EGÉSZSÉG

Az információ hatalma: lázálom járvány idején

Barbara minden nap ír a járvány idején. Mert ez egy rendkívüli helyzet, amely sok dolgot megmutat, sok olyan dolgot, amellyel már korábban is kezdeni kellett volna valamit. Mégsem tettük.

Link másolása

A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

– Értse meg, asszonyom! Döntenie kell!

– De hát ez lehetetlen.

– Muszáj. Mindkét gyerekét nem tudjuk megmenteni.

– De én… nem tudok.

– Muszáj. És gyorsan. Mert akkor mindkettőt elveszítjük.

– …

– De én… nem…

Ébredj fel! Ébredj! Ne kiabálj! Csak egy rossz álom! Hallasz?!

Valaki kiabál. Valaki kiabál. Nekem kiabál. De ki az? A kórház folyosója elhomályosodik és egyre távolodik. Úristen! Hol vannak a gyerekeim? Hova tűntek? Nem döntöttem el… nem döntöttem el. És most mindketten…

Hé! Ébredj fel!

Egyre hangosabban hallom, hogy az a valaki kiabál. A szavai itt dörömbölnek a hallójáratomban. De nem hallom jól, hogy mit mond.

Körülnézek.

Világos van. Világít az éjjeli lámpa. Az ágyamban fekszem. Férj épp felhagy azzal, hogy rázza a vállaimat. De hova tűnt a kórterem? A kórház? Az orvos? Felpattanok, kirohanok a szobából, fel az emeletre. Türelmetlenül tépem fel Nagyfiú és Legkisebb szobájának az ajtaját. Középső riadtan felül az ágyán. Édesanya, mi baj van?

– Nincs semmi baj – nyugtatom remegő hanggal, de közben Legkisebb ágyát fürkészem. Nem látom sehol.

– Hol az öcséd?

– Az… ágyá… – de nem tudja befejezni már a mondatot, feje lehanyatlik a párnájára, máris visszatért az álmok világába.

Lehajolok az emeletes ágy alsó szintjéhez és tapogatózni kezdek a sötétben. Bal oldalon nincs. A felső sarokban sincs. Egyre hevesebben ver a szívem. És akkor kitapogatok egy kis kupacot az ágy hátsó végében. Nyugodtan lélegzik. Egyenletesen. Kezében a zsiráfja nyaka, feje alatt Balikó, a nagytestű fekete patkány. Béke van. Béke van a világában.

Két lépés Nagyfiú szobája. Még mélyebb a sötétség. De őt azonnal észreveszem. Nem hangosan, de jól kivehetően szuszog. Biztos jele annak, hogy él. Közelebb lépek. Muszáj megérintenem. Végigfut a kezem az arcán, beletúrok a frissen vágott katonás hajába, az ujjaim néhány percre megállapodnak a feje tetején s átveszik a lélegzésének a ritmusát. Él. Nincs baja. Biztonságban van. Béke van a világában.

* * *

Amióta kitört a járvány itthon is, olvasok. Rengeteget olvasok. Korábban is olvastam, nyilván, de ez most más.

Híreket olvasok. Igazából ez sem meglepő. Részben szakmai ártalom. Mert újságíróként nagyon sok hírt olvastam, amikor még aktív állományban voltam. Nap mint nap.

Hogy képben legyek, minden oldal véleményével képben legyek. Erre külön időnk is volt a szerkesztőségben, sőt még neve is volt ennek a tevékenységnek: beolvasás. Amikor az ember beolvasta magát a hírek világába, hogy naprakész és felkészült legyen.

Ezzel azóta sem tudtam felhagyni. Pedig már nagyon régóta nem írok híreket. De azóta is elolvasok minden információt, amit csak lehet.

Szeretek képben lenni. Mert

igaznak tartom a mondást, hogy az információ hatalom. És persze tudás.

Ez utóbbit én mondjuk többre értékelem. De ez más lapra tartozik.

És akkor megérkeztek az első hírek a járvány hazai megjelenéséről. És én fejest ugrottam a hírfolyamokba. Mindent elolvastam. Mindent IS. Mert még mindig hittem, hogy az információ hatalom és tudás. Hogy ha tudok, ha van információm, akkor uralni tudom a folyamatokat, az életünk folyamatát.

William Iven képe a Pixabay -en.

Csak azzal nem számoltam, hogy ez egy teljesen más szituáció.

Hogy ez a járványügyi helyzet mindent a feje tetejére állít. Mindent, amit eddig a világról gondoltam.

Odáig jutottam, hogy már az is felmerült bennem: volt-e valaha is olyan pillanata az életemnek, amelyet teljesen uraltam, vagy ez is csak illúzió volt?!

Be kellett ismernem önmagamnak is:

túlzottan magabiztos voltam, túlzottan hittem abban, hogy uralni tudom ezt a megváltozott világot is. A hírek elárasztották a teret. A teret, amely körülvesz. És miközben azt vártam, hogy továbbra is hatalmat és tudást adnak a kezembe, azt éreztem, hogy ezzel ellentétben inkább félelmet gerjesztenek, lázálmokat hoznak és folyamatosan rettegésben tartanak.

Soha nem gondoltam volna, hogy idáig jutok. Hogy odáig jutok: korlátozom a hírfogyasztásomat. Én, aki amúgy lubickoltam ebben a szerepben, önkéntesen korlátozom önmagamat. Ezt történt. Korábban is olvastam arra irányuló javaslatokat, hogy ne bújjuk állandóan a híreket, válasszunk ki egy idősávot, amikor tájékozódunk és válasszunk néhány olyan, hitelesnek tartott oldalt, ahonnan tájékozódunk, én okosabbnak hittem magamat.

És erősebbnek.

De a hírek maguk alá gyűrtek. És kiszolgáltatottá tettek önnön magamnak.

Most már tudom, hogy inkább elbizakodott voltam. Túl sokat gondoltam magamról, az erőmről, a képességeimről, az egómról. Nem kell mindent elérni, mindent tudni, mindent birtokolni, mindent bekebelezni, mindent elvenni. A járvány helyre tett. És nem csak itt tett helyre.

Talán ez az eddigi legnagyobb tanulságom ebből a rendkívüli helyzetből. Tanultam. Sokat. Az egóról, az önhittségről, az elbizakodottságról, arról, hogy mindent kézben tudok tartani.

Megtanultam kisebbnek lenni, akkorának, amekkora valójában vagyok.

Továbbra is hiszem, hogy az információ még mindig hatalom. És tudás. De mindennek van mértéke.

Remélem, nem feledem a tanítást akkor sem, ha vége lesz ennek a lázálomnak. Remélem, mások sem felejtenek.

A napló többi részét ITT TALÁLJÁTOK.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevélre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
Drámaian megugrott a betegek száma Magyarországon
3,2 millió embert kezeltek a háziorvosok magas vérnyomással, de meghaladta az egymillió főt az iszkémiás szívbetegségben és a diabéteszben szenvedők száma is.

Link másolása

A KSH egyik 2021-es adatokkal dolgozó tanulmánya szerint az elmúlt 11 évben az asztmások és a daganatos betegek száma nőtt leginkább, de 147 százalékkal ugrott meg az agyi erek katasztrófáit érintő diagnózisok és a cukorbetegek száma is - írja a napi.hu.

A 19 évesnél idősebb korosztályban 2021-ben tízezer lakosra:

  • 4007 magas vérnyomásban szenvedő beteg jutott, 2011-ben 3400;
  • daganatos beteg 512 volt, 2011-ben 337;
  • a cukorbetegek száma is drámaian nőtt tíz év alatt, 2021-ben 1406 betegről szólnak a statisztikai adatok, 2011-ben pedig 1072 diabéteszes jutott 10 000 lakosra.

    2021-ben a háziorvosok nyilvántartása szerint összesen 3,2 millió embert kezeltek magas vérnyomással, de meghaladta az egymillió főt az iszkémiás szívbetegségben és a diabéteszben szenvedők száma is.

    A top négy betegszám emelkedés a következő volt:

  • az asztmások száma 272 százalékkal nőtt;
  • a rosszindulatú daganatos betegek száma 158 százalékkal lett magasabb;
  • a cerebrovaszkuláris (agyi ereket érintő) betegségek aránya 147 százalékkal ugrott meg;
  • a diabéteszesek (cukorbetegek) száma 137 százalékkal emelkedett két évtized alatt.

    A demográfiai tendenciákról is katasztrofális képet fest a tanulmány, az idősödő korszerkezet miatt a halálozások száma egyre nagyobb mértékben haladja meg a születésekét.

    Az ezredfordulótól a Covid19-járvány kitöréséig évente 126–136 ezren haltak meg, 2020-ban és 2021-ben a halálozások száma 141, illetve 156 ezerre ugrott, 2022-ben pedig 136 ezer haláleset volt, miközben a szülőképes korú nők száma is folyamatosan csökken.

    A 2022-es népszámlálás adatai szerint már csak 9,6 millió fő élt Magyarországon, 333 ezer fővel kevesebben, mint a 2011-es népszámlálás idején. A 2011. és a 2022. évi népszámlálások között csak Pest és Győr-Moson-Sopron megye népessége gyarapodott 10, illetve 4,4 százalékkal, a többi megyéé és a fővárosé fogyott.

    Eközben 2021-ben az előző évinél 22-vel kevesebb, 6516 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxisban volt alapellátás. Az orvossal nem rendelkező, helyettesítésben ellátott praxisok száma 2015 óta a korábbinál meredekebben emelkedett, 2021-re számuk 375-tel, 662-re nőtt.

    2023-ban összesen öt olyan háziorvos praktizál Magyarországon, aki 30 év alatt van. A KSH szerint 2021-ben 42,5 ezer orvosra és 105,3 ezer szakdolgozóra lett volna szükség az országban az egészségügy zavartalan üzemeltetéséhez. Ezzel szemben 41,2 ezer orvos dolgozott, és 101,6 ezer szakdolgozói állás volt betöltve.

    Ötszázalékos volt az orvoshiány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Bács-Kiskun megyében 4,5 százalékon állt a betöltetlen orvosi állások száma, de Budapesten is óriási orvosi létszámhiánnyal (4,3 százalék) küzd az egészségügy.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Ajánljuk
    EGÉSZSÉG
    A Rovatból
    A legtöbb Covid-halál egy teljesen másmilyen fertőzés miatt következhetett be egy kutatás szerint
    Legalábbis azon betegek körében, akik lélegeztetőgépre kerültek.
    Fotó: Unsplash - szmo.hu
    2023. május 11.


    Link másolása

    Egy új kutatás szerint azoknak az embereknek egy nagy része, akik lélegezetőgépre kerültek Covid-fertőzés miatt, másodlagos fertőzésként bakteriális tüdőgyulladásban is szenvedtek. Mint kiderült, közülük a tüdőgyulladás következtében többen hunytak el, mint a koronavírus-fertőzés miatt - írja a Science Alert.

    Ez azt jelenti, hogy miközben ezek az emberek a Covid miatt kerültek kórházba, a gépi lélegeztetés következtében kialakult fertőzés miatt nagyobb valószínűséggel haláloztak el, amennyiben a bakteriális probléma nem reagált a kezelési módokra.

    A tanulmány rámutat annak fontosságára, hogy a kritikus állapotban lévő betegeknél rendkívül fontos a másodlagos bakterális pneumónia megelőzése és agresszív kezelése – mondta a Northwestern Egyetem tüdőgyógyásza, Benjamin Singer, aki részt vett a kutatásban.

    Az orvosok 585 intenzív osztályra került beteg állapotát vizsgálták. Az adatokból kiderült, hogy magához a koronavírushoz köthető halálozás viszonylag alacsony volt, de más okok, amelyek az intenzív osztályon való hosszú tartózkodás során jelentkeztek, lerontották ezt az arányt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    EGÉSZSÉG
    Érdemes átszokni az ülve pisilésre a férfiaknak: szakértők szerint egészségesebb és hatékonyabb
    Az idő előrehaladtával az ülve pisilés jót tesz a prosztatának, ráadásul alaposabban kiürül a húgyhólyag is.

    Link másolása

    Óva inti a férfiakat az állva pisiléstől egy vezető angol urológus, írja a LADbible. Gerald Collins, a manchesteri Alexandra Kórház urológusa szerint az állva pisilés hagyománya valószínűleg kényelmi szempontok és körülmények miatt alakult ki.

    Az orvos szerint azonban az évek előrehaladtával érdemes lehet ezen a szokáson változtatni. Ennek hátterében a jóindulatú prosztata megnagyobbodás (BPH) áll, mely a harmincas éveikben járó férfiak 8 százalékát, míg a 80 felettieknek már a 80 százalékát érinti.

    „A BPH a prosztata hormonális környezetének megváltozása miatt alakul ki, főként a 40-es évek elejétől kezdve” – magyarázta el Collins. „Megemelkedik a tesztoszteron egy bizonyos bomlástermékének jelenléte, ami a prosztata sejtfejlődésének és méretének növekedését okozza. Ennek következtében a férfiak egyre inkább úgy érezhetik, hogy sokkal jobban tudnak ülve pisilni.”

    A Leideni Egyetem Orvosi Központjának holland kutatói egy 2014-es kutatás során arra jutottak, hogy az ülve vizelés előnyös lehet. Ebben a testhelyzetben a hólyag gyorsabban és alaposabban kiürül, mert a medence és a gerinc izmai az ácsorgással szemben teljesen ellazulnak.

    Ezzel szemben a YouGov egy friss felmérése alapján a férfiak többsége világszerte inkább állva könnyít magán. A brit férfiak 33 százaléka jelentette ki, hogy soha nem ülne le pisiléshez, és csak 24 százalékuk vallotta be, hogy többnyire ülve vizel.

    Vigyázni kell azonban a túlzott ücsörgéssel is. A Mayo Clinic nonprofit orvosi központ kutatása szerint nem érdemes túlságosan elhúzni a trónolást, mivel könnyen aranyeret okozhat a hosszú ideig tartó erőlködés.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    EGÉSZSÉG
    Napi két csésze tea segíthet megvédeni az egyik legfontosabb szervünket az öregedéstől
    Egy új tanulmány szerint a teában található flavonoidok karban tartják az agyat és a memóriát.

    Link másolása

    Napi két csésze tea karban tartja a memóriát, írja a The Sun egy friss tanulmány alapján. A teában természetesen előforduló vegyi anyagok, az úgynevezett flavanoidok fokozzák az agy teljesítményét és segítik a memóriát. A hatás ugyanaz attól függetlenül, hogy a teát üresen vagy tejjel ízesítve fogyasztjuk.

    A szakértők azután jutottak erre a megállapításra, hogy megvizsgálták, hogyan befolyásolták az almában és bogyókban is megtalálható flavonoidok több mint 3500 egészséges, 60 év feletti ember memóriáját. Az egyik csoport napi 500 mg-ot szedett, ami nagyjából két csésze teának felel meg, míg egy másik csoport csupán placebót kapott. A három évig tartó vizsgálat végén szófelidézési feladatokat kaptak a kísérleti alanyok.

    A flavonoidos csoport pontszámai átlagosan 10,5 százalékkal voltak jobbak, mint a másik csapatba tartozóké.

    Gunter Kuhnle szerint a teafogyasztás a „legegyszerűbb módja” a flavonoidbevitel növelésének. A Readingi Egyetem professzora úgy véli, hogy napi két csésze az emberek többsége számára elegendő lehet.

    Dr. Scott Small, az amerikai Columbia Egyetem tudósa szerint az időskori memóriavesztés emberenként változó. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ha a 60 év felettiek esetében ilyen hatalmas különbség mutatkozik a flvonoidok rendszeres fogyasztása miatt, feltehetően még szembetűnőbb eredményeket lehetne elérni, ha a 40-es, 50-es éveikben járók kezdik el a rendszeres teafogyasztást.

    Tara Spires-Jones, az Edinburgh-i Egyetem professzora felhívta a figyelmet arra: más tanulmányok szerint a flavonoidok segíthetik az agy működését azzal, hogy fokozzák a szinapszisok, azaz a neuronok közötti kapcsolatok kialakulását.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk