Sikeres volt a repülése a Virgin Galactic első űrturistáinak

Egy antiguai nő és a lánya, illetve egy a Parkinson-kórban szenvedő korábbi brit olimpikon kapott helyett a fedélzeten. A következő utat szeptemberre tervezik.

Link másolása

Sikeresen túl vannak az űrrepülésen a Virgin Galactic első űrturistái.

A Galactic 02 helyi idő szerint 9 órakor startolt el az új-mexikói Spaceport America űrrepülőtérről, fedélzetén hat fővel. Az űrhajó parancsnoka, a pilóta és a Virgin fő űrhajós oktatója mellett az antiguai Keisha Schahaff és lánya, Anastasia Mayers, illetve a Parkinson-kórban szenvedő Jon Goodwin egykori brit olimpikon kapott helyett.

Schahaff és lánya egy adománygyűjtő akció segítségével vehetett részt az űrrepülésen, és ők voltak az első any-lánya páros, akik jártak az űrben.

A cég első űrturistái 80 kilométeres magasságból megcsodálhatták a Földet, és rövid ideig megtapasztalhatták a súlytalanságot is.

A milliárdos Richard Branson cége még 2004-ben indult el, azonban a versenytársai – az Elon Musk által grundolt SpaceX, illetve a Jeff Bezos alapította Blue Origin – már korábban teljesítette kereskedelmi repüléseket, beelőzve így a Virgint.

Júniusban a Galactic 01 háromfős legénységgel emelkedett a magasba, akkor az olasz légierő két tisztjét, illetve egy olasz űrkutatási mérnököt szállítottak fel a világűr határára.

A harmadik utat szeptemberre tervezi a cég, és Branson elmondása szerint már 800 jegyet eladtak a következő űrutazásokra.

Pedig egy ilyen út nem olcsó: a jegyek 250-450 ezer dollárba, vagyis 84-150 millió forintba kerülnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk