hirdetés

BUDAPEST

Ilyen lett a Pom Pom játszótér

Picur, Gombóc Artúr, Festéktüsszentő Hapci Benő és a többi bájos mesefigura elevenedik meg a budapesti Naphegy téren.

Link másolása

hirdetés

Az I. kerületi önkormányzat először 2007-ben, a Franklin utcai játszótér megújítása során kérte fel Sajdik Ferencet az együttműködésre. Ide egy mesefalat álmodtak: híres magyar animációs karaktereket festettek egy tűzfalra. 2010-ben aztán Dargay Attila legendás rajzfilmje nyomán megépült a Gellért-hegyen a Vuk játszótér, aminek akkora sikere lett, hogy egyértelmű volt a folytatás.

A közvetlen kiváltó okot a szintén a kerületben található Mesemúzeum egyik szép hagyománya szolgáltatta. Ennek kulcsait ugyanis szimbolikusan minden évben más szerzőre bízzák, idén pedig Csukás István volt a soros, aki Kányádi Sándort váltotta az őrzői poszton. Az ünnepélyes átadás során merült fel az ötlet, hogy az ő valamelyik mesefigurája kerüljön az újabb tematikus játszótér középpontjába.IMG_5873IMG_6087IMG_6086IMG_6078IMG_6069IMG_6061

Végül azért döntöttek Pom Pom mellett, mert Sajdik Ferenc érdemeinek köszönhetően Csukás összes teremtménye közül ő és társai a legjellegzetesebbek, így talán a legtöbbek által szerethetőek. A munkálatok július végén kezdődtek el a Naphegy téren, ahol addig is játszótér volt, de ennek köszönhetően teljesen megújult.

Már a bejárat felett elhelyezett hatalmas tábla is árulkodik róla, hová érkeztünk, beljebb kerülve pedig megelevenedik az egész Csukás- és Sajdik-féle mesevilág. Felépítették Gombóc Artúr, Festéktüsszentő Hapci benő és Madárvédő Golyókapkodó házát, helyet kapott a téren a Szomorú Szamovár, a mesebeli hirdetőoszlop és áruspavilon, valamint egy csúszdás hajó és egy vonat is. Gondoltak a szülőkre is: őket a játszótér egyik sarkában spinning gépek várják.IMG_5975IMG_5972IMG_5961IMG_5949IMG_5940

Az önkormányzat célja az volt, hogy a játékokat egyedi karakterrel, tulajdonképpen lélekkel ruházzák fel, ami megmozgatja a gyerekek képzeletét. Az ötletgazdák hitvallása szerint nem elég nekik eszközöket adni, meg is kell tanítani őket arra, hogy szeressék ezeket. A mesék segíthetnek őket bevezetni a felnőttek világába, megismertetve velük azokat az erkölcsi normákat, amelyeknek egész életükben hasznát vehetik.

hirdetés

A szerda délutáni átadásra, amelyen Sajdik Ferenc is részt vett, teljesen megtelt a játszótér. Az újságírókon kívül természetesen rengeteg gyerek is eljött, hogy azonnal tesztelhessék az újdonságokat. A mosolygós arcokból és a szűnni nem akaró zsivajból úgy tűnt, elégedettek az eredménnyel. Picur szinkronhangja, Kútvölgyi Erzsébet színművésznő ráadásul mesét is olvasott nekik a külön erre az alkalomra felállított színpadon.

Villáminterjúnk Sajdik Ferenccel

- Mit szólt, amikor megkeresték a játszótér ötletével, és hogy vett részt a munkálatokban?

- Nagyon örültem neki, hiszen ez a játszótér biztosan hosszú évekig itt lesz, így a következő generációk számára is megörökíti a mesefiguráimat. Március környékén kerestek meg, kimondottan sok munkám volt vele, hiszen új rajzokat kellett készítenem külön erre a célra. Ráadásul ezeket a játékok méretéből adódóan sokkal aprólékosabban ki kellett dolgozni. Amikor megtudtam, hogy a Gombóc Artúr-ház például hat méter magas lesz, alig akartam elhinni, mi mindent képesek megvalósítani manapság.IMG_6011

- Hogy tetszik a végeredmény?

- Rendkívül elégedett vagyok vele, egyrészt különleges érzés ekkora méretben látni a rajzaimat, amelyek eddig mindig csak kicsiben jelentek meg, valamint az a tudat is nagyon jól esik, hogy ennyi gyerek örül nekik.

- Mivel foglalkozik mostanában?

- Dolgozom egy 13 részes rajzfilmsorozaton, ami arról szól, milyenek a kutyák, bolhák, lovak és így tovább. Az első részét már bemutatták a tévében, de még közel sem készültem el az összessel. Emellett Csukás István ír egy új színdarabot, aminek a figuráit szintén én fogom megrajzolni. Egyébként ő épp emiatt nem tudott eljönni most az átadásra, mert néhány nap múlva van a leadási határidő, és még javában munkálkodik rajta. A tervek szerint december 6-án tartják a bemutatót a Játékszínben, a főszereplő Gombóc Artúr lesz, de feltűnik benne például az Egylábú Esernyőmadár is.

(A művészről szóló korábbi portrécikkünk itt érhető el.)

IMG_5935IMG_5932IMG_5916IMG_5910
IMG_5892IMG_5880k

A játszótér minden nap sötétedéig tart nyitva, de az első hétvégén a várható nagy érdeklődés miatt csak este 10 óra környékén zárják be, addig napnyugta után lámpákkal világítják meg. A felújítási munkálatokkal párhuzamosan egyébként a fentebb említett Vuk játszóteret is kibővítették, ennek átadása szeptember 5-én, pénteken délután 5 órakor lesz.

Két rövid videó a játszótérről:

Ha tetszik az ötlet, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST

Karácsony Gergely felszólította a kormányt, hogy ne blicceljen a Budapestnek járó pénzekkel

A főpolgármester szerint több olyan pénzügyi tétel is van, amivel a kormányzat szánt szándékkal tartja nehéz helyzetben a Fővárosi Önkormányzatot.

Link másolása

hirdetés

Sajtótájékoztatót tartott péntek délelőtt Karácsony Gergely. A főpolgármester itt hangsúlyozta, hogy nem lett igaz Orbán Viktor két évvel ezelőtt tett ígérete, miszerint az ellenzéki győzelem után is pont ugyanolyan elbánásra számíthat Budapest, mint a Tarlós-korszakban. Példaként többek között azt említette, hogy

a kormány közel négyszeresére, 10 milliárdól 36 milliárd forintra emelte azt az összeget, amit a Fővárosi Önkormányzat a saját adóbevételeiből befizet a költségvetésbe.

De ide sorolta az iparűzési adó felének elvonását is a fővárostól. Karácsony szerint így az iparűzési adóból befolyó bevétel még a 2019-es szintet sem éri el jelenleg.

A főpolgármester úgy fogalmazott:

„Ha valaki nem fizet az utazásért, megbüntetik. A kormány is elblicceli a maga által hozott törvényeket, a közösségi közlekedési rendszer tönkretételén dolgozik. Ugyanúgy bliccel és meg kell büntetni, ha máskor nem, akkor jövő áprilisban a választásokon.”

Ezért úgy döntött, levelet ír a kormányfőnek, amiben arra kéri, fizesse ki azokat a pénzeket, amik Tarlós István idején az év ezen szakaszában már megérkeztek az önkormányzathoz.

„Gyakran keresnek botrányt a főváros körül, meglep, hogy ezeket a botrányokat nem veszik észre. Ennek az épületnek az eladásáról beszélnek, ami természetesen nem igaz, miközben az iparűzési adó elvonása és a közösségi közlekedés 12 milliárd forintos normatív támogatása akkora tétel, amit az épület képvisel” – tette hozzá Karácsony, aki szerint megoldás lehet a helyzetre, ha jövő áprilisban egy olyan kormány alakul, amelyik nem ellenségként tekint Budapestre.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST

Búcsúzik a Danubius Hotel Gellért – bejártuk a pincétől a padlásig a felújításra váró épületet

A Danubius Hotels különleges kampánnyal búcsúzik a szállodától a Gellért Grand Finale keretében.

Link másolása

hirdetés

A Danubius Hotels december 1-ig üzemelteti a főváros egyik legismertebb történelmi szállodáját. A következő hetekben még meg lehet szállni, vacsorázni, kávézni és rendezvényeket tartani a patinás épületben, mielőtt az épületet bezárják és annak felújításával egy új korszak kezdődik.

A Danubius 2019-ben kötött megállapodást a magyar ingatlan-befektető Indotek Csoporttal a Gellért szálloda eladásáról. A Danubius szállodalánc tulajdonosainak célja az volt, hogy megtalálják azt a befektetőt, aki lehetővé teszi, hogy az ikonikus épület újra elfoglalhassa méltó helyét Budapest luxusszállodái között. Az Indotek Group a Gellért hotel megvásárlásakor elmondta, hogy teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben. Az eredeti külső megtartása mellett az épületet ötcsillagos szállodaként a minőségi turizmus szolgálatába kívánja állítani. A felek 2019 júniusában, a szerződéskötéskor megállapodtak, hogy a Danubius Hotels üzemelteti a Gellért szállodát az ezt követő években, az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig. Ez a szakasz zárult most le.

Természetesen óriási most az érdeklődés a szálloda iránt, így sok olyan esemény van, ami már betelt, és így nem lehet rá jegyet váltani, de ha az ember búcsúzni szeretne, még így is sok opció közül választhat:

Gellért tekercs újra a kínálatban

(2021. október 22. és 2021. november 30. között)

A szállodában két cukrászkülönlegesség is híressé vált, az egyik a gazdag csokoládékrémmel és rumos meggyel töltött Gellért tekercs. Titkos receptjét már sokan próbálták utánozni, de az igazi még mindig a Gellértben kóstolható meg: november 30-ig nosztalgia áron, 790 Ft-ért kínálják a Gellért Sörözőben!

Grand Finale Séfajánlat

(2021. október 25. és 2021. november 30. között)

hirdetés

Múltidéző fogások a Gellért Söröző kínálatában: libamáj parfé muskotályos aszalék ágyon, pirított kaláccsal; Gellért szűzérme karamellizált sült gyökérzöldekkel, ropogós tócsnival és a híres Gellért tekercs, mindez borajánlással együtt.

Sunday Brunch

(2021. november 21.)

Gazdag kínálattal, prémium nyersanyagokkal és változatos ízvilággal várja vendégeinket az utolsó Gellért Sunday brunch! A gasztro élmény mellett az étterem meseszép kilátást is nyújt a Dunára és Budapestre.

12:00 és 15:00 óra között korlátlan étel- és italfogyasztással (pezsgő, bor, csapolt sör, üdítőitalok és kávé), 13090 forintért.

Szállj meg a Gellértben!

Aki e patinás hotel falai közé lép, az nemcsak a múlt hangulatát élheti át, de azt is, milyen lehetett a néhai amerikai elnöknek, az egykori magyar kormányzónak vagy a holland királynőnek megszállni itt. Használd ki a hátralévő másfél hetet és foglalj szobát most a Gellért Hotelbe!

További részletek és foglalás: https://www.danubiushotels.com

Grand Finale Villanyoltás

(2021. december 1. 19:00)

A Szent Gellért téren kihunynak a fények, és minden, amitől Gellért a Gellért.

Egy évszázad, egy szálloda, végtelen történetek. Belegondolni is sok, hogy a 103. születésnapját ünneplő Danubius Hotel Gellért falai mennyi mindent láttak már!

A magyar szecesszió egyik gyöngyszemét még a boldog békeidők gyarapodó Budapestjén kezdték el építeni, de mire átadták, már Horthy Miklós hívta előtte tetemre a „vörös rongyokba öltözött” várost. Legendás bálok, nagyvárosi fürdőélet, háborús pusztítás és szocialista hiánygazdaság: a Gellért története az elmúlt 100 év Budapestjének hiteles lenyomata.

Mi egy exkluzív épületbejáráson is rész vettünk, és mivel hasonlóra ti már nem tudtok benevezni (mert az összes időpont teltházas), hoztunk nektek pár képet, amiken keresztül utoljára megcsodálhatjátok a szállodát.

A pincével kezdtünk, majd egészen a Gellért felirat háta mögé is bejutottunk. A szobákból és az épület tetejéről is páratlan panoráma tárult elénk.

Ha tehetitek, szálljatok meg még egyszer itt, vagy csak egyetek egy süteményt a sörözőben!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST

Pénteken nyit a Városligeti Műjégpálya

Első ütemben a 12 ezer négyzetméteres jégfelület kétharmada áll a sportolni és kikapcsolódni vágyók rendelkezésére.

Link másolása

hirdetés

Pénteken 17 órakor megkezdődik a korcsolyaszezon Magyarország legnépszerűbb és leghangulatosabb télisport-helyszínén, a Városligeti Műjégpályán.

A létesítmény üzemeltetője, a Budapesti Sportszolgáltató Központ (BSK) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy felkészült személyzettel és kiváló minőségű eszközparkkal - benne 2000 pár kölcsönözhető korcsolyával - fogadja a látogatókat.

A nagyközönség mellett a műjégpálya várja a legfiatalabb korosztályokat is - képzett oktatógárdával segítve az óvodai és iskoláscsoportokat -, továbbá központi helyszíne különféle sport- és vállalati rendezvényeknek, csapatépítéseknek.

A jegyeket - amelyeket évek óta változatlan áron vásárolhatnak meg a látogatók - a járványügyi szempontokat figyelembe véve érdemesebb online megvásárolni a Városligeti Műjégpálya internetes oldalán (www.mujegpalya.hu), de a helyi jegypénztárakban is van rá lehetőség.

Első ütemben a 12 ezer négyzetméteres jégfelület kétharmada áll a sportolni és kikapcsolódni vágyók rendelkezésére; a Városligeti Műjégpálya belső tereiben a maszkhasználat kötelező.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

Keleti Ágnes, Bodrogi Gyula és Iványi Gábor is Budapest díszpolgára lett

Többek között posztumusz díszpolgári címet és Pro Urbe Budapest díjat is kiosztottak a főváros napja alkalmából.

Link másolása

hirdetés

Budapest a nemzet fővárosa, amelynek jövője nem múlhat pártszimpátián és önös hatalmi érdekeken - jelentette Karácsony Gergely főpolgármester, amikor a főváros napja alkalmából díszpolgári címeket és elismeréseket adott szerdán Budapesten.

A főpolgármester úgy fogalmazott: Budapest hídfőállás, sziget egy olyan közegben, ahol a hatalom ismét teljes központosítására törekszik, és politikai sikerét a valósághajlítás mellett frusztrációra, félelemre, az önzésre és a bezárkózásra akarja alapozni.

"Ám Budapest megvédi magát az önös hatalmi érdekekkel szemben és a hegemóniára törő hatalomnak nincs esélye maga alá gyűrni a várost"

- tette hozzá.

Karácsony Gergely azt mondta: régen úgy védték meg a városokat, hogy falakat építettek köréjük. "Ma viszont úgy védjük meg a várost, hogy lebontjuk a falakat, amit a gyűlöletből, hazugságból és a kevesek kiváltsága érdekében emelnek a szabadság, az igazság és a többség útjába" - közölte.

Hangsúlyozta, a város vezetése nem enged abból, hogy Budapest zöld, élhető, szolidáris és biztonságos hely legyen. Akkor sem adja fel ezeket a célokat a város, ha most minden korábbinál nehezebb anyagi körülmények között kell megvalósítania. Ugyanis minden támadásnak ellenáll a szabadság és a város szeretete, ami minden különbözőségük ellenére összeköti a lakóit - fűzte hozzá.

hirdetés

Budapest ebben a helyzetben is halad előre - folytatta a főpolgármester kiemelve, ennek a haladásnak a letéteményesei azok, akik teljesítményükkel hozzájárulnak a haladáshoz, világlátott tervezők, bátor művészek, elszánt újítók, jó ügyeket felkaroló vállalkozók és az egyszerű becsületes munkás emberek is.

Közölte: olyanok kezében van a holnap kulcsa, akik ma gyakran ellenszélben tudnak maradandót alkotni, akik friss gondolatokat tudnak mondani, így sokat tesznek Budapestért. Nekik fejezi ki a főváros napja alkalmából a háláját a város, mert munkájuk, szakértelmük és lelkesedésük pajzsot emel minden ártó szándékkal szemben - mondta ünnepi beszédében Karácsony Gergely.

A főváros díszpolgári címet adományozott Adamis Anna dalszövegírónak, költőnek, Bíróné Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak, Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművésznek, Iványi Gábor lekésznek, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökének és Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfusnak.

Posztumusz díszpolgári címet adományoztak Ráday Mihály Kossuth-díjas operatőrnek, Perczel Anna építésznek és Tandori Dezső Kossuth-díjas költőnek.

Pro Urbe Budapest díjat kapott Hernádi Judit és Máté Gábor színművész, Pintér Béla író, rendező, Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke, a Fészek Művészklub, valamint "Beke" Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnök-menedzsere.

Ezen kívül az ünnepi ülésen még Budapest Díjat, Zalabai Gábor-díjat, Dr. Barna Sándor-emlékérmet, Papp László Budapest Sportdíjat és a Főváros Szolgálatáért Díjat adtak át a kitüntetetteknek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: