BUDAPEST

Budapest legjei: a leghosszabb ideig épült hídtól a leghosszabb utcáig

Mutatunk neked néhány érdekességet a városról!
My Secret Budapest; Fotó: Mervai Márk - szmo.hu
2018. szeptember 01.


Link másolása

Biztos, hogy mindent tudsz már Budapestről? Hogy úgy ismered, mint a tenyeredet? Nos, ebben az esetben is tudunk neked érdekességekkel szolgálni.

Budapest legjei között ugyanis nemcsak a legmagasabb középület vagy a legkeskenyebb ház szerepel, hanem egy sor más dolog is.

A város legmagasabb pontja

Bár a János-hegy csak a negyedik legmagasabb csúcs a Budai-hegységben, Budapestnek mégis ez a legmagasabb pontja, a rajta álló Erzsébet kilátóval. A János-hegy 527 méter magas, a kilátó pedig 23,5méter.

Az itt élőknek mindig igényük volt itt egy kilátóra; a jelenlegi, kőből készült gyönyörű neoromán épület – a Halászbástya alkotójának és a Mátyás előtt is voltak itt fából készült építmények.

És hogy miért éppen Erzsébet-kilátó a neve? Mert az 1898-ban merényletben meghalt császárnét, magyar királynét még 1910-ben, a kilátó elkészültekor is szerették és tisztelték, és az ő emlékére kapta az építmény a nevet. Ha az időjárás megfelelő, akkor a kilátóból több tíz kilométerre is elláthatunk.

A legrövidebb metrószakasz

A patinás kisföldalatti, vagyis a Millenniumi Földalatti Vasút vagy egyes metró, nem csak arról híres, hogy az európai kontinens első földalattija (London előzte csak meg a fővárosunkat), egyben a világ első villamos hajtású földalattija a korábbi gőzvontatásúakkal szemben.

Itt van a budapesti metróhálózat legrövidebb, két megálló közti szakasza is: a Kodály körönd és a Bajza utca között. Amíg az átlagos megállótávolság 374 m, addig a Körönd és a Bajza utca közötti szakasz mindössze 190 méter.

Az 1896-ban átadott vasút eredetileg 9 föld alatti, és 2 földfelszín feletti állomással működött. Az eredeti földalatti a Hősök tere mögött lépett ki a szabadba - ennek az emléke a ma már a semmibe vezető, gyönyörű kis Wünsch-híd -, így a Bajza utcai volt az utolsó előtti megálló. Bár azóta hosszabb útvonalon közlekedik a kisföldalatti, mégis ez Budapest legrövidebb metróhálózata, méretéhez képest a legtöbb állomással. Az átlagos megállótávolság Budapesten 375 m.

És melyik a leghosszabb metró mozgólépcső?

A Széll Kálmán téri. Annak idején a Moszkva téren többször is úgy éreztük, hogy egy örökkévalóság felérni a metrótól a felszínre, soha, de soha nem ér véget az utazás – különösen a nagy huzat miatt vált ez zavaróvá. Nem véletlenül éreztük így, mert mint kiderült, állomás mélysége 38,6 méter, oda kell levinnie az utasokat.

Bár a kettes metró első szakaszát már az ötvenes években építeni kezdték a Fehér út (Örs vezér tere) és a deák tér között, a budai oldalon a Déli pályaudvarig tartó szakasz csak 1972-re készült el. A Széll Kálmán téri metróállomás háromalagutas stílusban épült, és négy mozgólépcső visz bennünket a föld alá.

A legnagyobb egybefüggő lakóház

Nem véletlenül hívják Faluháznak Óbuda, és egyben a főváros leghosszabb paneltömbjét. A Szőlő utcai tömb lakóinak száma annyi, mint egy kisebb falunak: úgy háromezren élnek itt a 884 lakásban.

Az épület külön is dicsekedhet egy „leggel”, 2009-ben az akkori legnagyobb napkollektor rendszerét állították itt fel egy teljes körű felújítás és modernizáció során.

A legmagasabb lakóépület

Amikor Budapest legmagasabb házáról esik szó, előfordul hogy van, akinek kapásból a SOTE Nagyvárad téri tömbje ugrik be, pedig az nem lakóépületnek számít. A legmagasabb lakóház az újpalotai magasház vagy víztoronyház az, ami 1975-ben épült Tenke Tibor és Thoma József tervei alapján. Budapest több pontjáról is kitűnően látszik.

Az épület érdekessége, hogy a lendületes hullámvonalak és a lekerekített sarkok kívül és belül is újra és újra felbukkannak, illetve hogy egyes lakásokban lekerekített helyiségek találhatók. „A ház méreteivel kapcsolatban többféle adatot láttam már az interneten, az eredeti terveken, illetve egy szakcikkben az alábbi információk szerepelnek: Az épület antennák nélkül 70,93 méter magas, 20 szintes, melyből 18 a lakószint. 98 lakás található benne, melyből a felső kettő kétszintes műteremlakás” - írja a Budapest XV. kerületi blog.

A legmagasabb építmény Budán

A budai oldal legmagasabb építménye: az Észak-Budai Hőerőmű kéménye, vagyis a FŐTÁV-kémény. Négy kezelőszintes, fogasléces felvonóval ellátott fűtőerőmű kémény. A vasbeton tornyot négy füstcső befogadására tervezték, jelenleg azonban csak kettő található benne. Magyarország harmadik legmagasabb kéménye! 1974-75-ben csúszózsaluzással ugyanazzal a technológiával, mint az újpalotai víztoronyház - épült monolit vasbeton szerkezetű építmény. Mervai Márk gyönyörű képeket készített róla, amikor március 15-én ünnepi díszkivilágítást kapott.

A pesti oldalon a Száva utcai adótorony a legmagasabb építmény, egy korábbi cikkünkben már szerepelt.

A leghosszabb ideig épült budapesti híd

Budapest talán leghosszabb ideig tervezett és épített, ráadásul 2008-ig, a Megyeri híd átadásáig a város leghosszabb hídja az Árpád-híd. Helyén a rómaiak is hidat emeltek, hogy könnyeben jussanak el Aquincumból a túlpartra.

A jelenlegi híd felépítését már 1903-ban (!!!) tervezték, ám csak 1929-ben írták ki a tervpályázatot. Az építkezés 1933-ban indult, csakhogy tíz évvel később a háború miatt félbeszakadtak az Árpád fejedelemről elnevezett híd munkálatai. Az építkezés a háborút követően 1948-ban folytatódott, a hidat 1950. november 7-én avatták fel. Igaz, hogy akkor Sztálin néven, de a budapestiek nem így emlegették...

Az Árpád-híd érdekessége, hogy két szigetet is érint, a Hajógyárit és a Margitszigetet, illetve hogy az eredetileg átadott híd bővítését később úgy oldották meg, hogy két oldalt 1-1 új hidat építettek mellé, azaz az Árpád híd gyakorlatilag három párhuzamos, egymással összekapcsolódó hídszerkezetből áll.

Ma a leghosszabb híd Budapesten az Újpestet Budakalásszal összekötő Megyeri híd.

A leghosszabb út

Gondoltátok volna, hogy van a fővárosban egy utca, ami több mint 15 km hosszú? Ez az Üllői út, ami a Kálvin tértől Budapest délkeleti határáig tart. Sokan leginkább a Kálvin tértől a Népligetig tartó szakaszát ismerik. Az Üllői 5 kerületen át vezet és az utolsó házszáma a 871-es. A közelmúltban kiállítást is szenteltek neki.

Mi minden található Budapest leghosszabb útja mentén? A teljesség igénye nélkül a Dél-Pesti Kórház Szent István kórháza, az Iparművészeti Múzeum, az Orczy-kert, az egyik legmagasabb budapesti épület, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad térnél álló tömbje, a Heim Pál Gyermekkkórház Üllői úti osztályai, a Groupama Aréna, több templom, és a Népliget.

Sajátos hangulatát már Kosztolányi Dezső is megörökítette.

„Másoknak is így nyíljatok,

Üllői-úti fák.

Szívják az édes illatot,

a balzsamost, az altatót

az est óráin át.

Ne lássák a bú ciprusát,

higgyék, örök az ifjuság,

Üllői-úti fák.”

Az elmúlt 150 évben sokat változott az Üllői út és környéke, például a múlt századi építkezés miatt, és azért is, mert a felszíni tömegközlekedés egy részét a hármas (kék) metró építése miatt átalakították.

Az Üllői mentén a legszebb épület szerintem az Iparművészeti Múzeum.

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés,

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés,

MySecretBudapest (@mysecretbudapest) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Bejártuk a budapesti Madame Tussauds-t: Palvin Barbara, Zámbó Jimmy és Hosszú Katinka is kapott viaszfigurát
Összesen 51 életnagyságú figura várja a látogatókat csütörtöktől a belváros közepén, de mélyen zsebbe kell nyúlni hozzá: a felnőtt belépőjegy több mint 12 ezer forintba kerül.

Link másolása

Tavaly év végén jelentették be, hogy Budapestre érkezik a világ egyik legnagyobb turistalátványosságának számító Madame Tussauds panoptikum. A magyar főváros olyan helyszínek mellé zárkózott fel ezzel, mint London, Amszterdam, Berlin, Las Vegas, Tokió vagy Sydney – összesen már a 24. a sorban, azonban az első, amely franchise-rendszerben működik.

Ez lehetőséget adott arra, hogy sokkal inkább testre szabják a kiállítást: természetesen vannak kötelező körök, amelyek valószínűleg sehonnan nem hiányozhatnak, ugyanakkor számos egyedi elem is, amivel csak itt lehet találkozni.

A magyar főváros nemcsak helyszíne, hanem inspirálója is a tárlatnak, a belső terekben egy sor hazai ikonikus épület és műemlék jelenik meg. A látogatók például átsétálhatnak a Budai Váralagúton, sztárokkal „randevúzhatnak” a Duna-korzón, helikopteres filmforgatás szereplői lehetnek a Halászbástyán és elmerülhetnek a gyógyfürdők világában is.

A múzeum terei élesen elkülönülnek egymástól, mindegyik olyan, mintha egy különálló világba lépnénk be. Miután elsétáltunk a stílszerűen a Lánchíd mellett üldögélő Will Smith, illetve Ariana Grande, Tom Hanks, George Clooney és a szivarozó Peter Falk mellett, máris a Fehér Ház ovális irodájában találjuk magunkat, ahol (talán nem túl meglepő módon) nem Joe Biden, hanem Donald Trump figurája fogad bennünket.

Közvetlenül mellette Hszi Csin Ping kapott helyet, ami valószínűleg nem annyira az országát egyre diktatorikusabb eszközökkel vezető politikus hazai népszerűségének köszönhető, sokkal inkább az idelátogató kínai turisták igényeit akarták kiszolgálni. Ferenc pápával és a tavaly elhunyt II. Erzsébettel viszont a magyar látogatók is biztosan előszeretettel szelfiznek majd.

Borítékolható, hogy hosszú sorok fognak kialakulni Zámbó Jimmy előtt is, akit a Király című sorozat újra beemelt a popkulturális köztudatba, és alighanem Palvin Barbara viaszszobra is temérdek Instagram-szelfiről köszön majd vissza innentől.

Összesen 17 magyar vonatkozású hírességgel lehet találkozni a tárlaton, az ő figuráik kizárólag a budapesti produkció igényére készültek a Madame Tussauds London melletti műhelyében. A tervezési szakaszban állítólag nagyívű felmérésben kérdezték meg a leendő közönséget, hogy kikre kíváncsiak a leginkább. A kutatás eredményei alapján történelmi személyiségek, sztárok, sportolók, kulturális ikonok és egy világhírű magyar tudós is helyet kapott a listán.

A teljes hazai névsor a következő: Harry Houdini, Hosszú Katinka, Karády Katalin, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Lugosi Béla, Mátyás király, Munkácsy Mihály, Neumann János, Palvin Barbara, Papp László, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc, Sissi, Szent István király, Széchenyi István, Zámbó Jimmy.

Hosszú Katinka egyébként személyesen is ott volt a sajtó számára szervezett bejáráson (ahogy Puskás Ferenc családja és ifj. Papp László is), így remek „pózolj magaddal” jellegű fotókat lehetett róla készíteni. A várandósságát néhány hónapja bejelentő úszónő most látta először a róla mintázott figurát, de a felkérésről már régóta tudott: az előkészletek során több órán keresztül vették le a méreteit, hogy viaszmása a lehető legélethűbb legyen.

A végeredménnyel maximálisan elégedett, még ha – mint azt viccesen hozzátette – jelenlegi formája nem is egyezik meg teljesen azzal, ahogy a bábu kinéz. Külön örült annak, hogy bár a figura fürdőruhában, LED-falra vetített medencével a háttérben látható, mégis kifejezetten nőies lett.

A megnyitón szintén résztvevő Karácsony Gergely azt mondta a beszédében, hogy a figurákat szigorúan tilos megérinteni, a szervezők viszont kijavították a főpolgármestert: a valóságban nyugodtan lehet fogdosni bármit, így nemcsak a szemünkkel, de a kezünkkel is meggyőződhetünk arról, mennyire élethűek a kiállított viaszbábuk. Tom Cruise mögé még a motorra is fel lehet ülni, az interaktivitást pedig több érintőképernyő, valamint hang- és fényjáték is fokozza.

A kiállítás kifejezetten sokáig lefoglal, még úgy is bő fél óra volt végigsétálni rajta, hogy sehol nem időztünk sokáig. Aki pedig fotózkodni is szeretne (ez feltehetőleg a nagy többségre igaz), illetve elolvasná a táblákon szereplő életrajzokat, akár másfél-két órát is simán eltölthet vele.

A belépőket érdemes elővételben, online megvenni, úgy valamivel olcsóbbak, de még ezzel együtt sem az átlagos magyar pénztárcára vannak szabva:

a standard felnőtt jegy 12490 forint, gyerekek 3-15 év között 8900 forintért mehetnek be, családi jegyet két felnőttnek és egy gyereknek pedig közel 30 ezer forintért árulnak.

16-19 év közötti fiatalok 4 főtől „bandázós” csoportos jegyet válthatnak 9 ezerért, a felnőtt csoportos belépő (minimum 12 főtől) 11 ezer, a gyerek 8490 forint. Nyugdíjasok 6490, fogyatékkal élők pedig 4990 forintért léphetnek be a kiállításra. A helyszín a Palazzo Dorottya, a Deák tértől és a Duna-parttól egyaránt pár percre. A Madame Tussauds Budapest mindennap 10 és 18 óra között tart nyitva.

Élő videónk a helyszínről:

További fotók:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
20 teraszos hely Budapesten, ahová érdemes betérni
Nyakunkba vettük a várost hogy megnézzük melyik most a "legjobb beülős hely Budapesten?" A listára így felkerült teraszos étterem, kerthelyiség, vagy csak úgy szimplán jó helyek Budapesten, amit kár lenne kihagynod idén nyáron!
Vass Adrienn - szmo.hu
2023. június 20.


Link másolása

Itt a nyár, és vágyunk ki a zöldbe, a szabadba. Viszont ha nincs lehetőséged elutazni vagy már unod a kényelmetlen füves placcokat akkor ezek a teraszos helyek biztosan elnyerik majd a tetszésed!

Nehéz volt 20 kedvencre leszűkíteni ezt a listát, de törekedtünk rá, hogy többféle stílusú és hangulatú hely is szerepeljen rajta.

Reméljük találtok rajtunk keresztül új kedvencet!

Kihagyhatatlan teraszos helyek Budapesten

1. PONTOON - terasz

Kezdjük azonnal egy speciális hellyel: egy hajóval a Dunán. A Pontoon egy kisebb méretű szórakozóhely, aminek teraszán többféle stílus is képviselteti magát. Elcsíphetünk itt balkános, jazzes programot, de elektronikát vagy hip-hopot is, ráadásul belépőjegy nélkül, teljesen ingyen. A zene mellett pedig a Dunai panoráma önmagában is sokat ad.

Vigadó 1./A kikötőA legjobb beülős helyek egyike Budapesten a Ponton

2. Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda

A Holnemvolt Parkba nem csak az állatokért érdemes betérni, hanem az elsőosztályú kürtőskalácsért is. A klasszikusok mellett különböző újragondolt desszertek is készülnek itt kürtőskalácsból, de kávét vagy fagyit is lehet kapni. És dupla terasszal is büszkélkedhetnek, így azok is le tudnak ülni náluk, akik a Parkba nem váltottak belépőt, csak a körúton éjtőznének.

1146, Állatkerti krt.14-16Számtalan kiváló teraszos étterem van Budapesten

3. Ha a kiülős helyekről van szó Budapesten - Gin Corner Bar

Szót kell ejteni a Deák tér környékéről is, hiszen az Akvárium körüli füves rész még mindig populáris találkozóhely. A Fröccsteraszos komplexumon belül van egy klassz gines tematikájú hely, ami könnyen elrabolja az ember szívét. Hiszen összesen 112 féle gint ismerhetünk itt meg a világ minden tájáról.

1051, Erzsébet tér 11-13.A kiülős helyek Budapesten általában teltházasak

4. Kabin

A Népsziget rejtett kincse legalább olyan menő mint a Római. És talán egy picit kevesebbet hallani róla, úgyhogy mi most ezt az oldalt ajánljuk, és egy jó hideg sört vagy fröccsöt.

1044, Népsziget

A Kabin a jó helyek közé tartozik Budapesten

Teraszos éttermek Budapesten

5. UMO Restaurant

Az UMO egy Michelin-ajánlással rendelkező étterem a budai Vár tövében, ahol a kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero legfrissebb menüjét kóstolhatjuk meg. A koncepció középpontjában a grill és a füst áll, így mindenképpen érdemes vacsora mellett élvezni a kert hangulatát.

Ponty utca 1-3.Egy kiváló teraszos étterem idén nyáron az UMO

6. Egy kiváló teraszos étterem: Yellow Bistro & Bar

A Danubius Hotel Helia aljában, a Duna parton van egy remek bisztró, ahol akkor is ejtőzhetünk, ha nem szállunk meg a hotelben. Klasszikus magyar fogások, street foodos ételek és szomjoltók, igazán zöld környezetben, alkalmanként DJ mellett.

1133, Kárpát utca 62-64.Egy terasz étterem Budapesten, garantált a jó hangulat

7. Egy hagyományos beülős hely Budapesten - Gléda Vendéglő

Egy klasszikus, budai vendéglő teraszán ücsörögnél egy pohár borral? Ennél egy tartalmas, magyaros vacsorát, modern tálalásban? Akkor a Gléda lesz a helyed!

1037, Mikoviny utca 2-4.A legjobb teraszos helyek Budapesten a budai oldalon találhatók

8. KIOSK Garden

A KIOSK kívül-belül nagyon hangulatos, és terasza csúcsidőben mindig fullon van. De megéri helyet vadászni, vagy kint vagy bent, mert a reggeliktől az éjszakai koktélokig rengeteg remek fogásuk van.

1054, Március 15. téra teraszok Budapesten éjjel nappal nyitva vannak

9. Egy igazi terasz étterem Budapesten - KERT Bisztró

Zugló zöld oázisa , ahova elég egyszer betérni, és mindig visszavágysz majd.

1146, Thököly út 57/bA Kert bisztró terasza Budapesten igazán felejthetetlen

Valódi kerthelyiségek Budapesten

10. Kertem

A Kertem 2023-ban ismét új helyszínen található meg. A Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út sarkára költöztek. Az alapok azonban változatlanok. Szeretettel várják a bicikliseket, a kutyásokat, a sörivókat és a balkán burgerre éhezőket is.

1101, Könyves Kálmán krt. 25.Valódi kerthelyiségek közé tartozik a Kertem

11. Kerthelyiség Budán - Mad Garden

A Mad Scientist Magyarország egyik legmenőbb sörfőzdéje, és a különleges, merész italok mellett igazi közösséget is építenek. A Mad Garden az óbudai panelek között megbúvó, csupa zöld, hangulatos kert, ami egészen eklektikussá teszi a kerület ezen részét. A jó sörök mellett rengeteg program is van itt: beszélgetések, koncertek, DJ szettek vagy éppen jóga.

1035, Miklós tér 1. a MAD GARDEN az egyik legjobb kerthelyiseg

12. MAD KERT - a párja a Pesti oldalon

Pestnek is megvan a saját MAD kerthelyisége, és ez merőben más hangulatú, mint a budai egység. Ez a kert közvetlenül a főzde előtt található, így ha szerencsénk van, bizonyos alkalmakkor még a kulisszák mögé is betekinthetünk. Ahogy a csapon lévő sörök, úgy az is változó, hogy éppen milyen food truck áll előttük.

1106, Maglódi út 47.a MAD KERT is a jo helyek Budapesten lista élén van

13. Egy legendás kerthelyiség: a Kobuci

A Kobuci az egyik legkedvesebb, leghangulatosabb koncerthelyszín a városban, de amikor nincs koncert, akkor is érdemes ide betérni egy italra, vagy a hely nevével megegyező kolbászos bucira.

1033, Fő tér 1.A Budapesti helyek közül a Kobuci kiemelkedő

14. Két igazán jó teraszos hely Budapesten - Zsiráf és Zsiráf

Zsiráfból is kettő van a városban, és egyik sem kihagyható, úgyhogy itt kénytelenek vagyunk csalni egy picit, és mindegyikről szólni, hogy beférjenek a húszba.A Budapesti kiülős helyek közül a Zsiráf a legjobb

A pesti Zsiráf a mindig nyüzsgő Nyugati mellet található. Itt a lépcsőn sokszor van akusztikus koncert vagy DJ, és az egyik kedvenc vegán burgerezőnk, a Las Vegan's is kitelepült.

Pest: 1062, Teréz krt. 53.

A budai egység pedig a csodaszép Széllkapu park tetején helyezkedik el, és valamivel chillesebb hangulatú.

Buda: 1024, Kis Rókus u. 2-4.A Budai Zsiráf külön élmény a kiülős helyek közt Budapesten 2023-ban

15. Dürer Kert

A Dürer költözése anno nagy port kavart, de szépen megtalálták a helyüket a budai oldalon, a Duna mellett. Aki underground szórakozásra vágyik, az mindenképpen keresse őket.

1117, Öböl utca 1.a Dürer kert a legfelkapottabb étterem terasz

16. A Gundel kerthelyisége Budapesten

A Gundel Kert megidézi a századelős Budapest társasági életének legendás hangulatát, ami világhírű magyaros ízekkel és pompás italokkal egészül ki.

Ha egy nagy múltú helyen szeretnél egy kitűnő vacsorát fogyasztani, akkor ez lesz a te helyed!

1146, Gundel Károly út 4.A Gundel kert mára már legendás a kiülős helyek közt

17. Haris park

Hibátlan gyep, lenyűgöző épület, és egy terasz, ahol úgy érezheti magát az ember, mintha a saját kertjében ülne (csak ez a kert ezerszer szebb). Van egy garden party névre hallgató sorozatuk, a GinUP, ahol többek között saját ginjüket is meg lehet kóstolni.

1022, Marczibányi tér 6-7.A kerthelyiségek 2023-ban is töretlenül népszerűek

18. A Budapesti helyek közül kiemelkedik a - Csendes Társ

Nemrég újra összenyitották a Károlyi-palota udvarát a Károlyi-kerttel, így ez a környék most hívogatóbb, mint valaha.

Igyál egy limonádét vagy kávét a fák alatt, a Csendes Társban!

1053, Magyar u. 18. Egy különleges kerthelyiség Budapesten s 2023-ban felújított Csendes Társ

19. A Majomhoz - Buda titkos kertje

Zene, pizza, ruhavásár, gyerekprogramok. A Majomhoz többféle indokkal is érdemes lehet ellátogatni.

1122, Maros u. 56.Izgalmas beülős helyek várnak Budapesten minket 2023-ban is

20. Egy kerthelyiség az egész családnak - Budapest Garden

A sort a Budapest Gardennel zárjuk ami gyakorlatilag egy szórakoztatókomplexum, ahol a gyerkőcöket is könnyű lefoglalni, de a felnőtteknek is jut egy jó ital. Érdemes elmerülni a programjaik között, mert van bőven.

1036, Árpád Fejedelem útja 125.Egy kiváló teraszos étterem 2023-ban a Budapest Garden

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Hatalmas változás a budapesti közlekedésben – öt és fél év után búcsúzunk a metrópótlástól
Hétfőtől minden nap teljes vonalon jár az M3-as metró. Utoljára a Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat adják át.

Link másolása

Ma befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.

A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat délutántól vehetik igénybe az utasok, ekkortól a pótló buszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak

– közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

A BKV korábban azt közölte, a két utolsóként felújított állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, így egy év alatt kellett kívül-belül megújulniuk.

Karácsony Gergely főpolgármester május 2-án Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak.

A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Látványtervek: Megmutatták, milyenek lehetnének a Lánchíd melletti terek és utcák
A látványos változtatások feltétele azonban, hogy megmaradjon a Lánchíd mostani forgalmi rendje, és a projekt megkapja az EU-s támogatást.

Link másolása

A dugómentes Lánchíd óriási lehetőség a belváros zöldítésében is - írja a Főpolgármesteri Hivatal. A híd jelenlegi forgalmi rendje nemcsak a környék forgalomcsillapításában áttörés, de az tud lenni mindkét, a pesti és a budai oldal környező tereinek élhetősége szempontjából is.

A csatlakozó terek és utcák terveit a Korzó Tervezési Stúdió vezető tervezőjével közösen mutatták be és az Én Budapestem oldalon meg is nézhetőek.

Ismertetésük szerint hatalmas, besétálható terek lehetnének a Lánchíd mindkét oldalán, még több fa, bicikliutak, párásító épülhetne ki, ha megmarad a híd jelenlegi forgalmi rendje.

Azt ígérik, hogy a Lánchíd határidőre elkészül. A Városháza munkatársai pedig továbbra is az új forgalmi renddel számolnak, ezért a kapcsolódó fejlesztésekben gondolkodnak. Elsősorban a gyalogos közlekedést támogatják, ami lehetőséget teremt jelentős zöldítésre is.

Megváltozna például a Széchenyi tér, amely nagyobb sétányt kapna, a Széchenyi rakparton fásítanának, a Clark Ádám téren még több virágot ültetnének, a József Attila utcában új fasort telepítenének.

Ezeknak azonban az a feltétele, hogy

• a Lánchíd mostani forgalmi rendje megmaradjon, amire a Budapesti Lakógyűlés keretében lehet szavazni;

• legyen szándék a város megújítására, zöldítésére (ez a szándék megvan a fővárosban és megvan a kerületekben is);

• a projekt megkapja az EU-s támogatást.

A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a Budapesti Lakógyűlésen lehet szavazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk