.

Meliora

A Meliora CBD olajok Svájcban készülnek, a CBD tartalmáért nemesített bio kannabiszból. Az alapanyagként használt svájci kannabisznak köszönhetően ezek a teljes spektrumú olajok a CBD mellett tartalmaznak közel 0,2% THC-t, CBG-t, CBC-t, valamint számtalan terpént és flavonoidot. Az összetételt igazoló labortesztet Te is meg tudod nézni vásárlás előtt, így ezekkel a kannabisz olajokkal biztosan nem lőhetsz mellé!

Ha kannabisz olajat keresel, ajánljuk a Hemp Health webáruházat, ahol többek között a fent említett 2 márka termékeit is megtalálhatod, számtalan más érdekesség (kender különlegességek, CBD kozmetikumok, CBD kapszulák) mellett. A termékeket személyesen is megvásárolhatod Budapesten, a CBD Corner by Hemp Health üzletben.

Források:

* https://www.health.harvard.edu/blog/medical-marijuana-2018011513085

** https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5549367/

*** https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6514832/

**** https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6387667/

***** https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6326553/

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Itt a súlyzós edzést végzők új tömegsportja, a Scitec Power Challenge
A Budakalászi Sportcsarnokban fiatalok és idősebbek, férfiak és nők, valamint kezdők és haladók bizonyították be, hogy a súlyzós edzés is lehet tömegsport.

Link másolása

Március 26-án sikerre éhes sportolókkal telt meg a Budakalászi Sportcsarnok. A súlyzós edzés szerelmesei gyűltek itt össze, hogy szembenézzenek a legfélelmetesebb ellenféllel, önmagukkal. Mindezt pedig egy egészen új és friss sportág, a második alkalommal megrendezett Scitec Power Challenge keretében tették, ahol fiatalok és idősebbek, férfiak és nők, valamint kezdők és haladók bizonyították be, hogy a súlyzós edzés is lehet tömegsport.

Nem kell más, csak legyél önmagad legjobb változata!

A Scitec márka a „Make a Difference” szlogenen keresztül alapvetően az edzőtermi edzést életvitelszerűen komolyan gondolókhoz szól, arra ösztönzi az embereket, hogy önmaguk legjobb változatai legyenek és ezáltal másokat is inspirálhassanak. Nincs még egy olyan brand, amely ennyit tett volna a súlyzós edzés népszerűsítéséért. Nemcsak szimplán szponzorál, hanem magával a sportággal is foglalkozik, versenyeket szervez és 25 éve töretlen a lelkesedése a testépítés iránt. Nem csoda, hogy nemrég egy új sportágat is bevezettek a súlyzós edzés szerelmeseinek, ez a Scitec Power Challenge, amelyben egyvalakit kell legyőzni, önmagadat.

A verseny, ahol a hobbisportolóknak is teremnek babérok

A testépítő versenyektől és az ezzel járó színpadi szerepléstől sokan idegenkednek, nem beszélve arról, hogy még egy kezdő szintű megmérettetéshez is komoly edzésmúltra lehet szükség. Egy erőemelő versenyen pedig demoralizáló lehet azok fölénye, akik évek óta űzik a sportot, és földi halandó számára felfoghatatlan súlyokat mozgatnak meg játszi könnyedséggel. A Scitec Power Challenge azonban több, mint egy erőemelő verseny, és semmiképpen sem testépítő verseny, mégis, a súlyzós edzést végző hobbisportolók számára kiváló lehetőséget teremt arra, hogy megméressék magukat. Itt nem kell haladónak lenni, nem kell kiváló genetikai adottságokkal rendelkezni, és nincs szükség színpadi szereplésre sem. Hovatovább, nem kell másokhoz hasonlítani magunkat – csakis saját magunkkal kell versenyezni!

Hiszen a Power Challenge lényege, hogy életkor és testsúly alapján kalkulált, amatőr szinten, ha nem is simán, de reálisan teljesíthető célszámaival pont olyan célt tud adni, amiért úgy tudnak a versenyzők küzdeni, hogy nem kell azt érezniük, hogy hosszú évekbe telik, mire egyáltalán oda tudnak állni versenyezni, hogy aztán a dobogó közelébe se kerüljenek a nagyok mellett. Itt saját mentális és fizikai korlátainkat legyőzve, és saját, korábbi teljesítményünket túlszárnyalva érhetjük el az életkorunknak, testsúlyunknak és felkészültségi szintünknek megfelelő kategóriában a kitűzött célunkat.

Mi motiválja az itt indulókat?

Miért kiváló lehetőség ez ugyanúgy egy diáknak, mint egy többgyerekes, dolgozó családapának? Mi lehet a közös abban a több száz, teljesen vegyes korú és nemű indulóban, akik beleállnak egy ilyen kihívásba? Nos, lehet ez egyszerű bizonyítási vágy, önmagunk vagy akár mások előtt. Van, aki folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy még jobb legyen, és ez a verseny egy kiváló erőpróba arra is, hogy felmérjük, hol is tartunk az úton. De lehet, hogy valaki csak az élményt keresi, ahol több száz sportolóval együtt rezdülve-lélegezve tölthet el egy napot.

Az alábbi videóban végigkísérjük az egyik indulót, aki történetesen a Scitec Nutrition csapatát is erősíti, így nemcsak saját motivációjáról hallhatunk pár szót, hanem arról is, hogy a Scitec Nutritiont mi motiválta arra, hogy beálljon a rendezvény mögé fő támogatóként. Természetesen a versenyen készült hangulatképek sem maradnak el. Figyelem: a videó második felében az emberi akarat, elszántság és küzdeni akarás különösen magas koncentrációban látható, így a komfortzónájukból kitörni NEM akarók számára megtekintése csak kellő óvatossággal javasolt.

VIDEÓ: Scitec Power Challenge - A súlyzós tömegsport

Több mint 5000 ismétlés guggolás, fekvenyomás és felhúzás egy nap alatt

A komplett kategóriában öt versenyszámban, összesen 100 ismétlés teljesítésével lehetett arany minősítést szerezni, de akár gyakorlatonként is ki lehetett próbálni az erőpróbát. A versenyzők összesen 5618 ismétlés guggolást, 5051 ismétlés fekvenyomást, 5652 felhúzást, 4205 mellről nyomást teljesítettek, és összesen 1109-szer húzták fel magukat a bírák szigorú tekintete előtt. Az indulók összesen 206 arany, 51 ezüst és 15 bronz minősítést szereztek. A legfiatalabb induló 14 éves volt, a legidősebb pedig 74 éves. 70 nő és 116 férfi mérte fel az erejét a versenyen. Minden szempontból elmondhatjuk tehát, hogy itt szó szerint bárki elindulhatott, aki késznek érezte magát az erőpróbára!

Hova tart a Scitec Power Challenge?

„Hiszünk abban, hogy az a hozzáállás, amit egy ilyen kihívásra való felkészülés közben, és magán a versenyen elsajátítanak az indulók, az élet minden területén kamatoztatható. Ilyenformán nemcsak a fizikumunkban, az egészségi állapotunkban, de az élet minden területén pozitív változást tudunk hozni, és pozitív példával szolgálhatunk mindenki számára” – árulta el Nagy Szabolcs, a Scitec marketingvezetője, aki azt is hozzátette, hogy a Scitec Power Challenge idei versenye még csak a kezdet volt, hiszen a szervezők hosszú távú célja, hogy a frissen megalapított új sportág minél szélesebb körben ismert és elismert legyen, és az új tömegsporton keresztül a súlyzós edzést még a korábbinál is szélesebb réteggel megszerettessék. A cél az, hogy egy olyan sportünneppé nője ki magát, amely megkoronázza mindazok erőfeszítéseit, akik akár hosszú hónapokon át edzenek azért, hogy túlszárnyalják saját korábbi teljesítményüket, így legyőzve önmagukat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: