hirdetés

BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

Told el a régi Budapestet!

Ha az egeret a képek fölé húzva mozgatjátok, Budapest régi és új arca kel életre előttetek.
Fotók: Lange László - szmo.hu
2014. március 19.

hirdetés

Dagály utcai lakótelep, 1968-2014. Pár éve épült a lakótelep, kis facsemeték az első képen, és látszik, mivé lettek 44 év múlva. Eredeti kép: Fortepan

Lange Lászlónak Budapest helytörténete a hobbija. Régi fotókat kutat fel, melyek jól látszanak a jellegzetes épületek. Megpróbálja rekonstruálni, hogy honnan készülhetett a fotó, majd az eredeti helyszínen lefotózza ugyanazt, ugyanolyan távolságból és szögből.

Így most ti is láthatjátok a sokszor megdöbbentő változásokat és azt, hogy kik és hogyan éltek ugyanott, mint ti, csak éppen 60-100 évvel ezelőtt. Ez közelebb hoz benneteket Budapesthez és nem mellesleg nagyszerű szórakozás is.

Fertőtlenítő Intézet 1916-2014. (XIII. ker, Váci út, Duna Pláza mellett) Eredeti kép: Fortepan

hirdetés

Gyöngyösi utca, a Váci útról nézve, 1960 – 2014. Eredeti kép: Fortepan

A József Attila Színház előtt 1960-2014, a Váci út-Róbert Károly körút kereszteződése

Láng gépgyár, Váci út. Nem sokat változott az épület, a környezet már annál inkább. 1964-2014. Eredeti kép: Fortepan

A Nyugdíjfolyósító Intézet építése, 1971 – 2014

A Róbert Károly körút, a Váci úti kereszteződéstől nézve. A kép jobb oldalán levő épületek fennmaradtak, azok segítettek a mostani beállításban. 1958 – 2014.

Szentendre, HÉV állomás. Eredeti kép dátuma ismeretlen, de elég régi lehet.

Vizafogó pályaudvar fő épülete (XIII ker, Árpád hídtól délre volt), 1975 – 2014. Csupán ez maradt meg az egész pályaudvarból. Az épület mellett lakótelepek és rét van. Az épületet viszont visszaállították az eredeti állapotába.

Ha tetszettek a képek, KATTINTS IDE és még többet találsz!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk