A Rovatból

Hiába járt orvoshoz, nem vették észre, hogy rákos – mire kiderült, már nem tudtak segíteni az édesapán

István felesége két autista kislánnyal maradt magára. Most segítséget kér, mert a gyerekek mellett nem tud teljes időben dolgozni, ugyanakkor hiteleik vannak, és nem szeretnék elveszíteni az otthonukat.

Link másolása

Megdöbbentő családi tragédia miatt kért segítséget Oláhné Tóth Anett a közösségi oldalán. A 32 éves édesanya két autista kislánnyal maradt magára, miután férje István betegségét az orvosok nem vették észre, és mire kiderült, hogy mekkora a baj, már nem tudtak segíteni rajta.

"Rengeteg álmunk, tervünk volt még amit már nem tudunk megvalósítani, mert sajnos orvosi mulasztások miatt felfoghatatlan hirtelenséggel hagyott itt minket,

de végsőkig küzdött és mi minden pillanatban amit csak lehetett mellette töltöttünk" - írta a levelében.

A család nem számított arra, hogy ilyen hirtelen elvesztik Istvánt. "Sajnos hiába ment orvosokhoz időben (elmúlt hónapokban), mert nem vették észre időben az egyértelmű tüneteket, így mikor 1,5 hete kórházba került már 8,5 cm-es tüdő daganatot mutatott a CT, ami elzárta a fél tüdejét…"

Először júniusban ment el az orvoshoz, mert nehezen gyógyult fel egy légúti megbetegedésből. Augusztusban egy tüdőröntgenen ugyan láttak valamit, de a kontrollnál már azt mondták neki, hogy tiszta a tüdeje. Decemberben tüdőgyulladása lett, egyre rosszabbul volt, de karácsonyra gyógyultnak nyilvánították. A férfi hentesként továbbra is dolgozott.

Januárban már nagyon fulladt, ekkor állapították meg, hogy a tüdejében egy 8,5 cm-es daganat van. Bent tartották a kórházban, ahol hely hiány miatt a kardiológiai rész intenzív osztályán helyezték el. A sebész szerint a daganat nem volt operálható. Egy vizsgálat kimutatta, hogy rákos daganata van, ami valószínűleg hónapok alatt fejlődött ki - mondta el Anett a Blikknek.

A család végig bent volt a kórházban. "a gyerekek és én is reggeltől estig mellette voltunk, támogattuk és biztattuk,

elhalmoztuk szeretettel, puszikkal és biztató szavakkal, közben pedig reménykedtünk, hogy sikerül legyőznie a betegséget"

- írta segítségkérő levelében.

A pár régóta szeretett volna összeházasodni, de mindig halasztották. Most a kórházi ágyon adta össze őket az anyakönyvvezető.

A férfi másfél hét után, a kórházban halt meg. Felesége megígérte neki, hogy minden rendben lesz. Amit nehéz betartania, hiszen hitelből vették az otthonukat és az autójukat is.

A két kislány autista, mellettük nem tud az édesanya teljes állást vállalni. Ugyanakkor fontos lenne számukra, hogy a megszokott környezetben maradhassanak.

"Ő volt a világ Legjobb Társa és Apukája, aki két autizmussal élő kislányt hagyott itt, akik még mindig nem akarják elhinni és reménykednek ez csak egy rossz álom"

- írta Anett. A kisebbik lányuk most ünnepli a születésnapját, és csak annyit kért, hogy legyen újra együtt a család.

Anett és a két kislány most segítséget kér. Aki szeretné támogatni őket, az az OTP Banknál vezetett 11773133-00114440 számú számlára utalhat, illetve a Facebook-bejegyzésben leírtak alapján a kapcsolatot is fel tudja venni velük.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk