CÍMLAPFOTÓK

Esküvő a víz alatt

Eláruljuk, hogy a cím egy kicsit pontatlan, mivel Angéla és Zoltán az esküvőjük utáni pillanatokban merült el a három méter mély vízben, méghozzá esküvői ruhában. Hogy miért? Hát hogy tönkretegyék az ünnepi alkalomra felvett öltözéküket!

Link másolása

Képek és szöveg: Deutsch Richárd

Régóta dédelgetett álmom egy igazi Trash The Dress sorozat elkészítése, amely, bár itthon még viszonylag új keletűnek számít, nem feltétlenül teljesen elvetendő, ha az ember esküvőt tervez.

A TTD (Trash The Dress – Tedd Tönkre a Ruhád) az esküvőfotózás egy a tengerentúlról elindult kreatív ága, melynek során a pár az esküvő után valamilyen módon tönkreteszi a ruhát, ezt pedig megörökítteti. A dolog gondolati háttere, hogy mivel örök hűséget fogadtak egymásnak, nem lesz többé szükségük a menyasszonyi ruhára, az esküvői öltönyre.

Nem kevés szervezés, időpont egyeztetés és tervezgetés előzte meg ezt a mostani fotózást. Víz alatt fotózni ugyanis kifejezetten nehéz. Kezdtük azzal, hogy nem igazán sikerült lemerülnöm, mert nem csak a búvárruha, de a víz alatti tok is felfelé húzott.

Próbálkoztunk ólomövvel, amit aztán a hasamra kellett fordítani, mert folyamatosan a hátamra fordított és így ott volt a lábfejem a képeken. A víz alatt sötét van, és a tok hajlamos eltekerni a fényképezőgép vezérlőtárcsáit, amit viszont nem könnyű észrevenni. A werkfotókon látszani fog, hogy végül a dupla ólom mellett Zoli is segített abban, hogy tartsam a mélységemet, hol több hol kevesebb sikerrel.

Nem gondoltam volna, hogy már alig három méter mélyen is ilyen nyomás van, a fülem szabályosan fájt a víz alatt, de ennek ellenére azt mondom, hogy megérte. Hatalmas élmény volt és a körülményekhez képest azt hiszem a képek is magukért beszélnek.

A szerzőtől további képeket ITT láthattok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk