BUDAPEST

Tovább fonódik a budai fonódó villamoshálózat

A Szent Gellért tértől délre a Műegyetem és az ELTE kampuszait érintve éri majd el Budafoki úti végállomását.
MTI Fotó: SZMO - szmo.hu
2021. február 13.


Link másolása

"Gőzerővel" folytatja a kormány Budapest fejlesztését: tovább építik a budai fonódó villamoshálózatot - jelentette be a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

Fürjes Balázs közölte, a nagyközönségnek 2016 elején átadott budai fonódó villamoshálózat az elmúlt évtized egyik legnagyobb közlekedésfejlesztési sikere;

a munkát most a Szent Gellért tértől délre, a Duna partján folytatják. Így kötöttpályás kapcsolathoz jutnak a diákok, hiszen érintett a BME kampusza és az ELTE déli tömbje is. Az Infopark is sokkal könnyebben lesz gépjármű nélkül megközelíthető a jövőben, ahogy igaz ez a Kopaszi-gát szabadidős térségére, valamint az épülő új iroda- és lakónegyedre

- tette hozzá, azzal együtt, hogy a végállomás a Budafoki útnál lesz, a vonal csatlakozik majd a Déli Körvasút új, Nádorkert megállójához is.

Az államtitkár úgy folytatta a bejegyzését, hogy Budapesten és környékén a közösségi közlekedés a kormány "szívügye", hiszen fejlesztésével közelebb lehet jutni az élhető, tiszta levegőjű, kevesebb dugóval terhelt fővároshoz, településekhez.

Jelezte, a 2020-as 85 milliárd forint után az idén a fővárosi és kerületi önkormányzatok együttesen 116 milliárdot kapnak Budapest működési kiadásainak fedezésére. A közösségi közlekedés működtetésére az idén 12 milliárd forint az állami támogatás, csakúgy, mint tavaly.

Ezen felül egyes felújításokat és fejlesztéseket is a kormány finanszíroz. Biztosítják a 3-as metró folyamatban lévő felújításának teljes, 200 milliárd forintos költségvetését. Az idén 3,2 milliárd forinttal támogatja a kormány a fővárosi buszbeszerzéseket: 2020-ban és 2021-ben 64 új, akadálymentes, légkondicionált busz megvásárlását finanszírozta Budapesten.

Felhívta a figyelmet, az idén a kormány több mint tízmilliárd forintot fordít a HÉV-vonalak teljes felújításának előkészítésére, a HÉV járműcsere-programjának megvalósítására, két új budapesti peremhíd, a Galvani és az Aquincumi híd tervezésére, az elővárosi vasút fejlesztésére.

Ezen kívül bejelentették, hogy megújul a pesti alsó rakpart is: a kormány a Margit híd és a Parlament közötti szakasz rekonstrukciójára 787 millió forintot folyósított a fővárosi önkormányzatnak még a múlt év végén a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján.

A kormány 60 milliárd forint értékben vállalja magára további jelentős budapesti városfejlesztések finanszírozását és megvalósítását, így tehermentesítve a fővárosi költségvetést. A budai fonódó villamoshálózat továbbfejlesztésén is már ennek jegyében, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) döntése szerint dolgoznak.

A vonalszakaszra korábban már készültek tervek, de a kormány és az FKT döntése alapján ezek átdolgozása szükséges, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a villamos építésével érintett fák számát, a parti gyalogos és kerékpáros útvonal végig akadálytalan legyen

- írta Fürjes Balázs.

Fontosnak nevezte, hogy az itt élők, a területen rendszeresen közlekedők véleményét is figyelembe vegyék, ezért a BFK online kérdőíves felmérést indít.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: