BUDAPEST

Debütál a Vamba terasz

A VAM Design Centerrel együttműködő Vambában lesz cirkusz, komolyzene, vásár és kiállítás is.

Link másolása

Nagy lendülettel és izgalmas programtervekkel nyitotta meg kapuit a Király utca új kulturális csomópontja, a Vamba. Egy kicsit a hamarosan megszűnő, de a városi pezsgésben hasonló szerepet betöltő Akvárium utódja lesz, de azért mégiscsak más – ezt már a kapualjban feltűnik. A boltívek alatt bujkálós átmeneti sötétség után egy óriási, teraszszerű belső térbe érünk; az üvegtáblás tetőn át csak úgy ömlik be a napfény, nem mellesleg optikailag fokozza a tágasság (szinte végtelenség) érzetét.

Kora délután, amikor érkeztünk, az időpontra tekintettel nem volt túlzsúfolva a hely – nem mintha ezt a hatalmas teret könnyű lenne bármivel is túlzsúfolni –, a vendégek kellemes ráérősséggel kávézgattak és limonádézgattak, élvezték a pillanatnyi nyugalmat és a kinti kánikulára panaszkodtak. Na igen, jól esik ilyenkor belesüppedni egy kényelmesnek ígérkező dívány-fotel kombóba. Fényáradat, dézsákba ültetett díszfácskák, hátradőlés (már csak a madárcsicsergés hiányzik).

NagyAnita9551Vamba12

NagyAnita9518Vamba5

NagyAnita9500Vamba9

NagyAnita9494Vamba8

Bár a terasz most nyugodtnak mutatta magát, néhány napon belül a tervek szerint óriási zsongás indul meg a környezetében. Kapuja nyitva áll a tehetséges, feltörekvő művészek előtt – nem baj, ha még nem világhíresek, csak csinálják profin (és lehetőleg élvezhetően), amit csinálnak. A Vamba egy sokszínű kulturális olvasztótégely lesz, a kínálatba a stand-up comedyn keresztül a kamarazenekaron át a csellón kísért zongoraestig és színielőadásokig sok minden belefér.

Jövő héten, szerdán például rögtön egy Wordpress-fotókiállítás startol a helyen, ráadásul aznapra egy Guiness-rekord kísérlet is be van tervezve: a lehető legtöbben egy fókuszpontban és ugyanabban a pillanatban készítik el ugyanazt a fényképet ezerféle szögből. A nyár további részében többféle programmal, vasárnaponként például sunday chill partykkal várják a látogatókat, de már decemberre is megvannak a programtervek. Lesz Diótörő-show a Freak Fusion cirkusz közreműködésével és némi komolyzenével elegyítve, háromnapos, karácsony előtti likőr-, kávé- és csokoládévásár, sőt még karitatív akció is.

vambaest

vambaest2

A teraszos rész mellett több helyszínen zajlanak majd a vambás rendezvények: az emeleten van három, nagyjából száz-százötven főt befogadó terem, az első szinten körben egy hatalmas, U alakú tér – itt lesznek majd a dizájnvásárok, hétvégi kirakodóvásárok is. A terasz alatt pedig egy ötszáz fős „bulirészleg” rejtőzik, ami péntekenként és szombatonként gyűjti majd be a táncos lábúakat.

A Vamba egyelőre délután kettőkor nyit, de idővel a korán kelőket is fogadják majd egy ébresztő reggeli menüvel. A hivatalos nyitóbulira július ötödikén, pénteken kerül sor, aki kíváncsi a helyre és a lenyűgöző fényjátékokra, ne hagyja ki.

NagyAnita9493Vamba7

NagyAnita9485Vamba6

NagyAnita9483Vamba4

NagyAnita9476Vamba3

NagyAnita9469Vamba2

NagyAnita9455Vamba1

Ha örülsz az új helynek, nyomj egy lájkot+

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: