CÍMLAPFOTÓK

Elhagyott gyártelep, amely volt sörgyár, konzervgyár és itt forgatták a Valami Amerika 3. egyes jeleneteit is

„A hatalmas csarnokok, terek impozáns minimalista színvilága nagyon el tudja vinni az ember képzeletét. A serfőző rész viszont valami fantasztikus látvány” – meséli a fotós.
Fotók: Salamon Zsolt - szmo.hu
2021. december 04.


Link másolása

Lehet-e sejtelmesebb egy elhagyott gyárépületnél, ahol az üres csarnokok, lépcsőházak, ásító ablakok között csak a levegő jár? Nos igen: ha mindezt sejtelmes ködben derítik fel az elhagyott helyekre vadászó fotósok.

Salamon Zsolt Budapest egyik legszebb régi gyárépületét fedezte most fel.

A kőbányai gyártelep eredetileg sörgyárnak épült 1912-ben, falai között a Fővárosi Serfőző működött sokáig. Később, 1943-ban vásárolta meg a Dreher Sörgyárak Zrt., majd pedig a mai Globus Konzervipari Rt.-hez került az épület.

A termelés 2009-ben szűnt meg, mikor a Globus eladta védjegyeit egy csehországi cégnek és bezárta a gyárat. A Globus székháza ugyanakkor továbbra is a telep területén van.

A telep épületein jól látható az építtető Fővárosi Serfőző védjegye, egy kör alakú eozinmázas koszorúban „Véd-jegy Mátyás király” feliratú, Mátyás királyt ábrázoló profilkép, amit a pécsi Zsolnay porcelángyárban készítettek 1914 körül.

A fotós elárulta a Szeretlek Magyaroszágnak, hogy a nem használt gyár le van kerítve, de azért át lehet rajta jutni. Az épületrészek közti átjárás csak a padláson lehetséges, de az nagyon nem ajánlott senkinek, mert hiányos a tetőszerkezet, és az épület is megviselt állapotban van.

"A hatalmas csarnokok, terek, impozáns minimalista (szürke-fehér) színvilága nagyon el tudja vinni az ember képzeletét. A serfőző rész viszont, valami fantasztikus látvány.

A képek talán nem is képesek annyira visszadni, amikor ott állva belegondolunk, hogy itt valaha munka folyt, megfeszített munka, és nem csak a Valami Amerika 3. forgatása" - mesélte.

Az elhagyott épületek engedély nélküli felkeresését nem ajánljuk senkinek sem, mert a terület veszélyes.

Építésekor ez a gyár volt akkor már a hatodik sörgyár Kőbányán. A bankoknak jó befektetés volt egy ilyen üzem, amelyet 1913-ban terveztettek a német Zimmermann építészprofesszorral. A pompás gyárépület hónapok alatt elkészült, és az átadásakor 1914. március 15-én már a gyárban főzött sörrel koccintottak.

A gyártáshoz malátaüzemet és sörpalackozót is építettek. A vöröstéglás épületen Mátyás király nagyméretű, Zsolnay cég által készített mozaikdísze látható manapság is. Ez volt a gyár védjegye is, hiszen itt gyártották a Mátyás sört.

A gyár az első világháború elején épült, így hamarosan a Mátyás sör mellett megjelent a Hősök söre is. A gyárat 1943-ban vásárolta meg a Dreher cég.

A II. világháború után államosították a gyárat, és 1948-tól a Fővárosi Konzervipari Nemzeti Vállalat üzemét helyezték ide. 1958-tól Budapesti Konzervgyár néven üzemelt, majd a privatizáció után 1991-tól Globus Konzervgyár néven működött tovább.

A konzervgyár 2009-ig üzemelt, ekkor bezárták a gyárat, a Globus ugyanis eladta védjegyeit, de a cég irodái továbbra is itt működnek. A gyár épületeit pedig raktáraknak, üzemeknek adják ki - írja a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Exkluzív: Megrendítő fotók II. Erzsébet temetési menetéről – fotósunk helyszíni képriportja
A megtört III. Károly királyt, a fegyelmezetten vonuló katonákat, zenészeket és a háztetőn őrt állók csoportját is sikerült lefotóznia.
Fotók: Elek Krisztián - szmo.hu
2022. szeptember 20.


Link másolása

Hétfőn helyezték végső nyughelyére II. Erzsébet királynőt. Mint arról mi is beszámoltunk, a királyi család minden tagja megjelent a temetésén, a legifjabb családtagot, a négyéves Lajos herceget leszámítva. A királynő búcsúztatója mindenkiből mély megrendülést váltott ki.

A búcsúztatóra vonuló menetnél ott volt fotósunk is, aki megörökítette a megtört III. Károly királyt, a fegyelmezetten vonuló katonákat, zenészeket és a háztetőn őrt állók csoportját is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a 2022-es állami tűzijáték és az ünneplő tömeg
Az egy héttel elhalasztott eseményre nagyon sokan voltak kíváncsiak, a közönség látványos show-t kapott.

Link másolása

Egy héttel elhalasztva ugyan, de összességében a tervezett módon zajlott le a 2022-es államalapítási ünnepséghez kapcsolódó fő attrakció, az esti tűzijáték. A látványosságra sokan kíváncsiak voltak, láthatóan nem tántorította el az embereket, hogy az előrejelzés minimális esélyt most is adott egy Budapest feletti viharnak.

A mintegy 35 perces tűz- és fényjáték során uszályokról, bárkákról és két budapesti hídról mintegy 40 ezer pirotechnikai effektet – köztük római gyertyákat, üstökösöket, tűzmozsarakat és tűzijátékbombákat – lőttek fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon, ahogy búcsúznak a londoniak a királynőjüktől
Virághalom, zászlók és fényképek a Buckingham-palota előtt, II. Erzsébet fotója a kivetítőkön – egész London gyászba borult.

Link másolása

Egész Nagy-Britannia gyászba borult csütörtök este, miután a királyi udvar bejelentette, hogy meghalt II. Erzsébet királynő. A brit uralkodó 96 éves korában, nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában hunyt el.

Már aznap este rengetegen vittek virágot a Buckingham-palota elé, az elmúlt napokban pedig egymásra halmozták a gyászolók a mécseseket, a búcsúzó üzeneteket és a virágcsokrokat.

Londonban számos kivetőn és plakáton is a királynőre emlékeznek, akit egy hét múlva helyeznek végső nyugalomra.

Fotósunk képei a gyászoló fővárosból:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotók: így emelték le az esztergomi Bazilika egyik tornyát és harangját
Egy videón megnézheted és hallhatod, ahogy a harangot a kiemelése előtt még egyszer, utoljára megkongatják.

Link másolása

Leemelték az esztergomi Bazilika Déli-torony kupoláját, majd a harangot is kiemelték. A helyszínen ott volt a Kalandos Dunakanyar fotósa is, aki így számolt be a történtekről:

"Reggel zuhogó esőben kezdődtek a munkálatok, de mint az egyik építésvezetőtől megtudtuk, ez nekik nem akadály. Sokkal inkább az erős szél jelenthetett volna gondot, ezért állandóan figyelték a széllökéseket. Amíg az a daru épült, ami a kupolát emelte le, addig a magasban az utolsó simításokat végezték a munkások. Spaniferrel összefogatták a kupola vasszerkezetét, majd 4 darab 5 tonnás emelővel a megfelelő pontokon kicsit megemelték a kupolát. Ezután ipari alpinisták fogadták a daru köteleit a kupola tetejére felmászva, hogy azokat az előre kialakított lyukakon engedjék be a kupolába.

A sikeres emeléspróba után (ami abból állt, hogy a daru megfeszítette a kupolát tartó kötelet) jöhetett a kupola leemelése.

Ahogy zuhogó esőben és szélben indult a munkanap, úgy erre a kis időre kisütött a nap és a szél is elcsendesedett. Megkezdődhetett a kupola leemelése.

Ez egy nagy körültekintés igénylő folyamat volt és ehhez mérten csak nagyon lassan eresztették le a Déli-torony tetejét a földre.

Habár hatalmas felelősség egy ekkora súly mozgatása, viszont egy kis humorra mindig jutott alkalom. Így például az építészek külön meglepetés pólóval készültek az eseményre, amire ez volt írva: Le a kalappal. A hozzátartozó rajz pedig a tervezés során használt műszaki rajzból lett kiemelve és ekképpen méretarányos is.

Fotók a kupola leemeléséről:

Majd következett a harang kiemelése, de előtte még megkongatták:

Végül a harang is a földre került a kupola mellé:

Egy korábbi cikkünkből sok érdekességet is megtudhatsz a Bazilikáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: