BUDAPEST

Csapolj magadnak és nyerj!

Szeretnétek kipróbálni, milyen saját kezűleg sört csapolni? Akkor a Beerco a ti helyetek.

Link másolása

Láng Dávid írása, Mervai Márk fotóival

A Gozsdu udvar kétségkívül Budapest éjszakai életének egyik fő csomópontja: az utóbbi időben sorra nyíltak itt az újabbnál újabb éttermek, bárok és egyéb szórakozóhelyek. Ehhez a körhöz csatlakozott december elején a Beerco söröző is, amely az egyik félreeső mellékfolyosóról nyílik.

Elsőre kicsit nehéz lehet ráakadni – mi is majdnem elmentünk mellette –, de ha nyitva tartjátok a szemeteket, a Király utca felé haladva jobboldalt meg fogjátok látni a csalogató reklámtáblát.

Talán a fentiekből is adódik, hogy a forgalom egyelőre még elmarad a Gozsduban megszokott átlagtól. Érkezésünkkor, este 7 óra körül, mi voltunk az egyedüli vendégek az amúgy kimondottan nagy alapterületű, U-alakban elnyúló helyen. Később azért valamelyest javult a helyzet, ha pedig hinni lehet a pultosoknak, a látogatottság folyamatosan nő: hétvégente teltház is előfordult már.

Van is rá ok, hiszen a Beerco idehaza egyedülálló újítással várja a sörkedvelőket. Kilenc darab nagy asztaluk mindegyikén külön sörcsap található. A választék asztalonként különbözik: Arany Ászok, Dreher, Pilsner és HB búzasör szerepel a kínálatban. Foglalásnál előre is jelezhetitek, melyik fajtát kínáló asztalhoz szeretnétek kerülni.

Miután leültetek, először is mindenkinek választania kell egy számot. Egy asztal legfeljebb kilenc férőhelyes, és a csap fölött található érintőképernyőn lehet kijelölni, éppen kinek a számlájára megy a fogyasztás. Ha ezt eldöntöttétek, jöhet a csapolás. Előrenyomva sör, hátrafelé pedig hab folyik a pohárba, de ha bizonytalanok vagytok, a hely dolgozói szívesen segítenek.

Az elszámolás centiliteres alapon történik, így biztosak lehettek benne, hogy pontosan annyit fizettek, amennyit fogyasztottatok. Például ha két korsó után még innátok egy keveset, de annyira már nem vagytok szomjasak, annak sincs semmi akadálya, hogy mondjuk másfél decit csapoljatok magatoknak. A képernyőn folyamatosan nyomon követhetitek, épp mennyinél tartotok, illetve egy pincérhívó gombot is találtok rajta az egyéb rendelések megkönnyítésére.

További érdekesség, hogy nemcsak saját asztalotok fogyasztását láthatjátok, hanem a falra kivetített grafikonon az összes többiét is. Nagyobb társaságok esetén izgalmas rivalizálások alakulhatnak ki ennek köszönhetően, és bár konkrét nyereményt a vonatkozó törvények miatt nem ajánlhat fel a hely, tíz korsó után a tizenegyedik minden asztalnál ingyenes. Csak azt kell eldönteni, ki kapja közületek :)

Ami az árakat illeti: korsóban mérve az Arany Ászok 410, a Dreher 490, a Pilsner 590, a HB búzasör pedig 700 forintba kerül. A pontos összeget gép számolja ki a számla kérésekor és tételesen lebontva tüntetik fel, így abból sem lehet kavarodás, ha mindenki külön-külön rendezi a részét.

Persze azért rendes pult is található a helyen, így akkor is nyugodtan rendelhettek, ha éppen egyik sörcsappal rendelkező asztal sem lenne szabad. Ebben az esetben még a választék is nagyobb: csapolt sörből az említetteken túl Dreher Bak-ot és Kozelt is kérhettek, üvegesből pedig még szélesebb a kör.

A röviditalok és koktélok sora is hosszú: az itallapon több oldalas felhozatalból lehet válogatni, ráadásul minden nap más-más akcióval kedveznek a spórolni vágyóknak. Csütörtökönként pedig a Thirsty Thursday fantázianevű programsorozat keretében DJ is gondoskodik a jó hangulatról.

Ha megéheznétek, egyelőre nincs ilyen sok lehetőségetek. Bár a tulajdonosok tervei között a későbbiekben melegkonyha nyitása is szerepel, most még mindössze négy-ötféle grillezett szendvics közül lehet választani, darabonként 750 forintért.

A Beerco mindenképp izgalmas színfolt a budapesti sörözők mezőnyében. Bár árszínvonal tekintetében nem versenyezhet a legolcsóbb diákkocsmákkal, egyedisége miatt így is emlékezetes élmény lehet eltölteni itt egy-egy estét, főleg nagyobb társasággal.

Nyitvatartás:

- Hétfőtől szombatig 16 órától, a zárás időpontja rugalmas.

- Vasárnap egyelőre zárva, de a jó idő beköszöntével a tervek szerint a hét minden napján nyitva lesznek majd.

Asztalfoglalás: 06 1 878 1339

Honlap: www.elsosorverseny.hu

Ha szereted a sört, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: