CÍMLAPFOTÓK

Budapesten vannak a legszebb villamosvonalak? – Mutatunk 10 fotót, ami szerint igen

Vannak olyan villamosvonalak, amelyekről nem is gondolnánk, hogy ennyire jól festenek egy fotón.

Link másolása

A budapesti villamoshálózat teljes, 149 kilométeres hosszával a világ 10 legnagyobbja között szerepel. Ez a cikk a benne látható villamosvonal-szakaszokkal természetesen teljesen szubjektív - kinek mi a szebb, hangulatosabb látkép.

Több ilyen szakasz sokak számára már ismerős lehet, mi most összegyűjtöttük a leginspirálóbb szakaszokat egy csokorba - olyanokat is, amikről nem feltétlenül gondolná azt azonnal az ember, hogy arról készítené álmai fotóját.

A 41-es villamos Kamaerdő Ifjúsági Park végállomására kiérve nem is érzi az ember, hogy Budapest határán van, annyira eldugottnak tűnik a Hosszúréti-patakkal, erdővel körülölelt szakasz.

Az óbudai Promenádon található, a világ első egészalakos Puskás Öcsi-szobra kiváló előtere a történelmi házikók között elsuhanó 19-es és 41-es villamosoknak

A listáról kihagyhatatlan egy kakukktojás, ugyanis a fogaskerekűt hivatalosan a BKV 60-as villamosvonalként tartja számon

A Gellért-hegy oldalában lévő pálos kolostor az előtte elhaladó 19-es és 41-es villamosokkal egyetemben idilli hátteret alkothat bármely bámészkodónak

A felújított Kossuth téren áthaladó 2-es villamos a Parlamenttel a háttérben ebből a perspektívából kicsit azt a hatást kelti, mintha az ember egy terepasztalon lenne

Az 56-os villamos a II. kerületi Versec soron található szakaszon gyönyörű képet ad az őt körülvevő zöld környezettel, de Városmajortól egészen Hűvösvölgyig szinte bármelyik szakasza bátran fotózható, annyira fotogén a vonal nagy része

Az 59-es villamos az Apor Vilmos teret elhagyva, a Márton Áron tér irányába felkapaszkodva a hegyre, a Németvölgyi útról tökéletesen belátható, megfigyelhető

A pesti Duna-korzónál kevés romantikusabb, ikonikusabb budapesti képet tudunk elképzelni magunknak, nem véletlenül tartják nemzetközi berkekben is számon az oldalában húzódó 2-es villamosvonalat a világ 10 legszebbje között

A Szabadság hídon áthaladó 47-es és 49-es villamos nem egy filmjelenetben szerepelt már, innen sem maradhatott ki - egy kicsit más perspektívából

A 19-es és 41-es villamosokból ebben a cikkben nincsen hiány: nem hagyhattuk ki a budai Várkert bazár oldalában fekvő részt sem, a kompozíciót jobb oldalt a lenyűgöző Lánchíd látképével zárva


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Ezer fős tömeg, Orbán ellenes mémek, dühös fiatalok - Képek az esti diáktüntetésről
A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők.

Link másolása

Budapesten és 15 vidéki városban hirdettek tüntetést június 1-re. A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők. Este fél hatra megtelt a József Attila utca a fővárosban, ezernél is többen vannak a helyszínen - írta a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
CÍMLAPFOTÓK
Testközelből: képeken a pénteki diáktüntetés legdrámaibb pillanatai
Az Oktogontól a tiltakozók a Lendvay utcai Fidesz székházhoz vonultak, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Itt aztán megint elszabadultak az indulatok.

Link másolása

Pénteken újabb diáktüntetést hirdettek a Kossuth tére, ahonnan a résztvevők átvonultak az Oktgonhoz. A hivatalos porgram itt véget is ért, azonban sokan a Hősök terére, a Lendvay utcában található Fidesz székházhoz vonultak, ahol a rendőrsök sorfala fogadta őket.

Itt aztán megint elszabadultak az indulatok, és a tiltakozók többször is dulakodni kezdtek a rendőrökkel.

Egy idő után a készenlétisek azonban több csoporra bontották a tömeget, és patthelyzet alakault ki, a tiltakozók pedig lassan kezdtek elszivárogni. A demonstráció végül békés énekléssel ért véget a Fidesz székháznál.

Fotós kollégánk ott volt az események sűrűjében, a legjobb képeiből válogattunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
Megható fotók: így emlékeztek Suhajda Szilárdra Budapesten
Több százan mentek el kedd este a Szemlőhegyi-barlanghoz, hogy némán, egy szál virággal vegyenek búcsút a Mount Everesten eltűnt hegymászótól.

Link másolása

Több százan vettek részt kedden este a Szemlőhegyi-barlang felett található hegymászó emlékhelynél azon a csendes megemlékezésen, amelyet Suhajda Szilárd emlékére szerveztek.

A szervezők korábban

azt kérték a résztvevőktől, hogy ne fekete ruhát viseljenek magukon, ezzel is emlékezve Szilárd színes egyéniségére és életszeretetére.

Ezt a résztvevők tiszteletben tartották, és sokan némán helyeztek el egy-egy szál virágot és mécseseket a hegymászó portréjához.

A szervezők arra is kérték a résztvevőket, hogy ha sokan lesznek, akkor adjanak lehetőséget az újonnan érkezőknek is, hogy lerójják tiszteletüket Szilárd előtt. Tudósítónk beszámolója szerint az emlékhelyzhez szabályos sor alakult ki, sokan várakoztak a parkhoz felvezető lépcsőnél, hogy feljuthassanak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton vált gyakorlatilag biztossá, hogy Suhajda Szilárd nem élte túl a csúcstámadást, miután a keresésére indult mentőcsapat nem találta meg az eltűnt hegymászót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Rockos majális: idén is megtelt a Tabán emberekkel és jó zenével
A blues és a rock jegyében telt május 1-jén a hetvenes évek óta hagyományos Tabán Fesztivál.

Link másolása

Többek közt a Beatrice, a Deák Bill Blues Band és a Mobilmánia is fellépett az idei Tabán Fesztiválon. A Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos területre idén is rengetegen kilátogattak, hogy a hetvenes évek óta hagyományos, magát a „főváros legnagyobb szezonnyitó, tavaszi eseményeként” meghatározó rockkoncerten ünnepeljék a majálist.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk