BUDAPEST

Sötét titkok és különös történetek a Svábhegyen

Hosszú sétán át jártuk be Budapest egyik legizgalmasabb útvonalát.
My Secret Budapest - szmo.hu
2020. szeptember 12.


Link másolása

Mindegy, mennyi éven át járod egy nagyváros utcáit, az összes titkát, történetét és rejtélyét akkor sem fejtheted meg.

Ez volt az első, ami eszembe jutott a Sétaműhely "Szellemek a Svábhegyen" című túrája után.

Többször voltam már a Svábhegyen, a Jókai-kerten végigmentem már, de nem gondoltam volna, hogy még mindig kapok annyi új információt csak erről a negyedről, ami akár egy kisebb útikönyvet megtölthet. Kik laktak itt? Kik kaptak szobrot? Milyen tragédiák fűződnek ehhez a városrészhez.

Erről a részletekben gazdag sétáról csak néhány érdekességet hoztam el nektek, az összes történetet a helyszínen, a vezetőtől hallgathatjátok meg.

Az egyik kedvenc budai épületemnél, a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskolánál találkoztunk.

Az iskola 1904-ben épült, már a jelenlegi szecessziós stílusjegyeket hordozva, eredetileg kilenc tanteremmel. Miután egyre többen költöztek az akkor még ritkásabban lakott Svábhegyre, felmerült az igény egy óvodára is, ezért bővíteni kellett az épületet. Orbán Jenő nyugalmazott főmérnök készítette a terveket 1927-ben, és mivel az egész épület egységes maradt, valószínűnek látszik, hogy az eredeti terveket is ő készítette.

Az iskola előtt a Svábhegy híres lakójának, Jókai Mórnak a szobra látható - az író születésének 175. évfordulójára készült el Párkányi Raab Péter szobrászművész és Eleőd Ákos építész tervei alapján.

A következő állomás a Jókai-kert bejárata volt, ahol szinte mindent megtudhattunk arról, hogyan szerezte meg a sziklás, puszta területet az író, hogyan varázsolta lenyűgöző kertté, hogyan élt az itt épített villában feleségével, Laborfalvi Rózával, azt is, miként harcolt kora "Bálint gazdájaként" a kártevőkkel és a filoxéra-járvánnyal szemben, valamint azt is, mi lett Jókai halála után a villa és a kert sorsa.

A sétavezetőtől azt is megtudtuk, ki lakott a Jókai-birtok szomszédságában és melyik ikonikus budapesti épületre láthatott rá a Svábhegyről.

Továbbsétálva omladozó falú, mesés villa mellett haladtunk el, és arról is tudtunk beszélgetni, vajon mennyi jobb sorsra érdemes régi épület lehet még - látszólag gazdátlanul - a környéken, és vajon mi történik majd velük, melyiket újítják fel és hogyan.

Báró Eötvös József svábhegyi mellszobránál derült ki, hogyan nevezték a németajkúak a házát. Még az első felelős magyar kormányban való részvétele előtt költözött a Svábhegyre, és mivel az Eötvös-villa név gondot okozott a környékbeli sváboknak, ők csak Etwasvillának hívták. Ennek viszont a magyarok nem látták értelmét, így lett Ötvasvilla.

Kicsit pihentünk a Szépkilátás Cukrászdában, azután továbbindulunk, komor helyszínekre. Nem is az üresen álló hajdani Frivaldszky-Mauthner-Pálffy-villa, a későbbi Svábhegyi Gyermekkórház tüdőszanatóriuma szomorít el bennünket gazlepte kertjével, hanem egy egykori szálloda.

A harmincas évek végétől a Svábhegyen egymás után épültek a szállodák. A Karthauzi utcában és a Melinda utcában ma is több, 1937 és 1941 között, Bauhaus jegyében felhúzott épületet láthatunk, amelyeket egy összefüggő, modern idegenforgalmi negyed részeként terveztek a két háború közti időszakban. Ma már társasházak, és az egyikben voltam is néhány éve, úgy, hogy semmit nem tudtam arról, mi zajlott itt a második világháború alatt.

A Karthauzi utca 4. szám alatt álló egykori Majestic szállóba a zsidók deportálását koordináló Adolf Eichmann irodája költözött, a mellette álló Mirabell szállóba az SD és a Gestapo, a Lomnic szállóba pedig Wisliceny SS parancsnok a csoportjával. A Kis Majestic és Mirabell szálló alagsorában börtönöket hoztak létre, ahol több száz politikai foglyot kínoztak meg, sokukat továbbvitték utána valamelyik koncentrációs táborba. A Majestic Szállóban kínozták és verték Karády Katalint is a letartóztatása után.

Nehéz szívvel és a hallottakat emésztve sétálunk tovább, és még az utunk közben látott Karthauzi-lak, báró Eötvös József egykori nyaralója sem képes feledtetni a Majestic szörnyűségeit.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Budapest legizgalmasabb titkos parkja, az Epreskert télen is lenyűgöző
Szobrok, szobortöredékek és egy barokk kálvária: már ezekért megéri bekukkantani.

Link másolása

Az egyik legérdekesebb hely Budapesten kétségkívül az Epreskert. Évekig sétáltam el (vagy rohantam el) úgy mellette, hogy csak egy pillantást vetettem a kerítésre, megállapítottam, hogy milyen érdekes, nahát, micsoda figurák vannak állnak a kertben a bokrok és fák között, de mentem tovább. Néhány évvel ezelőtt viszont vettem a fáradságot és alaposan körbejártam a kertet.

A gyönyörű Epreskert értékét több dolog is emeli: az egyik az itt látható barokk kálvária az 1740-es évekből, Pest-Buda első kálváriaépülete, amit a józsefvárosi kálvária tér átalakításakor, a 19. század végén Stróbl Alajos mentett át. Elemeire bontva és újra felépítve került át az akkori művészeti akadémia kertjébe.

A másik a sokféle szobor, szobormásolat és szobortöredék, ami a kertben látható. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő, Szobrász és Látványtervező Tanszékeinek kertje egyfajta szabadtéri kiállítás.

A harmadik az időszakos kiállítóhelyiségként működő Parthenon-fríz Terem, ahol izgalmas installációkat, szobrokat láthatunk. Legutóbb a lenyűgöző "Nyári szobrok télen" című kiállítást nézhettem meg, amelyen a zalaszentgróti, nagyatádi, nyárádszentsimoni, tokaji és skóciai művésztelepeken készült hallgatói munkákból válogattak, és fotókat is láthattam a művésztelepek életéről.

Ha csak a kerítésen kukucskálsz be a Munkácsy utca és a Szondi utca felőli oldalon, már akkor érdekes dolgokat láthatsz:

Ha pedig éppen közönség számára is látogatható kiállítás van a Parthenon-fríz Teremben, a járdán végigsétálva élvezheted a szabadtéri tárlatot. Mivel ez egyetemi, oktatási terület, ha a kiállítás miatt bemehetsz, akkor se élj vissza ezzel. Ne kóborolj összevissza a kertben, mert az épületek mögött álló szobrokat az utcáról,a kerítés mögül is jól láthatod; semmilyen módon ne zavard azokat, akik a kertben dolgoznak, és ne tölts bent sok időt.

A másik lehetőség, hogy a különböző budapesti vezetett, tematikus séták egyikén vesze részt, és akkor hallhatod az Epreskert történetét, vagy olyan helyeken járhatsz, ahol egyébként hétköznap nem. A Budapesti Városvédő Egyesület például szokott egy-egy rendezvényt tartani Epreskerti Esték címmel; legutóbb szeptemberben szervezték meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Várkert rakparton áll Budapest legkeskenyebb háza
Budapest bővelkedik egyedülálló épületekben. Ezek között különleges helyet foglalnak el a város legkeskenyebb házai.

Link másolása

A rakparton - mind a pesti, mint a budai oldalon - több olyan épületet is láthatunk, amely a többinél karcsúbb.

A legkeskenyebb pedig a Döbrentei tér közelében álló Mandl-ház.

Gyakran sétáltunk el a mór és neogótikus elemeket egyesítő, valóban mutatós épület előtt. A 19 század második felében kialakult környék, különösen a Várkert rakpart (a háború után a foghíjtelkek és bombatámadásban elpusztult építmények helyére épült házakat kivéve) egységesen formált, harmonikus házsorából nem emelkedik ki túlságosan feltűnően a klinkertéglás épület.

Talán ez az oka annak, hogy csupán nemrég, a pesti oldalról átpillantva tűntek fel az arányai. Úgy döntöttünk, alaposabban is szemügyre vesszük.keskenyhaz_pest9

A telket két testvér, a Mandl Manó és Mandl Ármin kereskedő vásárolta meg az 1890-es évek második felében. A tervezést és a kivitelezést Weinréb Fülöpre és Spiegel Frigyesre bízták. 1898-ban készült el a kéthomlokzatú, háromemeletes, apró belső udvarral rendelkező ház. Az épület 22 méter magas,

a Várkert rakpartra néző homlokzata 6,2 méter széles, a Döbrentei utca felőli csupán 5,5.

Pár éve ingatlanhirdetésben is szerepelt az egyik három szoba hallos lakás.keskenyhaz_pest10

A ház tetőterét az 1930-as években építették be, a kivitelező Marafkó Ferenc építőmester volt. Az új lakást két szoba hallosra alakították ki, de gardróbszobát is terveztek hozzá.

A házban hírességek, nobilitások is éltek, például Tallatschek Ferenc bányaigazgató, Andrássy Antal, gróf Leiningen-Westerburg Ármin - egy vasúttársaság alelnöke -, gróf Bethlen Józsefné és gróf Bethlen Anna.

A 60-as években a Műemlék Felügyelőség az épületet védetté nyilvánította. Ráadásul az UNESCO védetté nyilvánította a budapesti Duna-partot, a házakkal együtt.keskenyhaz_pest11keskenyhaz_pest12

De nem a Mandl-ház az egyetlen, a többinél keskenyebb épület a Duna-parton. A Döbrentei tér és a Várkert rakpart sarkán álló ház, amely, mint azt egy 1900-as fotográfia is bizonyítja, a Mandl-ház után épült, a korábban ott álló építmények lebontásával.

Az épületben található az Építési vállalkozók Országos Szakszövetségének a székhelye.mandl1900_fszek

Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteménymandl1900_fszek_reszletkeskenyhaz_pest6keskenyhaz_pest7

A másik két épület a Belgrád rakparton áll. Az egyik az évek óta üresen álló, nem olyan régen botrányos körülmények között átalakított épület. Egy vállalkozó megszerezte az épületet, és azzal a céllal, hogy szórakoztató-komplexumot hoz létre, ráépített két emeletet - engedély nélkül.

Bár nem kellett visszabontani a felhúzott szinteket, 2010-ben végrehajtók ürítették ki az ingatlant, mivel a tulajdonos nem tudta fizetni a hiteleit.

Lemértük, és bár első pillantásra nem látszik, nem sokkal szélesebb, mint a Mandl-ház.keskenyhaz_pest1keskenyhaz_pest4

Egy házzal arrébb figyelemre méltó a többinél keskenyebb, vörös téglás épület. Ezt Sós Aladár tervezte az 1920-as években, art deco és neobarokk elemek felhasználásával. érdemes arra sétálni és közelebbről is szemügyre venni. Bár a ház arányai és harmonikus kialakítású homlokzata a budai oldalról látszik jobban.keskenyhaz_pest3

Ismertek Budapesten extrém módon keskeny vagy éppen kis alapterületű önálló lakóépületeket? Ha igen, írjátok meg kommentben, hol találhatók!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk