BUDAPEST

Még idén elkezdik felújítani a Blaha Lujza teret, másfél évig tartanak majd a munkálatok

Újra élhető, nyüzsgő központi hely lesz belőle, sok zölddel, vízjátékkal, gyalogosbarát megoldásokkal.
Fotó: BKK - szmo.hu
2021. január 22.


Link másolása

Ötvenöt év után új, igényes karaktert kap Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja, találkozóhelye, a Blaha Lujza tér. A "nemzet csalogányáról" elnevezett ikonikus tér a Fővárosi Önkormányzat beruházásában – a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat szakmai támogatásával – újul meg.

A központi elhelyezkedésű, történelmi és kulturális értékéhez méltó helyszín a pezsgő városi élet sokszínű funkcióinak és eseményeinek központja lesz. A 2021-ben kezdődő kivitelezés nagyjából másfél évig tart. A Blaha Lujza tér, az aluljáró és a Somogyi Béla utca felújítására 2,67 milliárd forint áll rendelkezésre fővárosi és kormányzati forrásból. A forrás kormány által biztosított részét, 1 milliárd forintot csak 2021 végéig lehet felhasználni.

A jelenkor elvárásainak megfelelő,

gyalogosbarát téren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, vízjátékot telepítenek, valamint kulturális célokat szolgáló épület és rendezvényhelyszín is épül majd,

amely a Fővárosi Önkormányzat és a magánszektor együttműködésével jöhet létre. A csomópont teljesen akadálymentes lesz, felújítják az aluljárót, és változik a teret határoló utak forgalmi rendje is: például a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra kanyarodni, a József körútra.

Mi történt az elmúlt évben?

A BKK 2018. júliusában vállalkozási szerződést kötött a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes "KÖZLEKEDÉS" Fővárosi Tervező Iroda Kft. és UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. alkotta konzorciummal az engedélyezési és kiviteli tervek készítésére. A tervezés során folyamatos egyeztetés zajlott a Fővárossal, a VII.- és VIII. Kerülettel, valamint az érintett közterület kezelőkkel és fenntartókkal. A kiviteli tervek 2019-ben elkészültek, az utolsó engedély 2020. júniusában érkezett meg.

A 2019. októberi helyi önkormányzati választásokat követően az elkészült tervek módosításának igénye merült fel az új választói felhatalmazással rendelkező vezetés részéről, figyelemmel a társadalmi igényekre, a klímaváltozás okozta azonnali feladatokra és a Főváros teljes beruházási portfóliójának forráscsökkenésére.

A Blaha Lujza tér rekonstrukciójára irányuló tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárás 2020 decemberében elindult, a vállalkozási szerződés megkötése 2021. áprilisra várható.

Ilyen lesz a megújult Blaha Lujza tér

Az egyik legforgalmasabb budapesti csomópont felújításának fő célja a tér élhetőségének javítása. A felújítás kiemelt feladata, hogy a Blaha Lujza tér akadálymentes csomópont legyen. Ennek szellemében új gyalogos-átkelőhelyek jönnek létre, amelyek a felszínen teljes értékűen átjárhatókká teszik a csomópontot. Ezenkívül megtörténik az aluljáró felújítása is, amely letisztult, a jelenkor követelményeinek megfelelő arculatot kap.

A Blaha Lujza tér egységes arculatú, a mai városi használati igényeket kielégítő belvárosi közösségi térré alakul a belső részen gyalogosbarát, találkozóhelyekkel és szökőkúttal. A téren álló egykori Népszínházra utalva felújítják a Színházi emlékkövet. Ugyancsak megújul a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba szökőkút is.

A minőségi térépítészeti megoldások visszaállítják a tér szellemi és kulturális örökségét, megnövelik a barátságos, élhető gyalogosfelületeket, és további zöldfelületek létrehozásával megszüntetik a teret jelenleg széttagoló szervizút-hálózatot és parkolókat. 

A megújult Blaha Lujza téren egy kisméretű, kulturális célokat szolgáló épületet húznak fel (külön projekt keretein belül), amely előtt az egybefüggő térrész helyet kínál akár nagyobb rendezvényeknek is. A téren a jelenlegi értékes fák megtartása mellett több, mint 65 új fa kap helyet, és több, mint 1000 négyzetméter új zöldfelület jön létre.

További fejlesztések

. két MOL Bubi gyűjtőállomás lesz a téren

- több kerékpártámaszt és hulladékgyűjtőt helyeznek el

- a Corvin Áruház tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, műemlék homlokzatát pedig részben állami támogatással felújítja

- a tér átépítésével a Rákóczi útról lehet majd közvetlenül jobbra kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, illetve a József körútra. A Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz.

Mi változik az eredeti tervekhez képest?

Mivel a kivitelezést megelőzően a tervek módosítása szükséges, jelenleg nincs hatályos terv, amely pontosan tükrözi a Blaha Lujza tér majdani megjelenését.

A forráscsökkenés és a megváltozott igények következtében a tér felújítási tervei az alábbiak szerint módosulnak:

- A terv igazodik az azóta elkészült nagykörúti kerékpársávhoz.

- A tervezett rendezvénytéren a gömbkőrisfasor értékes egyedeit megóvják, illetve további fákat ültetnek.

- A tervezett aluljáró-bővítmény kialakítása elmarad, az ide tervezett új nyilvános WC a felszínen kap helyet.

- A térre felvezető aluljárólépcsőt felújítják, de az eredeti helyén és méretében marad meg.

- A buszváró nem kap egyedi fedést a költségcsökkentés, illetve a távlati közösségi közlekedési fejlesztések miatt.

- A térre tervezett pavilon épület más formában és más forrásból valósul meg.

- A Rákóczi úti középső fasor telepítése ezúttal elmarad a távlati közösségi közlekedési fejlesztések segítése érdekében.

Mikor és milyen forrásból újítják fel a teret?

A Blaha Lujza tér felújításának tervezése a Budapesti Közlekedési Központ irányításával, megrendelésében a "Közlekedés" Fővárosi Tervező Iroda Kft., valamint az UVATERV Zrt. konzorciumának munkájával 2018. július óta tart, az utolsó, engedély 2020 júniusában érkezett meg, a tervek elkészültek. A tervek módosítása és az építkezés 2021-ben kezdődik, és körülbelül másfél évet vesz igénybe. A felújítás 2,67 milliárd forint összegű forrását a Fővárosi Önkormányzat és Magyarország Kormánya biztosítja.

A forrás kormány által biztosított részét, 1 milliárd forintot csak 2021 végéig lehet felhasználni, így várhatóan 2021 decemberében részműszaki átadásokra kerül sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: