Tilos bemenni, de most benézhetsz a kulisszák mögé: ilyen lesz az új Néprajzi Múzeum

Az ajtók zárva vannak, bent viszont gőzerővel folyik a munka. Most kiderült, mit csinálnak.

Link másolása

Sokakat foglalkoztat, mi történik a tavaly december óta zárva tartó Néprajzi Múzeum falai között. A múzeum most betekintést engedett a zárt ajtói mögé: a Kossuth téri épület igaz, hogy zárva van a látogatók előtt, de gőzerővel folyik bent a műtárgyak költözésének előkészítése.

A kulisszák mögé új videójukkal leshetünk be:

Aki már költözött, tudja micsoda munka minden tárgyat, bútort, holmit összepakolni, elcsomagolni. Most képzeld el ezt egy múzumban, ahol a tárgyak sokszor felbecsülhetetlenül értékesek, pótolhatatlanok.

Minden műtárgy azonos bánásmódban részesül: mindet kézbe kell venni, megtisztítani, azonosítani, befotózni, akár egy egyedi, óceániai darabról beszélünk, vagy a hatalmas kerámiagyűjtemény több száz bokályáról. A nagyságrendet elképzelni is nehéz: körülbelül 250 000 tárgy, valamint az archívumi adattárban őrzött dokumentum, fénykép és negatív fog megmozdulni a következő időszakban. A műtárgyvédelem is kiemelt szerephez jut. Csont, fa, kerámia, fém, bőr, emberi haj gyakran egy műtárgyban vagy műtárgy-együttesben egyszerre van jelen, ami hatalmas kihívás a szakembereknek. Figyelembe kell venni minden egyedi sajátosságot, különösen, ha a szerkezetükben is meg kell, hogy erősödjenek a tárgyak ahhoz, hogy egyáltalán mozdíthatók legyenek.

„Elhasználtunk majdnem 200 csomag pormaszkot, 550 pár gumi- és cérnakesztyűt, 1 000 négyzetméter molinóvásznat és duplaennyi műanyag takarófóliát. Megmásztunk fejenként 2 400 lépcsőfokot és megittunk úgy 660 csésze kávét” – foglalja össze az elmúlt egy évet számokban Schleicher Veronika, a Gyűjteményi Főosztály vezetője.

„Csak idén 110 000 műtárgyra került fel QR kód, és legalább 46 000 digitális fényképfelvétel készült el. Mechanikusnak tűnő, »favágó« munka zajlik, miközben lehetséges, hogy olyan tárgyakat veszünk kézbe, amelyek 40 éve mozdulatlanul pihentek” – teszi hozzá.

Szerették volna, ha nyíltabban, akár a közönség előtt zajlanak a költözés-előkészítő események, de sajnos a az utolsó négyzetcentiméterig beépített terek miatt ez megoldhatatlan. A videóval talán egy picit megismerhettük a munkát.

A Néprajzi Múzeum új épülete, ahová majd költözni fog a kiállítás, Európa és a világ legjobb középülete díját is elnyerte. A városligeti épületben egy 3 000 négyzetméteres bemutató tér lesz, amely a korábbi alapterületének háromszorosa. A múzeum szerint ez korszerű szemléletű, nagyszabású, látogatóbarát állandó kiállítás létrehozására kínál lehetőséget.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk