CÍMLAPFOTÓK

14 sokatmondó képen a valódi Montenegró

Fotósunk nem csak a meseszép ország tengerpartját és hegyeit örökítette meg, kicsit a kulisszák mögé is belesett.

Link másolása

Kép és szöveg: Mervai Márk

Montenegró egy kis ország Albánia és Horvátország között, sokak szerint Európa legszebb tengerpartja is itt található. A közel 600 ezer lakosú ország fő jellegzetességét a hegyek jelentik, melyek szinte beterítik az egész országot, valamint a kék és hihetetlen tiszta tengervíz.

Az ellentétekkel, kontrasztokkal teli tájra mi is ellátogattunk idén nyáron. Láttunk luxusvillákat a tengerparton, de lerobbant panelházakat is, mindössze két utcányira a szebbnél szebb villáktól.

101_1170x780

Leszakadt felsővezeték miatt a vonatunk 3 óra késéssel indult vissza Magyarországra. Az emberek a sötétben a peronon ülve próbálták átvészelni a várakozást. Egyesek zenéltek, mások fociztak vagy üres üvegüket töltötték meg a 32 fokos montenegrói estében.

102_1170x783

Egy hatalmas bokorsor választja el a strandolókat a promenádon sétálóktól. Az egyetlen átjáró: ez az „alagút”.

103_1170x780

Minden hajnalban megfigyelhető, hogy több ember is sétál a vízben. Háttérben a világhírű Kotori öböl bejárata, ahol naponta több óceánjáró is megfordul. Az emberek kihasználják a kora reggeli órákat egy frissítő fürdésre, amikor még viszonylag hideg a víz.

104_1170x780

Aki Montenegróba szeretne utazni, tegye az vonattal. Európa talán legszebb panorámája tárul az utazó elé a Szerb-Montenegró határtól. Szakadékokon és számtalan alagúton keresztül kanyarog a vonat a határtól a fővárosig, érintve Európa legmagasabb (198 méteres) vasúti hídját is.

105_1170x780

Montenegró partjai kavicsosak, mindössze egy helyen található homokos part. Tengeri sünök és kisebb halak, valamint számtalan kis rák a parton csak pár példa a gazdag állatvilágra.

106_1170x780

Jobbra a hegyoldalon a horvát határ található. Egy hétig Herceg Noviban nyaraltunk, számos finom ételt kínált nekünk a város és az ország. Az innivalók közül a a Vranac és a Krstac nevű bor érdemel említést, ezek különösen ízlettek.

107_1170x780

Szintén a vonatutunkon készült ez a kép a Montenegrói hegyekről. Érdemes rászánni egy vagy két napot, és felkeresni az ország szívében rejlő nemzeti parkot is.

108_1170x780

Míg mögöttünk a gyönyörű szállodák, jachtok és promenád terült el, előttünk Herceg Novi másik arca: a szegénység és az egyszerű élet. A két világot sok helyen csak egy utca választja el.

108a_1170x780

A helybéliek imádnak a sziklákon napozni. Herceg Novi emellett az ország egészségügyi központja is.

109_1170x780

A klímaberendezések itt hozzátartoznak a panorámákhoz, nem csoda, hiszen már reggel 9-kor kibírhtatlan a meleg. Minket is nap mint nap fejbe vágott, szóval ha tehetitek, ne júliusban nyaraljatok Montenegróban. Kivéve, ha kifejezetten szeretitek az extrém meleget (napközben akár 43-44 fok is lehet).

110_1170x770

A luxus és a szegénység egy képen. A két idősebb hölgy az udvar egyetlen jó padján ülnek, míg közvetlen mellettük egy milliomos kocsija parkol.

111_1170x775

Herceg Novi azért is nyűgözött le minket, mert körbevették a hegyek. Míg jobbra a horvát határ, addig szembe a Kotori öböl bejárata, balra meg a város terül el. Esténként olyan hangulatot áraszt a panoráma, hogy az ember valósággal szerelmes lesz ebbe a helybe. Mi minden estre biztosan vissza fogunk ide térni!

112_1170x770

A szelfiző turisták hozzá tartoznak a város arculatához - ha mindenki ilyen gyönyörű lenne, akkor nem is lenne baj. ;) Hozzátesszük: a két szépség magyar, és nem helybéliek :)

114_1170x780

Kora reggeli panoráma: két ember sétál az enyhén rádióaktív iszapban, amiről a helybéliek azt mondják, hogy gyógyító ereje van. Napközben sok embert lehet megfigyelni iszappakolással a testén, vagy az iszapban "dagonyázva".

Ha tetszettek a képek, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
Ezer fős tömeg, Orbán ellenes mémek, dühös fiatalok - Képek az esti diáktüntetésről
A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők.

Link másolása

Budapesten és 15 vidéki városban hirdettek tüntetést június 1-re. A státusztörvény bevezetése ellen és a szabad oktatásért demonstrálnak a résztvevők. Este fél hatra megtelt a József Attila utca a fővárosban, ezernél is többen vannak a helyszínen - írta a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
CÍMLAPFOTÓK
Testközelből: képeken a pénteki diáktüntetés legdrámaibb pillanatai
Az Oktogontól a tiltakozók a Lendvay utcai Fidesz székházhoz vonultak, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Itt aztán megint elszabadultak az indulatok.

Link másolása

Pénteken újabb diáktüntetést hirdettek a Kossuth tére, ahonnan a résztvevők átvonultak az Oktgonhoz. A hivatalos porgram itt véget is ért, azonban sokan a Hősök terére, a Lendvay utcában található Fidesz székházhoz vonultak, ahol a rendőrsök sorfala fogadta őket.

Itt aztán megint elszabadultak az indulatok, és a tiltakozók többször is dulakodni kezdtek a rendőrökkel.

Egy idő után a készenlétisek azonban több csoporra bontották a tömeget, és patthelyzet alakault ki, a tiltakozók pedig lassan kezdtek elszivárogni. A demonstráció végül békés énekléssel ért véget a Fidesz székháznál.

Fotós kollégánk ott volt az események sűrűjében, a legjobb képeiből válogattunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
Megható fotók: így emlékeztek Suhajda Szilárdra Budapesten
Több százan mentek el kedd este a Szemlőhegyi-barlanghoz, hogy némán, egy szál virággal vegyenek búcsút a Mount Everesten eltűnt hegymászótól.

Link másolása

Több százan vettek részt kedden este a Szemlőhegyi-barlang felett található hegymászó emlékhelynél azon a csendes megemlékezésen, amelyet Suhajda Szilárd emlékére szerveztek.

A szervezők korábban

azt kérték a résztvevőktől, hogy ne fekete ruhát viseljenek magukon, ezzel is emlékezve Szilárd színes egyéniségére és életszeretetére.

Ezt a résztvevők tiszteletben tartották, és sokan némán helyeztek el egy-egy szál virágot és mécseseket a hegymászó portréjához.

A szervezők arra is kérték a résztvevőket, hogy ha sokan lesznek, akkor adjanak lehetőséget az újonnan érkezőknek is, hogy lerójják tiszteletüket Szilárd előtt. Tudósítónk beszámolója szerint az emlékhelyzhez szabályos sor alakult ki, sokan várakoztak a parkhoz felvezető lépcsőnél, hogy feljuthassanak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton vált gyakorlatilag biztossá, hogy Suhajda Szilárd nem élte túl a csúcstámadást, miután a keresésére indult mentőcsapat nem találta meg az eltűnt hegymászót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Rockos majális: idén is megtelt a Tabán emberekkel és jó zenével
A blues és a rock jegyében telt május 1-jén a hetvenes évek óta hagyományos Tabán Fesztivál.

Link másolása

Többek közt a Beatrice, a Deák Bill Blues Band és a Mobilmánia is fellépett az idei Tabán Fesztiválon. A Gellért-hegy és a Várhegy közötti dombos területre idén is rengetegen kilátogattak, hogy a hetvenes évek óta hagyományos, magát a „főváros legnagyobb szezonnyitó, tavaszi eseményeként” meghatározó rockkoncerten ünnepeljék a majálist.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk