Mindenki hagyjon abba mindent: itt a Monks!
A Váci utcán sétálva pontosan úgy érezhetjük magunkat, mint - egy enyhe képzavarral érve - bármelyik más ország turisztikai ütőerében: rengeteg ember, giccshegyek, borzasztóan snassz lehúzós éttermek. Ennek köszönhetően nyilvánvalóan magyar ember szinte csak átutazás céljából, vagy épp a munkája miatt fordul meg Budapest La Rambláján, annak az eseteknek a száma pedig, hogy beül egy újpesti kis család egy gulyásra valamelyik váci úti étterembe elhanyagolható. A külföldieknek nem jár a nagy magyar gasztroforradalomból?
Egy utcával beljebb már elkezdődött valami tavaly a Kioskkal, pár hete azonban még közelebb merészkedett a Vácihoz egy érdekesebb éttermi kezdeményezés. A Piarista közben megnyílt a Monk's Bistrot, egyenesen a piarista épületegyüttes hajdani szerzetes konyhájának a helyén. A helyiség évekig üresen állt, most szépen ki lett pofozva. A százéves téglafalak, betonfelületek, sárgaréz-, acél- és vasszerkezetek, régi mestergerendák, bontott cseréplécek, tölgy és cink asztallapok régies, de mégis modern hangulatot kölcsönöznek a helynek.
A lényeg pedig ennek a hangulatos térnek a kellős közepén figyel: a konyha. A Monk's konyhája szigetként emelkedik ki a vendégtér tengeréből. Kotra Zoliék itt főznek nekünk ország világ előtt, és ha ez még nem lenne elég, körbe is ülhetjük a konyhát, hogy amíg várunk a tökéletes sertésszűzre, végig is nézhessük az elkészítését. Az előkészítők is a vendégtérbe épültek a konyhasziget mögött, tehát konkrétan tényleg az egész konyha előttünk van. Valahogy sikerült a brutális elszívói feladatokkal is megbirkózni, mert nem kell gázmaszkot viselni az étteremben. Jó időben azonban lehetetlen nem a teraszt választani, hiszen van kettő is, ráadásul a nagyobbik a templomkertbe nyúlik bele, ahol az ételünk mellé kapunk egy dunás-hidas-templomos panorámát is.
Kotra Zoli varázslatos kalitka-konyhájának kínálata azonban alattomosan szabotálja, hogy könnyedén választhassunk az étlapról. Tipikusan mindent meg kellene rendelni, ezért ciki, nem ciki, de az ajánlásra hagyatkozunk.
Érkezik egy malac-rilettes, amit nagyon felkaptak a bisztrók idén, viszont a Monk's pankomorzsás verziója totálisan új szintre emeli az ételt. Mintha először ennél meggyes pitét azután, úgy, hogy eddig csak meggyfát ettél. Messziről – csúnya szóval – fasírtra hajaz, savanyított pici zöldségekkel érkezik, és lepergett előttem egy giga rilettes bepankózásának a képe, mert simán lement volna még több is belőle.
Az előétel elpusztítása közben megállapíthatjuk, hogy Zoli sütni kezdi a steakünket és a sertésszüzet. Ezt onnan tudjuk, hogy látjuk, halljuk, de hála istennek nem érezzük.
A sertésszűz a tányéron művészet. A színek és a kompozíció olyannyira a foodporn legmélyebb bugyraiba repít, hogy az előétel már előjáték képében él tovább bennünk. Mintha a kortárs szürrealista festészet és Paul Bocuse elmentek volna dajdajozni egyet Lyonba. A szép rózsaszín hengerek között a kelkáposztaboglya olyan élénkzölden virít, hogy az ember arra gondol: ezt biztos kihúzták Photoshopban. Mindezt vidáman tarkítja néhány lilaburgonya chips és karalábébogyó. Az érmék mozdítására a rózsabors nagyobb példányai lehemperegnek a felszínéről, ahogy a hús megkezdi utazását az emésztőrendszer varázslatos világába.
Ha a sertésszűz jól van elkészítve, szerintem kár ragozni, de ahogy egy fővárosi gasztro- és divatblogger egyetemista lány az első PR-cikkében írná: puha volt és szaftos, vagy ahogy egy makói autószerelő mesélné méhész cimborájának meló után a buszmegállóban: finom és ízletes volt.
Beficcent közénk egy házi tagliatelle idénygombákkal is, ami huncut módon maga alá gyűrte a gombákat, mintegy féltve őrzött kincsként. A szép sárga házi produktum először így csak újhagymát meg kósza gombákat mutat megspékelve a fél papírzsebkendő méretű parmezánforgácsokkal. Szegény Zsófi már a felét megette, mire rájött, hogy a manna alul türelmetlenül várja, hogy felfedezzék.
Desszertpályán magunkhoz hívtunk egy csokoládéfondant-t erdei gyümölcsökkel, ami egy csokoládéfondant volt erdei gyümölcsökkel. A szűz képe túlságosan beleégett az agyamba, minden vetélytársat elhessegetett.
A finisben imádni való szerepet tölt be az a terasz. Kávé és opcionálisan cigi a letagadhatatlan tavasz leple alatt, háttérben a forgalmat pont kitakaró, a Dunát pont kihangsúlyozó templommal, és el is csattanhat egy “ez az élet csucsukám”. Nagyon jó helyen van ez a Monk's, nagyon jól néz ki, és nagyon imádni való a "sziget-konyha", meg ami kijön onnan. Ahogy egy angyalföldi trafikos mondaná ebédidőben a szomszéd virágosnak aki átugrott egy húszast váltani: végre valami jó a Vácin.
Nyomj egy lájkot, ha te is megkóstolnád ezeket a finomságokat a teraszon!