BUDAPEST

Valódi virágédent találtok Budapesten

Földi halandóként is nyerhettek bebocsátást a budapesti virágpiacra. A belépőért bőségesen kárpótol a látvány.
A DRKUKTART blog cikke - szmo.hu
2015. március 27.


Link másolása

Március végén mintha a természet is kezdene magához térni végre valahára. Annak érdekében, hogy még inkább alábéleljem az életérzést, valami szupertitkos belső intuíciótól vezérelve vettem a klaviatúrát és böngésztem egy jót az interneten.

Elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne legyen Budapesten (értsd Budapest közigazgatási határain belül tömegközlekedéssel kellemesen elérhető) virágpiacként működő piac. Személyes és önző kis érdek volt ez részemről, ugyanis imádom a friss virágokat, ugyanakkor a közelünkben lévő legközelebbi virágárusban megszámlálhatatlanul sokat csalódtunk. Felmerül a kérdés, hogy miért adtunk az első és második esélyt követően több esélyt ennek a nevezett boltnak. Nos, az ügy összetett, de a bejegyzés témája nem is ez a meg nem nevezett hely. Legyen annyi elég, hogy mindig is vágytam arra, hogy dúskáljak, hacsak vizuálisan is, pillanatnyi hangulati elemként a szebbnél-szebb virágokban.

virag1

virag2

virag3

virag6

virag9

virag11

Így - a bevezető elolvasásánál is rövidebb idő alatt - akadtam rá az igazi, valódi és legjobb tudomásom szerint egyetlen (nagykereskedelmi, nem mellesleg valóban szép nagy) Budapesti Virágpiacra.Nekem, majdnem belvárosi lénynek a Budapesti Virágpiac könnyűszerrel megközelíthető. Vettem a jegyemet, lyukasztottam és felpattantam a gyűjtőjáratként is ismeretes 105-ös jelzésű buszra múlt szombaton. Hozzávetőleg 25 percbe telt, míg a járat átverekedte magát a belvároson, majd beúszott a Béke téri megállóba.

Habár lógott az eső lába, sőt, az ég harmatgyengén meg is könnyezte azt, hogy lepattantam a százötösről, a felhőkkel zsúfolt égbolt, és a kabátom vízpettyes gallérja sem tudta kedvemet szegni a piac felé tartó utamon. Lelki szemeim előtt máris virágtengerek jelentek meg, elképzeltem azt, ahogy a nap simogatja arcomat és táncot jár az éppencsak leszedett és egy egyszerű zsineggel csokorba kötött virágok szirmain, zsenge szárain. A képzelgés megmaradt ezen a szinten, ugyanis, ahogyan azt két mondattal ezelőtt megszellőztettem, az időjárás meglehetősen bánatos volt, amihez hozzájön még az is, hogy a piac minden nap délután négykor nyit, ami az óraátállítás előtt nehezített terep a napsütésről álmodozóknak.

virag13

virag28

virag29

virag32

virag33

A nyitva tartás alól kerek kivételt képez a vasárnap, amikoris nem virágpiacként funkcionál a terep. Legfeljebb ötperces gyaloglást követően keresztezte utamat a Szent László út, ahol a 21-23. szám alatt találtam rá a virágpiac fedett csarnokára (ha még nem említettem volna, ez a körülmény is a napsugarak ellen játszik). Jó tudni, hogy a piac elsősorban nagybani piac, azaz nagykereskedők árulnak kiskereskedőknek. De (és itt az a bizonyos de!) kereskedő nem lévén az egyszerű földi halandó is bebocsátást nyerhet, amennyiben megfizeti a látogatói belépőjegyet. A honlap szerint a jegy délután 16.00-18.00 óra között jelenleg fejenként 2.000,- forintot, míg 18.00 órától fejenként 500,- forintot kóstál. Miután átjutottam a kapun mennyei látvány fogadott.

Állítólag a szombat nem a legforgalmasabb nap, de a virágrengeteghez nem szokott laikus szemem, így is telhetetlenül cikázott jobbra és balra. Orchideák, rezgők, liliomok, nárciszok, zöldnövények, még a korábban oly' méltatlanul mellőzött szegfű is tucatnyi színben pompázva kellette magát, holland tulipánok, rózsák, magyar gerberák, ameddig a szem ellát. Ennyi bámulatosan szép és friss virágos növényt, még soha az életben nem láttam egyrakáson.

virag16

virag17

virag19ű

Tudtam, hogy nem távozhatok üres kézzel, de megfontolt és tudatos vásárlóként korlátoztam imádatomat és a megalapozott döntés érdekében bejártam a piac mindkét szintjét. A földszinten található valamennyi virágárus portékáját behatóan tanulmányoztam, de szemügyre vettem a galérián található dekor termékeket is: a megszámlálhatatlan kaspót, szalagokat, szivárványszínű girlandokat, lampionokat, bögréket, ajtódíszeket, kézműves foglalatoskodáshoz ajánlott alapanyagokat (kisdobozokat, formákat, koszorúalapokat, ecetera), művirágokat, különböző méretű kosarakat, dísztáskákat, szóval majdnem mindent.

Azt mondják, hogy a kínálat folyamatosan, de legalább negyedévente változik, így alkalmazkodván az egymás követő ünnepkörökhöz, évszakokhoz. Így fordulhat elő az, hogy olykor kertbe vagy balkonládába vágyódó apró palánták jelennek meg a piac kültéri részén, majd megjelenik a kardvirág, a liliom és más, a magyar kertészek által szépen nevelt virágok tömkelege, míg máskor különböző kiegészítőkkel, az adott időszakban elengedhetetlennek tűnő dekorációs kellékekkel készítik fel az erre járó jónépet a most éppen meglehetősen távolinak tűnő őszre vagy karácsonyra.

Túrám vége felé egészséges mértékben, de igencsak kezdtem irigyelni a nap mint nap virággal foglalkozó embertársaimat. Csodálatos formák, színek, illatok, hihetetlen friss portéka. Minthogy jómagam és családom többi nőtagja is leplezetlen imádattal viseltetik a virágok felé, döntenem kellett, ki jön velem haza. Döntésem a másfél órával korábban érkezett holland tulipánokra esett. Így esett, hogy három, a maga egyszerűségében tökéletes vázavirágként funkcionáló, egyszerű szalaggal átkötött és natúr selyempapírba csavart csokor hagyta el a piac területét velem együtt.

virag21

virag22

virag23

virag26

virag27

virag31

Még most, a bejegyzés írása közben is mámorosan gondolok a piacon látottakra, különösen, ha oda-odapillantok a 5 napja vásárolt, ám még most is tökéletesen emelt fővel a vázában pompázó tulipánjaimra. Nem túlzás azt állítani, hogy kötelezővé kéne tenni a manapság olyan divatos bakancslistákon való szerepeltetését ezeknek a nagybani piacoknak. Tudom-tudom, túl sok a kép, de nagyon nehezen tudtam megállni, hogy ne kattintgassam körbe az egész objektumot. Remélni merem csak, hogy nem túl sok a jóból.

Ha te is beleájulnál - legalább egy picikét - ebbe a földi paradicsomba, javaslom, hogy a bővebb információk érdekében először tájékozódj a piac honlapján és közösségi oldalán, majd nyitvatartási időben és napokon keresd fel őket a XIII. kerületben, Budapesten a Szent László út 21-23. szám alatt. Javaslom, hogy határozott elképzelésekkel menj, ugyanis rendkívül nehéz üres kézzel és rövid időn belül szabadulni innen.

virag35

Ne feledkezz meg a DRKUKTART blogról sem: ne maradj le az újdonságokról, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével!

Oszd meg ismerőseiddel, ha már te is vártad a tavaszt és szereted a virágokat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: