CÍMLAPFOTÓK

Ahogy még nem láttad: A Recirquel testközelből

Jekken Péter fotóművész nagy szerelme a színház, a zene, a tánc, a cirkusz. A Recirquel Újcirkusz Társulatról készült képeit most nektek is megmutatja.

Link másolása

Fotók: Jekken Péter

Mupa_01_Jekken_Peter

Jekken Péter fotográfus, érdeklődésének középpontjában a tánc, a mozgás, a színházi előadások és előadók állnak. Első önálló fotókiállítását 2014-ben rendezte a Mu Színházban, ennek fő témája az alternatív színházi és kortárs tánc előadások voltak. Ezt követően 2015-ben a Sajtóházban, Keleti Éva fotóművész, Kiváló Művész nyitotta meg elismerő szavakkal második önálló tárlatát, melyen már ekkor központi helyen voltak a Recirquel Újcirkusz Társulatról készített felvételei.

A művész 2014-ben, találkozott első ízben a társulattal, a Müpában, A Meztelen Bohóc előadásán. Ekkor ragadta magával az előadás látványvilága, hangulata, profi előadásmódja. Később a Párizs Éjjel című előadás fotózására kapott megbízást.

Mupa_02_Jekken_Peter

Mupa_03_Jekken_Peter

Mupa_04_Jekken_Peter

Mupa_05_Jekken_Peter

Mupa_06_Jekken_Peter

Mupa_07_Jekken_Peter

Mupa_08_Jekken_Peter

Mupa_09_Jekken_Peter

A Recirquel társulat Vági Bence vezetésével 2012-ben Budapesten alakult magyar artistákból. A honi cirkuszművészet erős technikai tudását és hagyományait megőrizve dolgozik a műfaj megújításán, melyben az artisták mellett egyaránt hangsúlyos a zene, a tánc, az ének és a színház. Legfontosabb célkitűzése, hogy megismertessen a világgal egy közép-kelet-európai, magyar újcirkusz-irányzatot.

Mára négy egész estés előadásra bővült repertoárjuk (Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel, Non Solus), melyeket a világon, Párizstól Bogotáig teltház előtt, óriási sikerrel játszanak.

Mupa_10_Jekken_Peter

Jekken Péter nemrég megnyílt fotókiállításának anyaga a Recirquel Újcirkusz Társulat előadásain készült képeiből áll. RECIRQUEL - Jekken Péter fotókiállítása április 24-ig látható.

A képeket a fotós adta át közlésre a Szeretlek Magyarország Médiacsoportnak, átvétele csak az ő engedélyével lehetséges.

Ha tetszettek a képek, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Ezer fős tömeg, Orbán ellenes mémek, dühös fiatalok - Képek az esti diáktüntetésről
A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők.

Link másolása

Budapesten és 15 vidéki városban hirdettek tüntetést június 1-re. A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők. Este fél hatra megtelt a József Attila utca a fővárosban, ezernél is többen vannak a helyszínen - írta a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
CÍMLAPFOTÓK
Testközelből: képeken a pénteki diáktüntetés legdrámaibb pillanatai
Az Oktogontól a tiltakozók a Lendvay utcai Fidesz székházhoz vonultak, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Itt aztán megint elszabadultak az indulatok.

Link másolása

Pénteken újabb diáktüntetést hirdettek a Kossuth tére, ahonnan a résztvevők átvonultak az Oktgonhoz. A hivatalos porgram itt véget is ért, azonban sokan a Hősök terére, a Lendvay utcában található Fidesz székházhoz vonultak, ahol a rendőrsök sorfala fogadta őket.

Itt aztán megint elszabadultak az indulatok, és a tiltakozók többször is dulakodni kezdtek a rendőrökkel.

Egy idő után a készenlétisek azonban több csoporra bontották a tömeget, és patthelyzet alakault ki, a tiltakozók pedig lassan kezdtek elszivárogni. A demonstráció végül békés énekléssel ért véget a Fidesz székháznál.

Fotós kollégánk ott volt az események sűrűjében, a legjobb képeiből válogattunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
Megható fotók: így emlékeztek Suhajda Szilárdra Budapesten
Több százan mentek el kedd este a Szemlőhegyi-barlanghoz, hogy némán, egy szál virággal vegyenek búcsút a Mount Everesten eltűnt hegymászótól.

Link másolása

Több százan vettek részt kedden este a Szemlőhegyi-barlang felett található hegymászó emlékhelynél azon a csendes megemlékezésen, amelyet Suhajda Szilárd emlékére szerveztek.

A szervezők korábban

azt kérték a résztvevőktől, hogy ne fekete ruhát viseljenek magukon, ezzel is emlékezve Szilárd színes egyéniségére és életszeretetére.

Ezt a résztvevők tiszteletben tartották, és sokan némán helyeztek el egy-egy szál virágot és mécseseket a hegymászó portréjához.

A szervezők arra is kérték a résztvevőket, hogy ha sokan lesznek, akkor adjanak lehetőséget az újonnan érkezőknek is, hogy lerójják tiszteletüket Szilárd előtt. Tudósítónk beszámolója szerint az emlékhelyzhez szabályos sor alakult ki, sokan várakoztak a parkhoz felvezető lépcsőnél, hogy feljuthassanak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton vált gyakorlatilag biztossá, hogy Suhajda Szilárd nem élte túl a csúcstámadást, miután a keresésére indult mentőcsapat nem találta meg az eltűnt hegymászót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Rockos majális: idén is megtelt a Tabán emberekkel és jó zenével
A blues és a rock jegyében telt május 1-jén a hetvenes évek óta hagyományos Tabán Fesztivál.

Link másolása

Többek közt a Beatrice, a Deák Bill Blues Band és a Mobilmánia is fellépett az idei Tabán Fesztiválon. A Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos területre idén is rengetegen kilátogattak, hogy a hetvenes évek óta hagyományos, magát a „főváros legnagyobb szezonnyitó, tavaszi eseményeként” meghatározó rockkoncerten ünnepeljék a majálist.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk