hirdetés

BUDAPEST

Vámház körút 5.

Egy budapesti lakóház története, ahol „salve” felirattal köszöntik a belépőt.
Forrás: Kép-tér - szmo.hu
2014. március 09.


Link másolása

hirdetés

Pár hete a Vámház körúton volt dolgom. Már majdnem a Pipa utca sarkánál jártam, amikor nem tudtam ellenállni a mellettem hirtelen kinyíló kapunak. A kíváncsiság valahogy behúzott a sötét előtérbe. Bár nem volt épp a legalkalmasabb pillanat, a táskám is nehéz volt, fény is alig volt bent, estefelé jártunk. Olyan ház volt, amiről az utcán nem gondolná az ember, hogy ennyire magával ragadó a lépcsőháza.

2

7

3

hirdetés

4

A házról első körben annyit sikerült kideríteni, hogy 1840-ben Kasselik Ferenc építőmester Sigm. (nyilván Sigmund) Kovách megrendelésére tervezett egy kétszintes lakóházat az akkor még Pfeiffengasse 50. címre. A mostani ház lehetne a régi épületnek egy szinttel megfejelt és eklektikussá "fejlesztett" verziója a tizenkilencedik század végéről.

Régi képeket kerestem, hátha a környező prominens épületek miatt ezt is megörökítették, s akkor botlottam a lenti képbe. Rajta az Ybl Miklós féle Vámház valamikor az 1870-es években. Mellette az útfeltöltés alá süllyedt földszintes ház foglalta el akkor még a Vásárcsarnok helyét. A mi házunk a földbe süllyedt után jött volna, de egyrészt még nem létezett, másrészt, ami helyette volt, azt is eltakarta a baloldalon kiszögellő, fehér épület, az akkor még Nádor-szálló (9 óránál, ebben van ma a Burger King a Brauch féle hentesüzlet csempéivel a falán).

5

6

Aztán találtam egyet a Vásárcsarnokról, itt egyértelműen állt már a ház, bár nem sok látszik belőle, de a saroképítmény pont kikandikál.

1869-ben, az első szabályozási tervben Reitter Ferenc az "első pesti félkör sétányút" (a mai Vámház-Múzeum körút-Bajcsy Zs. út-Szent István krt.) szélességét 18 ölre javasolta, ebből "2-2 öl járda, 3-3 öl lóvonatú vasút, és lovasok útja, 8 öl a fasorok közé vett kocsiút."

A Kiskörutat 1872-ben kezdték burkolni. Szabályozási problémák pont itt, az akkor még Mészáros utcának keresztelt szakaszon keletkeztek. A 18 öles szélesség eléréséhez meg kellett hagyni az északi oldal épületeit, míg a déli oldalon, ahol a mi házunk is állt, az 1874-re felépülő Vámház épülethomlokzati vonalát vették figyelembe. Végül a beköszöntő válság miatt a Kiskörút csak 1880-ra lett kész.

A tervtári anyag szerint bizonyos Ulrich készített terveket 1889-ben egy háromemeletes házra, rajtuk a Fővárosi Közmunkák Tanácsa műszaki osztályának szignója. Ezeken, a földszinten a bejárattól jobbra és balra is, valamint a Pipa utcai fronton is üzletek voltak. A Pipa utcáról hajtottak be a kocsik is.

1914-ben özv. Mechwart Andrásné kért átalakítási terveket a Pesti Nagykereskedelmi bank részére, ezeken a bejárattól balra volt a bankfiók. 1930-ban Kossuch János családi társaság üveggyári lerakatát helyezték el az épületben, és a fedett udvari helyiséget üvegcsiszoló műhellyé alakították.

8_fortepan

1955-ből fennmaradt a postahivatal átalakítási terve, létezését ez a fotó is bizonyítja, a Fortepan gyűjteményéből, 1965 körül.

A lépcsőházról a Múzeum körút 10. alatti duplaudvaros ház jutott eszembe, csak ez annál jó tíz-tizenöt évvel később épült és sokkal több a díszítőelem:

9

10

11

12

13

14

15

16

A tervezője pedig kizárásos alapon nem lehet más, mint Ulrich Keresztély (akinek a nevét alig tudtam kisilabizálni a 124 éves terveken, mivel csak az Ulrich-ot írta rá), magyar származású, de Bécsben született építész. Műegyetemre is oda járt, majd egy rövidebb Karlsruhe-i kitérő után visszatért Bécsbe és a Képzőművészeti Akadémia építészeti szakosztályán dolgozott.

1881-ben került Budapestre, hogy az első gabona-elevátor tervét megvalósítsa, ez volt az Elevátor-ház a Petőfi híd mellett, amit később lebontottak. Aztán következett a Vámház mögötti Sóház, további paloták a Nagykörúton, valamint kisebb gabona-elevátorok vidéken. 1885-ben lett magyar állampolgár és 1892-ben települt vissza Bécsbe.

18

Kifele jövet a földszinten, a belépőt köszöntő SALVE feliratot csak vakuval tudtam megörökíteni. Először megpróbáltam elhúzni a zöld lábtörlő-szőnyeget az útból, remélve, hogy hiánya a kép előnyére válik, de vastagon állt alatta a por, gyorsan visszarendeztem inkább. Szerencsére nem jött egy lakó sem, nehéz lett volna megmagyarázni, mit művelek a félhomályban.

Ez a spontán városjárás azért fura, mert a képek láttán mindig beugrik, honnan hova rohantam, vagy mivel voltam éppen elfoglalva, amikor 10 percre besurrantam lépcsőházat felfedezni. Az én napomat ez a tíz perc akkor bearanyozta. Tíz év múlva valószínűleg csak erre fogok emlékezni a képeken keresztül, a többi lényegtelen hétköznapi bosszúság eltűnik a feledés homályában, szerencsére.

17

Forrás: Fővárosi Levéltár- Tervtár

Preisich Gábor: Budapest Városépítésének története

A régi képeket "A régi pesti városfal mentén" és a

"Hogyan épült Budapest 1870-1930" könyvekből vettem kölcsön.

Köszönöm Sz. Ildikó segítségét.

Hasonló cikkekért katt a Kép-tér blogra

Link másolása

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST

Búcsúzik a Danubius Hotel Gellért – bejártuk a pincétől a padlásig a felújításra váró épületet

A Danubius Hotels különleges kampánnyal búcsúzik a szállodától a Gellért Grand Finale keretében.

Link másolása

hirdetés

A Danubius Hotels december 1-ig üzemelteti a főváros egyik legismertebb történelmi szállodáját. A következő hetekben még meg lehet szállni, vacsorázni, kávézni és rendezvényeket tartani a patinás épületben, mielőtt az épületet bezárják és annak felújításával egy új korszak kezdődik.

A Danubius 2019-ben kötött megállapodást a magyar ingatlan-befektető Indotek Csoporttal a Gellért szálloda eladásáról. A Danubius szállodalánc tulajdonosainak célja az volt, hogy megtalálják azt a befektetőt, aki lehetővé teszi, hogy az ikonikus épület újra elfoglalhassa méltó helyét Budapest luxusszállodái között. Az Indotek Group a Gellért hotel megvásárlásakor elmondta, hogy teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben. Az eredeti külső megtartása mellett az épületet ötcsillagos szállodaként a minőségi turizmus szolgálatába kívánja állítani. A felek 2019 júniusában, a szerződéskötéskor megállapodtak, hogy a Danubius Hotels üzemelteti a Gellért szállodát az ezt követő években, az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig. Ez a szakasz zárult most le.

Természetesen óriási most az érdeklődés a szálloda iránt, így sok olyan esemény van, ami már betelt, és így nem lehet rá jegyet váltani, de ha az ember búcsúzni szeretne, még így is sok opció közül választhat:

Gellért tekercs újra a kínálatban

(2021. október 22. és 2021. november 30. között)

A szállodában két cukrászkülönlegesség is híressé vált, az egyik a gazdag csokoládékrémmel és rumos meggyel töltött Gellért tekercs. Titkos receptjét már sokan próbálták utánozni, de az igazi még mindig a Gellértben kóstolható meg: november 30-ig nosztalgia áron, 790 Ft-ért kínálják a Gellért Sörözőben!

Grand Finale Séfajánlat

(2021. október 25. és 2021. november 30. között)

hirdetés

Múltidéző fogások a Gellért Söröző kínálatában: libamáj parfé muskotályos aszalék ágyon, pirított kaláccsal; Gellért szűzérme karamellizált sült gyökérzöldekkel, ropogós tócsnival és a híres Gellért tekercs, mindez borajánlással együtt.

Sunday Brunch

(2021. november 21.)

Gazdag kínálattal, prémium nyersanyagokkal és változatos ízvilággal várja vendégeinket az utolsó Gellért Sunday brunch! A gasztro élmény mellett az étterem meseszép kilátást is nyújt a Dunára és Budapestre.

12:00 és 15:00 óra között korlátlan étel- és italfogyasztással (pezsgő, bor, csapolt sör, üdítőitalok és kávé), 13090 forintért.

Szállj meg a Gellértben!

Aki e patinás hotel falai közé lép, az nemcsak a múlt hangulatát élheti át, de azt is, milyen lehetett a néhai amerikai elnöknek, az egykori magyar kormányzónak vagy a holland királynőnek megszállni itt. Használd ki a hátralévő másfél hetet és foglalj szobát most a Gellért Hotelbe!

További részletek és foglalás: https://www.danubiushotels.com

Grand Finale Villanyoltás

(2021. december 1. 19:00)

A Szent Gellért téren kihunynak a fények, és minden, amitől Gellért a Gellért.

Egy évszázad, egy szálloda, végtelen történetek. Belegondolni is sok, hogy a 103. születésnapját ünneplő Danubius Hotel Gellért falai mennyi mindent láttak már!

A magyar szecesszió egyik gyöngyszemét még a boldog békeidők gyarapodó Budapestjén kezdték el építeni, de mire átadták, már Horthy Miklós hívta előtte tetemre a „vörös rongyokba öltözött” várost. Legendás bálok, nagyvárosi fürdőélet, háborús pusztítás és szocialista hiánygazdaság: a Gellért története az elmúlt 100 év Budapestjének hiteles lenyomata.

Mi egy exkluzív épületbejáráson is rész vettünk, és mivel hasonlóra ti már nem tudtok benevezni (mert az összes időpont teltházas), hoztunk nektek pár képet, amiken keresztül utoljára megcsodálhatjátok a szállodát.

A pincével kezdtünk, majd egészen a Gellért felirat háta mögé is bejutottunk. A szobákból és az épület tetejéről is páratlan panoráma tárult elénk.

Ha tehetitek, szálljatok meg még egyszer itt, vagy csak egyetek egy süteményt a sörözőben!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST

Pénteken nyit a Városligeti Műjégpálya

Első ütemben a 12 ezer négyzetméteres jégfelület kétharmada áll a sportolni és kikapcsolódni vágyók rendelkezésére.

Link másolása

hirdetés

Pénteken 17 órakor megkezdődik a korcsolyaszezon Magyarország legnépszerűbb és leghangulatosabb télisport-helyszínén, a Városligeti Műjégpályán.

A létesítmény üzemeltetője, a Budapesti Sportszolgáltató Központ (BSK) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy felkészült személyzettel és kiváló minőségű eszközparkkal - benne 2000 pár kölcsönözhető korcsolyával - fogadja a látogatókat.

A nagyközönség mellett a műjégpálya várja a legfiatalabb korosztályokat is - képzett oktatógárdával segítve az óvodai és iskoláscsoportokat -, továbbá központi helyszíne különféle sport- és vállalati rendezvényeknek, csapatépítéseknek.

A jegyeket - amelyeket évek óta változatlan áron vásárolhatnak meg a látogatók - a járványügyi szempontokat figyelembe véve érdemesebb online megvásárolni a Városligeti Műjégpálya internetes oldalán (www.mujegpalya.hu), de a helyi jegypénztárakban is van rá lehetőség.

Első ütemben a 12 ezer négyzetméteres jégfelület kétharmada áll a sportolni és kikapcsolódni vágyók rendelkezésére; a Városligeti Műjégpálya belső tereiben a maszkhasználat kötelező.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Kizöldül a Blaha Lujza tér, megkezdődött a faültetés – fotók

A helyszínről Karácsony Gergely főpolgármester tett közzé néhány képet.

Link másolása

hirdetés

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki közleménye szerint a Blaha Lujza tér felújítása a terveknek megfelelően halad, a fővárosi önkormányzat törekvéseihez kapcsolódóan a teret ligetes, fás találkozóhellyé alakítják át – írja az MTI.

Csütörtökön 19 fa ültetésébe kezdtek a szakemberek,

előtte azonban a növénykazettában teljes talajcserét hajtottak végre két méter mélységben, alatta pedig agyag vízmegtartó réteget helyeztek el. Erre azért volt szükség, mert a Blaha Lujza téren a felszín alatt tömör sittréteg van, amely az egykori Nemzeti Színház lebontásakor keletkezett, illetve világháborús törmelékekből áll össze. Ez a tápanyagmentes talaj alkalmatlan volt a faültetésre, és a vízmegtartó képessége sem elegendő a fák életben maradásához, ezért kezdték az ültetést alapozással.

A tervező elsősorban virágjával, lombszínével vagy levélformájával díszítő fajtákat válogatott össze. Az érzékenyebb, virágjukkal is díszítő fákat a tér belsejébe, védettebb helyre összpontosította, míg a Nagykörút és a Rákóczi út mentére az ellenállóbbak kerülnek. A növényzet öntözését automata öntözőhálózat biztosítja majd.

A pénteki ültetésről Karácsony Gergely főpolgármester is bejelentkezett.

„Beton helyett fák a Blaha Lujza téren is!”

– írja a Facebook-posztjában.

hirdetés
„Összesen 80 új fa elültetésével, és a nagy, burkolt felületek megszüntetésével 1000 négyzetméteren válik zöldebbé a megújuló Blaha Lujza tér”

– tette hozzá.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

Keleti Ágnes, Bodrogi Gyula és Iványi Gábor is Budapest díszpolgára lett

Többek között posztumusz díszpolgári címet és Pro Urbe Budapest díjat is kiosztottak a főváros napja alkalmából.

Link másolása

hirdetés

Budapest a nemzet fővárosa, amelynek jövője nem múlhat pártszimpátián és önös hatalmi érdekeken - jelentette Karácsony Gergely főpolgármester, amikor a főváros napja alkalmából díszpolgári címeket és elismeréseket adott szerdán Budapesten.

A főpolgármester úgy fogalmazott: Budapest hídfőállás, sziget egy olyan közegben, ahol a hatalom ismét teljes központosítására törekszik, és politikai sikerét a valósághajlítás mellett frusztrációra, félelemre, az önzésre és a bezárkózásra akarja alapozni.

"Ám Budapest megvédi magát az önös hatalmi érdekekkel szemben és a hegemóniára törő hatalomnak nincs esélye maga alá gyűrni a várost"

- tette hozzá.

Karácsony Gergely azt mondta: régen úgy védték meg a városokat, hogy falakat építettek köréjük. "Ma viszont úgy védjük meg a várost, hogy lebontjuk a falakat, amit a gyűlöletből, hazugságból és a kevesek kiváltsága érdekében emelnek a szabadság, az igazság és a többség útjába" - közölte.

Hangsúlyozta, a város vezetése nem enged abból, hogy Budapest zöld, élhető, szolidáris és biztonságos hely legyen. Akkor sem adja fel ezeket a célokat a város, ha most minden korábbinál nehezebb anyagi körülmények között kell megvalósítania. Ugyanis minden támadásnak ellenáll a szabadság és a város szeretete, ami minden különbözőségük ellenére összeköti a lakóit - fűzte hozzá.

hirdetés

Budapest ebben a helyzetben is halad előre - folytatta a főpolgármester kiemelve, ennek a haladásnak a letéteményesei azok, akik teljesítményükkel hozzájárulnak a haladáshoz, világlátott tervezők, bátor művészek, elszánt újítók, jó ügyeket felkaroló vállalkozók és az egyszerű becsületes munkás emberek is.

Közölte: olyanok kezében van a holnap kulcsa, akik ma gyakran ellenszélben tudnak maradandót alkotni, akik friss gondolatokat tudnak mondani, így sokat tesznek Budapestért. Nekik fejezi ki a főváros napja alkalmából a háláját a város, mert munkájuk, szakértelmük és lelkesedésük pajzsot emel minden ártó szándékkal szemben - mondta ünnepi beszédében Karácsony Gergely.

A főváros díszpolgári címet adományozott Adamis Anna dalszövegírónak, költőnek, Bíróné Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak, Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművésznek, Iványi Gábor lekésznek, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökének és Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfusnak.

Posztumusz díszpolgári címet adományoztak Ráday Mihály Kossuth-díjas operatőrnek, Perczel Anna építésznek és Tandori Dezső Kossuth-díjas költőnek.

Pro Urbe Budapest díjat kapott Hernádi Judit és Máté Gábor színművész, Pintér Béla író, rendező, Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, a Fészek Művészklub, valamint "Beke" Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnök-menedzsere.

Ezen kívül az ünnepi ülésen még Budapest Díjat, Zalabai Gábor-díjat, Dr. Barna Sándor-emlékérmet, Papp László Budapest Sportdíjat és a Főváros Szolgálatáért Díjat adtak át a kitüntetetteknek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: