EGER

Kiderül, hogy lesték meg a férjek a csalfa feleségeket – az egri nők élete Veronka, a sütőasszony meséje után

Egerben a várvédő asszonyok története mellett számos híres női alak legendáját is megismerheted.

Link másolása

Eger az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont Magyarországon, a vár pedig az egyik legismertebb hazai várunk. A történetét, a hős egri védők helytállását sokfelé becsülik.

Dobó István 1552-es törökök elleni győzelmét pedig többek között a sokszor vakmerő, sokszor furfangos, sokszor halált megvető bátorsággal harcoló nőknek is köszönhette.

Az Egri várban és a környéken is számtalan nyoma van a nőknek, érdemes legközelebb az ő szemszögükből is bejárni ezt a magyar történelemben is kiemelkedő helyet betöltő várost.

A nők a történelem során jó párszor bizonyították hősiességüket. Nem csak Egerben szálltak szembe az ellenséggel, bár az egri nők helytállása tán az egyik legismertebb magyar történet. Az asszonyok, akik fegyvert ragadtak a gyerekeik, férjeik, családjaik védelmére, bebizonyították, hogy sokszor erősebb bennük a kitartás, és az elszántság.

Keresd a nőt Egerben!

Első utunk a várba vezet, ahol azonnal időutazásba fogunk, hiszen a kapuban egy sütőasszony fogad minket, úgy, ahogy azt 1552-ben láthattuk volna. Szép szóval köszönt, és elvezet minket a várfalra, ahol Veronka életébe leshetünk be.

„A török már a vár körül vert tábort, pár száz méterre állnak a sátraik, és az ágyúik… Idelátszik a nyüzsgés, a készülődés… Izgalom és feszültség van a levegőben.

Dobó kapitány parancsot adott ki, hogy égessék fel a települést kint, ne maradjon semmi használható az ellenségnek. Itt a falról látni, ahogy még füstölögnek az üszkös romok.

A környékbeliek behúzódtak a várba, hoztak, amit tudtak, fegyvert, élelmet, állatot, szekérszám érkezik a liszt, a fa, a szalma. A várban ki-ki végzi azt, amihez ért…”

Veronka kenyeret, cipót süt a katonának, naponta 150 kosárnyit osztanak szét. Sok az ember, mondja, nagy a vár is nekik, az elején jó páran el is tévednek benne.

Büszkén meséli, hogy a magyarok ki-ki törnek a törökökhöz, és hoznak tőlük lovat, szekeret, hadizsákmányt.

De Veronka nem nagyon ér most rá, siet… Találkozóra igyekszik a vár aljába, ahol egy legény várja.

Ám nekünk azért előtte még elárulja, hogy a kapitány nagyon komoly ember ám. És hát nem volt túl jó élmény, mikor a török elsütötte az első ágyúját, még a falak is beleremegtek, sőt a sütödébe is belőttek.

Aztán még elkalauzol gyorsan a várban lévő székesegyházhoz is, ahol elmeséli, milyen volt Dobó menyegzője. A kapitány már korosabb volt, de három napos ünnepség volt, szólt a zene, táncolt a nép. És utoljára még a menüt is felsorolja, részletesen, ízesen, hogy aztán karjában a kosárral meginduljon a már nagyon várt találkára.

Mi pedig visszacsöppenünk a mába, de nem sokáig, mert az Egri Vitézek érkeznek, szintén korhű ruhákban, és tovább kalauzolják a vendégeket.

(Ha te is szeretnél egy vezetett sétán szétnézni a várban, akkor keresd a vár honlapján az aktuális programokat.)

A várból utunk az Érseki Palotához vezet, ahol az épület előtti díszkertben a rózsacsodáról híres Árpád-házi Szent Erzsébetet szobra áll.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


EGER
Újdonság: Izgalmas kalandokkal vár a demjéni via ferrata 11 vasalt útvonala
A kivételes helyi adottságoknak köszönhetően Magyarországon elsőként Demjénben készült „F” nehézségű via ferrata pálya a régi elhagyott riolittufa kőfejtőjében.

Link másolása

Eger közelében, Demjénben új turisztikai attrakcióval várják a tavaszt. 2021 nyarán készült el a település keleti erdős részén, a Bányabérc-kőbányában, a régi érseki kőbányák szikláin a 11 vasalt útvonal.

Az extrém természetjárók a kezdőtől a profi szintig („A-F” pálya jelzésekkel) tehetik próbára ügyességüket és bátorságukat. A kivételes helyi adottságoknak köszönhetően Magyarországon elsőként Demjénben készült „F” nehézségű via ferrata pálya.

Márciusban kölcsönző is nyílik a pályák mellett, ahol a kezdő mászók védőeszközöket bérelhetnek, illetve túravezetést kérhetnek.

A pályákat a régi elhagyott riolittufa kőfejtőjében alakították ki. A bányáról az 1700-as évek elején történik először említés, alkotó kőzete miocén kori vulkáni eredetű riolittufa. Tulajdonosa az egri érsekség volt. Az itt bányászott kő igen jól faragható és ellenálló. A kitermelt követ útépítéshez, hídépítéshez, kútfalazatokhoz, sírkereszteknek, lépcsőnek, fedkőnek, oszlopokhoz használták és szobrászati felhasználásra is alkalmas kőként ismerték. A bánya kb. 80 éve nem működik.

A bánya előnye, hogy nem robbantással, hanem hasítással, repesztéssel történt a kőfejtés, tehát nincs szétrepedezve. Ezáltal a sima felületek alkalmasak voltak rá, hogy látványos és jól használható vasalt útrendszert építsenek ki rajta. Ennek köszönhető, hogy a terület már több éve a sziklamászók kedvence.

A kőfejtő 33 méter magas, függőleges vagy áthajló falfelület. A vasalt út rendszere úgy épül fel, hogy a sziklában 20 cm-től akár 1 méter mélységig műgyantával ragasztott tartóvasak találhatók, melyekhez bilincsekkel van a 16 mm átmérőjű, minősített acélsodronykötél hozzákötve. Ez adja az vázát, illetve az alapvonalát a via ferrata útvonalnak, melyre karabinerekkel tudnak rákapcsolódni a felhasználók. Az előrehaladást szintén a falba beépített lépővasak segítik, melyek kb. fél méter mélységig vannak a kőbe ragasztva.

Összesen 375 méter mászóút készült el a területen.

A terület a falu központjából keleti irányban a Bányaélen keresztül, egy hangulatos tanösvény

sétával érhető el. GPS koordinátái: 47.8327,20.338257. A via ferrata előtti Bánya-udvarban pihenőpadok, asztalok tűzrakóhelyek épületek néhány éve. A parkolás a faluban megoldható.

Bővebb információk ITT

Jelenleg Magyarországon 7 db via ferrata helyszín található:

A via ferrata kipróbálásához nem kell semmilyen engedély. A kötelező felszerelések és megfelelő kalandvágy és a via ferratázáshoz szükséges tudás és tapasztalat birtokában, illetve túravezető segítségével bárki használatba tudja venni.

A pályák használatához kötelező a szabványos egyéni védőfelszerelések viselése (beülő heveder, energiaelnyelő kantár, hegymászó sisak; Ajánlott: védőkesztyű, jól tapadó cipő).

Kezdők és bizonytalanok számára kötelező a képzett túravezetővel teljesíteni az útvonalat. A túravezető amellett, hogy biztonságban végigvezeti a résztvevőket az egyes szakaszokon, szükség esetén egy esetleges mentésben is hatékonyan részt tud venni. A túravezetést képzésben részt vett túravezetők látják el.

A vasalt utak mászása nem veszélytelen sport. A biztonsági szabályok betartása mellett is esetenként előfordulhat, hogy valakit sérülés ér, esetleg rosszul méri fel a képességeit és menet közben elfogy az ereje vagy pánikba esik. A via ferrata pályák használói nem állnak az üzemeltető felügyelete alatt, így az esetleges mentésről nekik és a helyszínen lévő társaiknak kell gondoskodniuk. Segítséget 112-es segélyhívó számon kérhetnek. Éppen ezért kiemelten javasoljuk, hogy az önálló mászók ne egyedül, hanem társakkal vagy kísérőkkel érkezzenek.

A vezetett túrák esetén a mentést a túravezető koordinálja, amely során vagy ő maga menti le a bajba jutott résztvevőt vagy intézkedik a speciális mentők kihívásáról és fogadásáról (112).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGER
Pocsolyaképek Egerből: a természet és a fotós játéka látványos eredményt produkált
Az eső utáni utcák, a patak vagy a tó víztükre mind-mind megannyi tükör, amibe érdemes belenézni.
Fotók: Vámossy Béla - szmo.hu
2022. január 21.


Link másolása

A tükröződés mindig hálás téma egy fotósnak. Hát még ha olyan szép városban játszhat el a fura, feje tetejére állított világgal, mint Eger. A belváros, a park, a régi házak remek témát adnak. Az eső utáni utcák, a patak vagy a tó víztükre mind-mind megannyi tükör, amibe érdemes belenézni. Kukkantsatok bele ti is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGER
Fotók: Ilyen mesésen szép a Mátra tavasszal
Ezernyi arca van a hegynek, az erdőnek és a mezőknek ilyenkor. Hol sejtelmes, hol káprázatos. Tartsatok velünk egy virtuális sétára!
Fotók: Demecs Norbi - szmo.hu
2023. május 02.


Link másolása

Megannyi meglepetést tartogat a Mátra az arra járóknak. Hol mesebeli párába burkolja magát, hol ragyogó fényekkel világít a lombokon át, hol ezernyi színes virággal pompázik, hol esőcseppekről veri vissza a napsugarakat. A természet kedvelőit elkápráztatja, a kirándulókat elkényezteti, a fotózás szerelmeseinek pedig számtalan témát kínál. Végre itt a jó idő, érdemes felfedezni ezt a tájat, vagy újra átélni a korábbi élményeket. Kedvcsinálónak íme pár fotó:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGER
Kékestető télen: hol szikrázó, hol sejtelmes, hol meglepő
Ha szereted a téli tájat, ha szívesen szívnád be a friss hegyi levegőt, és ha kalandra is kapható vagy, akkor irány az ország teteje.
Fotók: Demecs Norbi - szmo.hu
2021. december 17.


Link másolása

Sejtelmes ködbe burkolt erdő, szikrázó napsütésben szikrázó havas táj, szélfútta formák, és egy bagoly, ami érdeklődve figyeli a fotóst. Mindez pedig az ország tetején, a Kékesen.

Ilyen volt az első igazi télies, havas pár nap. Ha te is szeretnél hasonló élményeket begyűjteni, akkor irány a hegy, és keresd meg Demecs Norbi túráinak egyikét.

A hétvégén például fáklyás túrán vehetnek részt a kalandvágyók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk