BUDAPEST

Budapest legnagyobb szabadtéri kiállítását nézheted meg a Kodály köröndnél

A Standby szabadtéri tárlat 42 kortárs alkotó – köztük fotósok és képzőművészek – képeit sorakoztatja fel, a koronavírus-járványra reflektáló kortárs alkotásokból.

Link másolása

Több mint negyven kortárs alkotó munkáját állítják ki szeptemberben a Kodály körönd két műemlék épülete előtt a Standby szabadtéri tárlat szervezői. A fotó- és képzőművészeti reprodukciók egy hónapon keresztül láthatóak a kovácsoltvas kerítésen.

A koronavírus-járvány szülte kortárs reflexiókból született válogatás több generáción átívelő izgalmas képet ad a művészek változatos alkotói tendenciáiról, és egyéni válaszokat keres gyorsan változó jelenünk legaktuálisabb jelenségére.

A festőművészek nagy része figuratív alkotó, alkotásaik a körönd Hübner-udvar műemléke előtt fogadják a járókelőket. A fotográfusok a felújítás alatt álló szakaszon kapnak helyet, fotóik egyszerre tanúi és hírvivői e rendhagyó időszaknak, a válogatás célja a sokszínű, egyedi látásmód bemutatása.

A szervezők szándéka szerint

a Standby (készenlét) rendhagyó kiállítás egyszerre kiállás a pandémia időszakában nehezebb helyzetbe került kortárs művészek munkái mellett, főhajtás az egészségügy állhatatos dolgozói előtt, és figyelemfelhívó gesztus az Andrássy út egyik legszebb terének még fel nem újított két épületéért.

A művek október elejéig tekinthetőek meg a téren, majd a tervek szerint újabb helyszíneken is láthatóak lesznek.

A tárlaton kiállítanak:

Ázbej Kristóf, Baksai József, Barakonyi Zsombor, Fehér László, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna, Irina Drozd, Méhes Lóránt Zuzu, Mészáros Bori, Nagy Boglárka, Naomi Devil, Nemes Anna, Nyári István, Péterfy Ábel, Olga Tobreluts, Szabó Ábel, Szikra Ági, Végh Júlia, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Zászkaliczky Ágnes, Weiler Péter, Wolf Eszter

Fotográfusok:

Bach Máté, Bácsi Róbert László, Csudai Sándor, Cedric af Geijersstam, Gombkötő Emma, Gömör Tamás, Hajdú D. András, Hegedűs Róbert, Hirling Bálint, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion, Mártonfai Dénes, Móricz-Sabján Simon, Olajos Ilka, Pályi Zsófia, Esteban Sanchez, Sághy Tímea, Stiller Ákos, Teknős Miklós, Urbán Ádám

A projekt gazdái: Szilléry Éva és Raden Hannawati

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Látványtervek: ilyen lehet az új Nyugati pályaudvar
Egy háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugati pályaudvart.

Link másolása

Fürjes Balázs, a Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár posztolta a Facebookra a Nyugati pályaudvar látványterveit. Korábban kiírtak egy pályázatot a Nyugati felújítására, amit a brit Grimshaw Architects építésziroda nyert meg. Terveztek már pályaudvart Londonnak, New Yorknak és Melbourne-nek is, tehát az egész világon elismert cégről van szó.

"Egy 21. századi, háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezzük újjá a Nyugati pályaudvart.

Az új terv tiszteli a múltat, Budapest építészeti örökségét, és jól illeszkedik a környező városrész szövetébe. Az Eiffel-csarnok mögött a felszínen egy új vasúti csarnok, a föld alatt 6 vágányos mélyállomás épül. Így a pályaudvar jóval több vonatot tud fogadni. A belváros bezöldül: a Nyugati környezetében egy zöld, parkosított, átjárható új városrész születik" - írta Fürjes.

Az államtitkár hét pontban szedte össze, milyen lesz a felújított Nyugati pályaudvar

  • Több vonatot tud majd fogadni,
  • a Nyugati mellett megépül az Eiffel-csarnok, ami Budapest építészeti öröksége előtt is tiszteleg,
  • megépül egy minden irányból könnyen megközelíthető pályaudvar és városi tér,
  • bezöldülnek a vasúti üzemi területek: egy új, hosszú, zöld parkot hoznak létre a Nyugatitól a Városligetig,
  • a Westend elől elköltözik a lerobbant parkoló és a buszpályaudvar, helyükön egy barátságos zöld tér születik,
  • elbontják a felüljárót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
BKV: száz új busz érkezik a fővárosba, az idősebb buszokat végleg kiváltják
A cég vezérigazgatója számolt be a fejlesztésről, amely igencsak szükséges volt már, hiszen 30 éves buszok is használatban vannak még Budapesten.

Link másolása

Száz új Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbusz érkezik a BKV Zrt. részére bérleti konstrukcióban - közölte a vállalat az MTI-vel.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég.

Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki.

Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd.

Ezzel egy időben vidéken, a Volánbusz-flotta korszerűsítése is elkezdődik: 7 megyében összesen 32 új, Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszt adnak majd át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Látványtervek: így néznek ki az M3-as metró felújított állomásai
Májusban adják át a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat.

Link másolása

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán közölt látványterveket az M3-as metró felújításáról. Májusban egy újabb szakaszt vehetnek birtokba az utasok: a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák kerülnek átadásra majd.

„Gőzerővel folytatódik Budapest leghosszabb metró szakaszának felújítása, amelynek középső szakaszát az utasok májusban már használhatják is. A Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák hamarosan elkészülnek.

A látványterveken pedig most megnézhetitek, hogyan fognak kinézni az új, akadálymentesített állomások. Az M3-as metró felújítása nehéz öröksége volt a városvezetésnek, de büszke vagyok rá, hogy hamarosan újabb állomásokat adhatunk át a városlakóknak” - írta Karácsony Gergely bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
MTI - szmo.hu
2022. március 30.


Link másolása

Három, Miyawaki-koncepció szerinti erdőt ültetett a Főkert a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában - tájékoztatott a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziója.

A Miyawaki-koncepció egy olyan erdőtelepítési forma, amelynek alapja a facsemeték természetes versengése. A módszert Miyawaki Akira tavaly elhunyt japán növényökológus fejlesztette ki.

A koncepció lényege, hogy a kis erdőfoltok fajösszetétele megegyezik az adott területen őshonosan megtalálható hazai erdők fajösszetételével. A telepítés különlegessége az, hogy az erdészeti facsemetéket igen sűrűn ültetik egymás mellé, véletlenszerű elrendezésben. Ezek a növények gyorsabban növekednek, mert a fényért és a tápanyagokért való versengés erősebben érvényesül, mint egy magában álló díszfa esetén.

A Főkert Budapesten 2021 júniusában, a Tabánban hozta létre az ország első Miyawaki-koncepció szerinti erdőjét. A szakemberek 2022 tavaszán a XI. kerületi Andor utca kihasználatlan, fokozottan szennyezett zöld sávjában folytatták a "minierdősítést", ahol három foltban 240 facsemetét ültettek el.

A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük. Az állományalkotó fafajokon kívül kiegészítő cserjék is kerültek a minierdőbe, főként bibircses kecskerágó és közönséges fagyal.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk