/egeszseg/tobben-halnak-meg-hazankban-szajuregi-daganatban-mint-kozuti-balesetben/
hirdetés

EGÉSZSÉG
A Rovatból
hirdetés

Többen halnak meg hazánkban szájüregi daganatban, mint közúti balesetben

Pedig évenkénti szűréssel a betegség súlyossá válása megelőzhető lenne.
hirdetés

Európában az első, a világon pedig a harmadik lakosságarányosan Magyarország a szájüregi daganatok gyakoriságágát tekintve: hazánkban évente mintegy 1500-an halnak meg a betegség következtében, melynek hátterében a dohányzáson és az alkoholizmuson túl a HPV is állhat - írja közleményben a Semmelweis Egyetem.

Dr. Mensch Károly, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar egyetemi tanársegédje ismertette: az ajak, a szájüreg és a garat rosszindulatú megbetegedései a szájüregi daganatok, amelyeknek száma valamelyest csökkenő tendenciát mutat: míg 2005-ben 3400, 2018-ban 3200 megbetegedést regisztráltak Magyarországon, de a helyzet súlyosságát jelzi, hogy az évenkénti körülbelül 1500 halálos áldozat több mint a duplája a közlekedési balesetben elhunytak számának.

A szájüregi daganatos megbetegedések száma nem mérséklődik olyan ütemben, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás – mondta a szakorvos, aminek oka a HPV-vírus. Mind a férfiaknál, mind a nőknél már 40 éves kor előtt is előfordul a betegség, amit a megváltozott szexuális szokások, például az orális szex elterjedése okoz.

Ezért is különösen fontos hogy a fiúknál is bevezetik a HPV elleni védőoltást, ami nem várt pozitív hozadékkal járhat a szájüregi daganatok területén. A sokáig fennálló rekedtség, nyelési nehézség, vér felköhögése, illetve az elhúzódó nyaki duzzanat mind HPV okozta szájüregi daganatra figyelmeztető jel lehet. A szájüregben lévő, hetekig vérző apró seb is gyanúra adhat okot.

hirdetés

A szakember hozzátette: a szájüregi daganatokkal kapcsolatban az az egyik legnagyobb probléma, hogy a rizikócsoportba tartozó betegek zöme az orvoshoz nem járó, 60 év feletti, rosszabb szociális helyzetben lévő, dohányzó és alkoholt fogyasztó férfiak közül kerül ki.

Dr. Mensch Károly azonban arra is kitért, hogy egyre több fiatalabb, káros szenvedélyektől mentes jó szociális helyzetű és szájhigiéniájú betegnél is előfordul a szájüregi daganat, az ő esetükben a HPV-fertőzés a vezető kóroki tényező.

A legtöbb szájüregi daganatos betegség súlyossá válása megelőzhető évenkénti szűréssel, amely az állami fogászati rendelőkben díjmentes, és minden új páciensnél, illetve az évenkénti vizsgálatok esetén is elvégzi a szakember.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk