EGÉSZSÉG

10-ből 8-an elkapják? Az oltás védhet a fertőzéstől? Tények és tévhitek a HPV vírusról

Magyarországon évente 4-500 nő veszíti életét méhnyakrákban. A betegség kialakulásáért az esetek 99%-ban a HPV vírus a felelős, melyet azonban védőoltással és rendszeres szűrővizsgálatokkal megelőzhetünk.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2020. szeptember 08.


Link másolása

A HPV az emberi hámsejtekben szaporodó Humán papillóma vírus rövidítése, melynek eddig több mint 100 ismert típusát azonosították. Nem mindegyik vírustörzs egyformán veszélyes, de több olyan is van köztük, amelyik akár daganatos betegségek kialakulását is okozhatja.

Bár a HPV fertőzések jó részét leküzdi a szervezet, amivel nem birkózik meg, az valóban okozhat daganatos megbetegedéseket. A méhnyakrákos esetek 99%-át HPV fertőzés okozza.

Magyarországon a Nemzeti Immunizációs Program keretében a szülők dönthetnek róla, hogy 12 évet betöltött lányuk ingyenesen megkapja a HPV elleni oltást.

Erről idén szeptember 16-ig kell nyilatkozni az iskolákban.

Mivel rengeteg tévhit terjed mind a védőoltásokról, mind a HPV okozta daganatos megbetegedések megelőzéséről, a Mályvavirág Alapítvány segítségével összegyűjtöttük a HPV vírussal, és az ellene adott oltással kapcsolatos tényeket és tévhiteket.

Kikre veszélyes a HPV vírus?

Tévhit: A HPV csak a lányoknál okoz megbetegedés.

Tény: A fertőzés mindkét nemet érinti, és számos rákos megbetegedést (méhnyakrákot, egyes nemi szervi rákokat, a végbélnyílás és a garat rákos megbetegedéseit), illetve nemi szervi szemölcsöket okozhat.

Bár a HPV okozta megbetegedések közül legismertebb a méhnyakrák, a férfiakat ugyanolyan komolyan érinti a HPV-fertőzés kockázata.

A fej-nyaki daganatok (döntően szájgarat) például magasabb arányban fordulnak elő férfiakban, mint nőkben. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2015-ben 1057 férfinél diagnosztizáltak HPV-fertőzéssel összefüggő daganatos megbetegedést (középgarat, perianális és pénisz daganatok), és 472 férfi veszítette az életét ezekben a kórképekben. Ez a szám nagyjából azonos a méhnyakrák miatti halálesetek számával.

Milyen gyakori a HPV-fertőzés?

Tévhit: Ritka, hogy valaki megfertőződjön a vírussal.

Tény: A HPV fertőzés nagyon gyakori.

Az emberek kb. 80%-a átesik rajta legalább egyszer életében és tovább is adja a vírust anélkül, hogy tudna róla.

Hogyan fertőz a HPV?

Tévhit: A HPV csak szexuális aktus útján terjed.

Tény: A vírus az intim területek bőrének érintkezésekor is terjedhet, így nemi aktus sem feltétlenül szükséges a fertőződéshez. A HPV ellen az óvszer használata sem biztosít 100%-os védelmet, mivel nem fedi le a bőr minden fertőzött területét.

Terjedhet-e csókolózással?

Tévhit: Igen, a HPV akár csókolózással vagy WC-ülőkén keresztül is terjedhet.

Tény: Nem, csókolózással, valamint a WC-ülőke, törölköző, evőeszköz, pohár vagy akár az úszómedence közös használatával nem terjed a HPV.

Hogyan lehet megelőzni a HPV-fertőzés kialakulását?

Tévhit: Elég az óvszer használata és a monogám szexuális életforma.

Tény: A védelem legfontosabb eszköze a megelőzés: a védőoltás és a rendszeres szűrővizsgálatok (citológiai kenetvizsgálat, HPV teszt) együttes alkalmazása.

Mi segítheti a szülők döntését?

„A HPV és a HPV okozta daganatos megbetegedések elleni védekezés egyik legnagyobb ellensége az információhiány, vagy a tévinformációk terjedése. Az oltásról döntést hozni csak alapos utánajárás és kellő mennyiségű, hiteles adat birtokában lehet és érdemes. A Mályvavirág Alapítvány évek óta segíti a szülőket a tájékozódásban, ez idén sincs másként” – számolt be Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

„Az iskolákba elküldött online tájékoztató anyagokon túl, a nyilatkozást megelőző napokban Facebook oldalunkon élő beszélgetésekkel, gyermekeknek szóló képregénnyel, edukatív TikTok kampánnyal támogatjuk azt, hogy otthon könnyebb legyen beszélgetni a témáról. Sőt, idén megjelent a MályvaZseb-HPV edukációs könyvünk is, amiben orvos szakértőkkel együtt gyűjtöttük össze a HPV megelőzéssel, szűrő-és diagnosztikai vizsgálatokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.”

Akkor is kell oltás, ha már voltam HPV fertőzött?

Tévhit: Felesleges beoltatni magam, ha már egyszer túlestem a fertőzésen.

Tény: Korábbi vagy akár fennálló HPV fertőzés mellett is érdemes beadatni az oltást, mivel megvédhet más HPV típusokkal szemben, vagy az újrafertőződéstől. Ugyanis a fertőzés után nem alakul ki természetes, tartós védettség, így ugyanazt a HPV típust többször is el lehet kapni, akár ugyanattól a partnertől is.

Hogyan működik a védőoltás?

Tévhit: Az oltásban benne van a vírus, ezért elkaphatom a betegséget, meg is halhatok.

Tény:

Az oltás nem tartalmaz sem élő vírust, sem a vírus örökítőanyagát, így nem képes sem fertőzést, sem betegséget (rákot) okozni.

Azonban az oltás nem tudja meggyógyítani a már kialakult HPV fertőzést vagy HPV okozta betegséget. A 9-komponensű védőoltás a 6, 11, 16, 18, 31, 33, 45, 52, 58-as HPV típusok ellen nyújt védelmet. Bár több mint 100 HPV típust ismerünk, a felsoroltak felelősek a nemi szervi szemölcsök és daganatos betegségek döntő többségéért, ezért ezekre fejlesztették ki a vakcinát.

Ugyanezeket a kérdéseket feltettük Budapest utcáin fiatal lányoknak és édesanyáknak is. Nézd meg, hogy vajon mik voltak az ő válaszaik!

Ha szeretnél többet megtudni a HPV megelőzéséről, az oltásról és annak biztonságosságáról, hogy eldönthesd szeretnéd-e beadatni gyermekednek, a Mályvavirág Alapítvány ezen az oldalon összeszedte, milyen hiteles forrásokból tudsz tájékozódni.

A cikk a Mályavirág Alapítvány támogatásával készült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
Drámaian megugrott a betegek száma Magyarországon
3,2 millió embert kezeltek a háziorvosok magas vérnyomással, de meghaladta az egymillió főt az iszkémiás szívbetegségben és a diabéteszben szenvedők száma is.

Link másolása

A KSH egyik 2021-es adatokkal dolgozó tanulmánya szerint az elmúlt 11 évben az asztmások és a daganatos betegek száma nőtt leginkább, de 147 százalékkal ugrott meg az agyi erek katasztrófáit érintő diagnózisok és a cukorbetegek száma is - írja a napi.hu.

A 19 évesnél idősebb korosztályban 2021-ben tízezer lakosra:

  • 4007 magas vérnyomásban szenvedő beteg jutott, 2011-ben 3400;
  • daganatos beteg 512 volt, 2011-ben 337;
  • a cukorbetegek száma is drámaian nőtt tíz év alatt, 2021-ben 1406 betegről szólnak a statisztikai adatok, 2011-ben pedig 1072 diabéteszes jutott 10 000 lakosra.

    2021-ben a háziorvosok nyilvántartása szerint összesen 3,2 millió embert kezeltek magas vérnyomással, de meghaladta az egymillió főt az iszkémiás szívbetegségben és a diabéteszben szenvedők száma is.

    A top négy betegszám emelkedés a következő volt:

  • az asztmások száma 272 százalékkal nőtt;
  • a rosszindulatú daganatos betegek száma 158 százalékkal lett magasabb;
  • a cerebrovaszkuláris (agyi ereket érintő) betegségek aránya 147 százalékkal ugrott meg;
  • a diabéteszesek (cukorbetegek) száma 137 százalékkal emelkedett két évtized alatt.

    A demográfiai tendenciákról is katasztrofális képet fest a tanulmány, az idősödő korszerkezet miatt a halálozások száma egyre nagyobb mértékben haladja meg a születésekét.

    Az ezredfordulótól a Covid19-járvány kitöréséig évente 126–136 ezren haltak meg, 2020-ban és 2021-ben a halálozások száma 141, illetve 156 ezerre ugrott, 2022-ben pedig 136 ezer haláleset volt, miközben a szülőképes korú nők száma is folyamatosan csökken.

    A 2022-es népszámlálás adatai szerint már csak 9,6 millió fő élt Magyarországon, 333 ezer fővel kevesebben, mint a 2011-es népszámlálás idején. A 2011. és a 2022. évi népszámlálások között csak Pest és Győr-Moson-Sopron megye népessége gyarapodott 10, illetve 4,4 százalékkal, a többi megyéé és a fővárosé fogyott.

    Eközben 2021-ben az előző évinél 22-vel kevesebb, 6516 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisban volt alapellátás. Az orvossal nem rendelkező, helyettesítésben ellátott praxisok száma 2015 óta a korábbinál meredekebben emelkedett, 2021-re számuk 375-tel, 662-re nőtt.

    2023-ban összesen öt olyan háziorvos praktizál Magyarországon, aki 30 év alatt van. A KSH szerint 2021-ben 42,5 ezer orvosra és 105,3 ezer szakdolgozóra lett volna szükség az országban az egészségügy zavartalan üzemeltetéséhez. Ezzel szemben 41,2 ezer orvos dolgozott, és 101,6 ezer szakdolgozói állás volt betöltve.

    Ötszázalékos volt az orvoshiány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Bács-Kiskun megyében 4,5 százalékon állt a betöltetlen orvosi állások száma, de Budapesten is óriási orvosi létszámhiánnyal (4,3 százalék) küzd az egészségügy.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Ajánljuk
    EGÉSZSÉG
    A Rovatból
    A legtöbb Covid-halál egy teljesen másmilyen fertőzés miatt következhetett be egy kutatás szerint
    Legalábbis azon betegek körében, akik lélegeztetőgépre kerültek.
    Fotó: Unsplash - szmo.hu
    2023. május 11.


    Link másolása

    Egy új kutatás szerint azoknak az embereknek egy nagy része, akik lélegezetőgépre kerültek Covid-fertőzés miatt, másodlagos fertőzésként bakteriális tüdőgyulladásban is szenvedtek. Mint kiderült, közülük a tüdőgyulladás következtében többen hunytak el, mint a koronavírus-fertőzés miatt - írja a Science Alert.

    Ez azt jelenti, hogy miközben ezek az emberek a Covid miatt kerültek kórházba, a gépi lélegeztetés következtében kialakult fertőzés miatt nagyobb valószínűséggel haláloztak el, amennyiben a bakteriális probléma nem reagált a kezelési módokra.

    A tanulmány rámutat annak fontosságára, hogy a kritikus állapotban lévő betegeknél rendkívül fontos a másodlagos bakterális pneumónia megelőzése és agresszív kezelése – mondta a Northwestern Egyetem tüdőgyógyásza, Benjamin Singer, aki részt vett a kutatásban.

    Az orvosok 585 intenzív osztályra került beteg állapotát vizsgálták. Az adatokból kiderült, hogy magához a koronavírushoz köthető halálozás viszonylag alacsony volt, de más okok, amelyek az intenzív osztályon való hosszú tartózkodás során jelentkeztek, lerontották ezt az arányt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    EGÉSZSÉG
    Érdemes átszokni az ülve pisilésre a férfiaknak: szakértők szerint egészségesebb és hatékonyabb
    Az idő előrehaladtával az ülve pisilés jót tesz a prosztatának, ráadásul alaposabban kiürül a húgyhólyag is.

    Link másolása

    Óva inti a férfiakat az állva pisiléstől egy vezető angol urológus, írja a LADbible. Gerald Collins, a manchesteri Alexandra Kórház urológusa szerint az állva pisilés hagyománya valószínűleg kényelmi szempontok és körülmények miatt alakult ki.

    Az orvos szerint azonban az évek előrehaladtával érdemes lehet ezen a szokáson változtatni. Ennek hátterében a jóindulatú prosztata megnagyobbodás (BPH) áll, mely a harmincas éveikben járó férfiak 8 százalékát, míg a 80 felettieknek már a 80 százalékát érinti.

    „A BPH a prosztata hormonális környezetének megváltozása miatt alakul ki, főként a 40-es évek elejétől kezdve” – magyarázta el Collins. „Megemelkedik a tesztoszteron egy bizonyos bomlástermékének jelenléte, ami a prosztata sejtfejlődésének és méretének növekedését okozza. Ennek következtében a férfiak egyre inkább úgy érezhetik, hogy sokkal jobban tudnak ülve pisilni.”

    A Leideni Egyetem Orvosi Központjának holland kutatói egy 2014-es kutatás során arra jutottak, hogy az ülve vizelés előnyös lehet. Ebben a testhelyzetben a hólyag gyorsabban és alaposabban kiürül, mert a medence és a gerinc izmai az ácsorgással szemben teljesen ellazulnak.

    Ezzel szemben a YouGov egy friss felmérése alapján a férfiak többsége világszerte inkább állva könnyít magán. A brit férfiak 33 százaléka jelentette ki, hogy soha nem ülne le pisiléshez, és csak 24 százalékuk vallotta be, hogy többnyire ülve vizel.

    Vigyázni kell azonban a túlzott ücsörgéssel is. A Mayo Clinic nonprofit orvosi központ kutatása szerint nem érdemes túlságosan elhúzni a trónolást, mivel könnyen aranyeret okozhat a hosszú ideig tartó erőlködés.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    EGÉSZSÉG
    Napi két csésze tea segíthet megvédeni az egyik legfontosabb szervünket az öregedéstől
    Egy új tanulmány szerint a teában található flavonoidok karban tartják az agyat és a memóriát.

    Link másolása

    Napi két csésze tea karban tartja a memóriát, írja a The Sun egy friss tanulmány alapján. A teában természetesen előforduló vegyi anyagok, az úgynevezett flavanoidok fokozzák az agy teljesítményét és segítik a memóriát. A hatás ugyanaz attól függetlenül, hogy a teát üresen vagy tejjel ízesítve fogyasztjuk.

    A szakértők azután jutottak erre a megállapításra, hogy megvizsgálták, hogyan befolyásolták az almában és bogyókban is megtalálható flavonoidok több mint 3500 egészséges, 60 év feletti ember memóriáját. Az egyik csoport napi 500 mg-ot szedett, ami nagyjából két csésze teának felel meg, míg egy másik csoport csupán placebót kapott. A három évig tartó vizsgálat végén szófelidézési feladatokat kaptak a kísérleti alanyok.

    A flavonoidos csoport pontszámai átlagosan 10,5 százalékkal voltak jobbak, mint a másik csapatba tartozóké.

    Gunter Kuhnle szerint a teafogyasztás a „legegyszerűbb módja” a flavonoidbevitel növelésének. A Readingi Egyetem professzora úgy véli, hogy napi két csésze az emberek többsége számára elegendő lehet.

    Dr. Scott Small, az amerikai Columbia Egyetem tudósa szerint az időskori memóriavesztés emberenként változó. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha a 60 év felettiek esetében ilyen hatalmas különbség mutatkozik a flvonoidok rendszeres fogyasztása miatt, feltehetően még szembetűnőbb eredményeket lehetne elérni, ha a 40-es, 50-es éveikben járók kezdik el a rendszeres teafogyasztást.

    Tara Spires-Jones, az Edinburgh-i Egyetem professzora felhívta a figyelmet arra: más tanulmányok szerint a flavonoidok segíthetik az agy működését azzal, hogy fokozzák a szinapszisok, azaz a neuronok közötti kapcsolatok kialakulását.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk