Az ásítás az egyik legrégebbi ösztönös cselekvés az emlősök, így az ember esetében, a pontos okát azonban mindmáig nem tudjuk biztosan.

Sokáig tartotta magát a tévhit, hogy ilyenkor az agyunk extra oxigént vesz fel, amivel éberebben tartja magát. A következtetés logikusnak tűnt, hisz az ember legtöbbször álmosság vagy unalom miatt ásít, de tudósok ezt a feltételezést megcáfolták, többek között azzal, hogy lemérték, semmivel nem jut több oxigén ilyenkor a szervezetünkbe, mint egy nagyobb sóhajtás alatt. Ráadásul már magzati korunkban is előszeretettel ásítozunk, holott ilyenkor még nem a szánkon át lélegzünk.

2007-ben az Albany Egyetem kutatócsoportja arra a következtetésre jutott, hogy az ásítással hűteni akarjunk agyunkat, hasonlóan a számítógép ventillátorához. Ezzel tulajdonképpen jobb teljesítményre sarkalljuk legfontosabb szervünket, hisz "túlmelegedés" nélkül tovább tudjuk optimális helyzetben használni.

Egy vadonatúj, nagyszabású kutatás ezt az elméletet látszik igazolni. Egy, a 2007-es kísérletben is részt vevő kutató vezetésével 1291 ásítást vizsgáltak, köztük 55 emlősét és 46 madárfajét - írja a Sciencealert.

„Számos állatkertbe elmentünk, és a kerítés mellett vártuk, hogy az állatok ásítsanak. Elég hosszú munka volt - mesélte el a kísérlet módszertanát Jorg Massen etológus, a hollandiai Utrechti Egyetemről.

Az ásítás mintázata minden állatnál állandó, az időtartam arányos a faj agyának méretével és az idegsejtek számával - állapítja meg a kutatás. Azt is feltételezik, hogy az ásítás már az emlősök és a madarak közös ősénél is jelen lehetett, azt azonban nem sikerült megfejteni, hogy mennyire régen alakult ki ez a reflex.

Azt is megfigyelték, hogy az emlősök általánosságban hosszabban ásítanak, mint a madarak. Ennek oka, hogy a madarak vérének hőmérséklete gyorsabban tud változni, így kisebb hűtés is elegendő az agyuknak. Korábban egy tanulmány pedig azt állapította meg, hogy

A kutatást végző tudósok ugyanakkor kijelentették, hogy az ásítás hosszában egy-egy fajon belül nincs szignifikáns különbség, azaz például az emberi intelligencia különbsége nem befolyásolja azt.

A kutatások viszont azt jelentik, hogy bár az ásítás az emberi kultúrákban egyetemesen udvariatlanságnak számít, ezzel az aktussal valójában azt fejezzük ki, hogy annyira érdekel a másik ember, hogy hajlandóak vagyunk energiát ölni agyunk hűtésébe, csak hogy jobban oda tudjunk rá figyelni.