CÍMLAPFOTÓK

Kihívás: napi egy fotót készít egy éven át a városról és környékéről

Török Töce Tibor január elseje óta ha esik, ha fúj, elindul, hogy elkészítse a nap képét a Kalocsai Sárköz Kincseiről.

Link másolása

Él Kalocsán, ezen a történelmileg igen fontos településen egy fotográfus, aki azt vette a fejébe, hogy megörökíti kedvenc városát úgy, ahogy ő szereti. Török "Töce" Tibor nem csak egyszerűen fényképez, hanem egy küldetést is teljesít. Megörökíti mindazt, ami nem csak szép, hanem fontos is. Hogy legyen egy dokumentum, amit majd az utódok megnézhetnek. Hogy legyen egy kollekció, ami rögzíti, hogy ilyen volt Kalocsa 2016-ban.

A napi fotókat pedig publikálja is. Meg lehet nézni a kalografia.hu oldalon, illetve a projekt Facebook-oldalán.

A Szeretlek Magyarország kérdésére elmondta, hogy: "Egy olyan projektbe - vagy hívhatjuk kihívásnak is - kezdtem bele, amibe még előttem sokan nem mertek belefogni. Kalocsán pedig én vagyok az első."

"
A Kalocsai Sárköz Kincsei néven futó projektem lényege Kalocsa és annak 30-40 km-es térségébe beleeső településein megtalálható eszmei értékű kincsek megörökítése fotó formájában az utókor számára.

"Eszmei értékű kincsnek számít az, ami lehet egy régi épület, ami bár ma lehet, hogy kívülről nem túl szép látvány, de jó pár évvel, évtizeddel ezelőtt annak a kornak egy meghatározó eleme volt. Ma pedig éppen ezért igazi kincs lett.

Számomra ezért fontos az, hogy megőrizzük az utókornak a teljesség igénye nélkül ezeket a csodákat, hisz engem is érdekel mi volt régen, és hogy is nézett ki Kalocsa a századfordulón. Igyekszem fotóimat nem turistafénykép-sémára építeni, és egy kis egyediséget is beletenni saját képi és színvilágomat a képekbe. Törekszem egyedi szögből fotózni illetve figyelembe veszem az adott napi környezeti hatásokat is a képek elkészítése során. Sokszor ezek adják a fotó másik oldalát: az érzelmi oldalát ami számomra nagyon fontos szerepet tölt be. A zuhogó eső, vagy a felhők mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy kép megszólaljon, és érzéseket váltson ki a megfigyelőjéből" - mondta el a fotós.20160101_toroktocetibor

Az év első képe

20160104_toroktocetibor

Magányos kerékpáros a Meszesi úton

20160106_toroktocetibor

Befagyott Vajas-part20160118_toroktocetibor

Hattyúk a Vajas-parton20160123_toroktocetibor

Városi uszoda épülete20160210_toroktocetibor

Főszékesegyház tükörképe

20160224_toroktocetibor

Egykori Ifjúsági ház épülete20160227_toroktocetibor

Egykori magtár20160229_toroktocetibor

Eperföldi Szent Imre templom20160411_toroktocetibor

Tomori Pál könyvtár épülete20160415_toroktocetibor

Virágzó japáncseresznyefa20160422_toroktocetibor

Magányos fa a város határában20160424_toroktocetibor

Központi buszmegálló20160508_toroktocetibor

Különleges fa a Duna parti ártéri erdőben20160510_toroktocetibor

Szökőkút háttéren a Duna áruház épületével20160517_toroktocetibor

Megbújó Főszékesegyház Vajas parti fűzfák között20160521_toroktocetibor

Különleges szív alakú lombkorona20160526_toroktocetibor

Párizsi udvar20160601_toroktocetibor

Kalocsaiak kedvence a Vajas csatorna innen eredezik20160602_toroktocetibor

Belváros felé vezető úton20160607_toroktocetibor

Egykori régi posta épülete ma Kormány Ablakként mükődik20160622_toroktocetibor

Traktor a Meszesi úton20160627_toroktocetibor

Érsekkerti szökőkút20160703_toroktocetibor

Dunapataji iskola épülete20160710_toroktocetibor

Dusnoki naplemente20160714_toroktocetibor

Különleges kút a vasútállomás bejáratánál20160718_toroktocetibor

Egykori Juca néni csárdája20160731_toroktocetibor

Bencze Kastély a Szelidi-tónál20160801_toroktocetibor

Dunapataji volt vasútállomás

A többi képet ITT láthatod.

Ha tetszik az ötlet és a fotók, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Ezer fős tömeg, Orbán ellenes mémek, dühös fiatalok - Képek az esti diáktüntetésről
A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők.

Link másolása

Budapesten és 15 vidéki városban hirdettek tüntetést június 1-re. A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők. Este fél hatra megtelt a József Attila utca a fővárosban, ezernél is többen vannak a helyszínen - írta a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
CÍMLAPFOTÓK
Testközelből: képeken a pénteki diáktüntetés legdrámaibb pillanatai
Az Oktogontól a tiltakozók a Lendvay utcai Fidesz székházhoz vonultak, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Itt aztán megint elszabadultak az indulatok.

Link másolása

Pénteken újabb diáktüntetést hirdettek a Kossuth tére, ahonnan a résztvevők átvonultak az Oktgonhoz. A hivatalos porgram itt véget is ért, azonban sokan a Hősök terére, a Lendvay utcában található Fidesz székházhoz vonultak, ahol a rendőrsök sorfala fogadta őket.

Itt aztán megint elszabadultak az indulatok, és a tiltakozók többször is dulakodni kezdtek a rendőrökkel.

Egy idő után a készenlétisek azonban több csoporra bontották a tömeget, és patthelyzet alakault ki, a tiltakozók pedig lassan kezdtek elszivárogni. A demonstráció végül békés énekléssel ért véget a Fidesz székháznál.

Fotós kollégánk ott volt az események sűrűjében, a legjobb képeiből válogattunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
Megható fotók: így emlékeztek Suhajda Szilárdra Budapesten
Több százan mentek el kedd este a Szemlőhegyi-barlanghoz, hogy némán, egy szál virággal vegyenek búcsút a Mount Everesten eltűnt hegymászótól.

Link másolása

Több százan vettek részt kedden este a Szemlőhegyi-barlang felett található hegymászó emlékhelynél azon a csendes megemlékezésen, amelyet Suhajda Szilárd emlékére szerveztek.

A szervezők korábban

azt kérték a résztvevőktől, hogy ne fekete ruhát viseljenek magukon, ezzel is emlékezve Szilárd színes egyéniségére és életszeretetére.

Ezt a résztvevők tiszteletben tartották, és sokan némán helyeztek el egy-egy szál virágot és mécseseket a hegymászó portréjához.

A szervezők arra is kérték a résztvevőket, hogy ha sokan lesznek, akkor adjanak lehetőséget az újonnan érkezőknek is, hogy lerójják tiszteletüket Szilárd előtt. Tudósítónk beszámolója szerint az emlékhelyzhez szabályos sor alakult ki, sokan várakoztak a parkhoz felvezető lépcsőnél, hogy feljuthassanak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton vált gyakorlatilag biztossá, hogy Suhajda Szilárd nem élte túl a csúcstámadást, miután a keresésére indult mentőcsapat nem találta meg az eltűnt hegymászót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Rockos majális: idén is megtelt a Tabán emberekkel és jó zenével
A blues és a rock jegyében telt május 1-jén a hetvenes évek óta hagyományos Tabán Fesztivál.

Link másolása

Többek közt a Beatrice, a Deák Bill Blues Band és a Mobilmánia is fellépett az idei Tabán Fesztiválon. A Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos területre idén is rengetegen kilátogattak, hogy a hetvenes évek óta hagyományos, magát a „főváros legnagyobb szezonnyitó, tavaszi eseményeként” meghatározó rockkoncerten ünnepeljék a majálist.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk