BUDAPEST

Madarak tömegeinek halálát okozhatja a Magyar Zene Háza üvegépülete

Teljes erővel nekicsapódnak, mert vagy visszatükrözi a növényzetet, vagy átláthatónak, átrepülhetőnek mutatja az épületet. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerint az utólagos megoldáskeresés nehézkes és drága, eredménye pedig bizonytalan.

Link másolása

A napokban adták át a Magyar Zene Házát a Városligetben, mi is beszámoltunk róla, milyen lett kívül-belül.

A zöldterület közepén felhúzott üvegfalú épület azonban magában hordoz egy súlyos problémát is, amire először Zubreczki Dávid blogger, építészeti szakértő hívta fel a figyelmet: mivel a környező fákat és bokrokat tükrözi vissza, a madarak egyszerűen nem veszik észre, teljes sebességgel nekirepülnek, ami a súlyos sérülésüket, vagy akár a halálukat is okozhatja.

Zubreczki az épület bejárásakor saját szemével is látott, illetve lefotózott egy elhullott madarat, ami igazolta korábbi balsejtelmét.

Megkérdeztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet, mit lehetett volna másképp csinálni a tervezéskor, és van-e még bármi lehetőség a károk utólagos csökkentésére.

Orbán Zoltán, a szervezet szóvivője elmondta, tudomása szerint velük senki nem egyeztetett – a témával fogalkozóként ilyen esetekben őt szokták keresni –, sem a tervezés, sem a kivitelezés során, de mivel ők egy szakmai civil szervezet, nem hatóság, ezért nem is volt kötelező ezt megtenni.

Szerinte pont ezért találták ki a hatástanulmányok rendszerét, de az előbbivel megegyező okból azt se tudja megmondani, a Zene Háza esetében készült-e ilyen.

Mindenesetre, ha megkérdezték volna őket, vagy bármelyik madárvédelmi szakértőt, hogy a Városliget közepére tervezett üvegépületnél fennáll-e a madárbecsapódás kockázata, a válasz az lett volna, hogy ennek az esélye „tízezer százalék”.

Az MME honlapján egyébként hosszan taglalják az ablaknak ütközést, a probléma biológiai hátterétől kezdve a potenciális megoldási javaslatokig.

Az egyik sokat emlegetett lehetőség, hogy ragasszák fel ragadozó madarak sziluettjét az ablakokra. Ezt alkalmazták is az épületen, de Orbán Zoltán szerint ebben az esetben aligha fogja megszüntetni a becsapódás esélyét.

„A madarak nem hülyék: pontosan tudják, hogy egy parkos környezetben, a bokrok között nem lebegnek kitárt szárnyú ragadozók” – mondja a szakértő, hozzátéve: pont a Városligetben látott egy másik jószándékú, de teljesen elhibázott példát, amikor felrepülő galamb sziluetteket ragasztottak egy üvegablakra. Szerinte ez nemhogy elriasztja, de talán még oda is vonzhatja a madarakat.

Megoldás lehetne az is, ha sűrűn körbeültetnék bokrokkal az épületet, így a madarak kevésbé repülnének arra. A szóvivő ugyanakkor nem lát erre túl nagy esélyt, mivel szerinte pont azért használnak a modern világban üveget a tervezők, mert rendkívül látványos a megjelenése.

Az átlátszóság és a tükrözés a két fő vonzereje, és pont ez a kettő jelenti a legnagyobb veszélyt a madarakra. Ha már valaki súlyos milliárdokat fizetett azért, hogy látványos, átlátszó, tükröződő üvegépülete legyen, csekély a valószínűsége, hogy utólag beáldozza ezeket a tulajdonságokat a madarak érdekében.

Teljes biztonsággal el lehetne kerülni az ütközéseket azzal is, ha az üvegfal elé kifeszítenének egy sűrű, zöld hálót, de ezt az imént említett okból szintén nem tartja valószínűnek.

Ha már a tervezéskor gondoltak volna a madarakra, az is megoldás lehetett volna, amit például egy chicagói épületnél alkalmaztak: ott nem függőleges, hanem 8-10 fokban kifelé dőlő üvegfalakat használtak, amelyek így a talajt tükrözik vissza. A probléma egyik részét, vagyis a tükröződést ezzel megoldották, azt viszont nem, amikor az üveg teljesen átlátszó, tehát olyan, mintha nem is létezne.

Használhatnának egy olyat fóliát is, ami teljesen víztiszta, az üveg fényáteresztő képességét szinte egyáltalán nem csökkenti és még a csillogáson se ront, ugyanakkor tartalmaz egy sűrű csíkozást, ami az emberi szem számára láthatatlan, az UV-tartományt is érzékelő madarak viszont látják. Például a keresztespók-félék is úgy védik meg a hálóikat a madaraktól, hogy ultraibolya-bevonatot vonnak köré.

Egy német cég fejlesztett is ilyet ORNILUX néven, ugyanakkor erre is gondolni kellett volna már a tervezés során. Orbán Zoltán szerint még ha egy tulajdonos hajlandó is foglalkozni a madarak biztonságával, azt szeretné, ha a probléma varázsütésre megoldódna, lehetőleg minél kisebb anyagi ráfordítással, és az épület megjelenésén nem változtatva. Ezeket a feltételeket egyszerre pedig képtelenség teljesíteni.

A szóvivő egyetlen olyan megoldást tudott említeni, ami utólag is kivitelezhető, és az épület kinézetét sem csúfítja el: szerinte ki lehetne dolgozni egy lencserendszert, ami az üvegre belülről rávetít egy emberi szem számára nem látható UV rácshálót. Ezzel valószínűleg lehetne csökkenteni a becsapódások kockázatát, bár a csillogás problémáját nem oldja meg.

Megkerestük a Magyar Zene Házát, készült-e hatástanulmány a témában, és terveznek-e utólag tenni valamit a madarak védelméért. Valaszukban Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatójának nyilatkozatát küldték el, mely a Spirit FM Kelj fel Jancsi című műsorában hangzott el:

„Az épület tervezője, Fudzsimoto Szú japán építész alaposan megismerkedett a környezettel, a Városliget ökológiai diverzitásával, a magyar felelős tervező csapat pedig kikérte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakvéleményét. Ennek megfelelően madárhálók, ragadozó madarak képét ábrázoló matricák kerültek az épületre. Az üvegfelületek 13 hónapja állnak, és nem tapasztaltunk madárpusztulást. De nem szeretném elbagatellizálni a kérdést: ha az óvintézkedések ellenére komoly lesz a madárpusztulás, további lépéseket kell tennünk. Van lehetőség műszaki korrekcióra. Vannak olyan infravörös tartományba tartozó világítások, homlokzatra felkerülő fóliák, amelyeket alkalmazhatóak a további védelem érdekében. Korábban szakértők erősítették meg, hogy nem ez a terület, ahol nagy sebességgel madarak közlekednek. Egyébként pedig nem először épül nagykiterjedésű üvegfelület Budapesten, és a Dózsa György úti ING-székház előtt sincsenek madártetemek. A Magyar Zene Házát és környezetét biztonsági szolgálat ellenőrzi folyamatosan. Jelentéseikre hagyatkozva a helyzet nem tűnik ennyire súlyosnak.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Kiakadtak a kommentelők a rezsicsökkentett „fényvillamoson” – mi is megnéztük magunknak
Kicsit fakóbb, kicsit kevésbé díszes – nyilván akaratán kívül, de valamelyest visszatükrözi az ország jelenlegi hangulatát.

Link másolása

Az emberek át lettek verve – nagyjából ez érződik a legtöbb kommenten, amit idén a BKV a szokásos adventi karácsonyi villamosok képei alá kapott. A szokásosan csak "fényvillamosnak" hívott, feldíszített járműveket idén is ezzel a névvel hirdették meg több helyen, de ez az elnevezés csalóka.

A több vonalon is közlekedő járműveket idén takarékosság okokból nem díszítették fel fényfüzérrel, csak a belső teret alakították át.

Az így kapott terméket végül a táblákon már "Adventi villamosnak" keresztelték el, de a közösségi média népe érezhetően csalódott volt. Egyesek szerint a belső díszítés veszélyben lehet egy-egy zsúfolt időszakban, míg más azt veti a város szemére, hogy a fényvillamosok a korábbi években némi melegséget csempészhettek azok szívébe is, akik messziről látták elsuhanni, míg most csak azok tudják igazán élvezni, akik fel is szállnak rá.

A legtöbben mégis azt jegyzik meg, hogy a spórolás értelmetlennek tűnik, tekintve azt, hogy mennyit lehet megtakarítani egy LED-es fényfüzérrel.

„Saccolva is a villamos vontatómotorjához képest ezred nagyságrendű lehet a díszkivilágítás energiaigénye!” – írja az egyik kommentelő, míg egy másik megjegyzi: „Látom annyi esze senkinek sem volt, hogy kiszámolja annak a pár nyamvadt LED-nek a fogyasztását, ami elárulom, hogy fillérekben lenne mérhető.”

De szinte minden hozzászólás arról, szól, hogy az utazóközönség nagyon szomorú a fényvillamosok hiánya miatt, sokan külön kiemelik a gyerekeket, akik nagyon várták a különleges járműveket.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen járva hasonló gondolatokat fogalmazott meg az "Adventi villamossal" kapcsolatban. A fények hiánya, és a gyér külső díszítés mintha kissé visszatükrözné az ország jelenlegi pesszimista állapotát és nehéz helyzetét. Ottjártakor az emberek sem voltak felhőtlenül boldogok, a korábbi években a fényvillamosokon szinte minden kattintásra jutott egy boldog vagy csodálkozó arc.

Valószínűleg túl erős lenne a "gagyi" szót használni, de az a kicsik és nagyobbak arcán és a kommentekben is tükröződik, hogy a rezsiválság, az energiakrach, az infláció, a bezárások idején és általában a sötét novemberi-decemberi napokon ennél többnek örült volna igazán Budapest utazóközönsége. Apróságnak tűnhet, mégis beszédes: a villamoson az adventi járatot reklámozó plakáton található QR-kód segítségével az Oltalom Egyesület hajléktalanóvodáját lehet támogatni...

Különösen beszédes a villamos "szegényessége", ha a gyakorlatilag teljes pompában világító Parlament előtt húz el, vagy ha a Dunapartról feltekintve az emberek a sokmilliárból felújított Vár épületeit nézik.

A Facebookon rengetegen szinte követelik vissza a korábbi évek díszes fényvillamosát, így még bízhatunk benne, hogy összeül a városháza kiszámítani, hogy vajon nem éri-e meg kissé felvidítani az utazókat. De a jelenlegi helyzetet figyelembe véve könnyen lehet, hogy idén ez van, ezt kell – megpróbálni – szeretni.

Az Adventi villamosról további információt EZEN A LINKEN találsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
Több fa, több wc, új utcabútorok – ilyen lett a felújított Blaha Lujza tér
Több mint egy évig tartó felújítás után a hétvégén átadták a felújított a teret, ahol végre egy nyilvános vécé is helyet kapott.

Link másolása

Tizenhét hónapig tartó felújítás után szombaton átadták a megújult Blaha Lujza teret. A pesti belváros egyik legfontosabb csomópontjában több lett a zöldfelület és a gyalogátkelőhely, és egy nyilvános vécé is helyett kapott végre.

A Blaha Lujza tér felújítása még tavaly júliusban indult, a beruházás összesen 505 napig tartott és 3,6 milliárd forintba került. Karácsony Gergely főpolgármester a szombati átadón azt mondta, hogy „adósságot jöttek törleszteni”, illetve hogy az elmúlt bő ötven évben nem volt olyan városvezetés, amely ne ígérte volna meg a Blaha felújítását.

A főpolgármester szerint a felújítással

„a Blaha most már találkozási hely, nem pedig parkoló és közlekedési csomópont”.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombati közleményében azt írta, hogy a megújult téren 1000 négyzetméter új zöldfelületet alakítottak ki, és 80 új fát ültettek. Az új fák egyik részét egybefüggő zöldfelületbe, a másik részét pedig a burkolatba ültették, teljes talajcserével és talajszint alatti öntözőrendszerrel.

Mesterséges váztalajt is bevetettek, hogy a fák gyorsabban nőhessenek, és a korábbi fák is megmaradtak, köztük az a két koros tölgy, amelyet 1969-ben ültettek át a térre a Tabánból, már akkor is koros állapotukban.

Emellett a felújítás során

  • 4474 négyzetméternyi burkolat újult meg,
  • 12 új asztal került térre,
  • 2 új MOL Bubi gyűjtőállomást és 29 új kerékpártámaszt telepítettek,
  • megújult a közvilágítási rendszer,
  • 3 új gyalogátkelőt alakítottak ki,
  • 11 új, kisméretű szoborkompozíció helyeztek el
  • és végre helyett kapott egy új akadálymentes illemhely is.

    A téren álló egykori Népszínházra utalva felújították a Színházi emlékkövet. Ugyancsak

    megújult a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő „gomba szökőkút” is, amely kissé megváltozott formában, a buszmegállóhoz közelebb helyezkedik már el.

    A tér átépítésével megváltozott a forgalmi rend is: a Rákóczi útról közvetlenül jobbra lehet kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, a Somogyi Béla utca pedig egyirányú lett a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Rejtett utalást is beépítettek a felújított Blaha Lujza térre
„Ha a lábunk elé nézünk a hetes busz megállójában, vagy a metró kijárata közelében, akkor végigkövethetjük a kontúrt a burkolatban” – írta Bardóczi Sándor , Budapest főtájépítésze.
Fotó: BKK - szmo.hu
2022. december 14.


Link másolása

»Tényleg nem hiányzik a Blaháról semmi, csak a Népszínház« – írta ma reggel egy kommentben N. Kósa Judit, aki egy fantasztikus könyvet írt nemrég a Nagykörútról. Sejtelmesen csak annyit írtam neki, hogy az sem hiányzik róla

– ezt írta Bardóczi Sándor a Facebook-oldalán.

Budapest főtájépítésze el is mondta, mit ért a sejtelmes mondat alatt:

„A Nemzetit ugyan a metróépítés miatt lebontották 1965-ben, de a tér mostani rendezésekor a tervezők kiszerkesztették az egykori kontúrját, s a tér anyagával azonos, vékony burkolati vonallal visszarakták az alaprajzát a térre.”

Utalt arra is, hol van pontosan, és egy fotót is mellékelt:

"Ha a lábunk elé nézünk a hetes busz megállójában, vagy a Metró kijárata közelében, akkor végigkövethetjük a kontúrt a burkolatban. Mivel a kontúr a mai Rákóczi út aszfaltsávjába is belóg, ott ez a vonal megszakad"

„A téren egyébként a janus arcú rekonstruált szobor, az ülőtámfalba rögzített kisplasztikák, és a forgószékek színe és formája is a Nemzetit idézik meg. De ez a kontúr a legrejtettebb utalás arra, hol állt pontosan a Népszínház, a hazai színjátszás egyik legfontosabb korai temploma" - fogalmazott a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
December 10-én adják át a megújult Blaha Lujza teret
A tér új burkolatot, rengeteg növényt és számos, a korábbi Nemzeti Színházra emlékeztető utcabútort kapott.
Fotó: BKK - szmo.hu
2022. december 03.


Link másolása

2022. december 10-én, szombaton újra megnyitják Budapest egyik legforgalmasabb közterületét, a Blaha Lujza teret – közölte Facebook-oldalán Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke.

A Facebook-eseményhez azt írják:

„Találkozzunk december 10-én a Blaha Lujza téren, és fedezzük fel együtt a megújult teret! Forró tea, zene és sok újdonság vár.”

Néhány napja már bejelentették, hogy lezajlott a tér műszaki átvételi eljárása. A megújult Blahán

  • lerakták a térburkolatot;
  • elültették az összes fát, így a már meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa áll a téren;
  • befejezték a növénytelepítést a növénykazettákba ültetett fák környezetében, valamint
  • helyére tették az akadálymentes nyilvános illemhelyet.

Emellett tizenegy kis méretű, úgynevezett mikroszobrot helyeztek el a megújuló Blaha Lujza téren, a növénykazetták ülőfelületén. A különleges alkotások az egykori Népszínház, majd Nemzeti Színház színészlegendáit mutatják be egy-egy ikonikus szerepükben. Nem csak a szobrok emlékeztetnek a színházra: a tér az egykori Nemzeti székeire utaló bordó színű köztéri ülőalkalmatosságokkal és asztalokkal várja majd a megpihenni vágyókat, valamint a burkolatban megjelenik a lebontott épület körvonala.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk