BUDAPEST

Reggelizz a Kolosy Ébresztőben!

Falusi sonkából ham&eggs, francia croissant-ból szendvics – csak pár dolog, amiért érdemes betérni az Ébresztőbe.

Link másolása

A Kolosy téren és környékén eddig is voltak jó helyek, pár hónapja azonban egyedülálló színfolttal bővült a paletta. Az egyszerű verzióban csak Ébresztőnek becézett helynek már a neve is árulkodó, itt bizony egy reggelizőt találtok.

A garzonlakás méretű étkezde hangulata a vidéki nagymamák otthonát idézi, a plafonról tésztaszűrők lógnak, a pácolt ajtófélfán fűszercsokor lóg, a szemeteskuka falécekből lett összeállítva, és van egy kisebb méretű stelázsi is, ahol a legjobb kézműves magyar termékek sorakoznak. Szörpök, lekvárok, dzsemek, olajok, krémek, mézek, minden, ami egy finom reggelihez vagy egy kis torkoskodáshoz kellhet.

DSC_5917

DSC_5920

DSC_5924

A vendégszerető otthon hangulatára ráerősít a vendéglátás stílusa is. Az Ébresztő családi vállalkozás, a szintén kedvelt Szendzsónak az egyik tulajdonosa és rokonai üzemeltetik teljes odaadással. A közhely-jellegű igazság eleven példái ők: egy étel akkor lesz finom, ha a készítője szeretettel állítja elő.

A választék sokrétű, szinte mondhatni, hogy minden igényt kielégítő. A vasárnapi reggeliket idéző ham&eggstől és quesadillától (tortillából készülő mexikói melegszendvics) kezdve a hagyományos szendvicseken át a fűszeres zöldségturmixig minden van.

DSC_5903

DSC_5906

DSC_5960

A sok finomság közül nehéz választani. Szinte minden termék mellett lehet találni minimum egy érvet, amiért jó. A ham&eggst például azért szerettük, mert isteni házi sonkából készült, amit nem kóstolhatunk minden nap.

A croissantból készült szendvicsben a lazac már inkább a luxus kategória, de ennek külön örültünk az egészséges jellege miatt, a fűszeres zöldség-gyümölcs turmixba pedig különös kíváncsísággal kortyoltuk. Koffeinérzékeny csapatként a kávét mellőznünk kellett, de a gyömbéres-narancsos-répalének olyan serkentő hatása volt, mintha egy dupla eszpresszót ittunk volna.

A finomságok sorának itt még közel sincs vége, a sütiválaszték is remek. A férfitenyér nagyságú csokis cookie legalább annyira jó, mint az IKEA-ból ismert mandulatorta házi változata, aminek a tésztája lisztmentes, de a triplacsokis brownie-jellegű csokitortának is szintén nehéz ellenállni.

DSC_5963

DSC_5945

DSC_5935

A kakukktojás egyértelműen a napi leves, de természetesen erre is van kézzelfogható magyarázat, hogy miért került a kínálatba. Az Ébresztő nyitva tartása ugyanis nem korlátozódik pusztán a délelőttre, az üzletvezető-tulajdonos a későn kelőkre is gondolt. Így, aki délután kettőkor ébred, szintén kezdheti a napot egy ebédet is helyettesítő reggelivel. Ennek a lehetőségnek a külföldi vendégek külön örülnek.

Az alapanyagok minőségiek, a beszerzésnél az alapvető koncepció a kistermelők "futtatása", kivéve a péksüteményeket, amelyek félkészen Franciaországból érkeznek, és helyben sütik meg ezeket. A croissant jelenleg a legnépszerűbb termék, még az édességeket is megelőzi.

A helyi statisztika alapján egyébként reggelinél eleve jobban kedveljük a sósat, mint az édeset, de tízóraira már többen visznek sütit magukkal, és ebéd után is.

montazs

DSC_5910

A hely egyetlen hátránya, hogy nem lehet leülni, Soltész Zsolt szerint azonban erre nincs is nagy igény, mert reggel általában mindenki rohan. Az életmódhoz igazodva az Ébresztőnél a street food-jelleg is játszik, mindent úgy csomagolnak, hogy az útközben is fogyasztható legyen.

Külön dicséretes, hogy a zöldségleveken túl is gondoltak a vegákra, valamint azon kísérleteznek, hogy az ételallergiásoknak is minél inkább a kedvében járjanak. Valószínűleg nem lesz láncolat az Ébresztőből, ugyanis akkor a családi vendéglátás megszűnne, ugyanakkor a közeljövőben indítanak egy kisbuszt, ami az országot járja majd.

A mobil reggelizővel Zsoltnak kettős szándéka van, nemcsak ételt és italt kínál a járműből, hanem a termelői piacokon olyan gazdákkal is szeretne megismerkedni, akiktől alapanyagokat vásárolhat.

ebreszto

Az árakat budapesti viszonylatban közepes kategóriába sorolhatjuk. Egy croissant szendvics 560 Ft, egy pohár leves 600 Ft, a legolcsóbb kávé 340 Ft, a meleg reggelik pedig átlagosan 1000 forintba kerülnek.

Nyitva:

Hétfő-péntekig: 7:00-16:00

1036 Budapest, Kolosy tér 5-6.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: