ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Dr. Novák Hunor: Tévhitek a nátháról, lázcsillapításról

Dr. Novák Hunor ismerteti a meglepő tényeket, tévhiteket.
dr. Novák Hunor írása - szmo.hu
2017. január 27.


Link másolása

Szomorú tény, hogy még az Egyesült Államokban is a nátha miatt orvoshoz fordulók 30%-a kap feleslegesen antibiotikumot a statisztikák szerint, hazánkban vélhetően még rosszabbak az arányok. A nátha az egyik leggyakoribb betegség, mégis érdemes komolyan foglalkozni vele, ugyanis hazánkban is nagyon sok tévhit a náthával kapcsolatban.

A sok aggódó szülő fogékonyságát kihasználják a gyógyszergyártók és természetgyógyászok is, akik mindenféle megfázás elleni készítményeket, immunerősítőket, vitaminokat javasolnak, pedig ezeknek gyakorlatilag semmi értelmük nincs – írja dr. Novák Hunor orvos, alább a folytatás.

Ahogy megszokhatták, ezúttal sem a hagyományokra, régi szokásokra, hanem a legújabb kutatási adatokra, nemzetközi orvosszakmai ajánlásokra támaszkodom írásomban, azaz főként a legnaprakészebb, közel 6.000 orvos/kutató által szerkesztett fizetős orvosi oldal, az UpToDate.com irányelveire és az angolszász National Institute for Health and Care Excellence evidence-based guideline-jára építek.

A nátha tünetei közé tartozik a láz, tüsszentés, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, köhögés, fejfájás, rossz közérzet, a szem kötőhártyájának gyulladása, az elülső nyaki nyirokcsomók megnagyobbodása. Újszülötteknél csökkent étvágy, alvásprobléma, orrfolyás és láz a típusos tünet: minél kisebb a gyermek, annál gyakoribb a láz nátha kapcsán. Iskolásoknál nátha esetén a tényleges láz ritka.

A gyakori betegség normális – NEM immunhiányos a gyermeke!

A nátha latin nevén rhinitis, vagy inkább rhinosinusitis, hiszen az orrnyálkahártya folytonos kapcsolatban van az arcüreg nyálkahártyájával, náthában mindkettő megduzzad. A nátha ősszel, télen gyakoribb, cseppfertőzéssel vagy kézzel terjed (a szem- vagy orrváladék a „leghatékonyabb” fertőzésforrás), a lappangási idő átlagosan két nap, a tünetek pedig a betegség kezdetét követőn 2-3. napon a legerősebbek.

A náthát vírusok okozzák: főként rhinovírus, de többek között RS vírus, influenza, parainfluenza és adenovírus is állhat a háttérben. A vírusoknak nagyon sokféle szerotípusa van, ráadásul nem mindegyik vírus után marad védettség, éppen ezért sokszor vagyunk náthásak.natha2

Pixabay

Sok szülő kérdezi: milyen vírust kapott el a gyermekem pontosan?

Ezek azonosítása szinte lehetetlen vagy nagyon drága, és teljesen felesleges, mivel semmilyen következménye nincsen a kezelés szempontjából. Százmilliókat költhetnénk egy-egy gyerekre, hogy meghatározzuk, pontosan milyen rhinovírus-törzs okozta a nátháját, de ezzel csak magunkat szórakoztatnánk, semmi értelme.

Sok édesanyával találkoztam, aki panaszkodik: „állandóan beteg a gyermekem, biztos gyenge az immunrendszere, nem lehetne kivizsgáltatni?” A statisztikák azt mutatják: 6 éves kor alatt átlagosan legalább 6 megfázás van évente egy gyermeknél (azaz téli hónapokban havonta 1-1), egy megfázás pedig átlagosan 12 napig (!) tart. Hat éves kor felett évi 3 megfázással számolhatunk, a tünetek pedig átlag 6 napig tartanak. Ezek csak átlagok, tehát az átlagnál több,

a téli hónapban akár 6-nál több megfázás is teljesen normális, meg kell nyugtassam a szülőket, az ilyen gyermek is egészséges, nem immunhiányos!

És most csak a megfázásról van szó, amely során nem alakult ki szövődmény, és nem szedett össze más betegséget (hasmenés, középfülgyulladás, mandulagyulladás, tüdőgyulladás stb.) a gyermek. Ha ezeket is számításba vesszük, azt láthatjuk, hogy a gyerekek jó része szinte „állandóan beteg” lesz. Ezt a fentiek fényében érdemes lenne minden édesanyának helyre tenni magában és elfogadni: ez az élet rendje, a gyermekek fogékonyak a betegségekkel szemben, és normális, hogy különösen télen szinte folyamatosan van valami betegségük – az immunrendszerük így tanul, ettől válik edzetté, nem a drága multivitaminoktól!orrfujas

Pixabay

Gyakori tévhit: ha zöldes az orrváladék, bakteriális felülfertőződés történt, ezért antibiotikumot adnak

A náthát vírusok okozzák, amikre az antibiotikumok annyira vannak hatással, mint a vérnyomáscsökkentők a köhögésre: semennyire. Az antibiotikum a baktérium okozta fertőzések ellen jó.

A kezdeti vizes, átlátszó orrfolyás zöldes-sárgássá válhat néhány nap múlva, de ez nem jelent bakteriális felülfertőződést vagy arcüreggyulladást a tévhitekkel ellentétben, hanem a megnövekedett polimorfonukleáris sejtek és azok enzimatikus aktivitása állhat ennek hátterében, ami normális folyamat, és ilyenkor is indokolatlan az antibiotikum adása. Sajnos sok (házi)orvos kényszerül antibiotikumot adni a náthára részben azért, mert a szülők egy része követeli a gyógyszert, ilyennel én is találkozom. Ennek a gyerkőcök látják a kárát, hiszen egyre több tudományos bizonyíték van arra, hogy a felesleges antibiotikum-használat milyen káros következményekkel jár (például hosszútávon hajlamosít allergiára).

Mikor kell náthával orvoshoz fordulni?

Ha a 10 napja tartó orrfolyás egyáltalán nem javul, netán rosszabbodik, az utalhat arcüreggyulladásra, a nátha szövődménye lehet továbbá az asztma fellángolása és a középfülgyulladás, amely 6-12 hónapos kor között a leggyakoribb. Néhány nap láztalan időszak utáni ismételt lázas állapot másodlagos bakteriális fertőzést jelezhet, ilyenkor javasolt orvoshoz fordulni. Mint ahogy akkor is, ha a betegségek kapcsán rendszeresen komplikációk jelentkeznek (tüdőgyulladás, középfülgyulladás); elhúzódó és az átlagnál sokkal gyakoribbak a panaszok, tartós súlycsökkenés, bőrvérzések észlelhetőek – ilyenkor első körben háziorvosa tud segíteni.

Megváltozott a hivatalos magyar gyermekgyógyászati ajánlás is: többé nem kell a lázat csillapítani.

Sajnos hazánkban a mai napig boszorkányüldözés zajlik a lázzal kapcsolatban, a szakmai ajánlások helyett alaptalan félelmekre alapul a lázcsillapítási gyakorlat. Régóta tudjuk, hogy még a 40 fok feletti láz sem okoz kárt, az ún. „láz”görcs pedig nem a láz miatt van, hanem maga a fertőzés váltja ki: lázcsillapítóval éppen ezért se megelőzni, se megszűntetni nem lehet a „láz”görcsöt.natha

Pixabay

Mikor javasolt lázcsillapítót adni?

A válasz egyszerű: mindig egyénre szabottan, a közérzetet figyelembe véve kell a lázcsillapító adásáról dönteni függetlenül attól, hány fokot mutat a hőmérő. Ha egy gyermek 39,5 fokos lázzal játszik, vagy csak kicsit bágyadt – indokolatlan a gyógyszer adása. Ha azonban 38,2 foknál már látványosan rosszul van, szenved, adhatunk gyógyszert. Alvó gyermeket tilos felébreszteni, piszkálni lázmérés vagy lázcsillapító adásának céljából, teljesen mindegy, hány fokos láza van, hagyjuk pihenni! Ne takarjuk be vastagon, hogy le tudja adni a hőt, alvás közben semmi baja nem lesz, a láz nem emelkedik spontán 42 fok fölé! Mivel a gyermekek többsége a hűtést (hűtőfürdő, priznic-vizes lepedőbe csavarás) szenvedésként éli meg, sikítanak és rettegnek közben, ezért ezek kőkorszaki módszernek számítanak, használatukat fejlett országokban már régóta nem javasolják. 2011-ben megváltozott a magyar protokoll is: a lázcsillapítás gyerekeknél rutinszerűen nem indokolt, csak rossz közérzet esetén.

Még kint, a teraszon se dohányozzon a szülő!

Ha dohányzik a szülő, azzal bizonyítottan károsítja gyermekét. Nap mint nap tapasztalom, hogy sok szülő azt hiszi, ha a konyhában dohányzik, a dohányfüst tisztelettudóan megáll a gyerekszoba/nappali küszöbén… Vannak, akik csak a lakáson kívül (terasz, kert) dohányoznak, de nekik sajnos van egy rossz hírem: a felmérések szerint még a kint történő dohányzás is károsítja a háztartásban élő gyermeket, a csak kint dohányzó szülők gyermekei is sokkal fogékonyabbak a légúti és egyéb betegségekre! Gondoljon csak bele, ha egy nemrég dohányzó ember a közelébe jön, Ön is érzi rajta a büdös cigiszagot – hát a gyermek is beszívja ezeket a káros anyagokat.cigi

Pixabay

Mit érdemes megpróbálni, és mit felesleges adni a gyermeknek nátha esetén, mik a tudományos ajánlások?

A teljes cikk itt olvasható el.

Forrás:

An overview of rhinitis, The common cold in children: Clinical features and diagnosis, Treatment and prevention; The common cold in adults: Treatment and prevention - UpToDate.com

Common cold - National Institute for Health and Care Excellence guideline 2011

Gyakori légúti infekciók kisgyermekkorban - dr. Szíjjártó László

Dr. Csupor Dezső - A Kaloba®, azaz a Pelargonium sidoides kivonatának hatékonysága felső légúti fertőzésekben

Pelargonium sidoides extract for treating acute respiratory tract infections - Cochrane Database Syst Rev. 2013 Oct 22

Ha dr. Novák Hunor többi cikkére is kíváncsi vagy, kattints ide!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Miből lehet tudni, hogy eljött a válás ideje?
A válás komoly érzelmi és anyagi következményekkel járhat, és nagy hatással van mindkét fél életére. Ezért fontos alaposan átgondolni és megfontolni, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban.
Laskai Nelli cikke a Boldognak lenni blogon, Fotók: Pexels - szmo.hu
2023. május 30.


Link másolása

Azonnal bevethető, párkapcsolat és önbizalom-növelő gyakorlatokat találsz a Boldognak Lenni könyvekben. Minden könyvben segítséget találsz ahhoz, hogy megtanuld helyesen kommunikálni a vágyaidat, megértsd a társad viselkedését, megtaláld az életcélod, és haladj előre a megrekedésből.

A párkapcsolatokban az egyik legnehezebb döntés a válásra gondolni. A válás komoly érzelmi és anyagi következményekkel járhat, és nagy hatással van mindkét fél életére. Ezért fontos alaposan átgondolni és megfontolni, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban.

Ez a cikk segít bemutatni néhány szempontot és jelet,

amelyek alapján érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a válás helyett egy jobb kapcsolat alakuljon ki a felek között, illetve ha nem akarja mindkét fél megjavítani, akkor hogyan lehet a lehető legzökkenőmentesebben külön folytatni az utat tovább.

Kommunikációs hiányosságok

Az egyik legfontosabb jel arra, hogy el kell gondolkodni a párkapcsolat működtetésén, az a tartós és megoldatlan kommunikációs probléma a párkapcsolatban. Ha a párkapcsolatot folyamatosan konfliktusok és viták jellemzik, és a pár képtelen megoldást találni, akkor ez komoly jele lehet annak, hogy az alapvető, támogató kommunikáció megszakadt.

Ha minden erőfeszítés ellenére sem tudják értelmesen és konstruktívan megbeszélni a problémákat,

akkor a próbaválás vagy a pártanácsadás lehet a módja annak, hogy mindkét fél boldog és egészséges életet élhessen.

Ismétlődő hűtlenség

A hűtlenség jelenléte a kapcsolatban súlyosan megrendítheti a bizalmat és az együttélés alapjait. Ha egyik vagy mindkét fél sem képes tartani a hűséget, akkor fontolóra kell venni, hogy miért vanank benne a kapcsolatban és mi a további céljuk az együttéléssel.

A bizalom megsértése és a hűtlenség hosszú távon káros hatással lehet

a párkapcsolatra és az egyén pszichológiai jólétére. Úgy látom, hogy sem a nyitott kapcsolatok, sem a szeretői viszonyok nem tudnak hosszú távon elégedettséget és a vágyott életminőséget megadni a feleknek.

Az érzelmek és az intimitás hiánya

Az érzelmi kapcsolat hiánya és az intimitás elvesztése komoly problémákat jelezhet a párkapcsolatban.

Ha nincs mély érzelmi kötődés vagy az intimitás hiánya tartósan jelen van, akkor az lehetőséget adhat arra, hogy felmerüljön a válás kérdése.

Az érzelmek és az intimitás fontos elemei a kielégítő és egészséges párkapcsolatnak, és ha ezek a tényezők hiányoznak, akkor nehéz fenntartani az összetartozás érzését.

Verbális vagy fizikai bántalmazás

A bántalmazás, legyen az fizikai vagy verbális, soha nem elfogadható egy párkapcsolatban.

Ha bármelyik fél bántalmazza a másikat, akkor abban a formában nincs helye a további együttélésnek.

A biztonság és a jólét az elsődleges szempont, és ilyen esetben meglehet, hogy csak a válás az egyetlen megoldás annak érdekében, hogy megszabaduljanak az erőszakos helyzettől és megtalálják külön a harmóniát az életben.

Az egyén fejlődésének és boldogságának gátja

Végül, ha a párkapcsolat tartósan akadályozza az egyén fejlődését és boldogságát, akkor érdemes elgondolkodni a kapcsolat szakember bevonásával való javításán vagy a váláson. A párkapcsolatnak támogató és építő erőnek kell lennie, ami segít az egyén személyes céljainak elérésében is.

A jól működtetett kapcsolat csapatgondolkodásra épül, a problémák és a megoldások is közösek.

Ha ez nem valósul meg, és a kapcsolat csak hátráltatja vagy korlátozza az egyént, akkor el szokott jönni a válás lehetőségének megfontolása.

Válás vagy pártanácsadás

A válás soha nem könnyű döntés, és számos tényezőt kell figyelembe venni. A fent említett szempontok segíthetnek abban, hogy megfontoltan átgondoljuk, mikor érdemes elválni egy párkapcsolatban. Mindig fontos a kommunikáció, a megértés és a tisztelet, és a válás csak az utolsó lehetőség, ha más megoldások nem hoztak eredményt. A párkapcsolati tanácsadók segíthetnek ebben a nehéz folyamatban, és megfelelő irányba terelhetik a döntést, hogy mindkét fél boldog és egészséges életet élhessen.

Ha – akár egy utolsó esélyt adva a kapcsolatnak – szeretnéd, ha szakember segítene a probléma feloldásában, a feszültség enyhítésében, akkor itt tudsz a tanácsadásról olvasni, mielőtt meghoznád a döntésedet.

Ma vagy hátralévő életedben a legfiatalabb! Kezdj el élni! Segítő könyvek, módszerek, technikák a blogon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Saját fia vérével próbál örökké fiatal maradni egy amerikai techmilliárdos
Bryan Johnson több millió dollárt költ évente arra, hogy lelassítsa az idő kerekét.

Link másolása

Dollármilliókat költ évente egy 45 éves amerikai férfi arra, hogy lelassítsa az öregedést. Bryan Johnson szigorú diétát és edzésprogramot tart, melynek segítségével már eddig is sikerült néhány évet lefaragnia a valódi korából. Legújabb videójában arról számolt be, hogy tinédzser fiától levett vérrel próbál megfiatalodni, írja a LADbible.

A techmogul vérátömlesztésén részt vett 17 éves fia, Talmage és 70 éves apukája, Richard is. A család egy dallasi klinikára utazott, ahol a tinédzser véréből vérplazmát készítettek, amit befecskendeztek az apjába abban a reményben, hogy elősegítheti a fiatalítást.

Jó ideje téma, hogy a fiataloktól levett plazma segíthet az idősebb generációk egészségnek megőrzésében. Szakértők szerint ugyanakkor az erre vonatkozó kutatások semmilyen meggyőző eredményt nem szolgáltattak.

Charles Brenner Los Angeles-i biokémikus szerint az orvostudomány még nem szerzett megdönthetetlen bizonyítékot arra, hogy a módszer valóban működik.

A háromgenerációs vérátömlesztéséről szóló angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vitamin kisokos: melyik vitamin mire jó?
Összeszedtünk pár tudnivalót a szervezet számára legfontosabb vitaminokról.

Link másolása

Rohanó világunkban immunrendszerünket rengeteg külső hatás éri, például az őszi-téli időszakban a vírusok által okozott fertőzések, a sok stressz vagy a fokozott izommunka mind-mind elvonják a szervezetből az értékes ásványianyagokat. Így alakulhat ki a vitaminhiányos állapot, ami az immunrendszer legyengüléséhez vezethet, és aminek következtében működésbeli zavarok léphetnek fel.

Hogy ezt az állapotot elkerüljük a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottan, és változatosan állítsuk össze az étrendünket. Persze ez nem mindig sikerül és nem is olyan egyszerű, hiszen vannak olyan élethelyzetek, ami miatt mondjuk valami speciális étrendet kell követnünk vagy egyszerűen nem fér bele a napunkba. Ezért akár indokolt is lehet, hogy bizonyos vitaminokat, ásványi anyagokat pluszban magunkhoz vegyünk!

Te tisztában vagy vele, melyik vitamin, ásványi anyag hogyan hasznosul a szervezetedben, vagy melyikre miért van szükséged? Cikkünkben most összegyűjtöttük a legfontosabbakat!

A vízben oldódó vitaminokat nem tárolja a szervezet, így nem tud raktárkészletet felhalmozni, a zsírban oldódó vitaminokat (A,D,E,K) viszont igen, ezért vigyázni kell hogy az előírt mennyiséget ne lépjük túl alkalmazásuk közben!

A-Vitamin: (karotinok, retinol)

Nevezik a szem vitaminjának is, de a bőr és a csontok egészséges szerkezetének megtartásához is hozzájárul. Fontos szerepe van a retina fényérzékeny anyagának a felépítésében, hiánya szaruhártya betegségeket okozhat, vagy akár farkasvakságot, valamint meggyengíti a szervezet kórokozókkal szembeni védekezőképességét. A retinol nagyon népszerű hatóanyag az anti-ageing (öregedésgátló) szérumok között, és nagyon hatásos is, de mivel fényérzékenységet okoz javasolt fényvédő használata is alkalmazásakor.

Források: máj, répa, kajszibarack, sütőtök, tengeri hal, tojássárgája, gabonafélék, spenót

D-Vitamin: (kalciferol)

A D-vitamin másnéven kalciferol a D2 ill./ D3 vitamint jelöli. A D3-as erősebb hatású, a hiedelmekkel ellentétben nem a napfény tartalmazza, hanem a bőrben keletkezik az UV-B sugárzás hatására. Fontos a szervezetünknek a kalcium hasznosulása szempontjából, és egyre több kutatás igazolja, hogy bizonyos daganatos megbetegedéseknél gátolja a sejtburjánzást. Fontos pótolni, ha valaki például csak növényi alapú táplálékot eszik, ha túlzott alkoholt fogyaszt, vagy ha koleszterinszint-csökkentő gyógyszert szed.

Források: halmájolajak, margarinok, tojássárgája, máj

E-Vitamin: (tokoferol)

Antioxidáns, öregedésgátló hatása miatt kedvelt a kozmetikaiparban, illetve az élelmiszeripar is szívesen használja fel, hogy különböző zsiradékokban, mint pl. a margarin meggátolja az avasodást. Immunrendszer erősítő a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében nagy szerepet játszik, illetve nagyon fontos a rákmegelőzésben, mert csökkenti a szabad gyökök mennyiségét.

Források: növényi olajok, magvak, olívaolaj, sáfrányos szeklice, mandula, gabonacsírák

K-Vitamin: (filokinon, menakinon)

A K1 és K2 vitamint zöld növények és bélbaktériumok szintetizálják. Nagyon fontos a véralvadáshoz, hiányában vérzékenység léphet fel. Antibiotikum kúra szedése után, Crohn betegségnél, vagy más emésztőrendszeri megbetegedés következményeként jelentkezhet hiánya.

Források: brokkoli, spenót, sóska, káposzta, szója, máj

VÍZBEN OLDÓDÓ VITAMINOK:

Szervezetünk nem képes felhalmozni a vízben oldódó vitaminokat, ezért könnyebben lép fel vitaminhiány belőlük, mint a zsírban oldódó változatokéból. Fontos, hogy pótoljuk őket pl.: a téli időszakban, egy hosszabb antibiotikum kúra után, vagy ha sokat vagyunk kisgyerekek közelében.

B-Vitaminok:

Sokszor csak B-vitamin komplex-ként hivatkozunk rájuk, és a legtöbbször a különböző multivitaminokban is együttesen találhatók meg a legfontosabb fajtái. Az idegrendszerre, bőrünkre, és emésztőrendszerünkre, anyagcserefolyamatainkra vannak a legnagyobb hatással.

B1-Vitamin: (tiamin)

A szív és izmok, valamint az idegrendszer rendes működésében vesz részt és segíti a szénhidrát anyagcserét.

Források: gabonafélék, diófélék, karfiol, burgonya, barna rizs

B2-Vitamin: (riboflavin)

Szépségvitamin, segíti a bőr, haj, köröm karbantartását, a normál növekedés szempontjából is nagyon fontos szerepe van.

Források: tejtermékek, tojás, máj, élesztő, avokádó, gombák, aszpargusz

B3-Vitamin: (niacin)

Antioxidáns hatású, csökkenti a vérben a koleszterinszintet, ezáltal a szívinfarktus lehetőségét is.

Források: húsfélék, halfélék, tejtermékek, dió

B5-Vitamin: (pantoténsav)

A D-Vitamin és bizonyos hormonok előállításához van rá szükség. Neve görög szóból származik, azt jelenti „minden oldalról”, melyet azért kapott mert minden élelmiszerben megtalálható.

B6-vitamin: (piridoxin)

Számos anyagcsere folyamat résztvevője (pl. bőr), szükséges az idegrendszer működéséhez, vérképzéshez.

Források: élesztő, húsok, tojás, krumpli, máj

B7-vitamin: (biotin vagy H-vitamin)

Szükséges a haj, bőr és körmök egészségének fenntartásához, zsírsavak előállításához, glükóz újratermeléséhez, anyagcserefolyamatok működéséhez.

Források: máj, vese, tojás, karfiol, mogyorófélék

B9-vitamin: (folsav)

Nagyon fontos szerepet kap az egészségünk fenntartásában, várandós nőknél kiemelten fontos a megfelelő bevitel. Részt vesz a fehér- és vörösvérsejtek képzésében, vérlemezkék képzésében, valamint a gyomor és bélrendszer működésének fontos vitaminja.

Források: máj, spenót, gyümölcsök, élesztő

B12-vitamin: (kobalamin)

Anyagcsere folyamatok, mint pl. a szén-hidrát anyagcsere, fehérje anyagcsere, vörösvértestek képzése

Források: Csak állati eredetű ételekben található meg

C-vitamin vagy más néven az aszkorbinsav

Magyar „találmány” a C-vitamin hiszen elsőként Szent Györgyi Albert tudósunknak sikerült paprikából előállítani, amiért Nobel-díjjal jutalmazták. Érdekes tény, hogy egyedül az ember és a tengeri malac nem képes előállítani a C-vitamint, minden más állat igen. Ennek a vitaminnak a pótlására van a szervezetnek a legnagyobb szüksége, minden más vitaminnál sokkal magasabb az ajánlott napi beviteli értéke.

Nagyon fontos a szervezetnek a kollagén alőállításának szempontjából, amely a kötőszöveteink legfőbb proteinje. Segíti a kiválasztószerveink munkáját, pl. az epe és máj kiválasztását, elősegíti a vas felszívódását, megerősíti az immunrendszerünket, csökkenti a rák és szívbetegségek kockázatát, javítja a sebgyógyulást.

Víz. Extrákkal. Kipróbálod?

Ha plusz lendületre van szükséged az edzésen vagy bármikor a nap folyamán, próbáld ki az Apenta+ szénsavmentes funkcionális italokat és az Apenta+ Elements szénsavas, frissítő ízeit, melyek vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaznak!

Az Apenta+ 750 ml-es kiszerelésű, szénsavmentes üdítőitalok vitaminokkal, ásványi anyagokkal és növényi kivonatokkal teszik teljesebbé szervezeted hidratálását. A termékcsalád 8 tagja különböző területeken egészíti ki a mindennapi egészségmegőrzést. Ismerd meg az összes ízt ide kattintva!

Ha praktikus kiszerelésű, vitamin és ásványi anyag tartalmú szénsavas italra vágysz, a 330 ml-es alumínium dobozban, három ízben kapható Apenta+ Elements lehet a jó választás számodra!

A Pink Grapefruit Boost 0% hozzáadott cukrot tartalmaz, pink grapefruit ízben, hozzáadott magnéziummal. A White Peach Vibe fehér barack ízben, hozzáadott D-vitaminnal, a Superfruit Splash pedig gránátalma-acai-kékszőlő ízben, hozzáadott cinkkel készül.

Mindhárom ital C- és B-vitaminokat is tartalmaz!

A termékekről részletesebben ezen a linken olvashatsz!

A termékek fogyasztása nem helyettesítheti a változatos és kiegyensúlyozott étrendet, valamint az egészséges életmódot. A kedvező hatás legalább 100 ml termék fogyasztásával érhető el.

Reméljük hasznos olvasmány volt számotokra a vitaminkisokosunk, és ne feledjétek el pótolni a szervezet számára szükséges vitaminokat minden nap!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
Városi mindennapok, zöldebben
Az, hogy mit kezdünk a hétköznapok során felgyülemlett szeméttel, egy cigarettacsikkel, vagy éppen mennyit szellőztetünk az otthonunkban, mind hatással van a környezetünkre. Az ártalmakat pedig kis lépésekben is lehet csökkenteni, és mi is sokat tehetünk a füstmentes városokért!

Link másolása

Ha a városi mindennapokra gondolunk, sokunknak a zaj, a tömeg és a légszennyezés is eszünkbe jut. Bár sok mindent nem tudunk befolyásolni, de vannak olyan dolgok, amelyekre hatással lehetünk. Ehhez pedig nem kell feltétlenül hatalmas vállalásokra gondolni, kis lépésekkel is sokat tehetünk az egészségesebb környezetért, füstmentes városokért.

Naponta egy doboz cigi

A zsúfolt városokban a légszennyezés szintén olyan probléma, amiről sokat lehet hallani. A probléma jelentőségét mutatja, hogy tanulmányok szerint az európai városi népesség 90 százalékát érinti az egészségkárosítónak ítélt levegőminőségi szintnél magasabb koncentrációjú légszennyező anyagok jelenléte. A szennyezett levegő pedig komoly egészségügyi kockázatokkal jár: egy 2019-es tanulmány szerint a légszennyezés a dohányzáshoz hasonló mértékben képes tüdőtágulatot okozni hosszú távon. Ha a lakóhelyünkön 10 százalékkal megemelkedik az ózonszint, akkor ez a tüdőtágulat kialakulásának esélyét annyival növeli 10 év alatt, mintha 29 éven át naponta egy doboz cigarettát szívnánk el.

Nappali kontra forgalmas kereszteződés

A rossz minőségű levegő azonban nemcsak egy forgalmas úton, hanem a saját otthonunkban is gondot okozhat. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben tisztább lehet, mint a levegő a nappalinkban. Már olyan apró lépésekkel is tehetünk az egészségesebb beltéri levegőért, hogy kevesebb gyertyát égetünk. A South Carolina State University kutatása például arra jutott, hogy a paraffinalapú gyertyák mérgező vegyi anyagokat, toluolt és benzolt bocsátanak ki. Alkalmanként egy-egy gyertya nem valószínű, hogy veszélyt jelent az egészségre, de ha gyakran és egyszerre sok gyertyát gyújtunk, ráadásul különösen rossz szellőzésű helyiségben, az hosszú távon komoly egészségügyi kockázattal járhat. Súlyosbíthatja például az asztmát, allergiás tüneteket okozhat, vagy irritálhatja a légzőrendszert.

Természetesen a dohányzás is kellemetlen hatással van a beltéri levegőre: a cigarettafüstből származó kemikáliák nem tűnnek el egyik percről a másikra, kutatások szerint maradványaik két hónappal azután is megtalálhatók voltak olyan ingatlanokban, ahonnan dohányos költözött ki.

Több billiónyi csikk és műanyag

A városban élőkre nemcsak a szennyezett levegő lehet káros hatással, de a zöld területeket az eldobált szemét is elcsúfítja. Ezeknek pedig elég nagy részét a cigarettacsikkek teszik ki, felmérések szerint ugyanis évente átlagosan hatbillió csikk keletkezik. A csikkek háromnegyede végül a zöld területeken, a természetben köt ki, ami azért különösen veszélyes, mert műanyag mellett rengeteg káros anyag oldódik ki belőlük a talajba, vizekbe jutva. A cigaretták nagy része ugyanis cellulóz-acetátból készült füstszűrőket tartalmaz, ezeknek a szűrőknek pedig évtizedekre van szükségük ahhoz, hogy végleg lebomoljanak.

Így csökkenthetjük az ártalmakat

A dohányzás természetesen nemcsak a környezetre káros, hanem az emberek egészségére is. Ráadásul ma már tudjuk, hogy a dohányzás számos betegség kialakulásáért felel, és ezek a negatív hatások nemcsak magát a dohányost érik, a kifújt füst révén a környezetüket is.

A dohányzáshoz kapcsolódó kockázatok minimalizálásának legbiztosabb módja még mindig az, ha egyáltalán nem dohányzunk. Ha már dohányzunk, akkor fontos, hogy minél előbb leszokjunk. Azoknak a felnőtt dohányosoknak, akik valamilyen okból mégsem szoknak le, lehetőségük van tájékozódni az ártalomcsökkentésről. Ma már számos alternatíva áll rendelkezésre, amelyekkel csökkenthetők az ártalmak. Ilyenek a különböző füstmentes technológiák is. Az égés nélkül működő, dohányt és/vagy nikotint tartalmazó technológiák használatakor ugyanis nem jön létre sem füst, sem hamu, így ezek az alternatívák a cigarettánál akár 70-95 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki. A károsanyagkibocsátás-csökkenés és az egészségügyi hatás közötti kapcsolatot azonban még vizsgálják. A különböző füstmentes technológiákban közös, hogy füst és égés nélkül működnek, füstmentes technológia például az elektronikus cigaretta és az egyéb, kémiai reakcióval működő vagy a különféle elveken működő dohányhevítéses technológia.

Azonban fontos tudni, hogy ezek a technológiák sem kockázatmentesek, hiszen egyrészt a hosszú távú hatásuk egyelőre nem ismert, másrészt így is jut nikotin a szervezetbe, ami amellett, hogy erős függőséget okozó anyag, megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást. A legfontosabb a környezetünk és az egészségünk, az, hogy aki nem dohányzik, az ne is szokjon rá, illetve, aki már dohányzik, az minél hamarabb szokjon le. Hosszú távon ugyanis csak a nikotin- és dohánytartalmú termékek végleges elhagyásával csökkenthetők teljesen a dohányzás ártalmai.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk