BUDAPEST

Tűzfalon elevenedik meg A Pál utcai fiúk ikonikus üveggolyózás-jelenete Józsefvárosban

A VIII. kerület előtt tisztelgő alkotással koronázza meg Közép-Európa legnagyobb városrészmegújítási projektjének egyik legfontosabb fejezetét a Cordia.

Link másolása

Hamarosan átadják a Corvin sétány mentén épült utolsó lakóépület, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia által jegyzett Grand Corvin második ütemét is. Az épület befejezésével végéhez közelít Közép-Európa legnagyobb városrészmegújítási projektjének egyik legfontosabb fejezete.

A több mint egy évtizede tartó fejlesztés a Cordia számára is kiemelt jelentőséggel bír, ezért

a Grand Corvin 2 melletti tűzfalra a Színes Város Csoporttal közösen egy, a kerület vonatkozásában is ikonikusnak számító irodalmi mű, A Pál utcai fiúk egy részletének felvéstével tiszteleg a városrész és az elmúlt évtized közös munkája előtt.

Ezzel az átadással összesen 558 lakásból álló épületegyüttessel elnyerte végső arculatát Budapest legszélesebb és egyik leghosszabb sétálóutcája, amely számos nemzetközi díjat is elnyert az elmúlt évek során.

„A Corvin sétány kialakításának kezdetekor még kevesen hittek abban, hogy a főváros egyik leghátrányosabb helyzetű környékéből egyszer olyan hely válhat, ahol jó élni, dolgozni, vásárolni, sportolni, sétálni, szórakozni. A korábbi, lepusztult házakból álló, sűrűn beépített városrész helyén olyan területet sikerült megalkotnunk, ahol korszerű, igényes, napfényes lakások százait lehetett felépíteni. Büszkék vagyunk rá, hogy nem csak az épületek és terek megformálásával, hanem művészeti alkotásokkal is gazdagítjuk a környéket” – összegzi az elkészült sétány jelentőségét Kovács Gábor, a Cordia főépítésze.

A megújuló városrészben a Cordia lakóépület-projektjei, valamint a Futureal által jegyzett irodafejlesztések és a Corvin Plaza felépítése mellett a vállalatcsoport nevéhez számos közterület-fejlesztés és épületfelújítás is kötődik.

Ennek leglátványosabb eleme a Corvin sétány és a kapcsolódó mellékutcák, valamint a Corvin kapu kialakítása, a Nokia irodaháztömbjével szemben a Bókay János utca, illetve a Szigony és Tömő utcák megújítása, ami a kerületi önkormányzattal partnerségben valósult meg. Mindemellett több környező lakóház külső, illetve belső homlokzatát, körfolyosóit és vezetékhálózatát is felújították a társaságnak köszönhetően az elmúlt években.

A sétányt körbevevő negyed fejlődése tovább folytatódik, hiszen a Futureal-csoport is több lakó- és irodaprojektet valósít meg a környező utcákban. A 2013 óta tartó, a helyi önkormányzattal közösen megvalósított nagyszabású városnegyed-rehabilitáció keretében eddig összesen 22 hektár terület újult meg, ahol összesen közel egymilliárd euró értékben 2700 új lakás, 100 000 négyzetméter irodaterület és 50 000 négyzetméter kereskedelmi ingatlan épült meg.

A Színes Városról

A Színes Város Csoport 2009-ben alakult, a szervezet nevéhez fűződik a tűzfalfestés elindítása hazánkban. A kezdetek óta művészeik 60.000 m2-nél is több tűzfalat színesítettek ki, tevékenységük nem pusztán falfestésre, hanem akár komplex felújítási, és energetikai korszerűsítésre is kiterjed. Európán belül dolgoztak már Londonban, Berlinben és Moszkvában egyaránt. Az alapötlet a magyar származású festő, Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) 1983-ban megjelent Színes város koncepciójára épült, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára és a közterekre, és ne csak a galériákban találkozzunk képzőművészeti alkotásokkal.

A több mint egy évtizedet felölelő projekt méltó lezárásaként a Cordia a Grand Corvin 2 melletti ház tűzfalára egy olyan alkotás felfestését tűzte ki célul, ami kulturális szempontból nem csak a VIII. kerület és a környék lakói, de az idelátogatók számára is fontos és meghatározó értéket képvisel. A főváros VIII. kerületének történetéhez számos nagy magyar neve fűződik, így nem volt egyszerű a döntés. A környékhez kötődő alkotók és művek között keresgélve hosszas mérlegelés után esett a választás Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényére, és az ikonikus üveggolyózás-jelenetre. Ennek helyszíne a regényben a Józsefvároshoz tartozó Múzeumkert, és ennek történetét őrzi a Grand Corvin 2 épületétől nem messze a Práter utcában egy szoborcsoport is.

„A Grand Corvin mindkét üteme úgy alkalmazkodik az eredeti városszövethez, hogy az épületek karaktere a környéken található bérházakat idézik: a téglaburkolatos homlokzatok a téglából épült házakra utalnak, a mészkő a sétányon található korábbi épületekre rímel, a speciális fémborítás pedig a sétány korábbi épületeinek árnyékoló spalettáinak árnyalataira emlékeztetnek. A projektet lezáró falfestmény témájának kiválasztásánál fontos volt számunkra, hogy az alkotás igazodjon ehhez a gondolatisághoz. Bár a belső tűzfalra kerülő festmény egy közismert irodalmi művet elevenít meg, témaválasztásával szintén a környék velünk élő történelmi múltját idézi fel” – fejti a téma kiválasztásának mozgatórugóit Korsós Ágnes, a Grand Corvin projektigazgatója.

A megvalósítás és a megfelelő pályamunka kiválasztása Magyarország elsőszámú tűzfalfestéssel és köztérszínesítéssel foglalkozó szervezete, a Színes Város Csoport közreműködésével valósult meg.

„Molnár Ferenc az egyik kedvenc íróm volt mindig is, ahogy az a korszak szintén, amelyről írt, viszont A Pál utcai fiúk és a Liliom mellett sok jó, és talán kevésbé ismert elbeszélését szeretem, ilyen az Andor, az Egy pesti leány története, vagy éppen Az éhes város. Ezért is volt igazán szerethető ez a projekt számunkra, mert az ismeretterjesztés is a része” – avat be a projekthez fűződő személyes motivációjába Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára.

Az Alkotóról:

Buzás Aliz, illusztrátor: 1990-ben született, 2013-ban diplomázott a MOME tervezőgrafika szakán, de már középiskolában is ezt a szakmát tanulta Szegeden. Kicsi gyerekként is teljesen egyértelmű volt számára, hogy grafikus akar lenni. Valóra is váltotta álmát: szabadúszó illusztrátor lett, aki szeret kísérletezni a formákkal, mintákkal és színekkel. Mániákusan rajzol kávézókban, baráti találkozókon, éttermekben filcekkel és Ipaddel is. Rajzaival szeretné megmutatni, hogy milyen színesnek, játékosnak látja a világot. Kapott már felkérést a Közlekedési Múzeumtól, a Facebooktól és a Washington Posttól is. Vonzza az újdonság, szeret új dolgokat kipróbálni, de témaként gyakran visszatér a városi közlekedéshez, az építészet és az ember kapcsolatához.

Képek a házfal festéséről:

Felkerülnek A Pál utcai fiúk a Corvin-negyed egyik házfalára


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Kiakadtak a kommentelők a rezsicsökkentett „fényvillamoson” – mi is megnéztük magunknak
Kicsit fakóbb, kicsit kevésbé díszes – nyilván akaratán kívül, de valamelyest visszatükrözi az ország jelenlegi hangulatát.

Link másolása

Az emberek át lettek verve – nagyjából ez érződik a legtöbb kommenten, amit idén a BKV a szokásos adventi karácsonyi villamosok képei alá kapott. A szokásosan csak "fényvillamosnak" hívott, feldíszített járműveket idén is ezzel a névvel hirdették meg több helyen, de ez az elnevezés csalóka.

A több vonalon is közlekedő járműveket idén takarékosság okokból nem díszítették fel fényfüzérrel, csak a belső teret alakították át.

Az így kapott terméket végül a táblákon már "Adventi villamosnak" keresztelték el, de a közösségi média népe érezhetően csalódott volt. Egyesek szerint a belső díszítés veszélyben lehet egy-egy zsúfolt időszakban, míg más azt veti a város szemére, hogy a fényvillamosok a korábbi években némi melegséget csempészhettek azok szívébe is, akik messziről látták elsuhanni, míg most csak azok tudják igazán élvezni, akik fel is szállnak rá.

A legtöbben mégis azt jegyzik meg, hogy a spórolás értelmetlennek tűnik, tekintve azt, hogy mennyit lehet megtakarítani egy LED-es fényfüzérrel.

„Saccolva is a villamos vontatómotorjához képest ezred nagyságrendű lehet a díszkivilágítás energiaigénye!” – írja az egyik kommentelő, míg egy másik megjegyzi: „Látom annyi esze senkinek sem volt, hogy kiszámolja annak a pár nyamvadt LED-nek a fogyasztását, ami elárulom, hogy fillérekben lenne mérhető.”

De szinte minden hozzászólás arról, szól, hogy az utazóközönség nagyon szomorú a fényvillamosok hiánya miatt, sokan külön kiemelik a gyerekeket, akik nagyon várták a különleges járműveket.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen járva hasonló gondolatokat fogalmazott meg az "Adventi villamossal" kapcsolatban. A fények hiánya, és a gyér külső díszítés mintha kissé visszatükrözné az ország jelenlegi pesszimista állapotát és nehéz helyzetét. Ottjártakor az emberek sem voltak felhőtlenül boldogok, a korábbi években a fényvillamosokon szinte minden kattintásra jutott egy boldog vagy csodálkozó arc.

Valószínűleg túl erős lenne a "gagyi" szót használni, de az a kicsik és nagyobbak arcán és a kommentekben is tükröződik, hogy a rezsiválság, az energiakrach, az infláció, a bezárások idején és általában a sötét novemberi-decemberi napokon ennél többnek örült volna igazán Budapest utazóközönsége. Apróságnak tűnhet, mégis beszédes: a villamoson az adventi járatot reklámozó plakáton található QR-kód segítségével az Oltalom Egyesület hajléktalanóvodáját lehet támogatni...

Különösen beszédes a villamos "szegényessége", ha a gyakorlatilag teljes pompában világító Parlament előtt húz el, vagy ha a Dunapartról feltekintve az emberek a sokmilliárból felújított Vár épületeit nézik.

A Facebookon rengetegen szinte követelik vissza a korábbi évek díszes fényvillamosát, így még bízhatunk benne, hogy összeül a városháza kiszámítani, hogy vajon nem éri-e meg kissé felvidítani az utazókat. De a jelenlegi helyzetet figyelembe véve könnyen lehet, hogy idén ez van, ezt kell – megpróbálni – szeretni.

Az Adventi villamosról további információt EZEN A LINKEN találsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
Több fa, több wc, új utcabútorok – ilyen lett a felújított Blaha Lujza tér
Több mint egy évig tartó felújítás után a hétvégén átadták a felújított a teret, ahol végre egy nyilvános vécé is helyet kapott.

Link másolása

Tizenhét hónapig tartó felújítás után szombaton átadták a megújult Blaha Lujza teret. A pesti belváros egyik legfontosabb csomópontjában több lett a zöldfelület és a gyalogátkelőhely, és egy nyilvános vécé is helyett kapott végre.

A Blaha Lujza tér felújítása még tavaly júliusban indult, a beruházás összesen 505 napig tartott és 3,6 milliárd forintba került. Karácsony Gergely főpolgármester a szombati átadón azt mondta, hogy „adósságot jöttek törleszteni”, illetve hogy az elmúlt bő ötven évben nem volt olyan városvezetés, amely ne ígérte volna meg a Blaha felújítását.

A főpolgármester szerint a felújítással

„a Blaha most már találkozási hely, nem pedig parkoló és közlekedési csomópont”.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombati közleményében azt írta, hogy a megújult téren 1000 négyzetméter új zöldfelületet alakítottak ki, és 80 új fát ültettek. Az új fák egyik részét egybefüggő zöldfelületbe, a másik részét pedig a burkolatba ültették, teljes talajcserével és talajszint alatti öntözőrendszerrel.

Mesterséges váztalajt is bevetettek, hogy a fák gyorsabban nőhessenek, és a korábbi fák is megmaradtak, köztük az a két koros tölgy, amelyet 1969-ben ültettek át a térre a Tabánból, már akkor is koros állapotukban.

Emellett a felújítás során

  • 4474 négyzetméternyi burkolat újult meg,
  • 12 új asztal került térre,
  • 2 új MOL Bubi gyűjtőállomást és 29 új kerékpártámaszt telepítettek,
  • megújult a közvilágítási rendszer,
  • 3 új gyalogátkelőt alakítottak ki,
  • 11 új, kisméretű szoborkompozíció helyeztek el
  • és végre helyett kapott egy új akadálymentes illemhely is.

    A téren álló egykori Népszínházra utalva felújították a Színházi emlékkövet. Ugyancsak

    megújult a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő „gomba szökőkút” is, amely kissé megváltozott formában, a buszmegállóhoz közelebb helyezkedik már el.

    A tér átépítésével megváltozott a forgalmi rend is: a Rákóczi útról közvetlenül jobbra lehet kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, a Somogyi Béla utca pedig egyirányú lett a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Rejtett utalást is beépítettek a felújított Blaha Lujza térre
„Ha a lábunk elé nézünk a hetes busz megállójában, vagy a metró kijárata közelében, akkor végigkövethetjük a kontúrt a burkolatban” – írta Bardóczi Sándor , Budapest főtájépítésze.
Fotó: BKK - szmo.hu
2022. december 14.


Link másolása

»Tényleg nem hiányzik a Blaháról semmi, csak a Népszínház« – írta ma reggel egy kommentben N. Kósa Judit, aki egy fantasztikus könyvet írt nemrég a Nagykörútról. Sejtelmesen csak annyit írtam neki, hogy az sem hiányzik róla

– ezt írta Bardóczi Sándor a Facebook-oldalán.

Budapest főtájépítésze el is mondta, mit ért a sejtelmes mondat alatt:

„A Nemzetit ugyan a metróépítés miatt lebontották 1965-ben, de a tér mostani rendezésekor a tervezők kiszerkesztették az egykori kontúrját, s a tér anyagával azonos, vékony burkolati vonallal visszarakták az alaprajzát a térre.”

Utalt arra is, hol van pontosan, és egy fotót is mellékelt:

"Ha a lábunk elé nézünk a hetes busz megállójában, vagy a Metró kijárata közelében, akkor végigkövethetjük a kontúrt a burkolatban. Mivel a kontúr a mai Rákóczi út aszfaltsávjába is belóg, ott ez a vonal megszakad"

„A téren egyébként a janus arcú rekonstruált szobor, az ülőtámfalba rögzített kisplasztikák, és a forgószékek színe és formája is a Nemzetit idézik meg. De ez a kontúr a legrejtettebb utalás arra, hol állt pontosan a Népszínház, a hazai színjátszás egyik legfontosabb korai temploma" - fogalmazott a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
December 10-én adják át a megújult Blaha Lujza teret
A tér új burkolatot, rengeteg növényt és számos, a korábbi Nemzeti Színházra emlékeztető utcabútort kapott.
Fotó: BKK - szmo.hu
2022. december 03.


Link másolása

2022. december 10-én, szombaton újra megnyitják Budapest egyik legforgalmasabb közterületét, a Blaha Lujza teret – közölte Facebook-oldalán Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke.

A Facebook-eseményhez azt írják:

„Találkozzunk december 10-én a Blaha Lujza téren, és fedezzük fel együtt a megújult teret! Forró tea, zene és sok újdonság vár.”

Néhány napja már bejelentették, hogy lezajlott a tér műszaki átvételi eljárása. A megújult Blahán

  • lerakták a térburkolatot;
  • elültették az összes fát, így a már meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa áll a téren;
  • befejezték a növénytelepítést a növénykazettákba ültetett fák környezetében, valamint
  • helyére tették az akadálymentes nyilvános illemhelyet.

Emellett tizenegy kis méretű, úgynevezett mikroszobrot helyeztek el a megújuló Blaha Lujza téren, a növénykazetták ülőfelületén. A különleges alkotások az egykori Népszínház, majd Nemzeti Színház színészlegendáit mutatják be egy-egy ikonikus szerepükben. Nem csak a szobrok emlékeztetnek a színházra: a tér az egykori Nemzeti székeire utaló bordó színű köztéri ülőalkalmatosságokkal és asztalokkal várja majd a megpihenni vágyókat, valamint a burkolatban megjelenik a lebontott épület körvonala.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk