/budapest/hofeher-le-diner-en-blanc-vacsora-budapest/
hirdetés

A Rovatból
hirdetés

Az utolsó percekig titok marad idén is a híres fehér vacsora helyszíne Budapesten

Szeptemberben ismét Budapesten rendezik meg a Le Diner en Blanc vacsorát.
hirdetés

Harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a hófehérben pompázó Le Diner en Blanc vacsorát.

Az est legnagyobb különlegessége, hogy a helyszínt csak pár perccel a kezdés előtt hirdetik ki a szervezők.

A titkos esemény – az idei évben szeptember elsején - egy újabb felejthetetlen estét ígér az elegancia és a szépség jegyében.

A Le Diner en Blanc vendégei Budapest egyik legszebb pontján gyűlnek össze, ahova minden résztvevő magával hozza majd saját ételkülönlegességeit, asztalát, székét és terítékét.

A vacsoraest folyamán olyan hagyományoknak is eleget kell tenni, mint például a vacsora kezdetét jelentő kendőlobogtatás vagy a csillagszórók meggyújtása, amely jelzi a vendégeknek, hogy indulhat a tánc és a fehér vacsorát követően el lehet hagyni az asztalokat. Az este trombitaszóval zárul, majd

hirdetés

miután a vendégek összepakolnak és felszedik a szemetet, úgy térnek vissza az éjszakába, hogy nyoma sem marad rendezvénynek a különleges helyszínen.

A Le Diner en Blanc események egyedisége és az immár 30 éves tradíció megtartása érdekében a vendégek kötelesek bizonyos szabályokat betartani:

• Elegáns és csak fehér öltözékben érkezhetnek.

• A teríték is csak fehér lehet.

• Visszaigazolás után minden vendégnek muszáj megjelennie, időjárástól függetlenül.

• A vendégek egy kijelölt helyen találkoznak, és egy önkéntes kísérő viszi el őket a helyszínre, annak érdekében, hogy az utolsó pillanatig titkos maradjon.

• A vendégek kötelesek minden saját felszerelést magukkal vinni, szemetet és maradékot összeszedni, hogy megőrizzék a helyszín tisztaságát.

A jelentkezés három fázisban történik: az első fázis azoknak szól, akik már korábban is részt vettek a rendezvényen; a második azoknak, akiket az első fázis résztvevői ajánlottak; a harmadik pedig azoknak, akik feliratkoztak a várólistára, amely hamarosan elérhető lesz minden érdeklődő számára.

Ha jelentkeznél a Le Diner en Blanc rendezvény várólistájára, ide kattintva teheted meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk