BUDAPEST

Vadonatúj miniszobor bukkant fel Budapesten: Kolodko Mihály most történelmi figurára emlékezik

Újabb rejtvényt adott fel a városnak: ki kellett deríteni, kit ábrázol, és miért pont ott lett elhelyezve a gerilla alkotás.
My Secret Budapest - szmo.hu
2018. október 27.


Link másolása

Kolodko Mihály ismét feladta a leckét Budapestnek, az ide látogató turistának és a rajongónak. Újabb gerillaszobrot állított fel a városban, mindenféle kommentár és magyarázat nélkül. Kolodko Mihály, az Ungváron született szobrászművész aprócska alkotásai ugyanis egytől egyig rejtvények is.

A nézőkre bízza, hogy kitalálják, kit vagy mit ábrázol a szobor, és azt is, miért pont ott bukkan fel, ahol. És azt is, miképpen értelmezi a művet - erről a Szeretlek Magyarországnak adott interjújában is beszélt. Így született többféle megfejtés Mekk mester és az öngyilkos mókus megjelenésére is.

Az új szoborról először csak annyit lehetett tudni az alkotó Facebook-posztja alapján, hogy a Károly körút és a Dohány utca sarkán állította fel. Azonnal kiszúrod az alábbi képen a gerillaszobrot?

Ha nem, akkor segítünk. Egy póznán látható, a Dohány utcai zsinagóga közelében. Amikor arra mentem, hogy lefényképezzem, már mások is ültek előtte a padon, és folyamatosan jöttek az emberek, hogy legalább telefonnal lőjenek róla egy képet.

Ha nem tudod, kit ábrázol, ebben is segítünk:

Herzl Tivadar író és politikus, a zsidó állam, a későbbi Izrael megálmodója.

A portré kihelyezésének időpontja szerintem egyben egy meghívó is a Kolodko Mihály munkáit bemutató kiállításra, hiszen pont október 25-én nyílt meg, aznap, amikor a szobrocska megjelent.

Herzl Tivadar, Heltai Jenő unokatestvére 1860-ban született Budapesten, középiskolai tanulmányait a Fasori Evangélikus Gimnáziumban fejezte be. 18 éves volt, amikor Bécsbe költözött a családja, ott tanult jogot és irodalmat, majd egy osztrák lap párizsi tudósítója lett. Amikor Franciaországban kipattant a Dreyfus-ügy (hazaárulás vádjával börtönöztek be és küldtek pokoli fegyenctelepre egy zsidó származású katonatisztet, és csak évekig tartó pereskedéssel érte el, hogy felmentsék a vádak alól, és szabadon engedjék), és amikor fellángolt Franciaországban az ügy miatt az antiszemitizmus, Herzl Tivadart cselekedett.

Azt javasolta, hogy a zsidók költözzenek vissza a Szentföldre, az akkori Palesztina területére. Kiadott egy komoly munkát a létesítendő zsidó államról, zászlót tervezett. A közép-európai és kelet-európai zsidók voltak nyitottak az elképzeléseire, Vámbéry Ármin még azt is elérte, hogy tárgyalni tudjon az akkori szultánnal, akinek a fennhatósága alatt állt Palesztina. Álmai nem teljesültek be, 1904-ben, 44 évesen meghalt.

Az új szobor helyével kapcsolatban kissé megvezetett a rendelkezésemre álló szakirodalom, mivel a legtöbb helyen azt írják, hogy Herzl Tivadar szülőháza ('a Fleicherék háza') helyén áll ma az 1931-ben épült Zsidó Múzeum. (Amit egyébként hozzáépítettek a Dohány utcai zsinagógához.) A Herzl emléktáblán is ez áll.

Csakhogy egy kicsit még kutattam, így találtam meg a Milev.hu-n a pontos helyszínt: "Fleischerék háza a korabeli pesti számozás szerint - mely akkor még nem házszámokat, hanem telekszámokat jelentett, a 392-es számú volt, azaz nem közvetlenül a 390-es számú "Zsidó imaház" (azaz a Dohány utcai zsinagóga) mellett állt, hanem a zsinagógától számított 2. épület volt.

Bármilyen illúzióromboló is, a szülőház bizony nem a Múzeum jelenlegi helyén, hanem körülbelül a Wesselényi utcai elején lévő gyalogátkelő (zebra) helyén állt."

Újabb csavar a történetben, hogy azóta biciklitároló létesült itt, így a kerékpárral pózoló Herzl Tivadar szobra minden szempontból a legmegfelelőbb helyre került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: