CÍMLAPFOTÓK

„Kiszedtem egy kis iszapot emlékbe arra az esetre, ha a jövőben már nem lenne Velencei-tó” – Képriport a tó kritikus vízszintjéről

Kollégánk személyes sorsokon és megrázó képeken mutatja be a kedvelt fürdőhely jelenlegi lesújtó állapotát.

Link másolása

Megérkezni a Velencei-tó partjára és szembesülni a tó jelenlegi látványával egészen döbbenetes benyomást kelt.

Ahogy már mi is beszámoltunk róla, a Velencei-tó vízszintje ebben az évben 13 centiméterrel alacsonyabb a tavalyinál, és naponta további 1 centiméterrel csökken, elérve a valaha mért legalacsonyabb szintet.

A helyiek, illetve a tó rendszeres látogatói megosztottak a tó jövőjével kapcsolatban: az egyik oldal nagyon bizakodó hazánk egyik legnagyobb tavának teljes helyreállásában, a másik oldal viszont borúlátóan látja a további évek következményeit.

Megnéztük a tó partszakaszait, miközben helyiekkel és turistákkal találkoztunk, és megkérdeztük, kinek milyen benyomása van a tó helyzetét és jövőjét illetően. Képriport.

Sokan a rendhagyó vízállás ellenére is élvezik a tó látványát
A kiszáradás jeleit jól szemléltetve, az eddig vízben úszó bóják jelenleg a homokban vagy nagyobb pocsolyákban találhatóak meg a tó partszakaszainál
A Medgyaszai család néhány éve költözött a tó közelében található Kápolnásnyékre. Nagyon bíznak abban, hogy gyerekeik úgy fognak felnőni, hogy a Velencei-tó nem fog kiszáradni
„Kiszedtem egy kis iszapot emlékbe arra az esetre, ha a jövőben már nem lenne Velencei-tó”
A Pálinkás család pozitívan tekint a tó jövőjére az alapján, hogy annak vízszintje és faunája a történelem során minden körülmények között mindig helyreállt. Bíznak a természet helyreállító képességében most is

Vannak olyan fürdőzők is, akik egyből alkalmazkodtak a rendhagyó módon kialakult körülményekhez

Rozsalinszki György közel 40 éve jár le rendszeresen a Velencei tóra horgászni. A tó kritikus vízszintcsökkenésének tudja be többek között a balinok, keszegek és dévérek teljes eltűnését a tó vízéből, amik az elmúlt években még szép számmal akadtak fent a helyi horgokon
A nagy kócsagoknak is nagy kihívás élelmet találni a szokatlanul sekély vízben
Velencefürdőn a már 30 éve közvetlenül a part mellett élő Horváth Ida jól emlékszik az 1993-as kritikus vízszintcsökkenésre. Ő a tó körüli illetékesek nemtörődömségét tartja felelősnek a jelenleg kialakult helyzet miatt

Bár a szó átvitt és tényleges értelmében is a tóban sétál az ember, annak hűlt helyén a kialakult homokfövenyen így is többen kihasználják a napozási lehetőségeket

A gárdonyi kikötő egyik szakasza víz hiányában csupán annak árnyékává változott
Van olyan helyi lakos, aki szerint a tó északi oldalára gond nélkül át tud sétálni a vízben az ember
Sok vízibicikli-, illetve kajak-kenu-kölcsönzőnek is alkalmazkodnia kellett a kialakult helyzethez, eszközeiket jóval messzebb helyezték el a tóban
Az egyik gárdonyi kölcsönző szerint míg a tavalyi főszezonban naponta közel 90 ember kölcsönzött tőle, addig ezen a nyáron ez a szám radikálisan, napi 12 darab kölcsönzésre esett vissza. Sokaknak elment a kedve a tónál nyaralni a jelenlegi állapotban
A tó élővilága is megsínylette az idei drasztikus vízcsökkenést


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Ezer fős tömeg, Orbán ellenes mémek, dühös fiatalok - Képek az esti diáktüntetésről
A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők.

Link másolása

Budapesten és 15 vidéki városban hirdettek tüntetést június 1-re. A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők. Este fél hatra megtelt a József Attila utca a fővárosban, ezernél is többen vannak a helyszínen - írta a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
CÍMLAPFOTÓK
Testközelből: képeken a pénteki diáktüntetés legdrámaibb pillanatai
Az Oktogontól a tiltakozók a Lendvay utcai Fidesz székházhoz vonultak, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Itt aztán megint elszabadultak az indulatok.

Link másolása

Pénteken újabb diáktüntetést hirdettek a Kossuth tére, ahonnan a résztvevők átvonultak az Oktgonhoz. A hivatalos porgram itt véget is ért, azonban sokan a Hősök terére, a Lendvay utcában található Fidesz székházhoz vonultak, ahol a rendőrsök sorfala fogadta őket.

Itt aztán megint elszabadultak az indulatok, és a tiltakozók többször is dulakodni kezdtek a rendőrökkel.

Egy idő után a készenlétisek azonban több csoporra bontották a tömeget, és patthelyzet alakault ki, a tiltakozók pedig lassan kezdtek elszivárogni. A demonstráció végül békés énekléssel ért véget a Fidesz székháznál.

Fotós kollégánk ott volt az események sűrűjében, a legjobb képeiből válogattunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
Megható fotók: így emlékeztek Suhajda Szilárdra Budapesten
Több százan mentek el kedd este a Szemlőhegyi-barlanghoz, hogy némán, egy szál virággal vegyenek búcsút a Mount Everesten eltűnt hegymászótól.

Link másolása

Több százan vettek részt kedden este a Szemlőhegyi-barlang felett található hegymászó emlékhelynél azon a csendes megemlékezésen, amelyet Suhajda Szilárd emlékére szerveztek.

A szervezők korábban

azt kérték a résztvevőktől, hogy ne fekete ruhát viseljenek magukon, ezzel is emlékezve Szilárd színes egyéniségére és életszeretetére.

Ezt a résztvevők tiszteletben tartották, és sokan némán helyeztek el egy-egy szál virágot és mécseseket a hegymászó portréjához.

A szervezők arra is kérték a résztvevőket, hogy ha sokan lesznek, akkor adjanak lehetőséget az újonnan érkezőknek is, hogy lerójják tiszteletüket Szilárd előtt. Tudósítónk beszámolója szerint az emlékhelyzhez szabályos sor alakult ki, sokan várakoztak a parkhoz felvezető lépcsőnél, hogy feljuthassanak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton vált gyakorlatilag biztossá, hogy Suhajda Szilárd nem élte túl a csúcstámadást, miután a keresésére indult mentőcsapat nem találta meg az eltűnt hegymászót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Rockos majális: idén is megtelt a Tabán emberekkel és jó zenével
A blues és a rock jegyében telt május 1-jén a hetvenes évek óta hagyományos Tabán Fesztivál.

Link másolása

Többek közt a Beatrice, a Deák Bill Blues Band és a Mobilmánia is fellépett az idei Tabán Fesztiválon. A Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos területre idén is rengetegen kilátogattak, hogy a hetvenes évek óta hagyományos, magát a „főváros legnagyobb szezonnyitó, tavaszi eseményeként” meghatározó rockkoncerten ünnepeljék a majálist.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk