hirdetés

BUDAPEST

Látványtervek a Citadelláról – ilyen lesz a most induló felújítás után

Számtalan újdonságot is terveznek, több kilátó, kiállítás, tó és egy hatalmas zászló is lesz.

Link másolása

hirdetés
A zöldfelület a másfélszeresére, 20.000 négyzetméterre nő a megújuló Citadellán. Az erődfalon belül egy új, több mint 6000 négyzetméteres közpark lesz. Tó, kávézó és egy 35 méter magas magyar zászló is várja majd a látogatókat.

Több helyen új átjárók nyílnak, így az erőd nyitottabb, szabadabb és természetközelibb lesz. Létrejönnek új kilátóteraszok is, ahonnan élvezni lehet majd az egyedülálló panorámát. Az ágyútoronyban a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos kiállítás készül. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd most megkezdett megújítása 2023-ig tart.

Az építkezés előkészítése a terület állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött, számos izgalmas történelmi emléket hoztak felszínre a szakemberek. Előkerültek a föld alól római és török kori érmék, a 19. századi Csillagda alapjai és egy Európában is ritkaságnak számító első világháborús légvédelmi ágyútalp. A leletek biztonságba helyezése után kezdődhettek meg az egykori erőd építési munkálatai.

A hosszú évek óta elzárt és mára leromlott állapotú erőd felújítása egy sok évtizedes adósság törlesztése. A Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen, az ország egyik legszebb panorámájú pontján a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak. A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében, Fodor Gergely kormánybiztos irányításával születik újjá a következő években.

A munka 2022-ig tartó első ütemében elvégzik az erőd külső falainak rekonstrukcióját és a belső udvarának rendbetételét.

A falak átvágásával a kiegyezés utáni népharag fűtötte, 1899-ben megkezdett bontás most szimbolikusan folytatódik, így szabadabbá válik az erőd, és a Gellért-hegy két oldala között is egyszerűbb lesz az átjárás. Az erőd keleti oldalán egy látványos lépcsősort alakítanak ki, aminek segítségével a látogatók a Szabadság-szobor felől könnyen megközelíthetik az erődöt.

Új kilátóteraszok is létrejönnek, ahonnan a Citadellára látogatók a jövőben élvezhetik majd a különleges panorámát. Az északi bástyáról az Erzsébet hídra és a pesti oldalra, a keleti teraszról a Szabadság hídra, a déli bástyáról Kelenföldre, míg az ágyútorony épületének tetőteraszáról a Margit-szigetre, a Budavári Palotára és a Széna térre lehet rálátni.

hirdetés
A második ütemben, az ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren, a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos, vonzó és inspiráló állandó kiállítás készül a Szabadság Bástyája címmel. A kiállítás 2023-ban lesz majd látogatható.

A most megkezdett munkálatok ideje alatt az erőd körüli sétány és a Szabadság-szobor előtti terasz nem látogatható. A hegy tetejére a Gellért tér felől kerülőúton lehet felérni, amelyet az ösvények, hegyi utak elágazásánál kihelyezett tájékoztató táblák mutatnak majd. Az egyedülálló panoráma az autóparkoló melletti, északi kilátópontról továbbra is élvezhető.

Látványtervek a Citadelláról:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: