KÉK HÍREK

Karácsony Gergely: A Lánchidat akkor is fel fogjuk újítani, ha beleroskadunk

„A kormány éppen annyi pénzt készül elvonni Budapesttől, amiből minden egyes évben fel tudnánk újítani újra és újra a Láncidat” - írja Facebook-bejegyzésében a főpolgármester.

Link másolása

Karácsony Gergely ígéretet tett arra, hogy mindenáron felújítják a Lánchidat, még ha ebbe a főváros bele is roskad anyagilag. A főpolgármester újabb Facebook-bejegyzésében a kormányt is élesen bírálta.

A posztot változtatás nélkül közöljük.

"Tényleg csodálatos ez a kormánykommunikáció.

Ha jól értem, azt szeretnék bemagyarázni a közvéleménynek, hogy a Lánchíd állapota 170 év után váratlanul leromlott azért, mert a budapestiek ellenzéki polgármestereket és főpolgármestert választottak októberben. Mi más magyarázná, hogy ők azon a városvezetésen kérik számon a Lánchíd állapotát, amelyik nyolc hónapja van hivatalban, ebből három hónapot a járvány ellen védekezett, miközben nekik volt – lett volna – 108 hónapjuk a felújításra. Mit csináltak ők? Hosszú évekig semmit. Aztán kiírtak egy közbeszerzést, amiről az elődöm már nem döntött, mert a legjobb bruttó 43 milliárdos ajánlatot is túl drágának tartotta – ahhoz a 23 milliárdos kerethez képest biztosan, amennyi pénz volt rá.

A hivatalba lépésem után azonnal jeleztem a Kormánynak, hogy az előző városvezetés közbeszerzése alapján nem elég a beígért hatmilliárd forint kormányzati támogatás a Lánchíd és az Alagút felújítására, a főváros pedig a saját 17,3 milliárdos részénél többet nem tud költeni. Akkor sem értettem persze, hogy miért engedi 26 milliárdról 47 milliárdra drágulni a kormányzat a Pénzügyminisztérium Várba költöztetését, miközben az egész ország egyik jelképének számító Lánchídtól sajnálja a többletforrást. Mindenesetre a törvény által engedett legvégső határig, január végéig fenntartottuk a jogi lehetőséget arra, hogy a közbeszerzésen eredményt hirdessünk, hátha jobb belátásra tér a kormány, de mindhiába. A közbeszerzést így forráshiány miatt eredménytelennek kellett nyilvánítanunk.

Amikor világos lett, hogy a kormány több pénzt nem ad, azt kértük a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén, hogy a 6 milliárdos támogatást – az Alagút felújításának elhagyásával – költhessük csak a Lánchíd felújítására, illetve módosíthassunk olyan közbeszerzési feltételeken, amik a szakértők egybehangzó állítása szerint drágították a beruházást. A kormányzati hatmilliárd és a fővárosi 17,3 milliárd így elegendő is lenne.

Ígéretet kaptunk a kormánytól – csakhogy azóta sem történt semmi: a kormányhatározat változatlanul csak akkor biztosítja a hatmilliárdos támogatást, ha egyszerre történik meg a híd és az alagút felújítása, az egyszer már rettenetesen drágának bizonyult feltételek mellett.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk